ZombiFöld 4. fejezet

4. fejezet


- Jó reggelt kicsim –Jacob a lányra nézett, majd megpuszilta. Napok óta nem aludt olyan jót, mint az elmúlt éjjel. Végre úgy aludhatott, hogy nem kellett fél szemmel arra figyelnie, hogy mikor támad rájuk egy zombi.
A város egyik eldugott utcájában találtak rá erre a kétszintes házra, melynek ajtaja elég masszívnak tűnt, és odabent is még kettő ajtó védi őket a hívatlan vendégektől. Emellett pedig több csapdát is felállítottak, így ha bárki, élő, vagy holt bejut a házba, ők egyből észreveszik.
- Szia –felé fordult, és rámosolygott. Haja kócosan lógott a szemébe.
- Jól aludtál? –kitűrte szeméből a rakoncátlan szálakat, és megcsókolta- Sikerült kipihenned magad?
- Igen –kinyújtózkodott, majd a férfire nézett- szeretlek.
- Én is szeretlek –békés volt minden, mintha az elmúlt napok eseményei csak rémálmok lettek volna. Ott feküdtek egymás mellett, kintről besütött a felkelő nap, és csak a madárcsicsergés hiányzott.
- Elmegyünk, ugye?
- El –mélyet sóhajtott-, de előtte be kell szereznünk pár dolgot. Kell élelem, és fegyverek. Nem tudom milyen hosszú lesz az út, és milyen nehéz lesz eljutni New York-ba.

***

Jason megviselten vonszolta végig meggyötört testét a város utcáján. Zombik sehol sem voltak, amit furcsállott, de nem különösebben érdekelte. Előző este elvesztette az öccsét, Darylt, és gondolatai e körül forogtak. Ezerszer végig gondolta, lejátszotta magában. Újra, és újra, és azon agyalt, hogy mit tehetett volna másképp.
Az öccsével remekül kijöttek, és nem csak testvér volt, hanem legjobb barát is. Most pedig minden, amit tett, értelmetlenné vált. Az egész küzdelem, minden.
Semmihez sem volt kedve. A legszívesebben leült volna, hogy rá találjanak, és megegyék, de nem tette meg. Az öccse az életét adta érte, és ez a legnagyobb ajándék, amit valaha kapott. Még sosem áldozta fel érte senki sem az életét.
Tudta, hogy nem maradhat a városban, mennie kell, mert itt nem maradt semmi, és senki. Abban bízik, hogy egy nagyobb városban akadnak még túlélők, és velük felveheti a harcot. Meg kell találnia őket, és valahogy új életet kezdenie. Nem maradt senkije, magára maradt. Most már csak saját magáért felel.
Az órájára nézett, kilenc múlt pár perccel. A hasa hangosan korgott. Élelmet kell találnia, hogy nekivághasson az útnak.

***

- Hol találunk élelmet? –nézett Jacobra, aki már a lovon ült, lenyúlt érte, és felsegítette.
- Nem tudom, de a fő út mellett biztos lesz valami.
- Remélem, mert már nagyon éhes vagyok.
- Tudom kicsim –elindultak. Mindketten féltek. Újra kint vannak az utcán, hátra hagyták a biztonságot nyújtó házat, és ismét az életükkel játszanak. De nem maradt más választásuk. Ha életben akarnak maradni, akkor kockáztatniuk kell.
- Most meg tudnék enni egy hatalmas hamburgert, meg egy pizzát is –megnyalta a szája szélét- vagy egy jó húsos lepényt.
- Ha akarod, odafele beugorhatunk a Mcdonald’s-ba, és meghívhatlak egy hamburgerre –nevetett.
- Oké, de én kettőt kérek, nagy kólával.
- Sajnos nem lehet, mert nincs nálam annyi pénz, a kártyám meg elhagytam valahol.
- Akkor csak egy megoldás maradt, elcsábítom az eladó fiút, és ráveszem, hogy ingyen adjon nekem mindent.
- Na, szépen állunk, lecserélnél ingyen kajáért.
- Simán –nevetett hangosan- a mai világban egy jó hamburgerért mindent megtennék.
- Jobb lesz, ha odafigyelek rád –nevetett ő is.
- Szokatlanul üres az utca, nem? –körbe nézett, és sehol nem látott senkit. Eddig mindig bujkálniuk kellett, most pedig nyugodtan haladhatnak az út közepén, mert sehol egy élő halott.
- Igen, az. –őt is nyugtalanította a dolog- lehet, hogy még alszanak –nevetett ismét.
- Akkor maradjunk csendben, nehogy felébresszük őket. Még a végén dühösek lesznek, és megesznek. –nevetett.
- Te úgyis olyan kis ennivaló vagy. –vigyorgott.
- Na, már megint puncsolsz, félsz, hogy elhagylak egy hambiért.
- Kifejezetten rettegek –nevetett.

***

Jason elérte a boltot, a város közepén álló szupermarketet. Körbe nézett, de nem látott senkit. A parkolóban össze-vissza álltak az autók. Az egyikre szüksége lesz, hogy elhagyhassa a várost. Olyan kell, ami elég masszív, mert a holtak felfigyelnek a zajra, és pillanatok alatt elállhatják az útját. Választék volt bőven, lehetett miből szemezgetni. Előbb azonban élelmet kell találnia.
A parkolón átballagva lépett az üzletbe. A fények még égtek, odabent síri csend volt. Végig futott a hideg a hátán, miközben óvatosan sétált körbe. A polcokon roskadásig álltak az áruk. Senki sem ért hozzájuk. Felkapott egy a bolt közepén hagyott piros kosarat, és elkezdett a sorok között szlalomozni. Olyan élelmet kell találnia, ami sokáig eláll, egyszerűen fogyasztható, és még tápláló is. A konzerv sorra ment, és elkezdte egymás után pakolni a különböző készételeket a kosarába. Annyira belefeledkezett a válogatásba, hogy észre sem vette a felé nyúló kezeket, melyek hirtelen rántották a földre. Ijedt tekintettel bámulta a támadóját, mely pár másodperc alatt legyűrte, és hiába próbált szabadulni, nem járt sikerrel.

***

- Itt is vagyunk hölgyem –kanyarodtak be a bolt parkolójába- ma én fizetek.
- Az előbb még egy hamburgerre sem volt pénzed, most meg fizetni akarsz? –vigyorgott.
- Van egy ingyen vásárlási kuponom –nevetett, majd megállt a bejárat melletti oszlopnál, leszálltak, és a lovat az oszlophoz kötötte.
- Akkor nagy kosarat hozok.



***

- Ki vagy te? –ordított Jason a támadójára, aki a mellkasán ült, és a képébe bámult.
- Aki elveszi az életed –hosszú, szőke haja csapzottan lógott a képébe. Az elmúlt pár nap őt is megviselte. Elvesztette a legjobb barátnőjét, és minden pillanatban az életéért kellett küzdenie. Azt hitte egyedül maradt, erre most összeakadt Jasonnel, akiben nem tudja, hogy bízhat-e… de nem kockáztathat, mert az, az életébe kerülhet.
- Nyugi kislány –tehetetlenül feküdt, és nézte.
- Ne nyugtatgass –förmedt rá- nincs rá szükségem.
- Mégis mit akarsz?
- Megvédeni magam.
- Tőlem? –kérdezte meglepetten.
- Tőled is! –szemei szikráztak.
- Miattam nem kell aggódnod, nem érdekelsz. Összeszedem azt, amiért jöttem, és itt sem vagyok.
- Állj fel –elővette a pisztolyát, és a férfinak szegezte- állj fel!
- Le akarsz lőni? –felállt, és Viktóriára bámult. A lány eltökéltnek tűnt, és tudta, hogy nem érdemes vele szembeszállnia. Nem ér az egész annyit, de élelemre szüksége van.
- Ha adsz rá okot, akkor igen.
- Ezt majd meglátjuk –leengedte feltartott kezeit, majd lehajolt a kosaráért-, de én most összeszedem, amiért jöttem. Ha akarsz, lőj le, nem érdekel.
- Hé! –Jason elindult- Állj meg! –összezavarta a férfi. Idegesen kiáltott utána, de az, mintha meg sem hallotta volna ment tovább. –Mondom, állj meg!
- Kiabálj csak, ha jólesik, de azzal ide vonzód őket, és mindkettőnket felfalnak. –nézett vissza a sor végéről.
- Ha még egy lépést teszel, akkor meghúzom a ravaszt!


***

- Én megyek előre.
- Rendben –a férfira nézett. Jó érzéssel töltötte el, hogy ennyire vigyáz rá, és óvja. Tudja, hogy nélküle már halott lenne.
- Nem tudom mi vár ránk odabent. Gyorsnak kell lennünk. Ne állj meg a fehérnemű osztályon válogatni.
- Pedig pont tervben volt, hogy megleplek egy fekete csipkés tangával, amit leszaggathatsz rólam. –vigyorgott.
- Azt hiszem az a két perc nem oszt, nem szoroz –nevetett ő is. A csipkelődés oldotta a feszültséget, jobb kedvre derítette őket, és elterelte a figyelmüket arról, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak.
- Tudtam én –kuncogott.
- Szeretlek –magához húzta, és megcsókolta- egyre jobban szeretlek.
- Ajánlom is –mosolygott a férfira.
- Te nő –bökte oldalba, Emma megugrott- tönkre teszel. –nevetett.
- Ehhez nekem semmi közöm –nevetett ő is.
- Na, menjünk –megfogta a lány kezét, és elindultak befelé. Lassan, óvatosan lépkedtek. Jacob ment elől, Emma szorosan mögötte. Odabent síri csend volt. Mindketten féltek, a bolt pedig olyan volt, mintha csak arra várt volna, hogy belépjenek, és végezhessen velük. Tudták, hogy elég nagy, a sorok között zombik leshetnek rájuk, és csak egyetlen kijárat van, amit ha ellepnek, akkor végük.
- Félek –suttogta- rossz előérzetem van.
- Nem kell félned –nézett vissza rá, de ő is félt. Óvatosan haladtak el a vevőszolgálati pult mellett, és mentek be az eladótérbe.
Megálltak, körbe néztek. Nem láttak semmit, és senkit… aztán hirtelen egy lövés törte meg a csendet. Emma megugrott, és Jacobra nézett, aki rémülten fordult körbe, miközben újabb lövés dördült el…