ZombiFöld 2. fejezet

2. fejezet

Mikor kicsi voltam anyukám mindig arra tanított, hogy ne verekedjek. Legyek jó, és ha konfliktusba kerülök, azt sose erőszakkal oldjam meg.
Akkor, abban a világban ez működhetett is volna, de most, ebben a valóságban el kell felejteni a régi tanításokat, mert ha nem tesszük, akkor nem éljük meg a következő pillanatot –Emma Janssen

- Hagyd békén! –üvöltötte, és a Jacobra támadó zombinak esett. Felkapta a pajta oldalába támasztott botot, és egymás után többször lesújtott rá. Az élőhalott férfi elterült a földön, próbált támadni, de esélye sem volt. A lány teljes erőből ütötte, míg teljesen szét nem zúzta a fejét. Ekkor a már oszlásnak indult test egy utolsót rándult, majd mozdulatlanul terült el saját vérének tócsájában.
- Kicsim vége –a lányhoz sietett, aki még mindig püfölte a már kimúlt testet- állj le, vége –magához húzta, és megölelte.
- Sajnálom –zokogott. A teste remegett. Elkapta az ideg, és alig bírt leállni. Szégyellte, amit tett. Még sosem kellett senkivel sem végeznie, most pedig szétverte egy vadidegen férfi fejét.
- Minden rendben lesz.

***
- Hogy fogunk innen kijutni? –nem bírta levenni a szemét az ajtóról, mely egyre jobban megfeszült a mögötte tolongó zombiktól.
- Még nem tudom –Daryl-re nézett, majd elkezdte feltépni a szekrények ajtaját. Abban bízott, hogy talál valami használhatót, de mindenhol csak ruhák voltak. Egymás után söpörte őket a földre. Idegesen kutakodott. Találnia kell valamit, bármit, amit felhasználhat. –Segíts már! –förmedt rá az öccsére, aki csak az ajtót bámulta- keress valami használhatót.
- Jól van –még sosem látta ilyennek a testvérét. Jason mindig nyugodt volt. Soha, semmivel nem lehetett felidegesíteni. Történhetett bármi, ő mindig képes volt megőrizni a hidegvérét. Most viszont szemmel láthatóan ideges volt. Daryl pedig jól tudta, ha testvére ilyen, akkor nagy a baj. Ő is nekilátott, és együtt döntötték szét a szobát –Ez megfelel? –nézett Jasonre, miközben az ágy alól előhúzott egy kardot.
- Tökéletes –kikapta a kezéből, kihúzta a hüvelyből, és ujjával megvizsgálta az élét- Ez megteszi. Fogd meg, és amelyik feléd jön, annak vágd le a fejét.
- Nem –felállt, és a testvére szemébe nézett- nálad jobb kezekben lesz. Én nem tudom használni, de te igen. Tartsd meg.
- Nem maradhatsz védtelenül –tudta, hogy Daryl-nek igaza van. A középiskolában vívást is tanult, és remek eredményeket ért el. Tudta hogyan kell bánni a karddal. Visszahelyezte a tokjába, majd az oldalára erősítette. –Akkor használd ezt –elővette a vadásztőrt, amit még előző nap talált- nem a legjobb, de megvédheted magad vele.
- Na és mi a terv?
- Kiugrunk –az ablakhoz sétált, majd kinézett rajta. Itt nincsenek sokan. Van esélyünk.
- Rendben –mélyet sóhajtott. Az ablak két méter magasan volt. Tudta, hogy van esélyük, de ha rosszul ugrik, akkor elkaphatják. Ahogy kifele bámult, az ajtó megreccsent, nem bírta a nyomást, és beszakadt. A zombik elkezdtek befelé tódulni, Jason előrántotta a kardját, és nekik esett.
- Ugorj! –üvöltött Daryl-re, aki egy pillanatig hezitált, majd felmászott a párkányra. Vetett egy utolsó pillantást a bátyjára, akit körbe vett a zombik tömege, majd leugrott.

***

- Mit találtál? –Emmára nézett, aki pár méterrel odébb kutakodott. Az istállóban csak egy ló volt. Egy hófehér paripa. Jacob odalépett hozzá, megsimogatta fejét, becézgette egy kicsit, majd felnyergelte. Kettőjüknek tökéletes, gondolta.
- Egy nyílpuskát –leakasztotta a falról, szemügyre vette, majd a hátára csapta.
- A semminél több –nem tudta Emma mikor fog teljesen összeroppanni. Látta rajta, hogy egyre nehezebben bírja. A kevés alvás, az állandó menekvés, stressz lassan kikészítik. Sosem volt erős, mindig szüksége volt a támogatására, de ekkora kihívással még egyiküknek sem kellett szembe nézniük. Most minden pillanat arról szól, hogy az életükért küzdenek. Fogalma sincs róla, hogy mit hoz a holnap, hogy meddig lesznek képesek küzdeni. Minden pillanatban attól retteg, hogy elkapják és végeznek vele. Tudja, hogy a lány nem bírná nélküle, nem lenne képes tovább harcolni. Ezért kell neki erősnek maradnia, és mindent megtennie, hogy életben maradjanak.
- Jacob! –rémülten üvöltött a férfinak, aki felkapta a fejét. A pajta ajtajában két zombi jelent meg, és a férfi felé indultak.
- Maradj ott! –felugrott a lóra- Gyiá! –és a lány felé vágtatott. Pillanatok alatt odaért, lenyúlt érte, felsegítette, majd irányba állította a lovat, ám a kijáratnál már nem csak két élőhalott volt. Rengetegen lettek, egymást lökődve özönlöttek befelé, Jacob pedig tudta, hogy szinte lehetetlenség lesz átjutni rajtuk.

***

- Jason! –földet érés után egyből az ablakra meredt a tekintete, és várta, hogy a bátyja megjelenjen, de nem tette. Odalent két zombi közeledett felé. Az egyiknek hiányzott a bal karja. A dögszag megcsapta az orrát, és kis híján elhányta magát. Előrántotta a tőrjét, és a félkezű fejébe szúrta. Az összeesett, és meghalt. Tőrjével ekkor a másik felé fordult. A nagydarab zombi nő hosszú szőke haja vérrel áztatott volt. Az alvadt vér csimbókokban lógott a fejéről. Szájából iszonyatos bűz áradt. Kezeivel Daryl felé kapálózott. A férfi ismét felemelte a tőrjét, és lesújtott. A nő vére a ruhájára fröccsent, miközben térdre rogyott, majd élettelenül eldőlt. –Jason! Hol maradsz már?
- Jövök! –kiáltott az ablakhoz érve. Kardja megállás nélkül járt. A holtak körbe vették, mind felé nyúltak, és egymást taposták azért, hogy egy falat friss húshoz jussanak. Jason szíve a torkában dobogott. Felmászott a párkányra, lenézett, ledobta a kardját, majd ugrott. A zombik utána nyúltak, de nem érték el- Fussunk –állt fel, és rohanni kezdtek. Az utca tele volt holtakkal, akik szinte mind egyszerre figyeltek fel rájuk. Az úttestre érve megálltak. Jason idegesen pásztázta végig a terepet, próbálta felmérni a lehetőségeiket, melyeknek most híján voltak. Körbe vették őket, ő pedig tudta, hogy végük. Nem menekülhetnek. Túl sokan vannak, nekik pedig csak egy tőrjük, és egy kardjuk van.

***

- Mi lesz most Jacob? –rémülten ölelte át a férfi izmos felső testét. Még csak huszonkét éves. Nem akar meghalni, de nem is áll készen erre az egészre. Ez túl sok neki. Egyszerűen túl sok. Kezdett eluralkodni rajta a pánikbetegsége. Idegesen forgatta a szemeit, a feléjük közeledő zombikat vízslatta, és az egész teste remegett.
- Ha szólok, akkor kapaszkodj jó erősen –csak egy lehetőségük maradt. A ló nyugtalanul forgolódott velük –nyugi kislány, nyugi –próbálta nyugtatgatni, de az állat ösztönösen érezte a veszélyt. Jól tudta, hogy nem sok esélyük van, és azonnal lépnie kell, mert egyre többen állják el az útjukat. Pár napja még a huszonhetedik születésnapját ünnepelte, és azt, hogy már két éve saját könyvesboltja van, ami napról napra lett egyre sikeresebb. Most pedig mindez már a múlté, és semmi jelentősége. Mély levegőt vett, megragadta a ló kantárjának a szárát, és elindultak –Kapaszkodj kicsim! –kiabálta miközben a zombik felé vágtáztak.