volt szerelem

Sötét zivatar közt ismerkedtem vele. Magas volt, karcsú mint egy ifjú jegenye...S szólt a fiu: Szabadegy táncra?
Alig tudtam kimondani: Igen! A zenekor egy keringőt kezdett, s minket szétsodort a nagy tömeg, csodás álom...Úgy telt el ez az est, mint egy múló pillanat, s búcsúzáskor szólt a fiu: Imádom! Egy év telt azóta mint múló pillanat, s mi gyakran találkoztunk, s loptunk egymástól forró csókokat.
S ekkor (szétsodort a nagy tömeg) a nagy tragédia. Hazafelé mentem épp a szürke aszfalton, mikor megláttam őt.Szembe jött velem az uton. Már integetni akartam, hisz ő már messziről megismert....de ekkor megláttam valamit, s nem emeltem fel intésre a kezem. Kezét egy ismeretlen lány szorította. Ó, mily nagy fájdalom volt az nekem! Hát így szeret ez engem? A könnyek lassanként elborítják mind két szemem. Ezt tetted velem? Akkor inkább haljak meg,mit ér így az életem?! S akkor a kanyarben feltünt egy fekete autó, mint egy fekete veszedelem.....hirtelen az uttestre léptem, sa többire már nemis emlékszem. Amikor magamhoz tértem hatalmas tömeg állt körülöttem, csak épp azt nem láttam, kit legjobban kerestem. Akor vettem észre, hogy melletem egy test hever. Ővolt az a barátom. Testével védte meg az életem. Rajtunk kívül nemtudta tán senki, hogy rajta élet és halál verekedett.
S győztesnek a halál bizonyult.
S míg gyöngülő kézzel megszorította a kezem, minden erejét összeszedve suttogta: Mondanom kell magának valamit, az a lány a nővérem volt, és gondoljon bármiz is... én akkor is szeretem!
Szörnyű a vád örökké gyász az életem, mert a fiu ezzel a mondattal halz meg: ÉN AKKOR IS SZERETEM!