ZombiFöld 8. fejezet

Izabella magabiztosan ment végig a folyosón. Gondolatai a nap eseményei körül jártak. Tudta, hogy nem tart ott, ahol szeretne, de bízott magában, és a képességeiben. Ő volt a legtehetségesebb kutató, és fiatalsága ellenére rengeteg elismerést kapott már. Az egyetem után egyből felvették, és azóta szinte a munka lett az élete.
A központban ismerte meg szerelmét is, Noelt, aki két évvel korábban végzett, és kezdett el a kutatáson dolgozni. Bejött neki a férfi félénksége, visszafogottsága, aranyos bókjai, és esetlensége.
Most is hozzá igyekezett. A legalsó szintre, ahol egy hermetikusan elzárt laborban fogják elvégezni a következő kísérletet. Ha sikerrel járnak, akkor egy teljesen új gyógyszer kerülhet a piacra, mely nagyban képes lesz javítani a rákos megbetegedések túlélési esélyét.
Noel már odabent volt, és dolgozott. Ehhez a kísérlethez nem lett volna szükség használni a termet, de a férfi úgy gondolta, hogy ez a legnyugisabb hely, ahol zavartalanul kísérletezhetnek.
- Na, ki vagyok? –mosolyogva lépett a férfi mögé, és fogta be szemeit.
- Késtél –vágta rá rezzenéstelen arccal.
- Csak pár percet –leengedte a kezeit, és maga felé fordította a férfit.
- Gyönyörű vagy –nem tudott haragudni a lányra. Végig nézett alig huszonöt éves testén, kitűrt egy szőke tincset az arcából, majd csillogó tekintetét fürkészte.
- Szeretsz? –megnyalta a szája szélé, és a férfira mosolygott.
- Igen –elveszett a lány tekintetében, aki magához húzta, és megcsókolta.
- Kívánlak –sóhajtott fel- halasszuk el ezt az egészet. Mit szólsz? Menjünk haza.
- Tudod, hogy nem lehet –ő is vágyott rá, de számára mindig a munka az első. Imádja a munkáját, és a központot. Persze a lányt is szereti, de már így is haladékot kaptak, mert két hete lejárt a határidő. Be kell fejezniük, mert különben elvesztik a támogatást.
- Tudod mit szeretek benned, a legjobban?
- Nem.
- Hogy ilyen precíz vagy. Itt állok előtted, én, életed szerelme, és arra kérlek, hogy hancúrozz velem, te pedig képes vagy rezzenéstelen arccal visszautasítani.
- Fontos a kutatás, ez a project.
- Fontosabb, mint én?
- Nem. –vágta rá egyből- Te vagy a legfontosabb, de ez most nem várhat.
- Akkor vágjunk bele –becsukta az ajtót, és nekiláttak a munkának. Remek párost alkotnak az első perctől fogva. Mindketten imádják a munkájukat, a kihívásokat, és tökéletes érzik egymást. Ha sikerül a kísérlet, és a hatóanyag hozza a várt eredményt, akkor egy csapásra híresek lesznek. Az évtized felfedezését készülnek a világ elé tárni, és megváltoztatni az emberiség életét.
Órákon át dolgoztak, észre sem vették, ahogy elrepült fejük felett az idő. Többször megismételték a kísérletet, és mindig ugyanazt az eredményt kapták.
- Azt hiszem, megvan –a lány felé fordult, aki fellélegzett, és elmosolyodott.
- Nem szabadna előre ünnepelnünk, de ma mégis megtehetnénk.
- Ünnepelni szeretnél?
- Igen.
- Akkor lemondhatok a csirkés lepényről? –mosolygott.
- Arról le –nevetett-, mert ma étterembe megyünk.
- Engedjetek be! –dörömbölve esett neki az ajtónak. Arcára halálfélelem ült ki, és rémülten verte az ajtót.
- Mi az? –Izabella az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Carl beugrott, majd bezárta maga mögött az ajtót, és riadtan bámult ki annak ablakán.
- Mindenki –levegő után kapkodott- mindenki átváltozott.
- Hogy érted ezt? –a lány közelebb lépett, hozzá, és feszülten figyelte a férfit, akit már elég régóta ismer, de még sosem látta ennyire zaklatottnak.
- Nem tudom. A laboromban voltam, épp végeztem, aztán kimentem, és ott volt Matt. Úgy nézett ki, mint valami élőhalott. Azt hittem viccel, de nem viccelt. Nekem esett. Próbált legyűrni, kiharapni belőlem egy darabot… én félre löktem, de arra már ott voltak a többiek is. Bemenekültem a liftbe, és lejöttem.
- Ne szívass minket –szakította félbe Noel.
- Nem szívatlak –rá nézett- odakint mindenki átváltozott.
- Na persze –nem hitt neki- volt már pár tréfád az évek alatt.
- Ez nem tréfa –nem tudta miként győzhetné meg.
- Hiszem, ha látom.
- Szerintem komolyan beszél –Izabella odalépett Noelhez- néz csak rá. Remeg, és teljesen kikészült. Ez nem tűnik tréfának.
- Hacsak véletlenül nem vagy benne te is.
- Én? –nem értette a férfit.
- Megyek haza. –nézett a lányra- Jössz, vagy maradsz?
- Megyek –sóhajtott mélyet. Tudta, hogy a férfi túl makacs, felesleges lenne vele vitatkozni, és talán igaza van. Carl imád viccelődni, ez egy újabb poén lehet, amivel próbálja megszívatni őket.
- Ne menjetek ki –az ajtó elé állt, és próbálta az útjukat állni.
- Állj félre –megfogta a férfit, és finoman félre tolta- fáradtak vagyunk most a hülyéskedéshez.
- De én nem. Most nem.
- Jó éjt Carl –mosolygott rá Izabella, majd kiléptek a folyosóra, mely teljesen kihalt volt. Este nyolc körül volt az idő. Ilyenkor már szinte senki sem szokott odabent tartózkodni. A lift felé siettek, mely odalent várta őket.
- Nem normális ez az ember –nézett szerelmére miközben beszálltak a liftbe.
- Ismered, sosem volt az.
- Hát nem –nevetett, és eszébe jutott a legutóbbi tréfája, mikor az egyik kollégájuk autóját körbe tekerte WC papírral.
- Várjatok! –szaladt végig kiabálva a folyosón, és lépett be melléjül az utolsó pillanatban a liftbe.
- Na, mi van? Beismered, hogy vesztettél, és ez most nem jött be? –mosolygott rá Iza.
- Nem vicceltem, de nem akarok egyedül odalenn maradni.
- Pedig maradhattál volna, és megvárhattad volna Mattet, hogy megzabáljon –nevetett.
- Nevess csak Noel –sértődötten nézett rá- mert nem fogsz nevetni, amikor az életedért kell küzdened.
- Szóval nem adod fel?
- Nem, mert nem viccelek –förmedt rá.
- Jól van, nyugi.
- Nyugodj meg Carl –szólt közbe Izabella, miközben a lift megállt. Felért velük. Carl ösztönösen lépett egyet hátra, és reszketve várta, hogy kinyíljon az ajtó. Kollégái összenéztek, és elmosolyodtak. Egyikük sem hitt a meséjében. Ilyen őrültséget kitalálni? Hihetetlen.
- Felértünk –Noel az ajtót bámulta, ami mintha vonakodott volna kinyílni. Carl mögéjük lépett. Nem akart elől állni. Kollégái az ajtó felé indultak. Noel udvariasan engedte maga elé Izát, aki közvetlenül az ajtóba állt, mely határozatlanul nyílt szét… túloldalán pedig ott állt Matt. Iza rémülten ugrott meg, majd elnevette magát.
- Ez eddig a legdurvább tréfátok srácok –Carl-ra nézett, aki reszketve állt a sarokban, majd Matt felé fordította tekintetét, akinek az arcán rothadásszerű volt a hús. Kockás inge szakadtan, gyűrötten lógott rajta, és karjait a lány felé nyújtva indult el hörögve. – Nagyon élethű vagy Matt –legyintett, de a férfi nem állt meg. –Matt elég! –szólt rá erélyesebben, mikor elérte, és tépni kezdte, de a férfi nem állt le.
- Elég Matt! –lépett oda Noel, és lökött rajta, de semmit sem ért el vele. Matt magával rántotta Izát, aki a folyosóra esett.
- Én mondtam, én mondtam, én mondtam –dadogta Carl a liftben. Iza, és Noel összenéztek. Rémülten bámultak egymásra, és már mindketten tudták, hogy a társuk mégsem viccelt. Carl felállt, a gombokhoz lépett, és még mielőtt bármit tehettek volna bezárta a lift ajtaját, mely elindult vele.
- Noel! –rémülten sikoltott, mikor Matt nekiesett. Két kézzel tépte, és közben próbált beleharapni.
- Iza! –a lányhoz sietett, megragadta Matt szakadt ingét, és lerántotta szerelméről. Félre lökte, majd felsegítette Izabellát, aki reszketve állt fel. Idejük sem maradt fellélegezni, mert a folyosó mindkét oldalán feltűntek a volt kollégáik, akik már mind átváltoztak, és most már csak egy cél motiválta őket. Meg akarták enni két kollégájuk, akiknek sikerült megúszniuk az átváltozást, ám most csapdába estek. A zombik gyorsan közeledtek feléjük, és nekik nem volt hova menekülniük…