ZombiFöld 6. fejezet

- Emma! –Kiáltott, majd ugrott fel. A lány puszta kézzel küzdött két zombival, akik lassan a földre teperték. Jacob kétségbeesetten szaladt hozzá, hogy segíteni tudjon.
- Jacob! –pillantott hátra szerelmére, és próbálta lelökni magáról a két halott férfit, akik fogaikat csattogtatva igyekeztek kiharapni belőle egy darabot.
- Rohadjatok meg! –odaérve fejbe rúgta a hozzá közelebb esőt. Tőből szakadt ki a feje, és vágódott a két méterre lévő fakerítésnek. A test tehetetlenül hullott a lányra, aki közben még mindig az életéért küzdött. A nagyobb darab, szakadt inges halott, centikre volt az arcától, szinte farkasszemet néztek. Riadtan bámult támadója elszánt, üres tekintetébe, küzdött ellene, de sokkal erősebb volt. Jacob ahogy végzett az elsővel, megkerülte a lányt, és letépte róla a második támadót. Megragadta a kosztól, és vértől összetapadt haját, odébb vonszolta, a földre lökte, és a dühtől nem látva addig rúgta a fejét, míg végleg ki nem múlt.
- Elég –lépett oda Viki- meghalt.
- Biztosra megyek. –nézett válla fölött a nőre, rúgott még kettőt áldozatába, majd Emmához lépett, és felsegítette –Jól vagy?
- Igen –felállt, majd megölelte a férfit- köszönöm.
- Indulnunk kell –szakította félbe őket Jason.
- Oké –nézett rá Jacob. Megsimogatta a lány hátát, még pár másodpercig ölelte, és aztán elengedte. Nem tudja, meddig élvezheti még szerelme ölelését, ezért minden alkalmat ki akar használni. Hiába lettek négyen, a veszély ugyanakkora maradt. A zombik egyre elszántabbak. A támadások egyre intenzívebbek, és fogalma sincs, hogy mi vár rájuk a városon kívül.
- Hé, tündérke! –sietett a nő után, aki elöl haladt. Megkerülték a boltot. A parkoló üres volt. A holtak még odabent tolongtak. A bejárat mellett ott hevert vérbe fagyva Jacobék lovának teteme. Szinte semmi sem maradt belőle.
- Mi az? –még mindig idegesítette a férfi.
- Köszönöm –vigyorogva lépett mellé. Tetszett neki a lány ellenállása. Szereti, ha egy lány nem adja magát könnyen, ha küzdenie kell érte, ha kihívást jelent. Sosem állt le olyanokkal, akik egyből megadták magukat, és azt tehetett volna velük, amit csak akart. Szerinte egy nőben legyen tartás, és akinek kell, az küzdjön meg érte.
- Nem hagyhattam, hogy meghalj. Még szükségem van rád.
- Tudtam én, hogy kedvelsz –oldalba bökte, a lány dühős pillantást vetett rá, ő pedig csak vigyorgott.
- Elvisellek, ennyi –számára sem közömbös a férfi. Valami megfogta benne. Talán rendíthetetlen kitartása, az, hogy nem ért a szép szóból, és minden kosár után, újabbért áll sorba.

Emma, és Jacob mögöttünk haladtak pár lépéssel lemaradva.
- Már számolni sem tudom, hogy hányszor mentettél meg –megfogta a férfi kezét, és ujjait összekulcsolta az ujjaival.
- Nem is kell. Megmentelek, ahányszor csak szükséges.
- Szeretlek –puszit nyomott az arcára, és szerelmes pillantást vetett rá.
- Én is szeretlek –mosolygott a lányra- és féltelek. Nagyon féltelek.
- Azt szeretném, ha felébredhetnék ebből a rémálomból, te ott feküdnél mellettem, és nézhetném, ahogy békésen alszol. Hozzád bújhatnék anélkül, hogy attól kéne rettegnem, mikor támad ránk egy halott.
- Én is ezt szeretném. Bárcsak lehetne! –sóhajtott- De sajnos nem lehet. Ám szerintem el fog még jönni ennek is az ideje. Vannak még más túlélők is, és velük közösen győzhetünk, létre hozhatunk egy olyan világot, ahol nem kell fenyegetésben élnünk.
- Szerinted ez lehetséges? –el akarta hinni, amit a férfi mond. Azt akarta, hogy mindez megvalósuljon. Legyen egy szép házuk, hátul hintával, egy kutyával, és gyerekekkel. Szeretne hétvégenként a hátsó verandán ücsörögni a hintaágyban, és nézni, ahogy a gyerkőcök a kutyával kergetőznek, majd hozzá rohannak, puszit nyomnak az arcára, és azt mondják: szeretlek anyu.
- Igen, szerintem az –pillantott a lányra. Tudta, hogy lehetetlenség, de nem akarta elvenni tőle a reményt. Azt akart, hogy higgyen, hogy a remény erősebé tegye, és legyen miért küzdenie.
- Annyira, de annyira szeretlek –megállt, maga felé fordította a férfit, és hosszan a szemébe nézett.
- Én még annál is jobban –mosolygott a lányra.
- Én meg még annál is jobban –mosolygott ő is, majd megcsókolta. Karjaival körbe fonta, magához szorította, és azt kívánta, hogy örökké tartson ez a pillanat.

- Te nem akarsz romantikázni velem? –bámult Jacobékra, majd Vikire.
- Inkább a halál –nézett a férfi szemébe.
- Csak egy pici puszi –lépett közelebb vigyorogva.
- Hát nem is tudom –ő is közelebb lépett. Arcuk szinte súrolta a másikét. A férfi ajkára nézett, megnyalta a szája szélét, majd a szemébe nézett. Érezte, ahogy vibrál körülöttük a levegő, és ahogy Jason egyre jobban lázba jön. Megérintette a lány derekát, és várta, hogy végre megcsókolhassa. Viki elmosolyodott, még közelebb hajolt, az orruk már összeért. Ismét a férfi szemébe nézett, és vágyó tekintetét vizslatta-, ha egyszer is a számba mered dugni a nyelved, akkor leharapom, és odadobom a fertőzötteknek- nézett szigorú tekintettel a férfi szemébe, akinek eltűnt a vigyor az arcáról. Viki hátrébb lépett egyet, majd elégedetten kuncogott.
- Ne csinálj ki tündérke –bámult utána. Teljesen felizgatta, majd otthagyta. Imádta a lány ellenállását, és minden nem, elutasítás után egyre jobban vágyott rá.
- Pedig kifoglak –vigyorgott, majd megállt egy sötétkék Toyota Land Cruiser terepjáró mellett. Szemügyre vette kívülről, majd kinyitotta az ajtaját. A kulcs ott hevert az ülés előtt. Megkönnyebbülten kapta fel. Tudta, hogy ezzel eljuthatnak egy darabig.
- Én vezetek –lépett oda Jason.
- Azt már nem –fordult felé.
- Nincs vita, tündérke. –nem engedhette, hogy ő vezessen-, Nekem katonai múltam van. Van tapasztalatom, és képesítésem.
- Jó –nem szívesen engedte át a kormányt, de tudta, hogy igaza van. Neki is van már pár éve jogsija, de tapasztalata koránt sem annyi, mint Jasonnek.
- Az első alkalom, hogy engedtél nekem –vigyorgott, és átvette a kulcsot.
- Élvezd ki, mert több ilyen nem lesz –gúnyos mosolyt intézett felé, majd megkerülte az autót.
- Hé, szerelmesek! –kiabált Jacobéknak- Gyertek, indulunk.
- Rendben –válaszolt levegő után kapkodva, majd kézen ragadta Emmát, és az autóhoz siettek. Mire odaértek Jason már beindította. Besegítette Emmát, majd ő is beszállt. Az autó hangjára felfigyeltek a holtak is, és özönleni kezdtek kifelé a boltból.
- Indulunk –sóhajtott. A zombikra bámult, farkas szemet nézett velük, majd gázt adott, és kihajtott a parkolóból.
- Remélem most már nyugtunk lesz tőlük –jegyezte meg Emma.
- Nem hinném –fűzte hozzá Jason- és mielőtt elhagyjuk a várost, még tankolnunk is kell.
- Üres a tank? –nézett rá kérdően Viki.
- Nem, de nem akarok kockáztatni. Jobb, ha tele van, és esetleg még tudunk pár kannával a csomagtartóba is tenni. Nem tudhatjuk mi vár ránk. Ha menekülni kell, akkor tudjunk menekülni.
- Igazad van –értett egyet Jacob.
- Keresünk egy kutat, feltankolunk, és tovább állunk.
- Alig várom, hogy elhagyjuk végre ezt a várost –szólt közbe Emma.
- Ezzel mind így vagyunk –sóhajtott Jason. Óvatosan hajtott végig az utcán. Mindenhol elhagyott autók hevertek össze-vissza. Körülőttük szétszórt személyes tárgyak voltak, és akadt egy-egy vértócsa is, mely arról árulkodott, hogy voltak még rajtuk kívül túlélők, akik viszont nem voltak olyan szerencsések, mint ők. Nem élték túl a halottak támadását, és áldozatul estek csillapíthatatlan éhségüknek.
- Ott egy kút –mutatott jobbra Viki.
- Tökéletes –nézett arra Jason, majd behajtott. Leparkolt az első töltőnél, majd a többiekhez fordult. –Odabent lesznek kannák. Hozzatok ki párat, megtöltjük a csomagtartót is.
- Rendben –bólintott Jacob, majd kiszálltak. Ő és Emma elindultak befelé. Viki ott maradt, és figyelt, míg Jason megtankolt.

- Itt csak két kanna van –hajolt le a shop végében lévő állvány alsó polcához, és emelte fel a két tíz literes kannát.
- Megnézem hátul, a raktárban –Nézett rá Emma.
- Légy óvatos –féltő pillantással tekintett rá- kiszaladok ezzel a kettővel, és jövök.
- Siess –félt, de tudta, hogy nem lesz baj. Odabent nem találtak senkit, a halottakat pedig otthagyták a boltnál.
- Sietek –csókot lehelt az ajkára, majd kirohant Vikiékhez…


- Pont jókor –nézett rá Jason, és visszatekerte a tanksapkát.
- Csak kettőt találtunk, de a raktárban lehet, hogy még akad.
- Kellene még pár, és egy tölcsér is, ha van.
- Hozok. –megfordult, és visszasietett.
***
Emma a raktárba ment. Beérve félhomály fogadta, a falon talált kapcsolóval feloltotta a lámpát, és elindult a sorok között. Nem volt nagy a helyiség, három sor polc volt középen, mindenféle autókhoz való holmival. Körbe a falak is polcozva voltak, és azokon is roskadásig volt pakolva az áru. A sarokban megpillantotta a kannákat. Fellélegzett, és odasietett, felkapott négyet, és megfordult, hogy kimenjen, ám ekkor az ajtó becsapódott mögötte. Riadtan ugrott meg, ejtette ki kezében a kannákat, és fordult meg.
A becsapódó ajtó előtt ott állt, egy szebb napokat is megélt, termetes, kék egyenruhás zombivá lett férfi, és vicsorgó fogakkal elindult felé.
Emma riadtan menekült hátra, de nem volt hová futnia… a dagadt fertőzött férfi sarokba szorította, éhes tekintettel végig mérte, majd nekiesett, hogy csillapítsa étvágyát…