Remény Háborúja(Pusztuló világ)

Vörös köd

2041.03.15 Oroszország.

– Könyörgök, vedd le! – ordította egy kétségbeesett női hang.
– Vedd le! Kérlek, vedd le a fejedről! – Gyereksírás hallatszott.
A folyosón villództak a régi izzók. A poros, falhoz támasztott bútorok a sárga fényektől fura, sejtelmes árnyékot vetettek a repedezett falakra. A tömb elnyugodott, a szomszédos gyár gépeinek zakatolása is elhalkult. Pár pillanat múlva éles visítás törte meg a csendet. Férfiak futottak végig a szörnyű állapotban lévő, omladozó folyosón. Néhol a nagyobb lyukakon keresztül látszott a szédületes magasság, ahonnét olykor orkán erejű szél süvített be. Egyetlen ablak, amelyiknek maszatos üvegén már alig lehetett átlátni tartotta magát. A többit hanyagul bedeszkázták. Néhányan nekifeszültek a vaskos, ütött-kopott faajtónak, ahonnét a sikítást észlelték.
– Terry, engedj be! – kiáltotta egy harcias alak. Gyermeksírás és visítás hallatszott a túloldalról. Hárman próbálták nekifutásból betörni az ajtót, az ellenállt, mintha fémből lett volna. Erőtlenül püfölték. Nekifeszültek, de minden igyekezetük ellenére meg sem moccant.
Odabent Terry bizonytalan léptekkel járkált fel-alá. Kezéből kiesett a vadászkés, és összevérezte a repedezett betonpadlót.
– Mit tettem? – kérdezte magától zavarodottan Terry. – Szerettem őket. Ügyet sem vetett az ajtaját ütlegelő férfiakra, az arcát tapogatta, idegesen keresett valamit.
– Nincs rajtam. Hová lett? – a kérdéseire senki sem válaszolt. – Az előbb még rajtam volt az a kurva szemüveg! – mondta, majd ingerülten körülnézett. Végigtapogatta a poros ebédlőasztalt, nem talált semmit. A lakás egyetlen szobája felé tartott, megfontolva lépett át a megkopott küszöbön.
– Mit tettem? – kérdezte ismét. Felesége és két gyermeke teste a sötét és koszos szobában hevert, ahol a kis lámpa fénye éppen csak pislákolt. Terry próbált megbánóan közeledni halott családjához. Megpróbált könnyeket csalni a saját szemébe, vagy egyáltalán bármit érezni, de valahogy képtelennek hitte magát erre.
– Lisa! – szólította az ágyon fekvő feleségét. A lakásban néma csend honolt. Az asszonyon és a mellette elterülő hét éves gyereken számtalan szúrás nyoma látszott. – Tom! Apa nem akart bántani – simította végig a holtan fekvő gyermek arcát.
Terry néhány ével ezelőtt még minta apa volt, szerette a családját, boldogan éltek. Most komoran ült az ágy szélén, próbált rájönni, hogy mi történt, mi változott. Nézte halott családját, és semmit sem érzett.
Próbálta feleleveníteni az idilli éveket. Tudta, hogy valaha boldogok voltak együtt. Akkor, most miért nem tud emlékezni ezen időszakokra? Ez a gondolat rettenetesen zavarta. Bosszantotta a tehetetlenség, egyre nagyobb düh hatalmasodott el rajta. Végignézett az ágyon immáron mereven a semmibe bámuló családján. A felesége arcára fagyott a rettegés. Szeretett volna még mondani nekik valamit. Talán azt, hogy sajnálja, de csak bámulta őket. Nem érzett megbánást, sem gyászt, csak a végtelen űrt, ami mardosta a lelkét. A felesége kilyukasztott gyomrából áradó bűz facsarta az orrát, amely elnyomta a szoba egyébként is büdös, fanyar szagát, amihez már hozzászoktak. A szomszédok abbahagyták az ajtó döngetését.
– Bob, szeretlek! Sosem bántanálak! Ahogy anyádat sem – nézett szánakozva a nagyobbik fiára. Hirtelen elkapta a tekintetét. – Nem láttad valahol? Itt kell lennie! Hova tűnt? – tette fel a kérdést a már halott fiának. Zavartan tapogatta az ágyat, de végül nem találta, amit keresett. Felemelte a komódon lévő üvegpoharat, a falhoz szerette volna vágni mérgében, de az a szorításától szinte felrobbant a kezében, és felsértette implant karját. Általában ugyanúgy tudta használni, mint az eredetit. Keveseknek tűnt fel, hogy csak implantátum. Eszébe jutott, hogy amíg a gyárban dolgozott, addig boldogok voltak. Akkor kezdődött minden.
Néhány éve egy gép letépte Terry bal karját, mert figyelmetlen volt. A karjával együtt elvesztette a munkáját és talán az életét is. Amióta a veszteség érte, szinte ki sem mozdult otthonról.
Egy helikopter rotorja törte meg a csendet. Terry nyugtalanul odaszaladt a nagyobb falon lévő lyukhoz, lenézett a mélybe. A tömb alatt baljós árnyak kezdtek gyülekezni.
– Lisa! Miért nem hittél nekem? Most jönnek és elkapnak minket. Jobb nektek, hogy meghaltatok – mondta fennhangon elhunyt szeretteinek, és közben figyelte a ház felett elhúzó helikoptert.
– Csapdában vagyok! – suttogta.
Az ajtó előtt többen vártak rá. Az volt a lakás egyetlen kijárata. Terry fel-alá járkált a kis lakásban. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitotta a gázcsapot, majd végigpásztázott szemével a lakáson, valamiféle fegyver után kutatva. A legerősebb kést markolta meg, majd az elméjében egyre táguló űr ismét a hiányzó szemüvegre terelte a gondolatait. Tudta, hogy túl sok időt tölt „odaát”, de a való életben nem találta a helyét és a szemüveg egy új világot varázsolt elé nap, mint nap. Képtelen volt elhinni, hogy nincs rajta a drága eszköz, ezért keresett egy tükröt és szemügyre vette magát. Sosem volt túl jóképű, de most erősen beteges képet mutatott, görnyedt és vékony volt. Alultáplált testét kelések és sebek borították, az arcát gennyel telt duzzanat csúfította, zsíros bőre időnként megcsillant a pislákoló lámpafényben. Már évek óta nem mosolygott, mert rothadó fogai undort váltottak ki belőle. A keze idegesen remegni kezdett. Annyira elgyengült, hogy azt hitte, menten elájul. Néhány pillanat után újra erőt vett magán és hagyta, hogy a düh ismét eluralkodjon rajta. Szaporán vette az állott levegőt. Letette a kést és sután tapogatta a kopasz fejét.
– Ott vannak bent! Arra menjenek! – Terry hallotta a szomszédjai hangját, és valami mély földöntúli hangot, amit nem értett.
– Elárultak! Sosem fogom megbocsájtani nekik! – gondolta Terry.
Az ajtót egy pillanat alatt beszakították. Terry beugrott a fürdőszobába, a kitárt ajtó mögé bújt el a sarokban, próbálta a lélegzetét visszafojtani, nehogy rátaláljanak. Pattogó, csörgő, morgó hangokat hallott a lakásból. A mosdó fölötti tükröt figyelte a sötétből. Többen is felé néztek, pedig meg volt győződve róla, hogy nem láthatja senki.
– Ezek tudják, hol vagyok. Nekem kell először támadnom! – gondolta. Megpillantotta a távirányítót, amiről teljesen megfeledkezett, pedig az hetek óta a karjára volt szigszalagozva. Bekapcsolta vele az ebédlőasztal mögötti vékony falra szerelt holopanelt. Többen elkapták a fejüket és hátranéztek. Terry kapva az alkalmon puszta kézzel nekirontott a hozzá legközelebb állónak. Ekkorra már félelem sem honolt a szívében, szinte vágyta a halált.
Az idegeneknek, hatalmas fogaik voltak, amik nem fértek el a szájukban. Mintha folyton vicsorogtak volna. Az arcuk és szemük helyén nagy, vörös lyuk tátongott. Legalább két méter magas volt mindegyik. Vaskos izomzattal, emberi fegyverekkel és ruházattal voltak felvértezve. Terry számtalanszor látott már hasonló lényeket, különböző virtuális játékokban. A lény rögtön észrevette a rohamozó férfit és hátralépett, majd meghúzta a ravaszt. Terry szúrást érzett a mellkasában, de ez nem különösebben zavarta a támadásban. Kissé meglepődött, a robbanás elmaradt. A lövés hangja sem olyan volt, mint amire számított, viszont a találat helyéről sugárzó fájdalom iszonyatos gyötrelemmel járt. A furcsa szerzet is támadásba lendült, és a pszichopata családapát hirtelen fejbe vágta a puskatussal. Terry neki esett a rozoga ebédlőasztalnak, az hangos reccsenéssel adta meg magát, miközben az asztal kettétört. Végül a fal állította meg. Több helyen is csípést érzett a testén. Egy pillanatig nem tudott megmozdulni, az éles fájdalom gyorsan sugárzott szét a gerince mentén, azután tompa sajgássá silányodott. Az egyik alak odaugrott hozzá, és erősen az arcába nyomta puskájának jéghideg csövét. Az idegenek beszéltek egymás között valamit, majd a legtöbben szétszéledtek a lakásban. Egy behemót lény a kis Tomot szorította az óriási groteszk kezei közé, és szaladt kifelé vele a lakásból.
– Ne! Csak a gyerekemet ne! Hagyjátok őt! – kiáltotta ösztönből Terry. A gyerek magánál volt, a több szúrás ellenére még élt. Ellenkezett, mondott valamit, de azt apja már nem értette. Ugyan azt a hörgésszerű hangot hallotta a kis Tomasztól, mint a lényektől. Az egyik jövevény megragadta a földön fekvő Terry bal karját és megpróbálta hátrafeszíteni. Valami fényes csillant meg a lény rongyai között. Terry erőt vett magán. Jobb karja nehezen engedelmeskedett, de sikerült felnyúlnia a lény ruházatához és előhúzott onnan egy nagy vadászkést. Közelebb hajolt, mire az arcnélküli észrevette, hogy mi történik, addigra Terry elvágta a torkát és az idegen pillanatokon belül holtan terült el a betonon. Terry sietve felállt, majd megpördült, rögtön két jövevény támadta meg szinte egyszerre. Könnyedén hajolt el az ütéseik elől, és hárította az irgalmatlan erejű rúgásokat. Majd meglendítette az arcnélküli alaktól elcsent tőrt, és sebészi pontossággal vágta át egy újabb támadó torkát. A holojáték függősége rutinos mozdulatokat kölcsönzött neki. A másik idegen váratlanul kiosztott neki pár meglepő erejű balegyenest. Terry pillanatokig nem tudta, hogy hol van, de amikor a szörnyszülött fegyveres újra lecsapni készült, Terry egy gyakorlott mozdulattal ellépett előle, és elkapta annak lendületben lévő kézfejét, majd hátracsavarta. Mögéje került, a térdével nekifeszült ellenfele gerincének, nem engedte el az idegen kezét és teljesen kifeszítve tartotta. Végül engedett a lény ízülete, reccsent az erős kar és teljesen kifordult a helyéről szabad utat biztosítva Terry tőrének, így ellenfele hónaljába vágta a tőrt, amellyel már két társával végzett.
A lény, aki nemrég tűnt el a kis Bobbal, ismét megjelent a lakásban. A vicsorgó pofájú sokkal gyorsabb és erősebb volt, mint a többi. Fél kézzel elkapta Terryt és a falhoz vágta, a fürdőszoba fala mintha papírból lett volna. Terry elterült a földön, és ahogy próbálta feltolni magát, a keze ügyébe akadt az egyik nemrégen megölt arcnélküli puskája.
Terry felkapta a fegyvert és beugrott a lakás régi vas kádjába, mert azt gondolta a lakás legbiztonságosabb pontjának. Próbálta kitalálni, hogy hol lehet az ellenfele, de tekintetével nem találta. Terry nem sokat várt és megsorozta a közeli falakat. A fegyver torkolattűzétől, a padlóhoz közel berobbant az addigra már gázzal telített levegő. A tűz végigkúszott a padlón, minden szétszóródott éghető szemetet meggyújtva maga körül. A lángok végül a szivárgó palackhoz értek és az felrobbant. A detonáció kidöntötte a teljes északi falat, a lyukon keresztül látszott majd a teljes telep. A telep, ami koszos, büdös és nagyon vörös volt. Látszott a lassan az enyészetté váló gyár, látszottak a romjai az egykor működő kisközségnek.
Terry kitámolygott a kádból. Az arcán lévő kelés kifakadt, és vörösesbarna lé folyt végig a kissé felhólyagosodott bőrén. Megmarkolta a fegyverét és onnét folytatta, ahol korábban abba hagyta, célba vette a még ép falakat, ahol lapuló ellenfelét sejtette. Addig lőtt, amíg a fegyver már csak üresen kattogott. A nagydarab idegen karcolás nélkül megúszta a robbanást és lövéseket, majd viszonozta a tüzet. Több lövése is eltalálta Terryt, de ő már nem érzett fájdalmat. Feltűnt neki, hogy nem engedelmeskednek a végtagjai. Még a bal, mechanikus karja sem reagált, pedig az saját vezérléssel rendelkezett, az agy minden apró rezdülését figyelte.
Hallotta a kiabálást, amiből semmit sem értett. Még jó néhány arctalan idegen rohant be fegyvert fogva rá. Egy hálót lőttek ki, ez már teljesen megbénította Terryt. A nagydarab lény közel ment hozzá és ráköpött egyet. Terry szívébe és fejébe is eresztett egy-egy golyót, majd letépte a hálót, amely belemart Terry húsába. Mozdulatlanul feküdt a földön, megszűnt körülötte a külvilág. Már nem tudta, hogy hol van, és mit csinál. Agya létrehozta az alagutat, aminek közepén fehér fény várta. Próbált átrohanni rajta. Sietett, ahogy csak tudott. Az alagút egyre hosszabb lett, míg a vége már-már elérhetetlenné vált.

Messiás

A halottkém egyértelműen megállapította a halál beálltát. Terry a következő néhány órára nem emlékezett. Sötétségben lebegett, már régen feladta az alagút hajszolását. Az csak távoli pislákoló csillagként mutatta magát. Később a sötétségből valami vakító fény tört rá. Azt gondolta, a mennyek országa mutatja magát. A fény teljesen elárasztott mindent és magába zárta. Újra érzett, valami hihetetlen fájdalom vett erőt rajta. Érzékelte a letépett karját, annak minden fájdalmával. A lőtt sebei sajgó helyéről, valami eszelős kín sugárzott szét a testében, de a fulladás érzése lassan minden egyebet elnyomott. Hihetetlenül fázott, de képtelen lett volna megmozdulni. Még remegni sem remegett a teste.
Akkor a szíve megmozdult. Leírhatatlan érzés lett ismét úrrá rajta. Annyira szúrt a szíve minden apró és gyenge dobbanásnál, hogy azt kívánta bárcsak ne verne többé. A tüdeje lassan megtelt levegővel. Az első lélegzetvételkor felszakadt az összeszikkadt légzőszerve, miközben a beszívott oxigén égette a torkát. Ilyen hideget még soha életében nem érzett. Néhány perc elteltével homályosan látott. A szeme órák óta nyitva volt és mereven bámult maga elé, de most újra reagált a fényre. Minden pislogás erős fájdalmat okozott. Igaz, két szívdobbanásnyi rettegés között ez volt a legkisebb gondja. Érezte, hogy lassan megindul a keringés az ereiben. Újra kezdte érezni a tagjait. Néhány perc elteltével remegni kezdett a teste. A szeme egyre élesebben látott, de fél óra elteltével, még mindig csak homályos foltokat és alakokat tudott kivenni. Egy óra is eltelt ébredése óta, mire meg tudta mozdítani az egyik ujját. Régóta feküdhetett a helyszínen, ahol összeesett a saját vérébe fagyva. Próbálta lassan felemelni az egyik karját, de úgy érezte, hogy az legalább egy tonnát nyom. Az ujjaival próbálkozott, az egyiket sikerült kifeszítenie a megszáradt vérből. Minden lélegzet minden szívdobbanás, minden mozdulat brutális kínokat okozott neki. Végül sikerült felemelnie először a jobb, aztán a bal kezét. Látása már kezdett élesedni.
Lement a nap és megjelent két alak, akik felültették és egy zsákba akarták beletuszkolni a felsőtestét.
– Ez volt aztán a mészárlás Vladimir – nézett elismerően körül egy köpcös erősen kopaszodó feketeruhás.
– Van valami aggasztó ebben a helyben, nem gondolod? – kérdezte Vladimir a magas szikár középkorú hullaszállító.
– Láttunk már ilyet jobb, mint a két hetes hullákat összekaparni – mondta flegmán a társa.
Egy egyre hangosodó ciripelő hang szakította félbe a beszélgetést. A köpcös alak benyúlt a zsebébe és egy telefont vett ki onnét.
– Igen? – vette fel a telefont.
A beszélgetés egy percnél nem tarthatott tovább, majd a mogorva tekintetű kerek arcú köpcös alak kifejezéstelen arccal letette és folytatta volna a munkát, amiért ott voltak.
– Na, mit akartak? – kérdezte Vladimir.
– Semmi, csak munka. Egy beteg és vak kölyök meghalt a fővárosi játékarénába. Tudod, ahová a fiad is szokott járni.
– A fenébe! Az a kölyök sokkal előbb is meghalhatott volna. Akkor nem kellene ebben az isten háta mögötti porfészekben lennünk – fakadt ki Vladimir.
– Hát jah. Ilyen messze ritkán küldenek ki minket – erősítette meg a köpcös.
– Te! Nem láttad a cigimet? – tapogatta Vladimir a zsebeit.
Társa nem reagált a kérdésre, csak végignézett a szobán. Elgondolkodott azon, ha a másik esetnél lennének, akkor órákkal hamarabb haza érhettek volna.
– Pont ezt a ronda büdös hullát bízták ránk. Állítólag két kommandóst is megölt. Nemrég vitték el őket. Mi meg szagolhatjuk ezt a nyomorultat. – A tömzsi hullaszállító belerúgott Terry bal karjába. – Várj, mit is kérdeztél?
– A cigit.
– Nincs nálam – mondta a társa, miután végig tapogatta a zsebeit.
– Visszaszaladok a kocsihoz érte! – Vladimir azon nyomban meg is indult.
– Hé! Legalább tegyük bele a zsákba – mondta a köpcös, de addigra már társa messze járt tőle, így egyedül próbálta a zsákot ráhúzni Terry ernyedt testére Ahogy erőlködött, a halottnak hitt férfi összeszedte minden erejét, és egy óvatlan pillanatban az öklével beszakította a hullaszállító torkát. Az rögtön leült a földre, vért köhögött és kétségbeesetten kapkodott levegőért. Terry elégedetten nézte a haldokló férfit, miközben érezte, hogy lassan visszaköltözik belé az élet. Próbált fókuszálni a haldoklóra, de nehezen ment neki. Vladimir közben visszaért a doboz cigarettával, a sérült társa szerette volna őt figyelmeztetni. A sok vértől, ami a tüdejébe folyt, képtelen lett volna bármit is mondani.
– Segítség! – kiabálta Vladimir. – Patya haldoklik! Segítsen valaki! – Senki sem volt rajtuk kívül a lakásban. A helyszínelők lent az autóknál vacsoráztak. Vladimir megemelte Terry testét, mert odébb szerette volna lökni a fuldokló társától, ekkor Terry beledöfte a tőrt, ami a földön hevert nem mesze tőle. A férfi hasában megforgatta, majd lerántotta a pengét. Vladimir hitetlenkedve bámult maga elé, arcát eltorzította a fájdalom. Tétován a hasán tátongó sebhez kapott, kétségbeesetten próbálta visszatömködni kiomló zsigereit, de azok kicsúsztak kezei közül. Végül a hullaszállító összecsuklott, és elterült a padlón. Pár pillanat múlva egy helyszínelő futott be a lakásba és sietett oda a haldokló feketeruhásokhoz. Terry visszafeküdt abba a pózba, amiben korábban volt.
– Úr isten! – kilátott fel a férfi!
Az gondolta, egymásnak estek valamiért. A sokat látott nyomozó, segítő szándékkal lépett közelebb a haldokló férfiakhoz.
– Menekülj! – próbálta mondani a nagyon sok vért vesztett beszakított torkú férfi, de csak vére buggyant elő a száján.
– Mit csináljak? Nem értem. – Patya csupán hörgésszerű hangot préselt ki magából, így a helyszínelő még közelebb hajolt. Terry amilyen gyorsan csak tudott felült és tövig a helyszínelőbe mártotta a kést, ami már fél tucat emberrel végzett. A haldokló rendőrtől könnyűszerrel elvette a fegyverét. Lassan és imbolyogva állt fel, de végül elindult.
– Mit tett? Ki maga? – nézett mereven a helyszínelő Terryre.
– Isten vagyok. Úgy döntöttem, hogy magától megtagadom az életet. – Következő pillanatban megfordult és fejbe lőtte a saját fegyverével a már mellkason szúrt férfit. Kissé bizonytalan léptekkel, távozott a lakásból. Rohanó lépteket hallott a hosszú lépcső felől. Tudta, hogy minden rendőr, kommandós vagy nyomozó, aki még a tömbnél maradt, az most felé tart. Terry sietve nyitott be az lakásába, ahol nyitott ajtó fogadta.
A szomszédja idegesen elállta Terry útját a lakásban. Terry rátartotta a férfire a pisztolyát, majd ellökte magától a határozatlan férfit. A szomszéd elterült a padlón. Terry sietve nyitotta ki a szoba közepén lévő rozsdás vízcsapot és mohón oltotta őrjítő szomját. Terry megrogyott és imbolyogni kezdett. Kissé szédült és rosszullét fogta el. Kínzó vágy tépdeste a lelkét.
– Heroin ke..l! – mondta halkan és bizonytalanul. Gyomra tiltakozott a világ ellen és kiadta tartalmát. Terry időben éppen észbekapott és ráemelte a fegyverét a rohamra készülő szomszédra. A férfi megtorpant, ekkor Terry felegyenesedett és fejbe vágta azt. Megvárta, amíg többek elrohantak a csukott ajtó előtt. Hallgatózott és úgy ítélte meg, hogy már a lakásánál lehettek. Gyorsan kitárta rejtekhelyének ajtaját.
– Isten vagyok!– ordította, de ezzel egy időben lőtt. – Ti halottak!
Mire végig mondta, addigra a három férfi holtan terült el Terry lakásának küszöbén, megfordulni sem volt idejük. A lakásban a vér már vastagon borította a burkolat nélküli betonpadlót. A szomszéd elkiáltotta magát, de már későn. Terry újra visszalépett a félelmében remegő szomszéd hajlékába, ami meglepően tiszta volt és szinte modern az övéhez képest.
– Jól emlékszem. Elárultál engem! – kérdezte Terry.
– Én nem. Nem tennék ilyet sosem – mondta a szomszéd, miközben azon gondolkozott, hogy talán még nem késő és meghallanák, ha kiáltana. – Terry nem törődött a férfi könyörgésével, az utolsó golyóval agyonlőtte őt. Visszament a saját otthonába, ahol majdnem hanyatt vágódott a friss, sűrű, még csúszós vértől. Összeszedte az összes, a halottaknál lévő tárat a pisztolyhoz, és még egy fegyvert magához vett. Felkereste a lakótársait. Nem kímélt sem asszonyt sem gyermeket. Mindenkit, aki otthon volt és nem menekült el időben előle, azt agyon lőtte.
– Én vagyok a Messiás – kiabálta. A folyosó végén megpillantott egy tucat menekülő embert, gondolkozás nélkül lőni kezdte őket. A hosszú folyosókon bukdácsoltak, estek, keltek. Próbáltak a megőrült férfi elől elszaladni.
Terry egyedül mészárszékké változtatta az egykor szebb időket megélő impozáns tömbházat. Lent, a tömb előtt állt néhány jármű. Könnyűszerrel elköthetett volna egyet, mert a kulcs mindben benne volt, de neki nem volt autója és vezetni sem tudott. Eltervezte, hogy elmegy a közeli városba. A távolból újra szirénák hangját hallotta, de a közelben már senkit sem látott. Nem késlekedett. Neki indult a pusztának. A helyenként gödrös és méteres fűvel ellátott sziklákkal tarkított ugaron bárki elől könnyen elrejtőzhetett. Az út órákig tartott. Egyszer szállt el fölötte egy helikopter, de egy mély üregben meghúzta magát és folytathatta az útját. Éjszakára ért a kisvároshoz, ahol felkereste a szegénynegyedet és betört néhány házba. Pénzt, ékszereket és drogot keresett. Tudta, hogy ide legtöbbször ki sem jön a rendőrség, főleg lopás miatt nem. Tisztában volt vele, hogy most a kisváros rendőrsége kint van a vörös tömbnél, hiszen mindenkit megölt, akit csak látott. Talán nem is sejtik, hogy ő volt az, mert páran maradhattak csak életben, de ők nem láthatták Terryt szemtől szembe. A szervezete teljesen kikészült, a súlyos elvonási tünetei miatt. Már régen nem lőtte be magát heroinnal. Éhes volt és mérhetetlenül szomjas. Hiába evett és ivott, miközben betört néhány lakásba, nem akart csillapodni a gyomra.
– Mi történt reggel? – tette fel a kérdést magának. Próbált tiszta fejjel gondolkozni és visszaemlékezni. Eszébe jutott, hogy hetekkel ezelőtt kapott egy tablettát a diszkóban, amikor szórakozni volt. Szűkös időkre tartogatta. Reggel miután felébredt elvonási tünetei voltak. Ingerült, érzékeny és nyűgös volt. Éppen játszott valamivel a holopanelen. Azt akarta a felesége, hogy vegye le a szemüveget. Ekkor eldurrant az agya és megtette, amit már sokszor elképzelt. Megölte őt a gyerekekkel együtt.
– De hova tűnt az a szar? – Elgondolkozott, de a szemüvegre nem tudott visszaemlékezni. Eszébe jutott a tartalék tabletta, amit kapott. Nem remélt tőle sokat, de aztán nagyon jól érezte magát tőle. Ilyet már régen tapasztalt, hozta a legjobb minőségű kokain színvonalát. Élesen látott mindent és valahogy tudta mit kell tennie. Aznap rekordot döntött a kedvenc online játékaiban, könnyedén megölte az összes virtuális ellenfelét.
– Az a cucc, az hozott vissza! – kiáltott fel. Gyorsan körülnézett, remélve, hogy ezt senki sem hallotta. Próbálta felidézni azt, hogy kitől kapta.
– Spatula. Kitől hallottam ezt? – morfondírozott Terry – Fekete bőrű volt. Azt hiszem Bobnak hívták. Nem tudom. – Még órákig gondolkozott ezen. Felkereste a klubot, ahol ez a Bob szerinte lehetett. Hamar megtalálta, az első megérzése helyesnek bizonyult.
– Szevasz, haver! Na, mi a szitu nem érdekel jóféle kávébab? – megörült neki a tag – ez most a legmenőbb.
– Nem igazán. – Az a fekete cucc már lejárt lemeznek és elég gyenge drognak számított. Fegyvert nyomott a nyurga sötétbőrű férfi oldalához, aki már igen csak nagyokat lépkedett.
– Haver ez már más összetevőket tartalmaz. Ettől fejre áll bárki. Olyat haluzól tőle, hogy beszarsz. – próbált hatni a néger az elszánt férfire. Terry kivezette a szórakozóhely mögé.
– Spatula. Emlékszel? – bólintott, miközben kutatott valamit a szemével.
Hirtelen megjelent Terry mögött egy Nagydarab fekete férfi, aki lecsapott rá. Terry az ütéstől összerogyott és elterült a porban. A fegyvere méterekre repült tőle. A nagydarab férfi, lövésre emelte a saját fegyverét, de Terry kirúgta a lábát. Mellette vágódott el a porban. Az implant karjával elkapta annak a torkát, és feltépte a nyelőcsövét. Bob, Terry fegyvere után vetődött.
– Jobb lesz, ha azt ide dobod nekem! – mondta Terry higgadtan, miközben a felállni képtelen férfi fegyverét tartotta Bobra.
– Jó. Jó! Elmondok mindent! Bárki is meghalt tőle, hidd el, én nem tehetek róla.
Bob földön fetrengő barátja kétségbeesetten markolászta a torkát, miközben hörgő hangokat hallatott és vérbuborékok ezrei törtek utat az ujjai közt. Terry odébb lökte a dílert, hogy távolabb legyenek az idegesítő zajforrástól.
– Áú! Alig adtam el belőle pár szemet. Haver nem nagyon tudom eladni. A baleset óta mást sem nagyon vesznek tőlem.
– Milyen baleset? – kérdezte érdeklődve Terry.
– Miután kaptál egy ingyen tablettát, bepromóztam a cuccot. A fél szórakozóhely is kapott belőle. Volt, aki már korábban is kapott és nagyon bejött neki a cucc. Jó árat kértem egy piruláért. Csak aztán az a két hülye picsa elszarta nekem az egészet.
– Mi történt?
– Mondtam, hogy alkoholra ne vegyék be. De be voltak baszva. Lényeg, hogy mindenki látta, hogy bevették a spatulát. Utána jókedvűen táncoltak, majd a tánctér közepén mindketten holtan estek össze. Meg akartak lincselni. Mindenki eldobta a drága cuccot.
– Van nálad a spatulából?
– Nem. Nincs! Hova gondolsz? Felakasztanának, ha találnának nálam abból a szarból. – Terry mélyen Bob bordái közé nyomta a pisztoly csövét.
– Várj! Azt hiszem, mégis van pár szem. – Átadta az alsó nadrágjába tekert kis zacskót.
– Vegyél be kettőt és ereszkedj térdre! – ordított Bobra Terry.
– Ne csináld! Egytől is meghalhatok.
– Mondtam, hogy vegyél be kettőt! – Bob remegő kezekkel vette a szájába a tablettákat, miközben Terry már a férfi homlokához tartotta a fegyvert. Terry azután a diszkó bejáratához vonszolta a porban fetrengő férfit és szíven lőtte, hogy senkinek se maradjon kétsége afelől, hogy meghalt. Majd úgy tett mintha fel akarná támasztani.
– Támadj fel! Én vagyok a messiás – kiabálta. Néhányszor elmondta ezt és megismételte a mozdulatokat. Jó ideig nem történt semmi. Majd megjelent a távolban a rendőrség. Terry magára hagyta a halott drogdílert.
A közeli szegénynegyed házai felé vette az irányt, ahol az egyik ismerősének a házából ellopott néhány dolgot. Amikor látta, hogy senki sem foglalkozik vele, akkor elindult. Terry tisztában volt vele, hogy Bob kiknek dolgozhatott, hiszen évek óta vásárolt drogot a környéken. A gazdag Listov családot a mindenki ismerte erre felé. Egy villában éltek közel a városhoz.
Terry, amikor odaért a villához, bevett egy pirulát. Mondott egy imát és elindult a nyitott kapun keresztül. A birtok látszólag üres volt. A villa bejáratától merőlegesen egy kerítés húzódott. Ennek a tövében elrejtett egy tűzijátékot és meggyújtotta azt. A villa előtt parkoló luxusautókhoz szaladt és torkaszakadtából kiáltozni kezdett.
– Én vagyok a Messiás! – kiabálta, miközben egy égő Molotov-koktélt tartott a kezében. A villa távolabbi falának vágta azt. Lövés dördült el. Terry éles fájdalmat érzett a bal vállában. Azonnal fedezékbe vonult a ház tulajának egyik vaskos terepjárója mögé. Néhány másodpercig töltények százai süvítettek el fölötte. Folyamatos tűz alatt tartották! Fedezéke ellenére újra találat érte, de most a lábán. Terry kivárt és talán a legjobb pillanatban, működésbe lépett a tűzijáték. Terry két pisztollyal rontott elő a fedezéke mögül. Lelassult számára az idő, a támadóira koncentrált. Fájdalmai, sérülései immáron nem léteztek. Felidézte a holo játék legszebb pillanatait, és próbálta megismételni őket. Két férfi már a közvetlen közelébe került, mialatt golyózáport zúdítottak rá. Terry a két férfit egy-egy fejlövéssel jutalmazta. Vagy fél tucat fegyveres merészkedett ki a házból. A tűzijáték percekig ontotta magából sárkány leheletét a meglepődött férfiakra. Terry halhatatlannak érezte magát, és úgy is viselkedett. Megrohamozta a meglepődött férfiakat, a nagy részét még azelőtt megölte, hogy azok felocsúdtak volna tűzijáték okozta kábulatból. Néhány újabb lövés is eltalálta Terryt, de ügyet sem vetett rá, néhány másodperc alatt végzett mindenkivel az udvaron. A villában már rosszullét kerülgette, de ösztökélte magát, hogy fejezze be, amit elkezdett. Felkutatta a házat, lőtt mindenre, ami mozgott! Az épület alatt egy kisebb földalatti labor feküdt, ezt kereste a megváltó. Lefelé haladva zajt hallott. MR Listov rohant át az egyik teremből egy másikba.
– Mindent megadok! Csak hagyjon életben! – kiáltotta, miközben egyre messzebb került Terrytől. A megváltó ezt már nem igazán hallotta, kezdett elmosódni körülötte a világ. Követte a férfit ekkor egy másik öltönyös alak lépett elé, aki többször is hasba lőtte. Terry érezte, ahogy a testéből túl sok vér folyik. De még az irányítás a kezében volt. A következő alakot és megölte és nehéz lépekkel De beérte MR Listovot, akinek már nem volt hová hátrálnia.
– Hagyjon életben! Mindent megkap. – folytatta már zokogva a drogbáró.
Terry érezte, hogy a szervezete haldoklik. Érezte, hogy menten összeesik. Az előtte álló bőgő férfi már alig látszódott. Meghúzta a ravaszt ahányszor csak tudta, majd ráesett MR Listov élettelen testére.
Amikor magához tért, most nem voltak fájdalmai. Tudta, most csak megkörnyékezte a halál. Valahogy pár órán belül meggyógyult a halálos sérüléseiből. Sikerült megszereznie magának a rezidenciát és befészkelte magát oda. Néhány nap múlva Bob jelent meg a villában. Meglepődve tapasztalta a változásokat. Terry már várta őt.
– Örülök, hogy itt vagy. – mondta nyugodt hangnemben. Bobon rettegés lett úrrá. Majd rájött, hogy azért él, mert az előtte álló férfi azt akarta.
– Remélem, tudod miért vagy itt. – kérdezte Terry.
– Én ..ő .hát, csak Listov urat keresem.
– Listov úr már nincs. Nekem fogsz dolgozni.
A már működő droglabort kezdte el használni a Spatula gyártásához. A receptet több helyütt is megtalálta a házban. Listov megmaradt emberei nehezen, de elfogadták a változást. Kísérletezett hasonló drogok előállításával, amit ő is szedett. Sikeresen visszahozott jó pár embert a halálból, akik követni kezdték, és Allah legfőbb szolgájaként imádták. Idővel már a helyi rendőrség is félt tőle, nem mertek ellene fellépni. Időt fordított arra, hogy emberek feltámadását filmre vegye, majd ezeket feltöltötte a netre. A saját halálát is eljátszotta. A videók róla és a csodatetteiről világszerte elterjedtek. Megváltónak szólították és százak kezdték követni. Terry egyre többet és többet akart. Értékes ajándékokat, pénzt kapott nap, mint nap a világ minden tájáról. Halhatatlanságot ígért azoknak, akik csatlakoznak hozzá. Népszerű lett.