Én egy 14éves lány vagyok, teli igaz és hamis érzelmekkel. Igen, most mindenki mondhatná azt, hogy mit tudok én a szerelemről, már ennyi idősen?!?!?! Pedig, igazán sokat tudok, és ezt el is mesélem nektek.
Egy olyan családban nőttem fel, ahol a rokonok között nem voltak konfliktusok, senki nem bántotta egymást, mindenki becsületes ember volt. Mikor elértem a 13. életévemet, kezdtek érdekelni a fiúk a csók meg az ilyen dolgok. Egyszer elmentem a nagyszüleimhez, amit addig a második otthonomnak tartottam. Imádtam ott lenni, mert \"falusi lány\" voltam. Aztán eljött az a nap amikor ott, azon a helyen, megismertem álmaim fiúját. Ez a nap 2006.október 7.-e volt. Attól a naptól kezdve csak rá gondoltam. A gondolataim csakis körülötte forogtak, ezért tanulmányi eredményeim kezdtek leromlani, és ezt szüleim is észre vették. A fiú, akibe halálosan beleszerettem, baszott rám, nem hívott nem jelentkezett, és én csak szenvedtem miatta. Közben kiderült, hogy ő egy nőcsábász, iszik, cigizik, drogozik, és egyszerre velem együtt 3csaja volt. Egy világ omlott össze bennem. Napokat csak sírtam és sírtam. Aztán nem is tudom, valahogy elkezdett nem érdekelni a dolog, Elhatároztam, hogy nem hiszek a pletykáknak, csak az igaz szerelmemnek. Egyik téli hétvégén elmentem hozzá. Azonban rögtön kiderült, hogy csak \"arra\" a dologra megy ki a játék. Fogdosni akarta a puncimat stb. Nem hagytam neki. Aztán eltelt 1-2hónap. Nem jelentkezett, és én rettentően szenvedtem ez miatt. Eljött a karácsony, és a téli szünet. A szünetben mint mindig, a nagyszüleimhez mentem, akik még mit sem sejtettek a mi \"kapcsolatunkról\". Én még mindig nem adtam fel a reményt, újból elmentem hozzá. Egy kis ajándékot is vittem neki, de ő ezt figyelembe se vette. Eközben a nagyszüleim rájöttek arra, hogy én vele \"kavarok\". Kitört a nagy családi botrány. Mivel a fiú akit szeretek, 16éves és drogos, ezért tiltottak tőle. Minden kapcsolatot megkellett vele szüntetnem. A szüleim, és a nagyszüleim bizalmát is egyszerre elvesztettem. ELEGEM VOLT!!! Komolyan, akkor már az öngyilkosságon gondolkoztam. Január, Február, Március és Április...ez a 4hónap volt életem eddigi legrosszabb időszaka. Eltelt majdnem fél év, azóta hogy utoljára beszéltünk, de én még mindig szerettem. Aztán májusra, már úgy ahogy visszanyertem a családtagjaim bizalmát. Újra járhattam a nagyszüleimhez. Pont akkor májusban, tartották ott a borfesztivált. És mit ad isten megint találkoztunk, és még aznap este kézenfogva járkáltam azzal a fiúval, akit eredetileg tiltottak tőlem. Hatalmas boldogságot éreztem a szivemben. Azt hittem, mostmár a fiú is szeret. Csak aztán sajnos ismét kiderült, hogy mi ketten talákozgatunk (tudom, ilyen lúzer is csak én lehetek) Újból jöttek a veszekedések és a nagy családi botrány, amiről már az egész falu tudott. Végülis igazuk volt, hogy féltettek tőle, mert: az apja sitten van, mert halálosan megfenyegette az anyját, aztán a fiú is drogozik , és nagyon rossz hírük van a faluban. De most éreztem, hogy a fiú viszont szeret. Ezért titokban tartottuk a kapcsolatot. Nekem van egy keresztanyukám, aki tőlünk 50km-re lévő nagy városban lakik a keresztapukámmal, és az unokatestvérimmel együtt. Neki elsírtam a bánatom. A családban ő volt az egyetlen aki megengedte volna hogy találkozzunk. Így is volt. A szüleimnek azt mondtam, hogy beleszerettem egy másik fiúba, aki természetesen nagyon rendes gyerek, és hogy én hozzá járok mindig, és a keresztanyukáméknál alszom. Egész nyáron csak így találkoztunk. Ő bejött miattam abba a városba, csak hogy együtt lehessünk. Végre boldog voltam!!! Aztán eljött a 2007.október 7.-e...egy éve volt, hogy megismerkedtünk. Persze mi ezt mindenkinek úgy mondtuk, hogy már egy éve járunk. Szerintem ezen is buktunk el. Mivel volt egy csaj, akibe a pasim 2éve halálosan szerelmes volt. Állítólag (mindenki ezt mondta) ő volt az a csaj, akit igazán teljes szivéből szeretett. Na ezzel a csajjal én egy suliba járok, és gyűlöljük egymást. A fülébe jutott, hogy mi egy éve együtt vagyunk, ezért megkérdezte a pasimat, hogy ez igaz-e?! A fiú tagadott mindent, és elmondott minden csücskének. Mikor ezt megtudtam, azonnal szakítottam vele, mert engem azért ne szégyenítsen le senki előtt!!! Na, és most itt vagyunk. A fiú könyörög, sír a telefonba, de nekem már elegem van a hazudozásból, és nem szeretnék egy olyan fiúval együtt lenni, akinek már félig bent van a lába a börtönben. Lelkiismeret furdalásom van, amiért így átvágom a szüleimet, és tudom ha ez kiderül, örökre elvesztem a bizalmukat:( Nem tudom mit tegyek, de persze tudom, a legjobb az lenne ha elfelejteném őt, még annak ellenére is, hogy tudom most szeret tiszta szivéből!
És most mondja valaki, hogy egy tizenéves lány nem tud szenvedni!!!...:(:(:(
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-09-23
|
Novella
Az életünk során rengeteg kapcsolatot hozunk létre és szakítunk meg. Ezek olyan utakra sodornak...
2024-09-05
|
Novella
Ismeretlenül is kívánom legyen annyi kitartásod és erőd az álmaid megvalósításához mint főszereplőmnek...
2024-08-23
|
Novella
Jöjjön egy sokkoló történet az íróasztal fiók mélyéről ami novellaíró versenyt is megjárt.Ugyan...
2024-08-12
|
Merengő
Gini a hármas szobában púderezte az arcát. Az ostromgépek hangja sajnos beszűrődött, a nő...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
tiltott szerelem
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-01 00:00:00
|
Egyéb
Jelenleg 13 éves vagyok.
Hirtelen ágrecsegést hallottak. Felkapták íjaikat, hogy rögtön lőni tudjanak a medvére. De a bokrokból három ló tűnt elő. Az egyiken Nabaha, a másikon Jeny ült a harmadikat meg kötőféken vezették. A két lány teljesen ki volt pirulva. Ruhájuk rendezetlen volt...
Hozzászólások