Csak állt és várt. Várt arra a bizonyos pillanatra, amikor érzi, tudja, hogy ez lesz az utolsó lehetősége a menekülésre. Hallja a beszűrődő zajokat. Igen a pillanat lassan eljön végre, megmenekül. Imádkozik, minden este imádkozott, pedig hite nincs és nem is volt soha. A kulcs már zörög a zárban, a soha vissza nem térő alkalom eljött hát újra. Abban a pillanatban, hogy az ajtó kitárult, kitör. Rohan, ahogy csak bír. Nem néz se jobbra se balra. Fut, ahogy csak a lába bírja. Szeme előtt egy szó lebeg: szabadság. Már csak pár lépcsőfok és eléri az ajtót. Onnan túl már nagyobb esélye van a túlélésre. Ha kijut és túl jut a 200m- es sík részen megmenekül, ha nem vége. Az ajtó már szinte előtte van. Kinyújtja a kezét és lenyomja a kilincset. Az ajtó kinyílik, miért is ne nyílt volna ki hiszen ezt az ajtót soha nem szokták zárni. Itt mindenki még csak a menekülés gondolatát is elkerüli. Ő viszont teljesen tiszta fejjel érkezett ide…
Arcát megcsapja a szabadság friss illata és már tudja, hogy soha nem fogja feladni. Pedig egyre nehezebben bírja már a futást. Bal lába begörcsöl, tüdeje sípolni kezd. Hirtelen összeesik. Nem, fel kell állni! Nem szabad feladni! Már nincs messze a cél. De már kúszni is alig tud. Az utolsó leheletnyi erejével is küzd, küzd azért hogy életben maradjon, hogy eltudja mondani, hogy tudják. Küzd, kapar kezével.
Hallja a fegyverek ropogását maga mellet, de nem fél, mert tudja túl értékes ahhoz, hogy megöljék(ugye?). Egyre jobban érzi a döngő lépteket maga körül, ahogy közelednek feléje. Hirtelen megragadják két oldalról. Látja a porba hulló cseppeket, ami az injekciós tűből fröccsent ki. Nem, gondolja ezúttal nem fog úgy felébredni szobájában, hogy már megint nem sikerült. A szabadság reménye és a tudat hogy rá igen is nagy szükség van, felbátorítja erőt ad neki. Annyi erőt, hogy elfelejti a lábából jövő iszonyatos fájdalmat, hihetetlen nagy erővel kitör a kezek börtönéből. S újra elkezd futni, de ezúttal félelmetes energiával. Tüdejének utolsó erejével elordítja magát: Szabadság!! Érzi, ahogy testén áthatol a hideg tiszta ezüst és és eléri a szívét. A szívét ami erőt adott a legkíméletlenebb időben is. Leperegnek előtte az életének apró kockái a másodperc töredékében. Újra átéli a jó és a rossz pillanatait. Mikor felhőtlen, szabályok nélküli kamaszkorát élte, s mikor élete gyökeresen megváltozott. Szíve dobban még egy utolsót, s teste végleg a porba hull…
(maybe to be continued)
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-09-23
|
Novella
Az életünk során rengeteg kapcsolatot hozunk létre és szakítunk meg. Ezek olyan utakra sodornak...
2024-09-05
|
Novella
Ismeretlenül is kívánom legyen annyi kitartásod és erőd az álmaid megvalósításához mint főszereplőmnek...
2024-08-23
|
Novella
Jöjjön egy sokkoló történet az íróasztal fiók mélyéről ami novellaíró versenyt is megjárt.Ugyan...
2024-08-12
|
Merengő
Gini a hármas szobában púderezte az arcát. Az ostromgépek hangja sajnos beszűrődött, a nő...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Never give up
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-06-05 00:00:00
|
Novella
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
Csöngettek!
Kinéztem az ablakon és látom, hogy a fényes nyúlványokkal érkező ismerősöm ott ácsorog az ajtó előtt gúnyos mosollyal a szája szegletén. Mit tehetnék, beengedem és hagyom, hogy megtegye, amiért jött. Az ajtó kinyílik és belép rajta Ő...
Kinéztem az ablakon és látom, hogy a fényes nyúlványokkal érkező ismerősöm ott ácsorog az ajtó előtt gúnyos mosollyal a szája szegletén. Mit tehetnék, beengedem és hagyom, hogy megtegye, amiért jött. Az ajtó kinyílik és belép rajta Ő...
Hozzászólások
Egész jó....
....csak a környező világ rossz
És hogy váltsuk aprópénzre, és fordítsuk meg. Talán jogos a rabság, mert ha szabadon engedik, megöli az apját, mint a napokban is valaki, vagy egy kislányt az utcán. Vannak emberek, akiket nem szabad kiengedni. Vagy nem?
Kiemelnék 2 részletet, ami miatt engem Ken Kesey novellájára emlékeztetett.
1: " Ő viszont teljesen tiszta fejjel érkezett ide…"
2: " ....de nem fél, mert tudja túl értékes ahhoz, hogy megöljék(ugye?). " .....
>
Persze totál igazad van, a bolondokat irtani kell.....
Márminthogyha egyszer bebizonyosodott, hogy tényleg bulond és még közveszélyes is ! .....(mondjuk, Hitler és bandája is az volt, nemzeteket fanatizált, meg miegymás...) ..... de már megint messze kanyarodom az alaptémától.
(és az igazat megvallva, nem voltam biztos az író nevében, s lásd, mibe botlik az ember lánya :))... bemásoltam, hátha a lagfrissebb mai fiatalságnak is megjön a kedve hozzá.
Ken Kesey:
Száll a kakukk fészkére (részlet)
„Éppen akkor érek ki a folyosóra, amikor McMurhpy jön ki a klozettról. A sapka a fejében, más nem is igen van rajta, csak a törölköző a dereka körül. A kezében fogkefe. Megáll a folyosón, néz jobbra-balra, közben nagyujján egyensúlyoz, hogy a hideg kőre ne kelljen a talpát letenni. Végre kiszúrja magának a legkisebb feketét, odamegy hozzá, és barátságosan a vállára csap, mintha szilvafa korukból ismernék egymást.
-Hé cimbora, van-e itt valahol egy kis fogpaszta, hogy az agyaraimat megsikálhatnám?
A fekete törpe fölveti a fejét, s az orra beleütközik McMurphy ujja bütykébe. Nem tetszik neki, a homlokát ráncolja, és körülnéz, kéznél van-e a másik két fekete, ha szükség talál lenni rájuk, aztán fölvilágosítja McMurphyt, hogy a szerkényben, viszont a szekrényt nem nyitják ki háromnegyed hét előtt senkinek. -Ez a házirend - teszi hozzá.
- Vagy úgy? És a fogpaszta benne van a szekrényben? Elzárva tartják?
- Úgy is van. El van zárva a szekrénybe.
A fekete már fordulna vissza, és tisztogatná tovább a felvédő deszkát, de a nagy kéz, akár egy vörös kapocs, úgy szorítja a vállát.
- A szekrénybe van elzárva, mi? Ejnye-ejnye! És mégis mit gondolsz, miért lehet az a fogpaszta zár alatt? Tán csak nem akkora veszedelem? Hogy meg lehetne valakit mérgezni vele? Vagy a fejét lehetne szétverni valakinek a tubussal? Mit gondolsz, mi lehet az oka, hogy az ilyen ártatlan jószágot elzárva tartják?
- A házirend az oka, Mr. McMurphy. - S mikor látja, hogy ez az érv nem veri le a lábáról McMurphyt rásandít a vállára nehezedő kézre, és hozzáteszi: - Mi lenne itten, ha mindenki akkor állna neki a fogát sikálni, amikor eszébe jut?
McMurphy elengedi a vállát neki, és a melle bozótjában kezd bogarászni. Eltöpreng. - Ühüm, ühüm. Már kezdem érteni Vagyis a házirend az ellen szól, hogy ne mindenki odaállhasson evés után a fogát mosni.
- Hát világos, nem?
- Persze. Értek én a szóból. Mert mi volna akkor, ha mindenki fogná, amikor csak kedve szottyanik, s mosná a fogát, igaz?
- Hát. Képzelje mi volna itt...
- Rossz elképzelni. Volna, aki már fél hétkor odaállna, volna, aki már negyed hétkor, de volna olyan is biztos, aki már hatkor nagyban sikárolná a fogát. Persze. Értem én az elgondolást.
Odanéz, látja, hogy a fal mellett állok, s a fekete feje fölött odakacsint.
- Le kell takarítanom ezt a falvédő deszkát Mr. McMurphy.
- Ja? Nem is akarnám tartóztatni. - S egypár lépést hátrál, amint a fekete lehajlik, hogy dörgöl tovább. De aztán megint odamegy, s belenéz a bádogdobozba, ami ott áll a fekete mellett. - Nicsak - mondja -, mi van ebbe a dobozba?
- Ebbe? Ez szappanpehely.
- Igaz, hogy inkább fogpasztával élek, de... - belenyúl a fogkeféjével a dobozba, kétszer körbekavar, aztán a dogoz szélén leveri róla a fölösleget - de egyszer ez is megfelel. Köszönöm alássan. A házirendre még később visszatérünk.
Azzal megy vissza a klozettra, és fújja tovább, a fogmosás piszton-aláfestéssel.
Nem mondtam, hogy írtai kell a bolondokat:), csupán azt, hogy nem mindig igaz gondolat, ami a fejben kószál. És, igen, sajnos sokan szabadon garázdálkodnak, akiknek egy kórházi osztályon lenne a helyük.
Lehetett volna sokkal részletesebb, átfogóbb, szimbólikusabb, ....
.....
....mert az emberiség nagytöbbsége, biza menekül.