Terepgyakorlat

Minden történészhallgató eljött meglátogatni a középkori várat. A  kastély egy X. századi erőd lenyűgöző újjáépítése volt. A terepgyakorlatot két napra tervezték: az első napon a falu, a következő napon a kastély. A falu néhány tipikus házánál kezdtük majd megérkeztünk a fő térre, amely a kastély bejáratához vezetett. A vezető a középkori igazságszolgáltatásról kezdett beszélni:
- Az Úr feladata volt igazságot szolgáltatni. A döntés lehetett egyensúly kialakítása, de a legtöbb ítélet alapja a fájdalom és a szégyen volt. Kezdjük a kalodával! Kérem kisasszony, foglaljon helyet! -mondta és megfogott a könyökömnél. 
Lezuhanhattam a padra és mielőtt bármit is tehettem volna a nehéz fadeszka körülfogta a csuklóimat és a bokáimat. Mindenki ugyanolyan meglepetten nézett mint én.
-Ez hosszú ítéletekhez készült. Egy-két hétre… El tudná képzelni, hogy itt marad több napig?
- Ööö, nem olyan rossz a helyzet… de nem tudom elképzelni, hogy egy óránál, esetleg kettőnél tovább maradjak- válaszoltam.
- A tavaszi idő könnyebbé teszi ezt a napot. Elítélhették volna egy hideg havas téli napon, vagy egy forró nyárin és itt nincs árnyék... ...De azt is képzelje el, hogy ezen a helyen ülve nincsenek többé barátai. Például bárki önhöz nyúlhat, hogy az ennél rosszabbakat ne is említsem... Persze néhány igaz barát eljön este, hogy adjanak egy kis ételt és italt. Először nem tűnik olyan rossznak, de végül rájön hogy ez egy igazi kínzás. -magyarázta a vezető de nem adta jelét, hogy ki akarna szabadítani.
-A kaloda után jöjjenek a halálbüntetések! Bár nem volt ritka hogy a halálbüntetést régebben kalodával kezdték. Ide jönne uram?... Köszönöm! 
Francois  nagyon gyorsan előttem találta magát az álló kalodában.
- És ne gondolják, hogy a halálos ítéletet csak férfiaknak tartották fent…. Térdeljen le ifjú hölgy!
A vezető karon fogta Sophie-t, ahogy François-val és velem is tette. Mielőtt bármelyikünk megértette volna hogy mi történik, letérdeltette és a fejét és a csuklóját a kalodába zárta. Ki nem állhattam Sophie-t és ő sem szívlelt engem. Boldog voltam hogy az ő helyzete sokkal megalázóbb volt mint az enyém. Sőt… mivel miniruhát választott, ebben a pózban nem tudta elrejteni a bugyiját. Ennek ő is tudatában volt ezért megpróbált a combjára ülni, de a deszka vastagsága miatt nem tudott lélegezni ülés közben, ezért hogy kutya pózban kellett maradnia. A vezetőnk folytatta:
-Nincs nagy különbség a fiatalember álló kalodája  és az ifjú hölgy térdelő kalodája között. A halálbüntetéshez a kalodák önmagukban nem voltak elegendőek, a megaláztatásnak nagyobbnak kellett lennie… 
Odament Francois-hoz, kigombolta a nadrágját és levette az  alsónadrágjával együtt. Nem látom pontosan mi történt, mivel a kalodája közte és köztem volt, de hallottam hogy Francois tiltakozik miközben a ruhái a földre estek. Úgy tűnt Sophie nehezen tudja elfordítani a fejét, de láthatóan megijedt.
-Nem, nem szabad...
-Hagyd abba, különben megkorbácsolunk!
Francois becsukta a száját és az inge is a nadrágjára került. Megborzongtam és azon gondolkodtam hogy a vezető itt megáll-e.
-Ez persze a nőknél is így volt.-mondta  és közben egyszerre hasította fel Sophie ruháját, melltartóját és bugyiját. A lány sírva fakadt amiért mindenki meztelenül láthatta.
-És amikor szexuális bűncselekmény miatt ítéltek el valakit, le kellett borotválni a szeméremszőrzetet-  mondta a vezető egy nyírógépet felmutatva.
Miközben lenyírta a szőrzetet Sophie kétségbeesetten küzdött hogy ne sírjon nagyon, de átéreztem hogy mennyire megalázottnak érezte magát és nagyon reméltem, hogy a kalauzunk itt abbahagyja. De ő továbbment François-hoz. Mivel a fiú tiltakozott, a vezető megemlítette hogy a férfiakat gyakran kasztrálták szexuális zaklatás miatt. Így François ismét becsukta a száját.
-Néha azt mondják, hogy az elítélteknek lenyírták a haját, de ez a X. századra nem igaz. Hacsak az elítéltet nem valami beismeréséhez kínozták, ami során megéghetett volna a hajuk. Most pedig sétáljunk tovább és látogassuk meg a malmot!
A hallgatók elvonultak és otthagytak bennünket.
-Sophie… nem kedvellek, de nagyon sajnálom, ami veled történt… és veled is, Francois! mondtam. 
-Ezt még megkeserülik! Nem hagyom annyiban! Ezt nem lehet…-mondta Francois dühösen. 
-Attól tartok lehet, mert aláírattak velünk egy felmentési nyilatkozatot. Nem emlékszel? -hűtöttem le.
-Úgy érted… megengedtük… Istenem! Miért nem olvastam el mielőtt aláírtam. Azt hittem, csak esetleges balesetekre gondolnak.- mondta Sophie.
- Én végigolvastam az enyémet de egész eddig nem értettem, mit értenek azon hogy „Elfogadják és alávetik magukat annak aminek az e helyen élő középkori emberek ki voltak téve."- mondtam.
- Ne... Gondolod hogy képesek... Úgy értem.. a halálbüntetés … vagy kéthetes kaloda.. -kérdezte Sophie.
-Mivel holnap este otthon kell lennünk, nem hiszem hogy megtehetik. 
Mindannyian egymásra néztünk.
- Miről szól az előző szemeszteri záródolgozatotok? – kérdezte Sophie.
-Polgári jog és igazságszolgáltatás a középkorban- válaszoltam.
-Halálra kínzás, mint például a kerékbetörés - mondta Francois.
-Az enyém az akasztásról szólt. -mondta Sophie.
–Miért érdekel ez?-kérdeztem.
-Azért mert szerintem az ítéletünk kapcsolódik a dolgozatunkhoz.- válaszolta.
 -Nagyon kényelmetlen a helyzetetek?- kérdezte François.
-Nincs okom panaszra. Tudom mozgatni a fejem, de bárcsak mozoghatnék egy kicsit.- mondtam. 
-Az enyém nem rossz. Nagyon megalázó és gondolom minden fiú a combjaim közé nézett, de legalább mozoghatok valamennyire.
-Az enyém borzasztó. Állnom kell, előrehajtva a fejem és ha fáradt vagyok elakad a lélegzetem a deszka miatt.
-Erre én is gyorsan rájöttem, amikor ülni próbáltam. Gondolom ez az ítélet része- mondta Sophie. 
-Melyik ítéletből, melyik tárgyalásból? Nem tettem semmi rosszat. Nem érdemlem meg.
-Szerintem egyikünk sem érdemli meg ezt a büntetést Francois, de nincs más választásunk.
 -.-.-
Eltelt egy kis idő és elkezdtem vágyni arra, hogy kiürítsem a hólyagomat. Persze reméltem hogy jön a vezető és kiszabadít, de nem jött. Lassan már képtelen voltam tovább ülni. Összeszorítottam a combjaimat, nehogy bevizeljek. Azután Francois felől csobogó hang hallatszott.
- Ó, Francois! -mondtam.
-Most mit csináljak? Nagyon kellett. -válaszolta.
Hasonló hang jött Sophie-tól.
-Ó Sophie! – mondtam újra.
-Bocsáss meg, de Francois hallatán nem bírtam tovább!
-Ó, ó, nem, nem ..- mondtam, miközben észrevettem hogy forró folyadék csurog végig a combomon. 
-Úgy tűnik a meztelenségnek megvannak az előnyei- mondta Sophie mosolyogva.
 -.-.-
 -Érzitek a napsütést?- kérdezte Francois.
-Igen. Bárcsak levehetném a pulcsimat, nagyon meleg van. A meztelenség ismét előnyt jelent. -mondtam.
-Nem vagyok benne biztos hogy ez igaz. Félek a leégéstől.
-Visszajönnek!- mondtam.
-Remélem kiszabadítanak minket!- mondta Sophie.
-Én is, még ha az az ára, hogy nyilvánosan át kell öltözni... 
Nevettünk.
 -.-.-
-Rendben…Látható  hogy meztelen barátaink színt kezdenek kapni a tűző napsütés miatt, és a harmadikuknak nem túl  jó az illata, szóval a kalodát semmiképpen nem lehet könnyű ítéletnek gondolni. Azt javaslom hogy keressünk egy árnyékos helyet ezeknek a fáknak a közelében, ahol piknikezni szeretnének! -mondta a vezető majd nekünk címezve folytatta:
- Jó szórakozást!
 -.-.-
-Elmennek!- mondta Francois.
-Már nem látom őket- válaszoltam.
-Éppen előttem vannak, a hátad mögött és esznek- mondta Sophie.
-Nagyon éhes vagyok!-közölte Francois.
-Én is.- mondtam.
-Azt hiszem meg kell várnunk, hogy valaki adjon nekünk valamit. - mondta Sophie 
-Nem. Egy kalodába zárt ember etetését egyhetes kalodával büntették.-magyaráztam.
-Tehát a bezárt emberek soha nem ettek?-kérdezte Francois.
-Dehogynem… de csak éjszaka etethették őket titokban.- válaszoltam.
-De nem fogok olyan sokáig várni...
-De fogsz, mert attól tartok nincs más választásunk - mondta Sophie.
Még soha nem éreztem magam ilyen tehetetlennek. Lassan telt az idő. A nap engem melegített, a többiek bőrét pedig égette. Délután közepére elkezdtem görcsölni, de azt hiszem ez a többieknél is így volt, mert Francois ismét panaszkodni kezdett:
-Ahhh!! A lábam…. ez borzasztó, nem bírom...
- Fogd be, kérlek! Persze hogy görcsölsz, de ahogy látom Sophie is csak ő nem panaszkodik.
Úgy éreztem mintha tűk lettek volna a lábamban és a karomban. Most még melegem volt, de tudtam hogy éjszaka fázni fogunk. Ők a meztelenségük miatt, én meg azért mert eláztam a vizelettől. A kellemetlen illatra és az irritációra nem is akartam gondolni. Szomjasak voltunk és éhezünk, de a kínzás lényege hogy nem kell kellemesnek lennie.
-Remélem elengednek minket éjszakára! Mit olvastál arról, hogy a kalodába zárt embereknek be kell pisilniük? -kérdezte Francois.
-Nem gyakran emlegetik és más olvasni mint szenvedni tőle. Valójában ez a legmegalázóbb számomra. Nem tudom elfelejteni…a nedvesség, az irritáció, a szag... talán a középkorban könnyebb volt mert piszkosak voltak. A könyvekben az időjárásra és más emberek cselekedeteire összpontosítanak, akik például éjszaka kihasználhatják a helyzetet.
-És te Francois mit találtál a kerékbe törésről?
-Nos, az az elv, hogy nem túl sok csontot eltörnek azután kerékre kötik az embert, amíg meg nem hal. Kezdetben egy szekérrel áthajtottak a testen, de később egy csonttörőre cserélték.
-Elbűvölő, de mi a halál oka?
-Vérveszteség, napégés, madarak csípései... nehéz megmondani. Néhányat megfojtottak bátorságuk jutalmaként.
-Hát ez ragyogó! Csak tájékoztatásul közlöm veletek hogy a piknik véget ér, de úgy tűnik nem jönnek hozzánk. -mondta Sophie. 
-Szóval feltételezhetjük hogy itt kell megvárnunk a délutánt- válaszoltam.
- Nem tehetik. Lemaradunk a várlátogatásról. - mondta Francois
- Cserébe megismerjük az elítéltek várakozását.
-.-.-.-
Lassan eltelt a délután. Néhány madár érkezett és eleinte könnyedén elűztük őket. Ám ahogy telt az idő, egyre kevésbé ijedtek meg a kiáltásunktól. A középkorban hozzászokhattak a kalodában levőemberekhez, így nehéz lehetett akkor megszabadulni tőlük. A nap már lement a láthatáron, amikor a többi hallgató visszatért hozzánk.
-Csak tizenkét órája vannak itt. A meztelenül levők leégtek, pedig még nincs nyár. A harmadikat az izzadtság és vizelet áztatja és ez még csak a kezdet. Most megyünk vacsorázni és aludni. Ők nem kapnak enni. Gondolom néhányan megpróbálják majd etetni őket, de akit meglátok osztozni fog a sorsukban. Jó éjszakát elítéltek! – mondta a vezető.
A napfény megszűnésével fázni kezdtünk. Elcsigázottak voltunk és féltünk attól ami ez után következik. Láthattam ahogy a csoport a tűz körül eszik. A reggelink már rég feledésbe merült és ott éheztünk a sötétben. Próbáltunk beszélni de már az is nehéz volt.
Elszundítani készültem amikor néhány fiú odajött hozzánk.
-Hé François! Hogy érzed magad a hölgyekkel? 
A sötétben nem volt könnyű de azután rájöttem hogy François és Sophie mögött vannak emberek. Először nem láttam, mit csinálnak. Azután megláttam a fabotot, amit François fenekébe toltak. Úgy sikoltott, mint egy kismalac amit nyársalnak. Természetesen nem tehetett semmit. A bot másik végét a földbe állították, így François nem tudta kivenni. Egy lány letérdelt és szopni kezdte. Amikor elfordítottam a fejem, láttam hogy Sophie-t megerőszakolják. Megpróbáltam sírni de amint kinyitottam a számat, belenyomtak egy rongyot és egy zsákszerűséget húztak a fejemre. Talán fél óráig tartott, azután elmentek. Hallottam hogy François panaszkodik, Sophie pedig sír.
Lassan telt az idő, mielőtt meghallottam egy másik csoportot. Ezek barátságosak voltak. Megszabadítottak a zsáktól és a szájpecektől, François-t pedig a rúdtól. Akkor láttam, hogy mindannyiunkat vizelet és sperma borít. A barátaink adtak nekünk ételt és italt. Amennyire lehetett megtisztogattak bennünket.
Nem volt könnyű ezután beszélni. Lassan eltelt az éjszaka és nem aludtunk sokat. Láncok hangjára ébredtem, amelyeket a vezető használt Sophie-n, majd François-n miközben kiszabadította őket a kalodából.
-Estére szabad lesz ifjú hölgy!- mondta nekem majd otthagyott és elvezette a társaimat. 
Amikor elfordítottam a fejem hogy lássam merre mennek, felfedeztem a vesztőhelyet a közeli dombon. Hogy nem vettem észre eddig? A François nyakán levő láncot a vesztőhely egyik oszlopához erősítették majd a vezető és Sophie megindult felfelé a lépcsőn. Egy hurkot lengetett a szél. Sophie megtorpant ahogy a hurokra nézett, de meztelenül, hátrabilincselt kézzel nem volt más választása mint engedelmeskedni a láncnak ami húzta. Nem látottam hogy sír-e, de a helyében én sírtam volna.
Vas nyakpántját kinyitották és helyére a kötél került. Egyedül voltam. Ő is egyedül volt. A vezető megfeszítette a kötelet és arra kényszerítette Sophie-t, hogy lábujjhegyen felálljon egy kis fatönkre. Azután a vezető visszament a lépcsőn. Ahogy elhaladt az akasztófa előtt, a lány a nyakában lévő szoros kötél miatt lehajtott fejjel nézett rá.
A vezető fogta François pórázát és átvezette a fiút a vesztőhely másik oldalára. Úgy tűnt neki több nehézséget okoznek a lépcsők mint Sophie-nak. Amikor meglátott valamit, megtagadta az engedelmességet és nem volt hajlandó továbbmenni. Többen odamentek segíteni a vezetőnek. Nem láttam őket pár pillanatig, de hallottam François kiáltásait.
Néhány perc múlva egy kereszt emelkedett fel az emelvényről és François rá volt kötve. Amikor minden hallgató megérkezett egy fekete bőr csuklyás férfi ment François emelvényére. Fogott egy rudat és François karjára csapott vele. Nem akartam, de képtelen voltam másfelé nézni. A hóhér módszeresen eltörte a fiú alkarjait. Francois üvöltött. A karjai borzalmasan néztek ki. Azután a lábszárai következtek. Úgy tűnt hogy Sophie fulladozik, de képtelen volt megmozdulni egyensúlyozás közben.
François elájult de újraélesztették mielőtt eltörték volna a combjait és felkarjait. Elvesztette a hangját a sok üvöltéstől… vagy csak kezdtük megszokni. Elszégyelltem magam: felizgultam és benedvesedtem a társaim kínzását látva. Francois csípőjének és bordáinak eltörését nézve az jutott eszembe hogy soha nem gondoltam volna, hogy a XXI. században látni fogok  ilyen műsort. François-t leeresztették és eloldották. Nem láttam mit csinálnak, de láttam Sophie arcát és hallottam a nézők zaját. A vezető és a hóhér felém indult. Rettenetesen féltem. Valamit hoztak…. Azután Francois ott volt előttem. Egy kocsikerékre kötötték és egy magas rúdra emelték a téren.
Ezután visszatértek a vesztőhelyhez. Sophie arca rettegést sugárzott. A hóhér két kézzel megfogta a tönköt. 
-Ne… –kezdte Sophie,  de hangja elakadt amikor kirántották alóla a tönköt. 
Láttam hogy a lábai próbálnak támaszt találni. Lassan forgott így láttam hogy a kezei ökölbe szorulnak. Aztán megpróbált kapálózással elszökni. Az arca vörös lett, majd lila. Haldokolt. Nem volt könnyű halál, de sokkal könnyebb volt mint Francois-é. Vizeletpatak indult az ágyékából. Egyszer-kétszer megrándult még a lába és vége volt. A bemutató véget ért. A hallgatók elmentek meglátogatni a kastélyt.
Egyedül maradtam a hideg szélben. Sophie-ra néztem aki a szél ritmusára lengett, miközben François csak nyögött amikor a madarak megérkeztek hozzá. Nem tudtam felfogni hogy mindez valóságos. A saját kínzásom még mindig tartott és megbántam hogy farmert vettem amikor kakálnom kellett. Dél volt amikor leeresztették a kereket. François még lélegzett de már nem volt eszméleténél. A kalauz elővett egy bőrszíjat és megfojtotta vele.
Kiszabadultam. Mivel a busz indulásra készen állt nem volt időm átöltözni. Otthon fél órát töltöttem a zuhany alatt, de időbe telt amíg az irritáció elmúlt. Álmomban nagyon gyakran láttam François-t és Sophie-t. A következő évben meglátogattunk egy ősi kínai palotát. Elégedett voltam amikor láttam, hogy a Sophie-t megerőszakolók egyikét eunuch-á tették. Azt aki François-t análisan kínozta, lassan megfojtották. Megleptem egy bottal a fenekébe amikor este meglátogattam a vesztőhelyén,. Ez kicsit segített abban, hogy békében lehessek halott barátaimmal. Nemsokára meglátogatunk egy antik parkot, amelyet a rómaiak uralmának megfelelően rendeztek be. Aggódok mert az utolsó dolgozatom a keresztre feszítés történetéről szólt. Tudom hogy meg fognak büntetni azért, amit a kínai palota parkjában tettem. Gondoltam arra hogy kihagyom ezt az utat, de végül úgy döntöttem hogy elmegyek. Szeretném tudni, hogy bírom-e végig.