A sikátor sötét zuga

Nyári, fülledt, csillagporos éjszakán,
Zajos utcabált rendeznek a macskák.
A Hold sarlója, magában mosolyog,
Amint lenézve látja, a dorbézoló csoportot.
Minden hím, a legszebb nősténynek dorombol,
Hegyes fülébe, édes nyávogást mormol.


Ám ő egykedvűen, szürke mancsát nyalja,
Míg hatalmas, zöld szeme közömbös marad.
Untatja a törleszkedő társaság,
Akik mindig csak, Azt akarják.
Viszont, a kankedvek sebesen lelohadnak,
Mikor, megjelenik egy fekete árnyék körvonala.



Szürke macska, fekete kutya,
Elrejti őket, a sikátor sötét zuga.



A mulatságnak vége, a csapat fejvesztve rohan,
Szétszélednek, mint a szélfútta út pora.
Rettegnek, az éjfél démonának hangjától,
Kóbor fekete kutyának haragjától.
Ki egyedül az utcákat járja,
Csapzott a bundája, acsarkodó a pofája.


Csúnyán megjárja, aki közelről látja,
Undok szörnyetegnek lesz a prédája.
Ezt minden tejnyaló, cicakorától tudja,
Ezért keresik, kutatják az egérutat.
De a nőstény szemére kábulat borult,
Nesztelen mancsai, túl lassan mozdult.



Szürke macska, fekete kutya,
Elrejti őket, a sikátor sötét zuga.



Nőstényünk, az üres dobozokra ugrik,
Próbál, üldözőjétől megszabadulni.
Kecses alakjának, izma megfeszül,
Ha eléri a palánk tetejét, megmenekül.
A démon viszont, szorosan nyomában;
Tán, szét akarja tépni a fogával?!


Meredek a szeméthegyek halma,
Megmozdul a súlyos mancsok alatt.
Lezuhan, az üldöző s az üldözött,
Ám a hajsza újból megkezdődött.
A macska, jelentős előnyét akarja;
Rejtett és titkos mágiáját, előcsalja.



Szürke macska, fekete kutya,
Elrejti őket, a sikátor sötét zuga.



Gyorsan változik, két lábra áll,
Csupasz nőalakban iszkolni próbál.
Ám törékeny bokáját elkapja egy kéz,
Mi most, az egykorvolt, vad kutyáé.
Ő is bírja az alakváltás, ritka varázsát.
Már régen elvesztette fekete bundáját.


Magához húzza foglyát a férfi,
Fekete szemeivel, mohón végigméri.
Nem látott még, ilyen boszorkányt,
Ki képes járatni vele, a bolondját.
A nő formás teste, riadtságtól merev,
Elképzeli, hogy rabul ejtője, mit tehet vele.



Szürke macska, fekete kutya,
Elrejti őket, a sikátor sötét zuga.



Félelme, viszont alaptalannak bizonyult,
Fogva tartója, még mindig nem mozdul.
Aztán, gyengül a szorítás, megtörik a jég;
A férfi ajkán, őszinte, forró csók ég.
A macskanő gesztusát, egyből visszaadja,
Kedvességét, magányos szíve, örömest fogadja.


Rég volt az, mikor szeretőjét karolta,
Hosszú combját ágyéka köré vonta.
A nő domború bájait, két kezébe zárja,
Szelíden simítja, mesés illatát kívánja.
A boszorkány is vágyakozza az egyesülést,
Ilyen bűvös bűnt, ritkán ad neki az ég.



Szürke macska, fekete kutya,
Elrejti őket, a sikátor sötét zuga.



Ragyog a testük, erősödik a mágia hatása,
Majdnem felfalja egymást a két emberállat.
A férfi foga, gyengéden, társa fülét harapdálja,
Miközben belemarkol, a nő hosszú hajába.
Szeretője, kéjesen, kanjának hátát karmolja,
Nem bánja, ha bőrét, egy kicsit felkarcolja.


Gerincét, a gyönyörtől felforrósodva ringatja,
Lendületével, társa keménységét felizgatja.
Végzetük, az egybeolvadás élvezete,
Sose kívánják, hogy valaha, vége legyen.
A nyögések hevesek, a hangulat pajzán;
Elrejtve, a mellékutca, titkos partján.



Szürke macska, fekete kutya,
Elrejti őket, a sikátor sötét zuga.