ZombiFöld 5. fejezet

Ötödik fejezet


- Neked elment az eszed –Jason a nyakát behúzva fordult meg, és indult el a lány felé- Add ide! –ingerületen állt meg előtte- még mielőtt megölsz vele valakit.
- Azt lesheted –egyenesen a szemébe nézett, a fegyvert a mellkasának szegezte, és esze ágában sem volt átadni. A levegő izzott körülöttük, és megtelt feszültséggel.
- Ez nem játék –komor tekintettel nézett a lányra, akit egyszerre talált vonzónak, és idegesítőnek. Tetszett neki az elszántsága, magabiztossága, vadsága, de idegesítette is, mert nem szokott hozzá, hogy bárki is ellenkezzen vele.
- Én nem is játszom –valami megfogta a férfiban. Nem tudta, hogy mi, de vonzotta.
- Akkor add ezt ide, és bízd arra, aki ért hozzá.
- Ez az egyetlen, amivel megvédhetem magam. Nem fogom odaadni.
- Inkább elpazarolod a golyókat?
- Van még pár tár tartalékban.
- Egyszer az is elfogy –hirtelen neszt halottak, megfordultak, Viktória a hang irányába emelte a fegyvert, és kész volt meghúzni a ravaszt, mikor felbukkant Emma, és Jacob.
- Ne lőj! –ordította riadtan Jacob.
- Tőle ilyet nem lehet kérni –kuncogott Jason.
- Fogd vissza magad, mert nem sajnálok egyet tőled –fordult a férfihoz.
- Azt már az előbb elpazaroltad –kuncogott ismét.
- Van még ott, ahonnan az jött –tekintetük találkozott. Viktória nem érezte poénosnak a férfi csipkelődését- csak idegesíts.
- Nyugi kislány –még mindig mosolygott- tartogasd az odakint lévő kóborlóknak.
- Mi nem akarunk balhét –szakította közbe őket Jacob- csak pár cuccért jöttünk, aztán már itt sem vagyunk.
- Akkor bajban vagy, mert itt ez a szépség a boltos néni, és lelő, ha bármit elvisztek –mutogatott Vikire.
- Rohadt idegesítő vagy –fordult ismét felé, majd Jacobhoz- vigyetek, amit csak akartok.
- Én őt vinném, marhára be van pöccenve. Ezzel az agresszióval tuti fél kézzel elbánik minden átváltozottal. –nevetett.
- Veled, egy kisujjal is –kezdte nagyon idegesíteni.
- Akkor jobb, ha visszafogom magam.
- Ajánlom is. –mélyet sóhajtott- Merre mentek?
- New Yorkba –válaszolt Emma.
- Én is oda tartok –egy pillanatra elgondolkozott- mehetnénk akár együtt is.
- Jól hangzik –nézett a barátnőjére, aki egyetértően bólintott- felőlünk nincs akadálya.
- Akkor szedjétek össze, amit kell, és hagyjuk itt ezt a porfészket, még mielőtt a fertőzöttek visszatérnek.
- Én is oda tartok –jobb velük, mint egyedül, gondolta- szívesen csatlakozom, ha nem bánjátok.
- Kizárt –nyerített- Rohadt idegesítő vagy.
- Ugyan kislány –fordult Vikihez- nyerő páros lennénk, ne is tagadd.
- Ja persze, ne nevettess.
- Hadd jöjjön –szólt közbe Emma- négyen több esélyünk van.
- Ez a beszéd –nézett rá-köszönöm. Egy ellenem, egy velem. Te hogy döntesz? –szegezte a kérdést Jacobnak.
- Emmának igaza van –sóhajtott. Nem találta szimpatikusnak Jasont, de napok óta bóklásztak kettesben, most pedig két másik túlélőre is ráakadtak. Együtt sokkal több esélyük lesz.
- Ne már –fakadt ki- ki fog minket csinálni.
- Csak téged, tündérke- vigyorgott.
- Ne becézz! –nézett szigorú tekintettel a férfira, aki mint ha meg sem hallotta volna, vigyorgott tovább.
- Oké, tündérke.
- Huuu –fújt egy nagyot- menjünk, szedjük össze, ami kell, é induljunk.
- Rendben –Jacob tudta mi kell nekik. Jól átgondoltan állította össze a listát, a fejében. Nem cipelhetnek túl nagy terhet, de annyit muszáj bepakolniuk, ami kitarthat az úton. Most, hogy négyen lesznek, könnyebb dolguk lesz. –gyere kicsim –megfogta Emma kezét, és elindultak.
- Tündérke –Jason nagy mosoly kíséretében Viktória felé nyújtotta a kezét.
- Inkább a halál –nézett a kezére, majd a szemébe- mintsem, hogy kéz a kézben járjak veled.
- Tetszem neked –Jacob, és Emma eltűntek a bal oldali sorban- ne is tagadd.
- Te? –nézett rá meglepődést színlelve- Ne nevettess.
- ÉN? Ugyan –legyintett- Sosem tenném. Te teszed magaddal.
- Micsodát is? –állt meg, és válogatott a csokik között.
- Nevetsz magadon.
- Haha –vágott gúnyos képet- Szánalmas vagy.
- Te meg óvódás.
- Én? Te viselkedsz gyerekesen.
- Tudod mit?
- Na, mit?
- Amikor majd mellém dőlsz pihegve, egy kiadós menet után, akkor emlékeztetlek majd rá, hogy ki gyerekes, és szánalmas.
- Sosem fog megtörténni –közelebb lépett hozzá, szinte összeértek az ajkaik, a férfi szemébe nézett, a tekintetük összefonódott, és Jason várta, hogy megcsókolja- soha, de soha.
- Majd meglátjuk tündérke –sóhajtott- majd meglátjuk.


***
- Kicsit furák nem? –szegezte a kérdést Jacobnak.
- Nem tudom –nézett a lányra.
- Szerintem azok.
- Nehéz így elsőre megítélni –tett pár konzervet a kosárba.
- Szerinted megbízhatóak?
- Ebben a világban már senki sem az, de ők is New Yorkba tartanak. Együtt több esélyünk lesz.
- Szeretlek –magához húzta a férfit, és megcsókolta.
- Indulnunk kell –szakította őket félbe Jason.
- Rendben –nézett rá egyetértően Jacob, és elindultak a kijárat felé.
- Segítsetek! –kiabálta Viki, aki az ajtót próbálta tartani. Az ablakon már nem lehetett kilátni, annyi élőhalott állt odakint. Az üvegnek préselődtek, mely bármikor megadhatja magát. Viki igyekezett az ajtónak támaszkodva vissza tartani őket, de túlerőben voltak. Túl nagy volt a súly.
- Várj –szaladt oda Jason, és segített az ajtónál. Ráfordította a zárat, és fellélegezhetett.
- Honnan jöttek ezek elő? –bámult a többiekre Emma.
- A ló –bámult ki riadtan Jacob. A lóból viszont szinte már semmi sem maradt.
- Milyen ló? –nézett rá kíváncsian Jason.
- Amivel jöttünk –élesen hasított belé a felismerés. A ló vonzotta oda őket, az ő hibája, hogy rájuk találtak.
- A francba –tőrt ki Viki.
- Mit tegyünk most? –kétségbeesetten várta a választ. Jacobhoz fordult, aki magához ölelte.
- Van másik kijárat?
- Igen, hátul egy kis ablak. Csak az van, semmi más. Ha szerencsénk van, akkor ott kijuthatunk. –válaszolt Viki.
- Akkor menjünk –Jason is félt, de nem mutatta. Tudta, hogy az ajtó, és az üveg nem bírja sokáig, és még azelőtt ki kell jutniuk, hogy a holtak bejutnának.
- Gyertek –indult meg Viki, és a többiek követték, ám az üveg megadta magát. Hatalmas reccsenéssel repedt, végig, és tőrt be. Az elől álló holtak bezuhantak, a többiek pedig őket taposva indultak meg a menekülésbe kezdett túlélők után. Viki megállt, előkapta a fegyverét, és egymás után lőtte őket fejbe, de túl sokan voltak, és szinte semmit sem ért el vele- Siessetek! –kiabált rájuk.
- Gyere!- feszülten kapott szerelme keze után, és futott vele a hátsó helyiségbe. Az ablak túl magasan volt. Körbe fordult, idegesen nézett körbe, majd kiszúrt egy kis fa asztalt a sarokban. Odarohant, lesöpört róla mindent, és az ablak alá vitte.
- Dögöljetek meg! –szaladt a zombik közé. Előrántotta a kardját, és egymás után fejezte le őket, de nem győzhetett. Hatalmas túlerőben voltak. Tolongtak befelé.
- Gyere! –kiabált rá Viki- Gyere az Istenért, gyere már!
- Jövök, tündérke –fordult felé, és vigyorgott, majd újabb két járkáló fejét csapta le.
- Ne szórakozz! –idegesen figyelte. Izgult érte, nem akarta, hogy elkapják.
- Időt kell nyernünk nekik.
- Várj! –eszébe jutott egy ötlet. Gyere, segíts! –a mellette lévő polcnak feszült.
- Mit akarsz? –lépett mellé Jason.
- Borítsuk fel!
- Semmi értelme –nem értette mire jó.
- De van –nekifeszültek, és a polc megbillent, majd eldőlt, rá pár zombira. –nyerünk egy kis időt, amíg átverekszik magukat.
- Máris szeretem az eszed! –nevetett.
- Gyere –intett, és a hátsó helyiség felé szaladt. Útközben még két polcot borítottak fel.
- Hogy álltok –lépett be levegő után kapkodva- sikerült?
- Mindjárt –válaszolt a nőnek, és kilazította az utolsó csavart is. A bukóablak kiesett a helyéről. Megfogta, és félre dobta, majd megfogta Emmát, és kisegítette az ablakon- kint van –lélegzett fel- gyere- nézett Vikire.
- Nem –rázta meg a fejét- Nekem van fegyverem, neked nincs. Előbb te menj.
- Rendben –bólintott, és mászni kezdett. A holtak közben elérték a helyiséget. Jason egyre nehezebben bírt velük.
- Menj már! –üvöltött Vikire, aki még kilőtt kettőt, majd az ablak felé szaladt.
- Te is gyere –szólt vissza Jasonnek, akit szinte teljesen körbe vettek a holtak, és esélytelenül küzdött. Egyre többen tódultak be a kis ajtón, ő pedig egyedül nem győzhetett ellenük…