A távolba

A HERCEGNŐ VÁLASZA...

Csak nézem a tiszta eget
S gondolataimba kúszik Drága Lelked,
Felkap egy szellő,elrepít,
Lágy sóhajod hozzád visz...

Út közben figyelek egy fát,
Eszembe juttatja tekinteted lángját,
Bágyadtan terül el zöldje
Akárcsak szépséged a Földre...

Szárnyakat adtál nekem,
Feléd szárnyal a lelkem,
Egy fél országot átrepül
Majd karjaidba menekül...

E közben lemegy a Nap,
Rámsüt utolsó sugara,
Lángjai új tűzzel éltetnek,
Símigatják lebegő lelkemet...

Aztán lassul minden,
Leereszkedek a Földre,
Dédelget a vidék,
Árad valami tiszta fény...

Állok egyedül a fényben,
Fürdik a csodában lényem.
Halk suttogás jelzi jöttödet,
S felszárítod könnyeimet...

Puha szárnyaid ölelnek,
Hallod zengését szívemnek:
Tiéd minden igaz dobbanás,
Minden hangtalan sóhajtás...

Ott hol két bolyongó lélek összeér,
Új forrás duzzasztja a folyó vizét,
Mit nem gyaláz az ítélet,
Hová nem jutnak el a lelketlenek...

Egy új világ melynek lángja ég,
Hol örökké őrzöm lelked fényét,
Ha hazudnak a csillagok
Attól én még mindig itt vagyok...

A gyenge válladról átveszem a terheket,
Mély szeretettel ölellek,
Annyit kérek cserébe csupán,
Mindig szeress és vigyázz rám...