Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról...
A történet harmadik fejezete.
A ciklus befejező része, jó néhány érdekes fordulattal.
A történet második fejezete.
Mi mindent mesél egy kicsiny tér élete...
Friss hozzászólások
vinzso: Köszönöm, igyekszem, beküldtem...
2021-09-19 21:20
vinzso: Köszönöm szépen, beküldtem a f...
2021-09-19 21:18
BURGONYA: NEM TUDOM MIT SZíVSZ, DE FOLYT...
2021-09-18 01:29
BURGONYA: REMEK HA AZ EMBER KIADJA MAGÁB...
2021-09-18 01:28
otto64: Az hiszem becsapott a tanárnő,...
2021-09-15 09:42
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Új esély Harmadik fejezet: Szemléletváltás

Harmadik fejezet
Szemléletváltás


Július 2. Péntek


Kellemes napra ébredtünk, a nap már süt, pedig még nyolc óra sincs, megint meleg lesz. Így újatlan trikót és sortot veszek fel. Nagy nehezen beletuszkolom szinte élettelen lábamat egy papucsba. Ez kb a lábammal egy szinten álló kezemmel nagyon muris dolog, és sok időbe és küszködésbe telik, de kész leszek, és átülök az ágyról a kocsiba.
Anya már a reggelit készítette mikor a konyhába érek. Háttal áll nekem, így nem vesz rögtön észre. A kávé már ott gőzölgött az asztalon, finom illata keveredett az éppen most sülő palacsintáéval. Odagurultam az asztalhoz, és elkezdtem a kávét kortyolgatni, közben csendben figyeltem anyámat. Fáradtnak tűnt, biztos soká ért haza.
- Szia Anya!
Ijedten fordul hátra. - Szia Drágám, észre sem vettem, hogy bejöttél, annyira elmerültem a reggeli készítésben. Kérsz palacsintádra öntetet?
- Igen, köszi. Milyen volt tegnap a meló?
- Jaj, ne is kérdezd, megint hajtás volt, már lassan úgy érzem, hogy robot és nem pedig ember vagyok. Folyton csak munka... munka... munka...-  elém tesz egy nagy tányér palacsintát sziruppal és leül velem szembe, Ő műzlit eszik.
- De ne a robotolásomról beszéljünk, hogy aludtál Szívem?
- Nem valami fényesen Anyu, gyötörnek még a balesetről rémálmok, de majdcsak elmúlnak.
Rám néz és látszik rajta, hogy nem tudja hova tenni, amit mondtam, biztos arra számított, hogy megint búskomoran ébredek, mint az elmúlt időszakban szinte mindig. Rosszul eshetne a meglepődése, de nem hibáztathatom érte. Nagyon sajnálom Anyut és Húgit is, mert nem lehetett velem együtt élni idáig, de hálás vagyok, hogy nem tettek szemrehányást a nagyon kiborulós napjaimon sem.
Látom, hogy merengve nézi a műzlijét, és fogadok azon kattog az agya, hogy talán kezdek rendbe jönni, és hogy ezért mennyire büszke rám. Elmosolyodom. Nem hiszem, hogy el kéne kiabálni, de lehet, hogy igaza van.
Hajnalban mikor sikolva ébredtem egy lidérces álom után, képtelen voltam visszaaludni, így a plafont bámulva, a sötétség védelmében átadtam magam a gondolataimnak. Visszaemlékeztem a kóma utáni egy hónapra, hogy milyen negatív voltam akkor az orvosok bíztató szavaival szemben, hogy hogy beszéltem Anyával és Húgival. Nagyon nehéz időszak volt. Rájöttem, most sem vagyok valami derűlátó, és inkább bezárkózom, mintsem nyitnék az emberek felé. Tudom, hogy változtatnom kell, hogy meg kell barátkoznom azzal, hogy nincs jobb lábam térdtől lefelé, hogy nem működik megfelelően a kezem sem és egyáltalán azzal, hogy lesznek élethelyzetek, amikor szükségem lesz erre a nyanvadt elektromosszékre. Azzal is tisztában vagyok, hogy Dave emléke életem végéig kísér majd. De hogy éljek együtt ezzel?
Hogyan csinájam? Hogy tegyem rendbe az életem, és éljek maximálisan a jelenben?
Nincs egy nyugodt éjszakám, a zavaros álmok miatt egyre jobban kikészülök. Félek. A baleset és a mostani állapotom akkor tüskét hagyott bennem, hogy nem tudom miként reagáljak az egészre. Érzem magamban a továbblépésre, harmóniára való igényt, de azt is tudom, hogy ehhez meg kell acéloznom magam, hogy az ami elmúlt ne tudjon többé olyan sokszor visszazökkenteni. Változnom kell, hogy ha tükörbe nézek, elégedett legyek a képpel, ami visszanéz. Le kell küzdenem a démonaimat. Nincs egy pozitív gondolatom sem, mert egyből befeketítik. Ezen is változtatnom kell. Olyan vagyok, mint egy számítógép, ami tele van vírusokkal, és miattuk nem működik rendesen. Azzal az eltéréssel, hogy nálam a kártevő a múltam, egész pontosan a baleset. Újra kell telepítenem a saját rendszerem, hogy minden helyreállhasson. Törölni minden eddigit, és tiszta rendszerrel, mindent újrakezdeni, új vírusírtóval, ami hatékonyabban távol tartja tőlem a kártevőket, mint a mostani. Nem lehetek többé határozatlan és bizonytalan. Nem kesereghetek azon, ami történt, mert úgysem tudom megváltoztatni. Tudom, hosszú folyamat lesz. Nem várhatok azonnal eredményt, mert nem lesz. Lépésről lépésre kell haladnom, lassan, mindenre odafigyelve az apró részleteket kidolgozva. Megpróbálni harmóniát, nyugalmat teremteni magam körül. Az életemet újra kell majd építeni. A terveimet így a mostani korlátaim között megvalósítani. Nem szabad tovább ellenségesnek lennem azokkal az emberekkel, akik a javamat akarva segíteni szeretnénk. Előbb utóbb a munkába is vissza kell majd térnem, és ügyvédként nem engedhetem meg magamnak a bizonytalankodást. Senki nem akar maga mellé egy olyan védőt, aki magában sem bízik. Ha látja majd a külvilág, hogy magammal elégedett vagyok, akkor másképp állnak majd hozzám. El kell kezdenem minél hamarabb kizárni minden rosszat és rendbe tenni, újraépíteni magam, mielőtt annyit tökölök, nyavalygok, síratom a már rég nem létezőt, hogy késő lesz.
- Zelia, Drágám, jól vagy? - Anyám nógatása kizökkent a merengésemből.
- Anya, ne pánikolj, nincs semmi bajom, csak elgondolkodtam, ahogy az előbb te is. - mosolygok rá megnyugtatóan.
- Szivem, nagyon el lehettél, mert nem reagáltál a kérdésemre, hogy milyen volt tegnap a gyógytorna?
Elmesélem neki, mesélek Adamről is. Nagyon felvillanyozza és bizakodik.
- Talán Ő majd segít abban, hogy tényleg lazábbak legyenek az izmaid, és talán megint járhatsz, ahogy azt Agnes is mondta.
- Igen, Anya, talán segíthet. - Mosolygok.
- Mi van veled Zee? Rég láttalak már ennyit mosolyogni, mint ma reggel.
- Na tessék, már az is baj, ha jókedvem van? - öltök nyelvet, mint egy gyerek, és ettől a gondolattól kitör belőlem a nevetés.
- Jaj Kincsem, dehogy. Örülök, mert már rád fér egy kis derű. Talán Adamhez van köze?
Rögtön elkomorodom, és látom anyámon, hogy megbánja a kérdést.
- Zee, ne hara...
- Semmi baj. Nem, nincs köze hozzá. Az éjjel gondolkodtam, mert nem tudtam aludni, és arra jutottam, hogy változtatok a dolgokhoz való hozzáállásomon, próbálva kihozva a helyzetből a tőlem telhető legjobbat. - mutatok sokat mondóan a kocsira, és tudom, hogy érti, mire célzok, mert Sara könnyes szemmel elindul felém.
- Kicsim, annyira büszke vagyok rád - megölel, érzem, hogy a nyakamba zokog.
- Ez az én Zeeliám, az én erős kislányom. Édesem, mindenben számíthatsz rám.
- Tudom Anya. Eddig is így volt, és köszönöm, hogy akkor is mellettem álltatok Húgival mikor a legkiállhatatlanabb voltam. - könnyek szöknek a szemembe.
- Ugyan Drágám! Mindig itt leszünk - elhúzódik, de még mindig fátyolos a hangja a sírástól.
- Ma nem dolgozom. - mondja - Csinálhatnánk Anya és lányai napot bevonhatnánk Naomit is, hozhatná a kis Adelt is, legalább eltereli kicsit a figyelmedet, nagynéniskedhetsz, én pedig unokázhatok. - Mosolyog.
- Remek ötlet Anya, úgyis rég láttuk már a picit! - lelkendezek őszintén. - Elmosogatok, addig Te hívd fel Húgit, és indulhatunk is.


Folyt. köv.

Előző részek
1664
..Ott állok, és csak nézem. Iszom a látványt, egyszerűen nem tudok mit tenni. Ilyen még sosem történt, mindig le tudtam reagálni az adott helyzeteket, de most... Csak megkövülten bámulok. Ő mosolyogva néz, félrebillenti a fejét, nem érti a reakciómat...
1745
Már felraktam egyszer ezt az írásomat, csak nem a novella kategóriába. Most feltöltöm újra. Kicsit hozzáírtam, és befejeztem az első fejezetet. Remélem, tetszeni fog! :)
Hasonló történetek
3395
Szerelem volt ez az első látásra. Valami olyan, mely mindent elsöpör. Egy hurrikán, mely kitép minden fát, és ledönt minden falat. Ember ilyen erős szerelmet még soha nem érzett, mint én akkor.
3501
Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
Hozzászólások
További hozzászólások »
nagyaniko ·

MagányosAngyal ·
Köszönöm a dicséreteket és az észrevételeket ezekre figyelni fogok a történet további részében.
Hogy lehet egy olyan történet "aranyos" ami egy mozgáskorlátozottá vált lány életét hivatott bemutatni?
Igaz, hogy próbálom kedvesre, humorosra megírni, de ezek mellett ott van benne az életszerűség is, miszerint sosem tudhatja az ember, hogy mi történik vele.
Az új élethelyzethez alkalmazkodni próbáló lány nehézkes életét próbálom ábrázolni, azért, hogy az Olvasók belelássanak, hogy a sérült emberek élete egyáltalán nem könnyű. Persze ezzel nem azt mondva, hogy ezért őket le kell nézni, vagy ki kell rekeszteni. Nem. Sőt! Inkább azt akarnám megmutatni, hogy ugyanolyan emberek vagyunk, mint az "egészségesek". Függetlenül attól, hogy születésünktől fogva, vagy balesetből kifolyólag vagyunk e sérültek illetve, hogy kerekesszékesek vagy járóképesek vagyunk e. Valószínűleg eddig még nem tűnt ki, de lesznek a történetnek mélyebb, komolyabb részei is, pont azért, hogy a laikus belelásson picit ennek az állapotnak a "sötétjébe", továbbá lesznek hullámzások: vidámabb, szomorúbb részek. Hogy az Olvasó lássa, hogy miként küzd lelkileg a lány a helyzetével. Mert mint az előző mondatomban említettem, a mozgássérültség, amiről jelen esetben szó van egy állapot, nem pedig betegség. Nem lehet gyógyítani. Esetleg szinten tartani lehet gyógytornával, késleltetve az állapot romlását.
Azért kezdtem el ezt a történetet írni, hogy megmutassam, hogy mennyire erősek vagyunk, mi mozgáskorlátozottak. Az életünk folytonos küzdés. Küzdünk magunkkal, a démonainkkal, azért, hogy elfogattassuk magunkat a külvilággal, és emellett éljük az életünket ugyanúgy mint bárki más.

MagányosAngyal ·
Értelek. Elnézést, érzékenyen érint a téma mivel közvetlenül benne élek, ezért néha félreértek apróbb dolgokat. Bocsánat! :$ :)
Nem kimondottan nehéz, mert a történet én vagyok, mivel már ez kiderült egyszer egy másik művem kapcsán, mozgáskorlátozott vagyok. Nem is titkolom. Abban tér el az én esetemtől, hogy a lány baleset következtében lett sérült, én viszont így születtem.
Azért gondoltam rá, hogy így megcsavarom picit a történetet, mert így könnyebb és nehezebb is leírni, mivel jobban kell figyelnem arra, hogy mit hogyan írok le, úgy, hogy ne veszítsem el a történet hitelességét, valóság alapját. Azt is szem előtt tartva, hogy úgy írjak, hogy az olvasót megfogjam a történetemmel. Ez a nehéz. :) Az érzelmek amit a későbbiekben is megmutatok, a küzdés viszont az én érzelmeim, az én küzdésem, a lány szemszögéből. Így benne is vagyok a történetben és nem is. Próbálom jól, az elképzeléseim szerint megírni. Fontos számomra, a történet és ezért a lehető legjobban szeretném ábrázolni, sokat dolgozom az egyes fejezeteken, de még így is van bakim. Ehhez kellenek az észrevételek, amiket írtok, így tudom korrigálni a hibáimat.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: