Új esély Második fejezet: Az utazó

Második fejezet
Az utazó
...Ott állok, és csak nézem. Iszom a látványt, egyszerűen nem tudok mit tenni. Ilyen még sosem történt, mindig le tudtam reagálni az adott helyzeteket, de most... Csak megkövülten bámulok. Ő mosolyogva néz, félrebillenti a fejét, nem érti a reakciómat. Őszintén, én sem. Megköszörülöm a torkom zavaromban és próbálom magam összeszedni. Elindulok a terem felé, igyekszem nem tudomást venni Róla, aki még mindig ugyanott áll, és engem figyel. Elhaladok mellette, érzem, hogy a tekintetével kísér. Pár másodperc múlva lassan elindul utánam. Követ, egészen a nagy tükrös tornateremig. Én már a terem közepén állok, szembefordulva az ajtóval mire utolér. Bejön, és behajtja maga után az ajtót. Lassú léptekkel odament egy tornazsámolyhoz és leült. Megint csak néztük egymást, ő ismét csak mosolygott. Nem tudtam mire vélni ezt, és azt se tudtam, hogy ki ez a férfi. De a köztünk beálló csendben volt némi időm végigmérni. Magamnak is nehezen ismertem be, de elég jól nézett ki: A harmincas évei elején járhatott, rövid szőke haj, szép, kék szem, enyhén borostás arc. Magas, ízlésesen kidolgozott test. Biztosan sokat jár kondizni, és elegánsan sportos, a a hamuszürke tréningruhájában. Valószínű, hogy elpirultam, miközben vizslattam, mert a szolid, kedves mosolya csintalan vigyorrá szélesedett. De még mindig nem szólalt meg, csak ült és némán nézett rám. A csend kezdett kínosan és idegesítően hosszúra nyúlni, így hát kitörtem:
- Miért követett? Hol van Agnes? Egyáltalán ki a fene maga?
Felnevetett.
Legnagyobb megdöbbenésemre jelelni kezdett:-Szia Zelia! Adam vagyok, én leszek a masszőröd. Agnes kért meg, mondta, hogy nagyon feszesek az izmaid, és talán jót tenne. Úgyhogy minden alkalommal, mikor jössz hozzá, torna után átmasszírozlak.
- Ó. - Csak ennyit tudtam kinyögni. Nem tudom min lepődtem meg jobban, azon, hogy a srác siket, vagy azon, hogy Agnes magánakcióba kezdett és a megkérdezésem nélkül szervezkedett.
Adam megint jelelni kezdett:
- Hé, mire gondolsz? Nagyon elcsendesedtél az előbbi kirohanásod után. -vigyorog rám.
Elmutogattam neki a választ:
- Bocsi, nem akartam bunkó lenni, csak meglepett, mert nem tudtam az egészről semmit.
- Jé, ismered a jelbeszédet? Őőő, Agnes nem szólt Neked?
- Igen és nem. Nem tudom, mennyire ismered, Agnest, de ő nem arról híres, hogy előre közöl dolgokat, pláne nem arról, hogy meg is kérdezzen.
- Nem ismerek itt túl jól még senkit, nem rég jöttem a központba. De kösz, hogy mondtad, majd észben tartom. -kacsint rám.
Rögtön feltűnik, hogy milyen mosolygós, jókedvű és ez valahogy átragad rám is, mivel már én is mosolygok.
- Akkor ezért nem láttalak eddig itt. Ezelőtt hol dolgoztál?
- Sehol.
Ettől elképedek. Zavart ábrázatomat látva, ismét nevet és folytatja.
- Világot jártam, utazgattam. Itt-ott letelepedtem hosszabb időre. Franciaországi tartózkodásom alatt tanultam ki a gyógymasszörködést. Papírom is van róla, úgyhogy nem vagyok csaló. -mosolyodik el.
Leesik az állam, erre nem számítottam.
- Igen, sok felé jártam. Majd egyszer mesélek egy-két élményemről, ha érdekel.
- Az jó volna. Én is szeretek utazgatni. Iletve, szerettem a baleset előtt. Tudod, autóbalesetünk volt a párommal, mikor a Waterwill-i nyaralásunkból tartottunk vissza New York-ba. Későn vette észre, hogy egy kamion irányíthatatlanná vált és már nem tudta elrántani a kormányt. Belerohantunk és ő meghalt.
Észre sem vettem, hogy mindezt úgy mondom, hogy közben lesütöm a szemem és a könnyimmel küszködöm.
Adam együtt érzően megszorítja a vállamat.
Ránéztem, és csak akkor tudatosult bennem, hogy mit mondtam. Egy vadidegennek beszéltem a történtekről.
- Jézusom.-Kezdtem mentegetőzni. -Adam, kérlek, ne haragudj, nem tudom mi ütött belém.
Annyira kikapcsolt az agyam, hogy elfelejtettem jelelni.
- Bocsi. -mutogattam vérvörös arccal.
- Nem gáz. A szádról le tudtam olvasni, bár kicsit hadarsz.
Hangosan felnevettünk.
- Tényleg ne mentegetőzz, nincs probléma.-váltott komolyra. Természetes, hogy fáj ami történt. Az utazás meg pont felébresztette benned ezt a dolgot. Érthető.
-Biztos, hogy masszőr vagy és nem pszichológus? Pszichológusként is megállnád a helyed. Az én dokim sosem volt ilyen megértő. -fintorgok
- Köszönöm, ezt bóknak veszem. -mosolyog.
Ezután Adamből csak úgy dőlt a szó. A nagy szám okozta enyhe feszültségem oldására, elmesélte például, hogy milyen nehezen tudott megtanulni pálcikával enni és hogy Bangkokban mennyi a furcsa ember de az élet mégis mennyire pezseg ott.
Sikerrel járt. Csak ámultam, hogy mennyi helyen megfordult már ilyen fiatalon. Teljesen magával ragadott az élménybeszámolója.Lenyűgözött, hogy mennyire lelkesen és szeretett teljesen beszél egy-egy helyről. Azt mondta, ez azért mert rengeteg emléke van.
Beszélgetésünket kopogás szakította meg. Lili, a recepciós volt az.
- Zee, megérkezett a húgod. Üzeni, hogy, a kocsinál vár.
- Köszönöm Lil, mindjárt megyek.
Mikor Lili kiment ismét Adamhez fordulok.
- Hogy elszaladt az idő. -mutatom, és magam sem értem miért, de megint zavarba jövök.
- Igen. -válaszolja.
- Nem kell minden mondatodat jelelni, a lényeg, hogy mindig lássam a szád, ha mondasz valamit, mert ha nem. akkor azon kapod magad, hogy azzal visznek a pszichomókusodhoz, hogy magadban beszélsz. -viccel vigyorogva.
- Oké. Jó tanács, majd észben tartom. -mosolygok rá.
Elkísér a kijáratig, ahol elbúcsúzunk.
- Örülök, hogy megismertelek! Jövőhéten várlak! -köszön mosolyogva
- Köszönöm a beszélgetést, igazán élveztem. Rendben, akkor jövőhéten újra. -mosolygok én is rá.
Kigurulok a hűvös júliusi levegőre. A fotocellás ajtó csukódását éles csattanásként érzékelem. Fura érzés kerít hatalmába,
A parkoló már szinte üres. Húgi jön elém és megölel.
- Szia! Nagyon kellemetlen volt a torna? -kérdezi
- Szia!-ölelem meg -Nem, tulajdonképpen egész kellemes volt. -mondom és mosoly suhan át az arcomon
A kocsihoz megyünk, Nao besegít az ülésre, beszáll mellém és megkérdezte:
- Indulhatunk a cukiba?
- Kérlek, tegyük át máskorra, kimerültem.
- Minden rendben? -néz rám aggódva
- Persze, csak elfáradtam ennyi az egész.
- Oké. Cuki elnapolva, irány haza.
Az útból semmit nem észlelek, gondolataimba merülve nézem a mellettünk elsuhanó autókat. Kérdések kavarogtak a fejemben. Miért gyakorolt rám olyan hatást mikor először megláttam, hogy lefagytam tőle? Miért beszéltem neki a balesetről? Meg egyáltalán: Siket masszőr? Lehetséges ez? Miért nem közölte rögtön, hogy nem hall?
Este kimerülten fekszem az ágyban. Húgi már hazament. Szegény még mindig aggódott, hogy baj van mert visszautasítottam a sütizést, de megnyugtattam, hogy jól vagyok, csak szerettem volna minél hamarabb lefürödni és ágyba kerülni. A központban történtekről nem beszéltem neki, nem akartam felzaklatni, azt meg pláne nem, hogy elkezdjen feleslegesen kombinálni. Amúgy is zavaros ez az egész, még én sem tudom pontosan helyretenni. Fura. De minden esetre meglepő volt... és valahogy jólesett az egész. Ijesztő gondolat, nem értem. Hisz nekem ott van David, nem állhat senki a helyére. Mégis mosolyogva merültem álomba. Zavaros álom volt, mindenféle rémképekkel és a mosolygó utazókkal.