Rémmese

A hópelyhek lágy tánca törte csak meg a megfagyott táj szépségét. Szállingózó keringőjükön kívül semmi sem zavarta meg a magányosan álldogáló csupasz fákat.
Kezdett sötétedni. Ilyenkor senki sem mászkál már eme kis faluban. Halovány szellő lengedez csupán, mutatva a terület kihaltságát. Az egyik utcasarkon koldusfiú vacog, de nem csupán a hidegtől. A kis települést erdő vette körül, melynek közelsége mindig is zavaró tényező volt az itteniek életében. Azt vallották, esténként furcsa lények járnak arrafelé. Az asszonyok rémmeséikkel óvták csemetéiket a késői sétáktól. Sokórás némaság borult a kis falura. A házakban lassacskán elalszanak a lámpások és mécsesek.
A koldusfiú nem tud csak nyugovóra térni. Lelkét nyugtatgatván végül csak elszenderült. Mocskos kis ruhája alatt egy angyal lapul. Tejfelszőke haját sapka alá rejtette, tengerkék szemét szemhéjával lefedte, mégis tündéri volt. Nedvességet érzett, gondolta biztos csak a hó fedte már be reszkető testét, amely egy pillanat alatt megmerevedett. Halk szuszogása hirtelen abbamaradt. Lelke magasra szállott, míg végül a felhők közé merült.
Másnap félve lépkedtek ki az utcákra az emberek. Már egy hete nem hallottak halálesetről. Vége lenne a kísértetmenésnek? Megszabadultak volna ama rettenetes lidércektől, melyeket az erdőben véltek felfedezni? A szörnyek, melyeknek csupán árnyékait látták, nesztelenül jártak-keltek a faluban sötétedés után áldozatokat keresve. A nép már megnyugodott, elhitette magával, hogy biztonságban van.
Csupán a falu végéből hiányzó kis koldusfiúról feledkeztek meg, kinek porait messze fújta a szél. Hidegvérű gyilkosait elnyelte az erdő titokzatos sötétsége, mely vészjóslóan nézte a falubéliek tudatlanságát, és továbbra is várta a kínálkozó alkalmakat.