The Children of The Ice and The Fire in The Darkness- A Jég és a

3. fejezet

A szívem egyre hevesebben vert és csak kapkodtam a levegőt. Ha megtalálnak, akkor tuti meghalok. Gyorsan ki kell másznom innen mielőtt erre, tévednének így összekuporodva még meg gyújtani sem merem egyiket sem, mert ha véletlenül egy pillanatra is nem tartom kezemben az irányítást, akkor simán felrobbanthatok mindent. Sikerült kinyitnom az ajtót halkan kimásztam a kamionból. Mikor kimásztam azonnal elkapott valaki és valamit belém szúrt. Sikoltottam egyet aztán amint bírtam arrébb szaladtam a kamiontól és lángra lobbantam... Tűztől mindenki fél így csak nem szednek majd darabokra.
Magam körül egy lángtengert teremtetettem, de ügyelnem kellet, hogy nehogy felrobbantsam a kutat vagy egy kamiont. Csak néztek, hogy mik is történnek, de rögtön kapcsoltak is, meg is akartak támadni, de valakik meg akadályozták. Nem bírtam tovább tartani körülöttem a tűzfalat, és amúgy is a falon keresztül láttam, hogy már valakik harcolnak a farkasokkal, remélem már nem lesz baj, mert most elájulok.


Eltűnt a lángtenger és csak én maradtam, összeestem a földön. Innentől film szakadás.


Mikor felébredtem, rettenetes fejfájás közepette, akkor megint abban a szobában ébredtem ahol múltkor. Alig bírtam felkelni, néha mikor megmozdultam úgy éreztem, hogy menten elhalálozok. Hagytam a csudába a felülést nem volt hozzá erőm. Inkább csak felemeltem a karomat. Valaki bekötözte a sebeimet. Ugyan is tele voltam karcolásokkal és kisebb vágásokkal hála bozótosnak. Nem bírtam tovább ezt a kiszolgáltatott állapotot, muszáj volt már felkelnem. Iszonyatos fejfájás kíséretében sikerült legalább felülnöm. Amint magam elnéztem egy 20-25év körüli fekete hajú kék szemű férfit láttam. Tekintetében szeretet, éhséget és bujaságot lehetett kivenni, meg persze a hatalmas magányt.

Amint észrevette a kíváncsi tekintetemet, azonnal odajött mellém és megsimogatta az arcomat. Én meg csak tehetetlenül feküdtem a párnában és hagytam magam. Egyáltalán nem volt erőm semmihez. Olyan gyenge voltam, mint a harmat, de ő csak mosolygott.
- Ki vagy te? És miért hoztatok ide? - kérdeztem nehezen, fogalmam sincs mi történhetett, de úgy érzem magam, mint valami rongybaba, ami tehetetlenül fekszik a gazdi előtt, miközben az jókat játszik.
- A nevem Sebastian. Azért hoztunk ide, mert veszélyben voltál, ha az a farkas megtámad, akkor meg öl, azt pedig nem hagyhatom. Neked élned kell.
- Miről beszélsz? - kérdeztem elképedve
- Majd megérted, idejében mindent elmondok, csak annyit kel még tudnod, hogy veszélyben voltál egy ideje. Most nem akarlak fárasztani, pihenj csak - mondta majd adott egy puszit a homlokomra. Meg simogatta az arcomat, és, megint bekómáltam. Nem tudom, hogy mit csinál velem mindig, hogy bekómálok tőle, de ez kicsit már idegesítő. De legalább most láthattam őt egészben és nem csak a szemét. Kész, vége most már egyáltalán nem birok fent maradni.


- Aj, te lány, légy erős kérlek, nem bírnám ki, ha most meghalnál. Átkozott ordasok, ha nem mérgeztek volna meg akkor most nem kéne küzdened a méreg ellen - mondta Sebastian
- Ne aggódj érte, remélhetőleg túléli, bár tényleg nagyon erős méreg, de fiatal és erős magad is láthattad mikor fellángolt, ha gyenge lenne, a méreg után nem bírta volna használni az erejét.
- Akkor is aggódok, de tény és való, hogy erős.
- Tudom, hogy szereted, de ő még ember az élete bármikor megszakadhat, ezt te is tudod.
- Tudom, de azt nem hagyom - Sebastian
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ- elkezdtem visítani a fájdalomtól álmomban, és a hideg is csak kiverdesett.
- Chris... - mondta Sebastian
- Ne aggódj csak a méreg, most küzdi le a szervezete. De adok neki morfiumot, és antibiatikumot.- elővett két tűt és felszívott két folyadékot. És megszúrt vele.
- Ááá - nyögtem még mindig. Úgy éreztem magam, mint akit kínoznak. Külvilágot pedig alig bírtam érzékelni. Sebastian odajött hozzám befeküdt mellém és az ölébe vett.


Miután kezdett egy picit hatni az az átkozott gyógyszer, addigra kezdtem is értékelni ezt a törődést. A hajammal játszadozott néha. Lassan egy nagyon mély álomba merültem, ugyan az a jelenet játszódott le bennem, mint ami a benzinkútnál történt. Láttam, láttam valakit, aki nagyon ismerős, de egyszerűen nem ugrik be, de kilehet az? Mind egy nem számít, majd kiderül.


Nem bírtam felébredni, egyfolytában a benzinkútnál történtek voltak a szemem előtt. Magamban már sírtam és kiáltottam, hogy valaki keltsen fel. Úgy tűnik valaki meghallotta és elkezdett keltegetni…
- Ébredj, gyerünk, ébredj fel kicsim - nagy nehezen felébredtem, és Sebastianal találtam magamat szembe.
- Köszi – mondtam.
- Nincs mit.
- De honnan tudtad, hogy nem birok felkelni?
- Álmodban sírtál, az meg sosem jelent jót.
- Értem, de kérlek, áruld már el, hogy mi a fenéért kellek nektek?
- Azt hiszem, elmondhatom. Annyi a lényeg, hogy egy ideje már figyeltelek, most pedig majd kapsz magad mellé néhány vámpírt, akik majd vigyáznak rád, hogy nehogy bajod essen. Nem élném túl, ha bántódásod esne - mondta és magházához ölelt.
- Miért mondod nekem ezeket? - kérdeztem. Pár másodpercig hallgatott
- Mert beléd szerettem, és nem akarom, hogy bármi bántódásod essen. Így is elég volt ez a mérgezés is.
- Milyen mérgezés?
- Szerintem nem emlékszel rá, de a vérfarkasok beléd fecskendeztek valami mérget, 3hétig aludtál. Annyira küzdöttél a méreg ellen. Csak ezért nem kapod meg a letolást, azért amiért elszöktél, ha nem mész el, akkor semmi bajod sem lett volna.
- De, hogy ne mentem volna el? Valami iszonyatosan gyilkos tekintetű valaki jött be mikor szétdörömböltem az ajtót, megfenyegettet, hogy, ha megmerek pisszenni, akkor, kiharapja a torkomat, hogy ne tudjak megmukkanni - mondtam kétségbe esetten könnyes szemekkel. Sebastian arca haragra torzult.
- Ennek utána nézek, nem tudom melyik vadbarom lehetett. Ne aggódj, nem mernek téged bántani, ha bármelyik is akár csak egy ujjal is hozzád mer érni azt, megölöm. Én vagyok, a vezérük nem mondhatnak ellent nekem. – mondta, de nem bírtam fent maradni és megint elaludtam, kellemesen elfáradtam már nem fájt semmi csak a sötétséget láttam magam előtt semmi mást.