Vertige: I. fejezet: Ébredés

A feledés nehéz munka.  Az esetek többségében az emberekben nem tudatosul azonnal, sőt, egy részük több időn belül, akár hónapokon keresztül nem dolgozza fel, ha elveszit egy számára fontos személyt. Ha olyan  közel állunk valakihez, hogy gondolkodás nélkül feláldoznánk érte az életunket, biztosak lehetünk benne, hogy ha egy szomorú esémeny lezajlásával az illető kilép az elétünkből, ezt nem leszünk képesek elfogadni.  Mindezt saját tapasztalatomból mondom, mivel velem is megtörtént ez az eset.
A nevem Leonard Clayton. Másodéves hallgató vagyok egy Preston környékén müködő  intézményben, a James Hughes jogi egyetemen. Azaz mullt péntekig az voltam és azota itt fekszem a a régi, rendetlen Cambridge-i lakásom 9 méter hosszúságú hálószobájának falai között és elmélkedem.Ez az a hely, ahova beburkolózhatok végre, mint egy karanténba, hogy kitisztitsam a gondolataimat és folytathassam a megszokott életemet. Az, hogy miért hagytam  félbe ilyen váratlanul tanulmányaimat és dobtam el a jövőmet, azt nem is olyan egyszerű elmagyarázni, de megpróbálhatom.
Mikor tavaly ősszel Prestonba költoztem a szüleim megnyugtato vidéki házábol és elkezdtem az egyetemet, észrevettem egy gyönyöru lányt az épulet végtelen folyosóján. Hosszú, barna haja, egszinkék szeme egyenesen elvarázsolt. Csak bámultam értetlenul rá, mint a világ legcsodálatosabb teremtmlnyére, pedig akkor lattam elétemben először. Első látásra beleszerettem, mindent tudnom kellett róla, ezért érdeklődni kezdtem.
Katrine, a lány, akit csak látásból ismertem, most volt túl egy igen fájdalmas szakitáson, miután volt barátja megcsalta, majd egy éves kapcsolat után elhagyta egy elsőévesért. Mikor erről tudomást szereztem, nyilvánvaló, hogy minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy Kate elfelejtse a volt barátját, Calebet, a bunkó, falusi önimádó farmert. Szóval az elkövetkező pár hét  próbálkozásokkal, sétákkal, vigasztalásokkal teli időszak volt, de végül, két hónapnyi erős udvarlás után, végre sikerült összejönnöm almáim hölgyével.. A kapcsolatunk azonban igen váltakozó hangulatú volt az első hónapban, ami után a szerelmem szakitott is velem. Ennek az oka az volt, hogy volt barátja, akiről korábban már emlitést tettem, név szerint Caleb újból szabad volt, ezért az én kedvesem új lapokkal indulhatott es rávethette magát. Erről én addig a pillanatig semmit sem tudtam, amig visszatérve a könyvesboltból, ahol Katrinenek ajándékot kerestem, meg nem pillantottam a baratnőmet a kegyetlen ellenfelem karjai közt szorosan átfonva. Abban a percben ténylegesen megállt a lélegzetem, a átverés gondolata folytogatta kiszáradt torkomat, miközben próbáltam visszafolytani a szememből áradó könnyzáport. Abban a percben állt meg az idő, és akkor halt meg a lelkem: legalábbis akkor azt hittem.
Kate észrevette félig nyitott szemmel, ahogy én dermedten állok kettőjük szerelmi feszkének határán. Felállt, odasétált hozzám, majd kérte, hogy üljek le. Alig értettem mit próbál mondani, hogy milyen magyarázattal akar elémállni a történtek után. Mit mondhat még, ami enyhitené a bennem dúló haragot? Rám kiabált. Mérgesen üvöltözött velem, engem okolt a saját hibája miatt. Könnyező szemeimbe gyilkos tetkintetét meresztette, vizsgálta naivitásom erősségét:
- Mennyire dőlhet ez be a szinjátékomnak? Mennyire hiszékeny? Vajon megfordithatom a küzdelmünk állasát és a hazugság győzhet még ebben a párbalyban?-ezt gondolhatta magában és sikerült is neki. Sikerült, úgy szakitson velem, hogy tudatában sem legyek azzal, hogy mi is történt valójában. Ezután egy kis időre, pár hétre elváltak útjaink, addig, amig nem közelgett a karácsony és én, aki önfejű lévén kijelenthetem, hogy szinte soha sem tanulok a hibáimból, újból kibékültem vele. Óriási boldogság öntött el, csodálkoztam, meglepődtem, hogy nekem is sikerült! Én is boldog leszek most mar!    
Hát nem igy történt. Három héttel a szivmelengető, békülésünk után, Kate kijelentette, hogy Calebba szerelmes. Másodjárra törte össze a szivemet és még csak nem is tudtam, mi fog a jövőben történni. Zajlottak az események, és habár én szakitottam igaz szerelmemmel, pár órával utána próbáltam visszakönyörögni magam hozzá.
-Kérlek Kate, békülj ki velem, bármit megadok neked, meg is csahatsz csak kérlek járj velem!-szánalmas szöveg egy szánalmas, hülye ember szájából, aki kicsit sem konyit a szerelemhez. Kate elutasitott és nem akart szóba állni velem, mert a szivében élt a remeny, hogy visszakaphatja régi szerelmét.Megjósolható volt, hogy Calebnek most se fog kelleni. Miért is kellene? Ő már megvolt... Ennek hallatán Katerine az italban kereste a vigaszt egy közeli bárban, de én tudomást szereztem hollétéről, ezért utána rohantam. Ott találtam kedvesemet az egyik baratnőjével, aki már eléggé, jól érezte magát. Ahogy odaértem, az exbarátnőm megcsókolt es leültetett. A söröspoharakkal teli asztal elott naiv fejjel, romantikusan beszélgettünk, majd felajánlottam neki, hogy én majd hazaviszem a részeg Isabellat. Kettőnknek, nagy nehezen sikerült célba érnünk a szinte már alvó lánnyal es Katere bizva a barátnőjét, én is elmentem.
Teltek a napok es bennem újra életre kelt a szerelem tüze volt kedvesem iránt, és mivel Calebnek ismét nem kellett, kibekültünk. Az innentől kezdődő közös percek Katerine-vel mesébe illőek voltak, Kate számára... Minden vágyát teljesitettem, elhalmoztam őt verseimmel, hazavittem magamhoz es csak kényeztettem. Nem csak, hogy minden nap különböző ajándékokkal, apróságokkal léptem meg a szerelmemet, hanem időt és figyelmet szenteltem mindennek, amit mondott. Éreztem, hogy most már minden megváltozott, hogy ettől a pillanattól kezdve már semmi sem választhat szét minket. Büszkén, őszintén jelenthettem ki, hogy boldog vagyok. Kapcsolatunk kezdete óta most először tapaszttalhattam, hogy Kate törődik velem, hogy feltétel nélkül szeret, hogy meghallgat és, hogy igazi társam a bajban.
Több hónapot töltöttünk el úgy, hogy végre újra megbiztam valakiben és újra élt bennem a remény, hogy van igaz szerelem. Nem sokkal az előtt, hogy a kapcsolatunk fél éves lett volna,történt egy dolog, ami minden addigi eseményt megváltoztatott. Megkérdeztem Katet, hogy hányszor csalt meg engem, mire ő azt válaszolta, hogy négyszer. Négyszer feküdt le Calebbel úgy, hogy én meg csak ászre sem vettem semmit. Próbáltam higgadt lenni, de nem ment. Magamba folyottam ezt az érzést, próbáltam úgy tenni, mintha nem lett volna igaz, mintha csak egy rémálom lett volna, amiből szerencsére felébredtem. Hetek teltek el úgy, hogy minden nap, folyamatosan sirtam, de nem szakitottam Katevel, mert még mindig nem fogtam fel, mi történt velem.
Újból elvesztettem mindent, mindent, ami addig éltetett és reményt adott az életemnek. Nem volt önbizalmam, hogy belekezdjek valami újba. Beszélgetni kezdtem egy lánnyal, akivel meglepően jól egyeztem és kezdte bennem újra éltetni a reményt, hogy mégis csak léteznek igaz emberek, akik őszinték, hálásak és tudnak szeretni. Be kellett fejeznem a kapcsolatomat Katevel, hogy ne tegyem azt amit ő. Megesküdtem, hogy soha nem csalok meg senkit, és ehhez tartottam is magam. Szakitottam azzal, aki tönkretette az életemet és járni kezdtem azzal, aki segitett felállni a baj küszöbéről. Akármilyen jól is ment ez a kapcsolat, magamat hibáztattam azért, amiért cserben hagytam Katet, mert most valószinüleg egyedül van, és ebbe nem tudtam belenyugodni. Véget kellett vessek az új kapcsolatomnak, hogy éljen, a megszokott, a régi. A fejemben úgy zajlott le az egész, hogy most már minden tökéletesen fog alakulni, mert Kate nem mer többé csalódást okozni nekem, hogy kinozza őt a bűntudat és megkapta már a büntetését. Mióta szakitottunk, több apró ajándékkal lepett meg, hogy visszanyerje a bizalmamat, sikertelenül. Akármennyire kevésbé is tetszettek az ajándékai és akármennyire bántott meg, kibékültem vele. Az álmaimban látott nagy kibékülés azonban kicsit sem úgy alakult, ahogy elképzeltem., Nem tudtam elfogadni amit tett, meg ő maga sem tudta beismerni, hogy o a hibás mindenért. Rángatni, lökdösni kezdtem, kiabáltam, üvöltöttem vele, zokogam órákon át de ő csak orditozott velem és azt hitte, hogy még mindig naiv vagyok. Találkozott Calebbel és elvárta, hogy megértő legyek, csak azért, mert eddig mindenért megbocsátottam neki. Éreztem, hogy már kiirtott belőlem minden érzést és nem tudtam, hogy szabadulhatnék a az újból és újból megjelenő gondolattól, amely lassan felemészt. Ennek a már szinte depressziós állapotnak nem csak én éreztem a hatását, hanem a körülöttem lévő személyek is.  Köztudott volt, hogy mióta Kate-el jartam, másra sem tudtam gondolni, csak az ő kényeztetésére. Minden vágyam az volt, hogy boldoggá tegyem, mert őszintén hittem, hogy ugyan olyan örömet lel bennem, mint én benne. Soha senki iránt nem taplaltam ilyen mélységű és fontosságú érzéseket, mint Katerine iránt, ez súlyosan észre is vevődött a viselkedésemen. Akkor voltam először igazán szerelmes, akkor éreztem először ért az elbűvölő, varázslatos érzést, amely őszinte szerelmet, szinte már beteges imádatot keltett bennem, a hűn áhitott nő iránt. 
Nagy örömömre, miután megtudtam a teljes igazságot a kapcsolatunkrol, az érzés egyre csak gyengült és vegül azon kaptam magam, hogy csak utálatot érzeztem egykori szerelmem iránt. Tudtam, örökre véget kell vessek ennek  a románcnak és meg is tettem. Még aznap elmentem Kate lakására és közöltem vele a döntésemet. Nagyon megrázta őt a hir, már kezdtem sajnálni és az is megfordult a fejemben, hogy kibékülök vele, csak azért, hogy ne szenvedjen miattam, ezért inkább köszöntem és gyorsan eltüntem a környékről. Otthon, a sötét szobámban üldögélve visszagondoltam a szép, közös emlékekre, de ezeket szinte azonnal követték a kinzó, fájdalmas gondolatok, epizódok a kapcsolatunk múltjából. Mikor felfedeztem, hogy mit is tettem az elobb, hogy ezzel a szakitassal veget vetettem minden addigi elkepzelesemnek ami a jovomet, megkonnyebbultem.  Otthon, a kényelmes kis lakásom sötét falai között kezdtem csak feldolgozni, hogy mit tettem, csak abban a pillanatban döbbentem rá, új szakasz kezdődik az életemben, hogy végre felébredtem, és ez az ébredés következétben új emberré váltam.
Eközben a legjobb barátaimat teljesen elhanyagoltam, magukra hagytam a szerelmi életem miatt, csak Kate foglalkoztatott, és emiatt elveszitettem azokat az embereket, akik mindig mellettem álltak. Cselekednem kellett, vissza kellett szereznem azokat, akik igazán fontosak.