Véres szerelem

Áááá, na kész totál kivagyok. Ez a hülye előkészítő totál kikészít. Még jó hogy jönnek értem, necces lenne így hazajutni. Már csíkosra ücsörögtem ma a fenekemet, a fejem hasogat, pff, totál kivagyok. Már csak pár vonás és készen vagyok hála az égnek.
- Na gyerekek, ceruzát le, pakoljatok, mára ennyi volt. Jó hétvégét, mindenkinek - mondta a tanár, erre mindenki felsóhajtott. Nem is csoda nem csak én vagyok kipurcanva, hanem mindenki, aki él és mozog a teremben. Összekapartam cuccaimat és már menetem is le a lépcsőn. Aztán le a suli elé. Apám már o ácsorgott a kocsi mellet.
- Szia, mehetünk?- kérdezte apus
- Helloka, húzunk haza minél hamarabb - mondtam. Közben bedobtam kocsiba a cuccaimat, aztán bevágódtam hátsó ülésre.
- Na, milyen napod volt?- kérdezte érdeklődve apu.
- Hát lássuk csak, angolból dolit írtam, föciből feleltem, ja és matekórán kint ücsörögtem a folyósón, tesi órán meg 3 kör iskolakört futottunk, na így egybe kissé sok egy napra. Aztán még volt 2 töltelék agyzsibbasztó órám.

- Mit csináltál matekórán, hogy kizavartak? - kérdezte apám kiakadva. Basszus mintha még én lennék a szemét. A kisfaszomat azt! Nem igaz hogy mindenki engem bassz le mindért.
- Csak ásítottam egyet, ere besértődött, hogy ne ásítozzak az ő óráján. Már hogy a fenébe ne ásítoznék mikor olyan kurva unalmas az órája, hogy az már fáj. Emellett a suliban csak ücsöröget egész nap. Aztán még ot volt az a hülye előkészítő.
- De túlélted, ne nyavalyogj már annyit. Nem vagyok r kíváncsi - mondta ingerülten apu.
- Te kérdezted, de mind1 -mondtam. Erre csak morgott valamit az orra alatt. Előkaptam az Mp3-amat és bekapcsoltam valami jó kis zenét. A hazaúton már nem szóltunk többet egymáshoz. Mikor hazaértünk kipattantam kocsiból és bevágtam a cuccaimat a napaliba. Mint mindig már megint veszekedett a két kerge birka. Állandóan egymástorkának esnek.
- Kussoljatok, vagy kaptok a képetekre 2 lila foltot - fenyegettem meg őket.
- Na, de ő kezdte- mutogatott a kis pukkancs Betti, Állandón ő kezdi és nem az öcsém.
- Leszarom, kussolj - erre morgott, mint valami rühes dög és kiment a nappaliból. Én meg megcéloztam a konyhát. Bevágtam 2 szelet kenyeret a pirítóba, amíg pirult előkaptam valami felvágottat. Miután készenlét be is vágtam rögtön. Szarul voltam mindenem zsibbadt, de azért felmentem MSN-re, de 10percnél tovább nem bírtam tovább ücsörögni. Leléptem és mentem le a dzsekimért.

- Hé, te ilyenkor merre? - kérdezte apám álmosan.
- El –hangzott a tömör válasz.
- Hű, milyen bő szavú lettél - mondta mérgesen.
- Elviszem a kutyát sétálni, ha ennyire érdekel, ugyan is ezt is meg kell valakinek csinálnia - jegyeztem meg bosszúsan, nem igaz hogy mindenbe bele kell ütni az orrát.
- Ne szájalj velem - mondta idegesen.
- Nem szájalok, te kérdezted, én csak válaszoltam. Na, mentem pá, majd jövök - mondtam aztán már kint is voltam az udvaron.
- Hé, Kate gyere - mondtam, és már jött a kis aranyos. Egy Golden Retriver. A neve Kate, ha eddig nem esett volna le mindenkinek. Nemrég múlt 1 éves. Kinyitottam a kaput és már mentem is a szokásos helyemre sétikálni. A temető mellet van egy kis sétány meg egy bicikli út és ott sok a fa meg a bokor kutyasétáltatásra alkalmas. Imádok este csatangolni. Nyugi van az utcákon, nincs az a nyüzsgés, ami nappal. Ilyenkor tudom csak kiszelőztetni a fejemet. Asszem most már itt az ideje bemutatkoznom.
A nevem Lívia. Nekem nem tetszik ez a név, de istenem nem én választottam magamnak. Sajna ez van. Ezt kel szeretni. 16 éves vagyok, szöszi zöld szemekkel, 163-165 cm körül vagyok. Szerencsétlen alkat vagyok, mert vigyáznom kel az alakomra, szerencsére most ép nem kel ezzel küszködnöm.

Sokan vadbaromnak tartanának, ha tudnák, hogy hiszek a vámpírokban. Na de ez van, ezt kel szeretni, ha meg valaki nem szereti, az kinyalhatja. Kibaszottúl utálom, ha valaki előítélet alapján utál meg. Ismerjen meg, aztán fikázzon másoknak, ha mer. KB ilyen vagyok, de persze én általában aranyos mosolygós kiscsaj vagyok, kivéve, ha nem, és ha mondjuk, felbosszantanak.

Már jó ideje sétálgattam. Mikor elkezdett az a fura érzés gyötörni, hogy most nem vagyok egyedül. Mintha figyelne valaki. Így is eléggé szarnapom volt, nem hiányzik még mellé valami vadbarom pedofil állat. Már a sétányon trappoltam. Most már Kate is kezdet nyugtalankodni. Szuper már kezdtem magamnak bedőlni, hogy csak képzelődök, de ezek szerint nem, ha már Kate is nyugtalan, akkor már gond van. Kicsit túlzás azt mondani, hogy nyugisan sétálgattam, de azért nem vetet szét a félelem. Sosem voltam az a nagyon fostos fajta, viszont kíváncsi az annál inkább. Egyszer csak egy srác alakja rajzolódott ki az utcai lámpa halovány fényében. Kissé furcsán éreztem magam, ahogy közeledtem hozzá. Kate is egyre csak nyugtalanabb volt. Mikor majdnem odaértem odalépett hozzám és leszólított.
- Szia, véletlen nem tudnád megmondani menyi az idő, sajna lemerült a mobilon - mondta az idegen srác.
- De aszem igen - előkaptam a mobilon és megnéztem az időt -, 22:34 – mondtam.
- - Ó köszi - mondta vigyorogva. Ahogy rám mosolygott . Lehet rosszul láttam, de asszem hegyesebbek voltak az átlagénál. Na, én már innentől rosszat sejtetem. Aztán az öltözéke sem valami hétköznapi, ébenfekete cuccban feszített. A szemei kristályékek voltak. Illet a majdnem tejföl szőke hajához. Én első pillantásra olyan 19-22év közöttinek néztem volna, sza biztos annyi körül lehetett. Túl aranyos volt a mosolya, akkor ez sincsen rendben. Erről a srácról a vámpírszó jutott eszembe.

- - És mond csak, mit keresel te ere ilyen későn? - kérdezte kedvesen.
- Bocs, de idegenekkel nem álok ledumcsizni - mondtam kissé szúrósan és ki akartam kerülni, de ő nekivágott egy lámpaoszlopnak, ami 5merrel arrébb volt.
- Áh - kiáltottam fel -, volt benne erő, hogy így nekivágott.
- Te teljesen hülye vagy? - kérdeztem totál kiakadva.
- Mondd csak, miért nem akarsz velem beszélgetni? - kérdezte, közben elindult felém.
- Mert ne szokásom idegenekkel elkezdeni dumálni, főleg késő este, olyannal meg pláne nem, aki nekivág egy lámpaoszlopnak - mondtam bosszúsan. Egyre közeledett.
- Most nem menekülsz kiscicám - mondta egy sunyi vigyorral a képén. Közeledett felém.
- Nem vagyok a cicád, sem pedig semmi másod - mondtam besértődve. Mikor már vészesen közelvolt fogtam magam, és ágyékon rúgtam.

- Áhhh, te szemét kis szuka! - nyöszörögte fájdalmasan. Én felpattantam a földről.
- Szuka? Anyádat! – mondtam, és oldalba rúgtam, aztán el kezdtem rohanni.
- Ezért még megfizetsz! - kiáltotta utánam eléggé ingerült hangon. Na én tuti meg nem várom, amíg utánam jön, még inkább rákapcsoltam, és csak szaladtam, ahogy csak a lábam bírta. Rettenetesen hasogatott a hátam, mikor nekivágott az oszlopnak, felhorzsolódott. Ha utolér, tuti megöl. Vámpír az, tuti, vagy ha nem az, akkor is biztos, hogy nem ember. Azért az kissé durva, hogy csak úgy odavág egy lámpaoszlopnak, aztán még csak fel sem bírtam rögtön kelni. Az a hülye kutya is rögtön eliszkolt, amint elvágódtam. Egy picit megálltam, hogy kifújjam, magamat.

Aztán már csak arra eszméltem fel, hogy elterülök az aszfalton.
- Mondtam, hogy még megbánod, hogy megrugdostál - én meg se tudtam szólalni meglepettségemben. Nem is hallottam a lépteit, erre most megint itt van előttem. Már megint elindult felém. Gonosz vigyorral a képén. Leguggolt mellém és elkapta a csuklóimat.
- Hé, eressz már el – hisztiztem -, engedj el te vámpír - erre már megint bepöccent és elhajított valamerre, felállt guggoló helyzetből.
- Ezt meg honnan tudod? - kérdezte.
- Csak úgy sugárzik rólad - mondtam gúnyosan.
- Én inkább a te helyedben visszafognám a hangomat - mondta fenyegetve.
- Én viszont nem – mondtam ugyanolyan hangon, mint az előző mondatot.
- Bátor kislány vagy te. Vagy inkább csak bolond? Nem félsz hogy megöllek? – kérdezte, és megvillantotta két hegyes szemfogát, aztán már megint felém vetette az irányt.
- Nem igazán - mondtam flegmán, erre meglepődöttnek látszott. Szerintem valami olyasmire számított, hogy elkezdek könyörögni az életemért. Csak hogy én nem az a fajta vagyok, engem ahhoz túl büszkének neveltek.

Egyszer csak szerencsémre meghallottam, hogy Adam meg a haverjai üvöltöznek egy kocsiból. Hála a jó égnek, így talán megúszom ezt az estét.
- Adam! - üvöltöttem, erre hallottam, hogy meg áll a kocsi.
- Na akkor ezt még itt folytatjuk. Nem most láttál utoljára – mondta, és eltűnt a sötétségben. Adam kiszállt a kocsiból, én meg a nyakába ugrottam örömömben.
- Te jó ég, úgy örülök, hogy látlak - Adam, Dóri bátya. Ikrek és csak 10 perccel idősebb. Nem járunk, de olyan mintha a tesóm lenne mindkettő.
- Hát veled meg mi történt? – kérdezte.
- Semmi, csak épp meghallottam a hangodat, és Kate elveszett nem találom sehol. Segítenél megkeresni?
- Persze, mi is már hazafelé tartottunk, akkor téged is eldobunk, nem jó ilyenkor egyedül csatangolni – mondta.
- Oké, köszi - mondtam hálálkodva.
- Hé, Lívi. Ti menjetek haza, mi megkeressük Katet - mondta Adam két haverja. Roland és Dani.
- Na akkor gyerünk, apád a végén azt fogja hinni, hogy miattam nem vagy most otthon. – mondta, aztán betessékelt a kocsiba és hazavitt.
- Hu, hát köszi a fuvart, most komolyan az életemet menettétek meg - mondtam Adamnek hálálkodva
- Na, azt azért szerintem nem. Kate miatt ne aggódj, majd holnap a húgom elfuvarozza hozzátok.
- Oké, köszi.
- Jó éjt!
- Neked is, szia - mondta aztán elhajtott. Én pedig beballagtam az udvarba, aztán be a házba szépen halkan. Nem akartam, hogy apa megtudja, hogy fél 2-ig kint csatangoltam. Kissé belegondolva a történtekbe kissé féltem, hogy mi lesz, ha még is véletlen ebbe a srácba belebotlok valahol. Fáradtan felballagtam a szobámba, és ruhástul beájultam az ágyamba. Extra fárasztó volt ez a mai napom, főleg a vége.

Hajnal környékén egy árny suhant be a lány erkélyére. Besétált a szobába, és nézte, ahogy békésen szuszog. Odasétált az ágyhoz, és megállat mellette. Az arcát fürkészte. Elmosolyodott, ahogy esszébe jutott, hogy ezzel a kislánnyal volt az este annyi gondja. Néhány perc méregetés után leült az ágyra, félig ölbe vette a békésen szuszogó lányt, és adott neki egy csókot. Aztán a nyaka után nézett, megpuszilta, majd belemélyesztette két hegyes szemfogát, és az édes vérét szívta. Lassan elhajolt a nyakától. Belefektette a párnába, és a fülébe suttogott.
- Most már nem mondhatod, hogy nem vagy a cicám. Innentől kezdve az enyém vagy. Van benned kurázsi, és bátor is vagy, más vagy, mint a többi ember és ez tetszik. Még találkozunk - aztán felállt.

Még nézte néhány percig, nem akarta otthagyni. Legszívesebben már most elvitte volna magával, de még várnia kellet. Lassacskán eljutott az erkélyig és kiugrott. Eltűnt a sötétségben. A szobában továbbra is nyugodtan és tudatlanul aludt a lány. Nem sejtette még, hogy innentől minden meg fog változni.