Rab

Lentről néznek az emberek. Ők csak ezt látják. Büszkén hasítom az eget a hatalmas és végtelen tenger felett. Közel repülök a vízhez, hasam nedves lesz. Talán mosoly játszik az arcomon? Ők úgy látják.
A tiszta és érintetlen víztükrön pici fodrok jelennek meg. Mellettem delfinek ugranak ki a vízből. A nap vakító fényében ezüstösen csillognak testükön a vízcseppek.
Sas szárnyaim légörvényeket kavarnak. Büszkén felvetem fejem. Az árnyékom végigfut az emberek arcán. Kicsit megrémülnek, mikor közelebb repülök hozzájuk. Aztán mégis ujjonganak és tapsolnak. A gyerekeiket felemelik, hogy jobban lássanak.
De ez nem az igazság. Ők lent vannak, én fent. Félelmetes. Én félek. Könnyű préda vagyok a levegőben. Félek, mert nem találok partot, ahova leszállhatnék. És fáradok, egyre jobban. A vízcseppek elvakítanak. Arcomon kétségbeesés és végtelen fáradság tükröződik. Felvetem a fejem, hogy lássak, helyet találjak a pihenéshez.
Most menjünk csak közelebb. Ugye eddig észre sem vetted? Nem vagyok én a levegő ura. Közel sem. Be vagyok zárva. Rács mindenütt. Hatalmas helyet hagytak az tenger felett, had repüljek kedvemre. Milyen naivak. Hiszen én sem tudok örökké repülni. Pihennem kell. De szárazföldet nem kaptam.
Végleg elgyengülök. Nem bírom tovább. A szárnyaim már nem bírják. Sajognak az izmaim. Ernyedten zuhanok a mélybe. Várom a halált. Hatalmas csobbanással nyelnek el a habok. még hallom az utolsó rémült kiáltásokat. Lehunyom a szemem. Lebegek....
Még nincs vége, súgja valami. Hihetetlen csend vesz körül. Nem kapok levegőt. Fel kéne úsznom a felszínre, de nincs erőm. Egyszer csak kinyitom a szám. Teli megy vízzel. De mi ez? Oxigén. Érzem, hogy végig fut bennem, átjár és erőt ad. még egy hatalmas kortyot nyelek. Szinte elbódít.
Boldogságom határtalan. Szabad vagyok! Úszni kezdek. A csend félelmetes és mégis megnyugtató. Egzotikus halak úszkálnak körülöttem. A hajam szétterül a vízben. Most veszem csak észre, olyan zöld, mint a hínár. A vízi növények simogatják bőröm. Én pedig csak úszok és úszok.
Ekkor kellemetlen meglepetés ér. Testem üvegnek ütközik. És az üvegen túl ott állnak az emberek. Mosolyognak, integetnek. Mind engem akar látni. És akkor érzem, hogy nem kapok levegőt. Már nincs oxigén. Arcomra kétségbeesés ül ki. Ők pedig könyörtelenül mosolyognak. Vidámak, jól érzik magukat. Én pedig fulladozok. Zuhanni kezdek. Ismerős érzés. Most jön a sötét és a csend. Kíváncsi vagyok mi következik ezután...