Valahol

Senki ne vessen rám követ, ez az első próbálkozásom. Tudom, kicsit eltér az itt megszokottól, de remélem ez nem akkora gond. Minden véleményt örömmel fogadok.

Maga sem tudta hol van már. Az elmúlt 2 hétből semmi másra nem emlékezett csak a szüntelen gyaloglásra, hóra, a hidegre, káromkodásra, lövésekre, ide-oda repkedő halálra. Elérhetetlenül messzinek tűnt az a 6 hónappal ezelőtti nap, amikor egysége büszkén hajózott be az angliai kikötőben. Lobogó zászlók, síró, búcsúzkodó rokonok, szeretők a parton. Azóta minden megváltozott. Ott voltak a Utah partszakaszon június 6-án, jártak Bretagne-ban, Normandiában, Párizsban is volt 1 heti kimenőjük. Most a Siegfried vonalnál akadtak el. A németek utolsó mentsvárukba körömszakadtáig kapaszkodtak, százada hát várt. Nőt, IGAZI nőt Párizsban láttak utoljára. Persze ringyók mindenhol voltak amerre csak a katonák elvonultak, de Ő sose érezte a késztetést, hogy igénybe vegye szolgáltatásaikat.

Montmierre volt a falu neve, ahol a tábori kórház volt felállítva. Ez volt az egyetlen hely, ahol a civilizáció nyomat meg lehetett találni a környéken. Csokoládé, meleg kávé, takarók, sőt ép házak is akadtak. Meg persze rengeteg nővér. Maga sem tudta mikor tűnt fel neki a szótlan vörös hajú szépség. Hullámos haja rakoncátlanul bukott ki a fehér kendő alól, ami szemlátomást idegesítette. Francia önkéntes volt, pár szót beszélt csak angolul, de mindig, mindenkire mosolygott. Először fel se vette a férfi közeledését, lesütött szemmel ment el mellette, amikor az beszélni kezdett hozzá. Egy hét múlva egy elhagyott ágyútalpon üldögéltek, és a férfi Angliáról mesélt... Jutalma egy kis, sárga szárított virág és egy fél tábla csoki volt.

Pár nappal később a férfi örömmel vette észre, hogy a nővér már nem viselkedik elutasítóan, amikor testileg is közeledni akart hozzá. Egymást átkarolva mentek végig a táboron, ettek egy kiskocsmában, dideregve nézték a csillagokat. Mindketten felhevültek, és ezt apró jelekkel egymás tudtára adva szinte rohantak a nővérke kis házába. Be sem léptek az ajtón, már vadul csókolózni kezdtek. Egymás szájához tapadva araszoltak beljebb. Az ágyhoz érve a férfi finoman ledöntötte a nőt és vetkőztetni kezdte. Lehúzta kendőjét és élvezettel simogatta a vörös hajzuhatagot. Nyelvével izgatta a nyakat és fogaival fűzte ki a blúzt. A lány alig észrevehetően pihegett, de nem ellenkezett. Soha nem volt még ilyen gyengéd szeretője. Volt férjét csak akkor érdekelte, amikor az részegen szinte megerőszakolta a kocsmából hazatérvén. Ezt azonban határozottan kezdte élvezni. Segített a férfinak, lehúzta blúzát, majd csípőjét megemelve a szoknya lekerülésében is segített. Így pőrén kicsit fázott.

A férfi mintha megértette volna, csókolni kezdte testét forró ajkaival. A mellek hajlékában kezdte, élvezte a kicsit libabőrös, de selymes bőr érintését. Egyre lejjebb haladt, míg végül rátalált a finom szőrszálakkal övezett szeméremrésre. Belenyalt, majd a csiklót kezdte szopogatni. A nő még soha nem tapasztalt ilyesmit, az elején meg is ijedt egy kicsit, de aztán teljesen átadta magát az élvezetnek, fejét hátrahajtva zihált. Egész teste remegett, kezeivel a melleit és a lábai között ügyködő férfi fejét simogatta. Egész testében eláradt a kéj, amikor elélvezett. Háta ívbe feszült és a hullámokban érkező élvezet teljesen elbódította. Lehanyatlott az ágyra. Aztán ösztönösen kigombolta a bakanadrágot és kicsit húzogatta a férfi erőteljesen merev farkát. Teljesen be volt gerjedve. Nyelvével finoman körbenyalta a makkot, amit a férfi elégedett morgással nyugtázott. Majd elkezdte szopni, szívni teljes erővel. Ám ez nem tetszett neki. Magában akarta tudni a szerszámot, érezni a feszítést. Így hát feltárta ölét a férfinak akinek más se kellett, farkát óvatosan elhelyezve ráfeküdt. Mindkettőjüknek elakadt a lélegzete amikor behatolt. Lassan majd egyre gyorsabban mozogni kezdett, érezte a forró barlang szorítását. Együtt mozogtak, felvették a másik ritmusát, az ágy csak úgy nyikorgott.

A férfi egyre nagyobbakat nyögött, majd egyszer csak kitört belőle az élvezet. Teljesen megmerevedett, és másodpercekig hullámzott a kéjben. Sajnálta, hogy választottjának ezúttal nem sikerült örömet szereznie. A nő mégis hálás volt. Szorosan összebújtak és elaludtak. Hajnal 4-kor a katonának szolgálatba kellett mennie. Csókkal búcsúztak. Irtózatos káosz fogadta, a németek nem aludtak az éjjel. Nemsokára egy teljes páncélos divizió támadta meg állásaikat, nem volt menekvés. Sokan, nagyon sokan meghaltak, a katona mindvégig helytállt. A végén azonban egy gránátszilánk elég súlyosan megsebesítette. Hassebe volt. Azonnal kórházba szállították. Nem hitte volna, hogy ma még páciensként találkozik választottjával. Eszméletének végső határán mozogva türelmetlenül várta, hogy megpillantsák végre a tábori kórházat. Tudta, hogy az imádott nő látása azonnal meggyógyítja. A kórház azonban nem volt sehol. Amint Montmierre sem. Egyszerűen nem maradt más egy egész faluból mint korom, üszök és füst. Düledező házfalak...

A katona túlélte a szállítást, Angliába került. Soha nem heverte ki sérülését és április 18-án meghalt. Montmierre-t azóta sem lakják. Emlékét csak a különösen nagyszámban előforduló kis, sárga virágok őrzik...