Árnyék

Fáj a lelkem.. Kín tépi, szaggatja szét..
Múltam életem követelné..
De angyal jő.. És elhozza a fényt..
Szemembe néz és azt mondja.. ”Ne félj”..

Aztán elmegy és csak néha pillant felém..
Elfelejt lassan, mert elveszett ő is már rég..
Mint elveszett lelkek úgy égünk szét..
Elveszünk hát, mert nincs már remény..

Fáj a lelkem.. Halál..jöjj hát elém..
Kívánságom már csak a Sötétség..
De Őrangyal jő elém.. Lelkem kereste rég..
Megtalált és boldogságban repít az ég..

Nem fáj lelkem, mert rózsaszín az ég..
Szeret.. Én Szeretem és ez elég..
Majd rám néz.. Lelkem könnyű mint a szél..
Azt mondja.. Veled és téged Örökké..

Őrült szerelem.. Végtelen a fény..
Alig hiszem el, hogy ez engem elért..
Éget, perzsel.. Vágyam felkelti még..
Szerelmem tüzében teljesül be a lét..

De szörnyű a sors és a vég..
Elveszi tőlem a reményt..
Őrangyalom fogja, tépi szét..
Mondja.. Fájjon, halljon a tiedé..

De még látom és érzem őt..
Így lesz ez örökké.. Lelkem még enyém..
Mert tudom Szereti és én Szeretem lelkét..
Érzem és érzi lelkem míg tart a fény..

De a fény halványul, majd kiég..
Lelkem meghal és vele halok én..
Elmegy az Őrangyal hát örökké..
Nem láthatom, halhatom Őt többé..

Hát véget ér?.. Csak emlékeimben él?..
Lelkem millió darabra hullik szerteszét..
Utolsó esély.. Megmaradt darabjait
szavaimban küldöm hát szét..

Halj meg világ! Lelkem a tiéd..
Engem vár régen már a Sötétség..
Lelkem elviszi hát.. Testem elég..
Őrökre elveszem.. Maradok csak én ”Az Árnyék”