Sztárra bukva

A nap fényesen sütött. Bevilágítva a New York-i kisházak ablakait. Mindenki serényen készülődött hétfő reggel az aznapi teendők végre hajtására. Ki az iskolába, ki a munkahelyére. Amilie Hathaway is, a 17 éves kamaszlány, aki New York egyik nem annyira előkelő részén lakott, éppen álmából ébresztette az órája. „Bip-Bip!”
- Fel kellene kelnem.
Amy ásított egy nagyot, majd órájára nézett.
- JESSZUSOM!
Kapkodva kikelt ágyából és gyorsan felöltözött.
- Szia anya! Szia Scott! Szia apu!
Rohant is ki a házból.
- Anyu, Amy itthon hagyta az ebédjét. – állapította meg Scott, miután nővére elhagyta a házat.
- Igen kicsim. Szerintem mostanában már észre is vette.

- Jaj ne, az ebédem. Már megint otthon hagytam! – állapította meg a buszmegállóban.
Amy futott, ahogy csak tudott.
- Sziasztok! – köszönt, amikor már hazaért. – Csak az ebédem. Már megyek is!
- Csak az eszedet itthon ne hagyd kicsim!
- Megpróbálom. Sziasztok!
Ahogy jött úgy is távozott.
-„Jaj anya ez nagyon vicces volt.” – kicsit mérgesen morfondírozott az előbb történteken, majd elmosolyodott.
Már a buszmegállóba ért.
- Jaj, ne! Elment a busz! Most mehetek gyalog! – „Ez a hét is jól kezdődik.” – mérgelődött magában.
Egészen az iskoláig futott. Éppen hogy beért a suliba. Futostál fáradtan ült le a helyére.
- Szia Amy! – köszönt Lizzy.

„Lizzy Darlon 16 éves, a legjobb barátnőm, az együttesben ő a basszus. Írtó klasszul gitározik. Mögöttem ül. Nem valami okos, ha tanulásról van szó, de ha a Take that számainak kritizálásáról van soron, nagyon jó érveket hozz fel. Szép hosszú, barna haja van, ahol egy vastag sötét lila csík éktelenkedik. Körülbelül olyan magas, mint én, szóval nem egy létra, vékony. Jó még azt is tudni róla, hogy nagyon jó titoktartó. Ja, majdnem elfelejtettem. Lizzy szerelme Jack Fantin. Hát Jack a mi osztálytársunk, Lizzy mellett ül, a legokosabb gyerek, inkább egy stréber, de beismerem, nagyon helyes egy pasi. Sötét barna, emos haja nagyon szexis. Vékony, izmos és udvarias pasi. Szinte mindenki szerelmes belé, de én nem. Nem tudom, hogy mit esznek ezen a palin. Utálom a strébereket. Olyan természetfeletti a tudása. Ki tudja? Lehet, hogy mumus.”

A megszólított a fejét a padra hajtotta és felmutatta mutatóujját barátnőjének. Jelezve neki azt, hogy várjon egy kicsit, nagyon elfáradt.
- Megint lekésted a buszt?
Amy vett egy kis levegőt és megszólalt.
- Honnan jöttél rá?
- Vajon? – kérdezte a mögöttük ülő Pete mosolyogva. – Nagyon csapzott vagy. Nem is tudtam, hogy egy rock sztár megengedhet ilyet magának.

„Pete Halkow. 17 éves Jó fej, ő a dobos. Egyszer egy versenyt is nyert, de az régen volt. Világosbarna, rövid jól fésült hajú, vékony, izmos fiú. Rockkernek mondja magát, de nem mondható annak, inkább egy divatmajom. Egyszer jártam vele, azt hiszem 12 lehettem, nem volt valami jó élmény. Úgy 10 perc után szakítottunk. Nem hagyott maradandó nyomott bennünk a szakítás. De fére téve ezt, az elsősök körbe rajongják, de hogy miért? Azt nem tudom. De néha, ha úgy van kedve szórakozik rajtam, ilyenkor nem tartozik a kedvelt személyek közé. Ezen az agybaján kívül semmilyen furcsa diagnózist nem állapítható meg róla. Ja és van egy édes kis kutyája, Hormi. Nagyon aranyos házőrző.”
- Ha-ha-ha, nagyon rosszul nézek ki? – kérdezte kétségbeesve barátnőjét.
- Hát, annyira nem. – próbálta nem durván tálalni a dolgokat. – Csak a hajad.
- Áááááá, ne már.
Gyorsan kereste táskájában a fésűjét.
- Hova tettem? A francba, nem találom. – idegesen kereste tovább a fésűjét. – Jaj, ez nekem nem megy. Lizzy, elkérhetném a fésűdet? És a tükrödet is, szerintem azt sem fogom találni.
- Persze. – Lizzy megtalálta fésűjét és a tükrét, majd odaadta Amynek. – Tessék.
- Köszi.

Amy megnézte magát a most kapott tükörben. Szörnyülködve vette észre, hogy hosszú szőkésbarna, fekete tincsekkel „díszített” haja borzalmas állapotban volt.
- Ááááá! Ez szörnyű! – kezdte kifésülni eléggé kócos haját.
- Miss. Hathaway! – hirtelen megállt Amy mellett a töri tanár, Mr. Hugo.
„Mr. Hugo egy töri tanár, aki alig fér be az ajtón, kicsit kopasz, szemüveges és félelmetes ember. Senki sem szereti, aki épeszű, mindig olyan embert feleltet, akit az nap kiszúrt. Persze van olyan emberféle, már ha lehet annak nevezni, aki szereti. Dehogy mit eszik rajta? Az jó kérdés.” Amy nagyon megijedt és rémült arccal a tanár felé fordult. – Nem itt kellene a hajával foglalkoznia.
- Ö, igenis tanár úr, persze tanár úr. Elnézést tanár úr.
Alig tudta leplezni rémületét Amy. Mr. Hugo a tanári asztal felé igyekezett ezek után. Mindenki felállt.
- Hát ez nem az én napom. – súgta Lizzynek sunyiba. – Miért áll még mindenki? Hol van a hetes?
- Hát ez tényleg nem a te napod. – majd rátette barátnője vállára a kezét. – Ugyanis te vagy a hetes.
Amy a hallottak miatt ideges lett.
- Komolyan?

Megfordult és reménykedő arckifejezéssel figyelte barátnője reakcióját. Amikor bólintott, ereiben is megállt a vér.
- Ki a hetes? – kérdezte Mr. Hugo egy kissé dühösen, de miután meglátta az éppen közeledő Amyt, „Már megint te?” arckifejezéssel várta, hogy melléérjen a megfélelmült lány.
„Hát igen, elnézést.” – sugallta arcával Amy.
- Lám megint te.
- Igen tanár úr. - Amy zavartan elmosolyodott.
- Jaj. – sóhajtott egy nagyot. – Kezdje a jelentést.
Miután Amy befejezte, Mr. Hugo ott marasztalta.
-Na Miss Hathaway. Mivel ennyire szeret a középpontban lenni, akkor megadom a lehetőséget.
- Tessék? Nem értem tanár úr.
- A múlt heti anyagból felel.
- Mikor? – kérdezte.
- Hát most azonnal! – üvöltötte. – Mit hitt? Hogy előre megmondom, holnap lefeleltetem?
- Hát….igen. – mondta bátortalanul.
- Így ismersz?
- Ö...nem. – bátortalan hangon válaszolt.
- Na, akkor halljuk azt a feleletet. Hm… még hozzá Amerika felfedezéséről.
„De szemét, direkt dobta fel ezt a témát, mert utál és tudja, hogy nem tudod szinte semmit róla, leszámítva az évszámot és néhány ember nevét. Ráadásul ez nem is múlt heti anyag, hanem van egy hónapos. Most mit tegyek?” – idegeskedett Amy. – „Azt hiszem, elmondom, amit tudok. De utána? Talán, talán, talán… MEGVAN! Improvizálok! Még jól is elsülhet a dolog.”
- Hát… izé… Amerika. Az egy nagyon szép hely, amit 1492-ben találtak meg.
Mindenki nevetni kezdett. Eleinte nem értette az okát, de két másodperc múlva leesett neki.
- Mármint felfedezte. Ezt akartam mondani. – mosolyodott el zavarában.
Mr. Hugo idegesen a felelőre nézett, ezzel is jelezve neki, hogy folytassa. Nem volt valami jó hangulatban.
- Na igen, folytatnám. Hát Colombus fedezte fel…

- Nem értem, hogy miért kaptam karót. Hiszen mindent elmondtam, amit tudtam. – sóhajtozott Amy töri utáni szünetben, amikor a zsúfolt folyosón keresték a rajztermet..
- Hát én sem. – morfondírozott Lizzy. – Talán, ha kihagytad volna, hogy Colombus lemészárolta a sumérokat és, hogy 1600-ban már ott rendezték meg az olimpiát, meg hogy ez volt a 3. világháború előzménye.
- Jól van na. Csak azt mondtam, ami az eszembe jutott. Amúgy is Erik súgta a 3. világháborúsat. Én erről igazán nem tehetek. Ő volt ilyen eszement. – ellenkezett.
- Hát van benne valami, de attól még igazán gondolkodhattál volna. Összesen 2 világháború volt és az első is 1900 után történt. – magyarázta Lizzy.
Amy nagyra nyílt szemekkel figyelte barátnőjét.
- Csak nem figyelsz az órákon?
- Tudod, azért néha megesik.
- ÁRULÓ! – teremtette le Amy.

Amy duzzogva sietett előre, lehagyva barátnőjét, majd hirtelen megállt és bevárta. Mosolyogva ballagtak tovább a rajzteremhez.
- Te megrajzoltad az emberi test tanulmányt? – kérdezte Amy, amikorra már beértek a terembe és leültek helyükre. A szünet még javában tartott.
- Persze. Nekem tetszett a feladat. És te?
- Én? Nem. Nem tudok rajzolni. – rázta a fejét Amy.
- Szerintem pedig tudsz rajzolni, amúgy sem rajzművésznek készülsz. Mindenesetre én szeretek firkálkadni.
- Persze, hogy szeretsz, mert tudsz is. De nem kell szépíteni a dolgot. Tényleg nem tudok rajzolni. Amúgy meg igazad van. Nem is érdekel az egész. – válaszolta lemondóan. – Alig várom, hogy megint énekeljek. – villanyozódott fel gyorsan.
- Meg tudom érteni. – mosolyodott el Lizzy. – Én is alig várom, hogy a húrok közé csapjak.
- Jaja. De szerencsére nem kell sokáig várnunk, mert 4 órakor talizunk a garázsunkban és zenélhetünk.
- Jaja. Már alig várom. – ujjongtak egyszerre.
Becsengettek.