Utazás

Oly görcsösen kapaszkodom az érzésbe, s soha-nem-volt-ba, mintha az életem függne tőle. Meg kell mutatnom, muszáj, kell, hogy tudják ők is, amit én: hogy igenis vagyok. Vagyok, élek, lélegzem, önálló akaratom van, nem zárhatnak rám ajtót, rácsot.

De a szabadságnak ára van: álmokba kapaszkodik az ember, hogy aztán másnap keserű szájízzel ébredve eszméljen: őrült, hát azt hitted, neked ez mehet? Sose leszel gazdag, szép, menő, sose lesz semmi a tiéd, érd be azzal, amid van, ne lázadj, az élet szép és kommersz. Kussoljál.

Ne gondolj arra, milyen lenne megérinteni, beszélni hozzá, vagy egyszerűen csak csókolni kifulladásig. Milyen lenne kezedbe rejteni kezét, ujjaiddal végigsimítani arcán, homlokán, vállán. Milyen lehet, ha ő csókol, mohón, vágytól részegen. Ne gondolj arra, vajon ő is ugyanúgy akar- e téged, mint te őt, vagy gondol-e arra milyen lehet veled lenni, milyen lehet, mikor két tűzben égő ismeretlen test felfedezi egymást. Felejtsd el, hogyan simítanál végig rajta, hogy már az első érintésből érezze, perzsel benned, tombol benned, pusztít benned a puszta vágy. Ahogy két test szavak nélkül mondja el, mit érez, mit gondol, mire vágyik: gyönyörre, kéjre, kielégülésre.

Nem, nem, ne! Ne járjon az eszedben az, hogyan kényeztetnéd el teste minden porcikáját ajkaddal, nyelveddel, fogaddal, míg nem bírja tovább a kínt. Míg őrülettől lobogó szemmel magához ránt, és csókol kifulladásig, mert érzi, tudja, hogy ettől a perctől függ az életed. Ettől az egytől, mert ha most nem érint meg, nem varázsol el a vággyal, vadsággal, mohósággal, ívben megfeszült tested megroppan, mint a száraz ág a láb alatt, amire rátapostak ostoba figyelmetlen emberek.
Nem szabad lehunyt szemeid előtt látnod, hogyan fűzitek egymásba ujjaitokat, majd azokat önálló életre keltve hagyjátok, hogy megismerjék a másik bőrét, testét, perzselő forróságát.

Ne játssz a gondolattal, hogyan engednéd őt tested legtitkosabb termeinek közelébe, míg ujja és nyelve könyörög a bebocsátásért, nem szabad. Nem szabad, hogy arról álmodozz, mit tennél meg vele, amit soha senkivel nem mertél: a gátlástalant, a vad, kiéhezett szörnyeteget kiengedni a testből, hogy a vér dübörgésének szárnyán száguldjon tova, letarolva téged és őt, mint áprilisi zivatar a zsenge vetést. Azt, amiről álmodni sem mer: az odaadást, adni akarást, élvezetkeresést, hogy tudja: élete legszebbélményét kapja tőled.

Ne engedd befészkelődni a gondolatot agyadba, hogyan ölelne át gyengéden, és mégis türelmetlenül, az utolsó előtti pillanatban, hogyan lennétek egy testté, egy érzéssé, egy keringő rendszerré arra a néhány pillanatra, míg felrobbantok.

Ne is álmodj róla, hogy a karjaiban tart, míg csillapodik a remegésed, és a világ újjá éled benned.

Csak egy dolog járhat a fejedben: soha. Soha de soha de soha. Soha nem fog megtörténni. Mert az élet szép, de csak akkor, ha úgy ugatsz, ahogy a többi falkatag.
Nő vagy, sorsodba nyugodj bele. Szép lehetsz, de okos nem. A nő választ. De a férfi dönt.
Ezért nem kapod őt meg soha. Mert már rég másképp döntött.