Akit megmenthettem VOLNA

Hogy mikor kezdődött
Azt igazából nem is tudom,
De emlékszem, hogy a fagytól
Nem lehett kilátni az ablakokon
Én mégis kint voltam
Akkor is a parkban
Mint ahogy mindig:
Szélben, hóban fagyban

Lehet, hogy a véletlen műve,
Hogy arra keveredtél
De én hiszek a SORSban
...ezért is szerettél

Ott ültem egy padon
A csupasz tölgyfa alatt
S te azzal jöttél oda,
Hogy csak leszeded a havat
Pedig egyetlen pihe
Sem volt a hajamban
De értettem, hogy igazából
Mi rejlik a szavakban

Aztán beszélgetni kezdtünk
Szokásos dolgokról
Főleg zenéről, koncertről
Néha cigiről, drogokról
Azóta is bánom,
Hogy akkor nem mondtam el
Most már tudom
Hogy hogyan rontottam el...

Szólnom kellett volna
Rögtön ott az elején
S akkor talán én lehettem volna
Az életet jelentő menedék
Ha újra ott lennék,
Biztosan rádkiáltanék:
"A drog nem a boldogság
Csak egy hülye adalék!"

Csodálkoztam, hogy közölted
Már akkor, ott velem,
Hogy sajnos neked a kábszer
Egy őrült nagy szerelem
Én meg nem szóltam semmit
Gondoltam ez a te dolgod
Hiszen, ha nem akarsz
Nem is muszáj szólnod

Beléd szerettem... elég volt hozzá
Talán két röpke hét
De egy éven belül
Ez nem lett más csak törmelék

Tudom, mikor először megcsókoltál
Fordult velem egyet minden,
Mint amikor túl közel érsz a korláthoz
Egy kanyargós szerpentinen
Még annál a csóknál is
Ugyanez történt velem
Ami után veled együtt
Meghalt nekem a szerelem

Tudod néha még most is
Amikor rád gondolok
Meg akarok halni,
Újra tombolok...
Mióta nem vagy itt
Mióta elmentél végleg
Tudom, érzem, látom:
Szín pokol az élet

És annál jobban
Semmi, de semmi sem fáj,
Hogy akárhogy kérném
Bárhogyan akarnám
Nem mehetek vissza
Arra a téli napra
Nem ülhetsz mellém
A jéghideg padra
És így nem mondhatom
Nem üvölthetem soha neked,
Hogy a drog helyett
Kérlek, törődj inkább velem!
Mert akkor talán nem halsz meg
Nem hagysz itt egyedül
És most nem szenvednék én is
Ilyen nagyon kegyetlenül