Művészgyilkos

Főszereplők:
" GERBERT WORSTNER - hullaművész
" GARY STONE - fiú 1
" DZSÓ HUSS - fiú 2

Ez a történet paranormális alapokon nyugszik. Durva és rémisztő részletezései miatt ezt csak erős és "bátor" idegzetűeknek ajánlom. A sztori teljes mértékben kitaláció és fantázia szülötte. Jó szórakozást kíván: Varga Dániel /író/

LONDON ART GALERY - 2000 DECEMBER 20

Üdv mindenkinek! Gary Stone(17) vagyok. Gerbert Worstner, kiállításán vagyok.
Ő egy különleges művésznek tartja magát a még különlegesebb bábúi miatt.
Az emberek csak hullaművészként ismerik. Két éve él Londonban, ebben a régi meghitt városban. Hetente egyszer tart kiállításokat. Az ő művészetében egy rémisztő dolog van: a bábúi halott embereket jelenítenek meg, de az olyan élethű mint ha csak eredetiek lennének. Meztelenek mind, ruha egyikükön sincs. Senki sem tudja hol lakik, kivel él, szóval ismeretlen. Az az érdekes, hogy a bábúkat hetente cseréli. Németországból jött ide valami miatt.
Azt hiszem itt lenne az ideje, megtudni ki is ez a Worstner igazából.
Kimentem a toalettre, és felhívtam Dzsó Huss-t(16) a haveromat, hogy jöjjön a kiállításra.
-Szevasz Dzsó! -üdvözöltem.
Gyere már el a hullaművész kiállítására, mert itt az ideje megtudni, ki ez a krapek, jó!?
-Hát nem is tudom, de azt hiszem el tudok menni mert az őseim csak holnap reggel jönnek haza Birminghamből.-mondta Dzsó.
-Akkor tíz perc múlva légy a bejáratnál, de siess! Csá! -elköszöntem Dzsó-tól.

Eltettem a mobilomat és visszamentem a tömegbe, kukkolni a hullanőket.
Kilenc perc múlva kimentem a bejárathoz és vártam a hosszú kőlépcsőn Dzsó-t.
Hideg téli idő volt, az öreg fák nem mozdultak a rajtuk nehezedő hóréteg miatt. Fújt a szél és fáztam. Dzsó megérkezett a cangájával és nagyot farolt a hóban.
-Szasz Dzsó! Hogy vagy, egy órája nem láttalak. -üdvözöltem Dzsó-t.
-Szasz Gary! -üdvözölt Dzsó.
Na mi a pálya öreg, adagoljad!
-Na tehát akkor. -kezdtem.
Itt van ez az idegen ürge. Mit kell csinálnunk az idegen ürgékkel?
-Nem tu...-nyögte volna ki Dzsó, ha nem vágok közbe.
-Hát meg kell ismerni! -vágtam rá.
Megvárjuk még vége a kiállításának és elmegy a teherautójával. Aztán követjük.
-Mi, te bolond vagy! -ellenkezett Dzsó, de máris folytattam.
-Nem lesz baj te nyúlarcú vadász! Óvatosan haladunk majd mögötte a cangánkkal. Rendben?
-H...-akart szólni Dzsó.
-Hát persze hogy oké. Na addig gyere be. Hagyd a cangádat az enyém mellett.
Csak nem fogják tán ellopni.
Bementünk a hidegről. Ahogy kinyitottuk a bejárati ajtót, huzat támadt és a tömeget megcsapta. Mindenki minket bámult, mint ha mi lettünk volna a hullák.

Bezártam az ajtót és elvegyültünk a tömegben. Egy szűk óra múlva megszólalt egy hang:
-na akkor most már bontsanak vitorlát mert zárnánk. -szólalt meg a sarokban egy rozzant széken gubbasztó vén őrféleség.
Worstner a bábúit elkezdte kifelé hordani a teherautójába, ami ott állt a bejárat előtt. Ezt végignéztük kintről, majd ráültünk a verdákra és vártunk, mert elaludt a villany. Egy fél perc múlva kijött Worstner és köhögve beült a teherautó volánjához. Pár másodperc múlva a teherkocsi nagy pöffenéssel elindult a félig elkotrott hóban. Hólánc volt rajta, de még így is csak hússzal volt képes menni, mi meg utána baktattunk a cangát tolva. Kissé bement a barnamaci a pellusba, amikor elhagytuk a várost és a sötét erdőben kellett menni a két piros lámpa után, tartva attól a veszélytől, hogy a mellettünk húzódó erdőből ránkugrik valami nagy állat. Mondom, tök sötét volt és ráadásul síri csönd, kivéve a kerekeket, ami a havat taposta. Még a szél se fújt.

Így mentünk fél tízig, amikor a mobilomról felhívtam az őseimet, ma egy skaccnál alszom. Amint felvették és beszélni kezdenék, az autó megáll.
Megrémültem és kinyomtam a gombot. Ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg Worstner hallgatta a rádiót, amibe a mobil bezavart. Jogos, hogy megállt, mert öt kilométeres körzetben nem lehetett más mobil, csak az enyém.
Beugrottunk az árokba gyorsan és lapultunk mint az a bizonyos cucc a fűben.
Körbejárta egyszer a pasas a teherautót, de még alá is benézett, majd újra elindult. Mondtam Dzsónak, felejtsük el a mobilt. Megint követtük vagy két órán át végül egy nagy romos kastély kovácsoltvas kerítése előtt megállt.

Kinyitotta a kaput, bement rajta de ezalatt az idő alatt mi is bementünk és elrejtőztünk az egyik bozótban. Bezárta a kaput, majd a kastély egyik bejáratához parkolt. Kiszállt és a hulláit bevitte a házba. Mi mindvégig a bokorban lestük. Amikor végre bement, kikászálódtunk a bozótból és a kastélyhoz mentünk ahol a teherautó állt. Síri csönd volt, a szél hózáport kavart. Sűrű hóviharba keveredtünk. A verdákat a bokorban hagytuk, a kapu mellett. Körbejártuk a nagy házat, keresve valami ajtót vagy ablakot, amin be tudtunk volna mászni.
Éjjel kettő óra volt, jéghideg szél fújt és esett a hó. Eddig még sosem volt ekkora hó. Az időjárástól már folyt az orrom és ahogy hallottam Dzsó-é is mert állandóan azt szívta fel. Átfagyva álltunk bambán a teherautó előtt, nézve a sötét hátsókertet. Hirtelen fény gyulladt egy felettünk lévő kis ablakban.
Elbújtunk, nehogy meglásson minket. Amikor már tíz perce égett a villany, felmásztunk a teherkocsi tetejére és benéztünk az ablakon.
Egy kicsiny szobát pillantottam meg. Az ablaknak háttal ült Worstner. Írogatott valamit, de azt nem láttam, hogy mit. Ahogy így elnéztem őt ahogy ír, egy pillanat alatt megfordult és rámnézett mérgesen. Leestem a rémülettől.
-Dzsó futás! Észrevett! Tűnjünk innen! -kiáltoztam hangosan nem érdekelve, hogy meghallja.
Elkezdtünk futni, otthagyva a cangákat a bokorban. Átmásztunk a kapun és fejvesztve futni kezdtünk az úton.
-Jön? -kérdezte Dzsó.
-Nem, nem hiszem. -vágtam rá, bízván az igazamban, amikor észrevettem.
-Üldöz minket! Követ! El akar kapni! -üvöltöttem a félelemtől.
Befutottunk az erdőbe amikor megláttuk, hogy egy motoros szánon követ minket.
Gyorsan futottunk, de egyre jobban jött. A fákat úgy kerülte ki sorra, mint ha a vízen száguldott volna, vagy ha ott se lettek volna. (Rimmel)

Amikor már mögöttünk volt úgy negyven méterrel, cikkcakkba kezdtünk el futni.
A barnamaci a gatyába volt bőven, az adrenalin meg csak a felhőket verte, amikor a motoros szánra szerelt gépágyúval kezdett el ránk tüzelni.
A golyószórás fénye vakítóan villogott. Szerencsére nem talált el minket.
Nem sokkal ezután Dzsó lassulni kezdett, majd én is. Derékig ért a hó nekünk. Amikor a nagy hóba ért a motoros szán, az orra esett és egy nagy fának csapódott, egy hatalmas, fényes robbanás kíséretében. Futottunk, futottunk és egyre gyorsabban futottunk, nem tudtuk hova lyukadunk ki. Az erdő kezdett lejteni, még végül egy tisztáson ért véget. A tisztás egy nagy hegy volt.

A széléhez mentünk, és megláttuk a szép kivilágított Londont.
Lementünk a városba és felszálltunk a 2f-es buszra, ami a Strafalgare Squar-felé ment, mert annak a közelében laktunk. Később elköszöntem Dzsó-tól.
-Ez meleg helyzet volt Dzsó! -mondtam.
-Hát ez az volt. -mondta Dzsó.
-Vissza kell szerezni a verdákat, nagyon király cuccok azok, nem két fillérek. -mondtam.
-Persze, aztán megint üldözni kezd a fél Smith erdőn át, lövöldözik ránk és... -mondta Dzsó.
-Óvatosabbak leszünk. -mondtam.
-Na jó akkor holnap találkozunk, szasz Gary! -búcsúzott Dzsó.
-Szevassz Dzsó! -köszöntem.
Elvonultunk mindketten haza. Szakadt a hó, nagy pelyhekben. Végül hazaértem.
Átfagyva, dideregve nyitottam ki a bejárati ajtónkat. Csöndben toltam be, nehogy a muterom meghalljon, de már ekkor késő volt...
...-Gary te vagy az? -kérdezte a muterom Catherina(46) félig kómában az ágyból ordibálva.
-Ki más lenne az anya. -mondtam hervadtan.
-Hol jártál? -kérdezte anya.
-Hű asszony! Ha azt neked elmesélem, behalsz! -vágtam rá.
-Jó éjt! -mondta anya.
-Szasz! -modtam viszonzásul.

Megfürödtem, átöltöztem és befaltam azt a szelet száraz zsíros kenyeret, amit anya hagy kint mindig nekem vacsora gyanánt, ha későn jövök haza.
"Kaja" után mint mindig, belőttem a gépemet és megnéztem a mailboxomat, jött-e levelem. Nem sokkal ezután bejött és egy levél érkezett a dátum és idő szerint tíz perce. Vajon ki lehet az aki ilyenkor írt levelet. Izgatottan nyitottam meg a fájlt, de amikor elkezdtem olvasni, megfagyott ereimben a vér...
..."Tudom, hogy te voltál az! Láttalak! Meg fogsz halni! Nem úszod meg! Halál!" Ez a szöveg állt benne. Megpróbáltam elaludni és sikerült is sokára.

LONDON - 2000 DECEMBER 21

Reggel nyolckor keltem. Kómásan kikászálódtam a fekhelyemről és a toalettre indultam elintézni a folyó ügyeimet. Ezután meglötyködtem a pofám egy kis friss vízzel aztán egyből magamhoz tértem. Anya a konyhában csinálta a tápot.
Felöltöztem és lementem betárazni. Finom reggeli volt. A reggeli után fogtam és áthívtam Dzsó-t. Át is jött.
-Szasz Dzsó! -mondtam Dzsó-nak.
-Szasz Gary! -mondta Dzsó.
-Dzsó, baj van. Tegnap ezt a levelet kaptam e-mail-ban:
"Tudom, hogy te voltál az! Láttalak! Meg fogsz halni! Nem úszod meg! Halál!"
-Az istenit de batár nagy szarban vagy! -mondta Dzsó, elképedve.
-Na idefilózz Dzsó! Te ugyanúgy benne vagy nyakig a kecsöp-ben mint én!
Nem léphetsz le, együtt kell kimásznunk a szarból!
-De Gary, a te ötleted volt, hogy kövessük a fickót, és erre rácsináltál!
-Szép kis haver vagy te mondhatom! Benne hagysz a szószban! Eredj csak és tépjed a nyáladat a számítógéped előtt, miközben a legjobb haverodat kicsinálja ez az őrült! -üvöltöztem Dzsó-nak.
-Bocsánat Gary, nem úgy gondoltam! Ne haragudj! -esedezett Dzsó.
-Rendben, most az egyszer szent a béke! -mondtam Dzsó-nak.
-Ki kell találnunk valamit Gary! -mondta Dzsó.
-Ne hívjuk a rendőrséget? -mondtam.
-Előbb bizonyíték kell valamire és csak aztán szólhatunk. Elvégre milyen lenne, ha azt mondjuk, hogy jöjjenek mert betörtünk Gerbert Worstner birtokára és erre ő meg akart ölni? -mondta Dzsó.
-Igazad van. Várjál csak, miért követtük? Hát persze! A hullái! Meg kell tudnunk, hogyan készíti a furcsa bábúit. -mondtam.
-Mire készülsz? -kérdezte Dzsó.
-Bocsi de meg egyszer el kell mennünk oda, a házba. Ezúttal profi cuccokkal.
Például fényképezőgép, kamera satöbbi. -mondtam.
-Na erről tegyél le de gyorsan! -mondta Dzsó.
-Kérlek, ez az egyetlen esélyünk! Megkérdezem Augusten Willburt, tudod a német haveromat, ismeri-e ezt a Worstnert. -mondtam.
-Na jó, de nem meghalni! -mondta Dzsó.
Elkezdtük a "nyomozást" Worstner után. Délután felhívtam Willburt-ot, hogy ismeri-e, mert ő Németbe rendőr.
-Szevasz Will! -kezdtem.
-Szia Gary, hogy vagy? -kérdezte Will.
-Jól vagyok egyenlőre, de figyelj már nem ismersz te véletlenül olyan nevű embert, hogy Gerbert Worstner? -kérdeztem.
-Te jó ég! A hullaművész? -kérdezte Will, meglepetten.
-Az, az! Szóval ismered. -mondtam.
-Hogy ismerem-e? Mint a rosszpénzt. Azt lemerem fogadni, nem tudod miért ment el oda Londonba mi? -kérdezte Will.
-Nem, miért? -kérdeztem vissza.
-Az ország meg volt rémülve a hülye undorító bábúitól és elűzték az országból.
-Nem mondod? -kérdeztem.
-De, pontosan, kikergették mint egy kutyát. -mondta Will.
-Itt meg kedvelik ezt a stílust úgy látszik. -mondtam.
-Tényleg, Gary csörög a kettesen majd még beszélünk jó, szia! -tette le Will.
-Hö! Szia! -letettem én is a kagylót.
-Szóval elűzték onnét. Mit szólsz ehhez Dzsó? -kérdeztem.
-Szóhoz sem jutok. -hallom.
-Beszéljük meg a bizonyítékszerzési terv menetét jó? -mondtam.

Na akkor! Itt van ez a Worstner. Mit csinál? Hullákat gyárt. Azt kell nekünk megtudnunk, hogy hogyan készíti a ronda bábúit. Ezért be kell lopóznunk a háza műtermébe, ha van olyan neki. Első pont: el kell jutnunk élve abba a bozótba, ahol a cangák vannak. Második pont: készíteni kell három fényképet a kastélyáról. Harmadik pont: be kell hatolnunk a házába és meg kell keresni azt a bizonyos műtermet. Negyedik pont: fotókat kell készíteni a félkész bábúkról és a műteremről. Ötödik pont: ki kell jutni élve. Hatodik pont: értesíteni a rendőrséget. Akkor kell mennünk, amikor nincs itthon, tehát a következő kiállítása alatt. Mikor is van?
-Azt hiszem hétfőn, huszonötödikén. -mondta Dzsó.
-Francba az karácsony első napja, szenteste. Na nem baj. Ajándékozás és evés után szólj át. Akkorra már mi is letudjuk remélem. Ha meg nem, akkor akkor megyünk amikor készen vagyunk. -mondtam.
-De Gary, kifuthatunk az időből. Még oda is kell érnünk. -mondta Dzsó.
-Igazad van. Te Dzsó? Meg van még neked az a kismotor? Tudod az a kék.
-Megvan! -mondta Dzsó.
-Kész! Akkor azzal megyünk. Gyere át ma este hétkor. Addigra megcsinálom az időrendi haditervet és beszerzem a cuccokat. -mondtam.
-Oké Gary, akkor hétkor. -mondta Dzsó és elment.
Hamar elment a nap, Dzsó megérkezett és összeültünk egy megbeszélésre.
-Akkor ismertetném a tervet.

2000.december 25. este nyolc óra - ekkor hagyja el otthonát Worstner és megy a kiállítására. Ezt onnét tudom, hogy az út a Smith erdei kastélytól vagyis az ő házától a Art Galery-ig pontosan harminc perc. Háromnegyed kilenckor kezdődik a kiállítás és még ki kell pakolnia. Mi nyolckor indulunk oda, a kis motoroddal, felszerelve minden cuccal. Odaérünk fél kilencre. Behatolunk az udvarra és a motort elrejtjük a bokorban ott, ahol a verdák vannak. Nyolc negyvenkor behatolunk a kastélyba. Innentől kezdve van kábé úgy másfél óránk, nyugodtan keresgélni, mert a kiállításnak pont tízkor van vége. Maximum fél tizenegyre lesz itthon a krapek. Ebbe beletartozik, hogy élve kell maradnunk a küldetés végrehajtása alatt és után is. Adok neked is egy példányt. Az akciót teljes mértékben titokban kell tartani. Mi nyolc előtt két perccel találkozunk a galériánál. Nos, órákat egyeztetni! Nálam most van hét huszonnyolc.
-Nálam hét huszonkilenc. -mondta Dzsó és átállította az óráját.

Elbúcsúztunk és vártuk a nagy napot. Én eközben beszereztem két infra szemüveget, egy infra távcsövet digitális közelítőrendszerrel. Egy digitális kamcsit, két polaroid fényképezőgépet, két beretta típusú pisztolyt két tárral a védelmünk érdekében. Vettem a Militari boltban két fehér Artic Avangers márkájú hóruhát maszkkal és hátibratyóval, bakanccsal együtt plusz még két cébérádiót.
Az egészet megúsztam a bankból kivett tízezer fontomból. Odaadtam Dzsó-nak az ő cuccrészét és ruháit. Felkészülve vártuk az a napot, amikor kiderül ki is ez a Worstner igazából. Anya azt mondta nekem, amit Dzsó-nak az ő anyja: amikor hazaérünk, akkor kezdjünk el az ajándékozást és a többit.

2000 DECEMBER 25. 19:37 GARY HÁZA

Felöltöztem a fehér ruhába és indultam batyummal a hátamon a galériához. Az oda vezető úton végig azon gondolkoztam, mi van ha lebukunk. Odaérve, megpillantottam a már rám váró Dzsó-t a pöfögő kismotorján ülve, a cuccában.
-Szasz! Késtem? -mondtam.
-Nem, csak nekem még tankolni kellett és gyorsan ment. -mondta Dzsó.
-A régi úton menjünk, nehogy szembefussunk Worstner-rel.
-Rendben. -mondta Dzsó.

Elindultunk a Smith erdőn át a régi úton amit már évek óta nem használ senki.
Ahogy haladunk felfele lassan a hegyen, megrémültünk a látottak miatt.
Worstner teherautója jött velünk szembe, lekapcsolt lámpákkal. Még szerencse.
Beugrottunk az árokba ismét. Nem vett észre minket, de nem tudtuk miért jött erre. Lassan elhaladt mellettünk a teherautó, majd megvártuk még eltűnik.
Kimásztunk az árokból és folytattuk az utat. Fél kilenc előtt két perccel érkeztünk meg a sötét birtok vaskapuja elé. A motor sajnos nem fért át a résen, de mi igen. Elrejtettük a motort a kinti bozótban és a benti bozóthoz mentünk, a cangánkért. Nem voltak ott. Ekkor a házhoz mentünk, ahhoz a bejárathoz, ahol Worstner megy be mindig. Zárva volt az ajtó. Elővettem a betörőkészletemet és megpróbáltam kinyitni, ami sikerült is. Halk kattanással nyílt a zár. Óvatosan belöktem az ajtót. Visszahúzódtunk az ajtó melletti falhoz, tartva egy esetleges golyózáportól. Nem történt semmi. Síri csönd volt, de bentről egy furcsa szag kezdett kiáramlani, amitől kishíjján kidobtam a lét. Kommandós módon beléptünk az ajtón. A padlózat márványból volt. A falak fehérek voltak, mint a hó. Belül a ház mégromosabbnak tűnt, mint kívülről.
Végigmentünk a folyosón, ahova jutottunk bejövetelünk óta. A végén két irányba ágazott el az üres előszobarész. Elővettük a cébérádiót.
-Dzsó, te balra és jobbra. -mondtam.
-Rendben, vigyázz magadra. -mondta Dzsó.
Elváltunk egymástól. A rádión tartottuk a kapcsolatot egymással.

Az elemlámpám fénye kívül semmi sem világított. Egy kis szobába jutottam.
Egy asztal, szekrénysor szóval be volt rendezve szépen annak ellenére, hogy a többi része milyen romos elhanyagolt állapotban volt. A szag egyre erősödött, de azt hiszem már megszokta a szervezetem. Büdös rothadt szag terjengett a levegőben, a doh szagon kívül. A kis szobából egy lépcső, méghozzá elég hosszú csigalépcső meredt a felsőbb emeletekre. Fából volt, de korhadt, poros kinézete ellenére elkezdtem felmenni a felső szintre. Hatalmasakat és hátborzongatóakat nyikorgott minden egyes lépésemnél. Nem sokkal ezután felértem valami padlás szerűre, ahol erősebben lehetett érezni a bűzt, mint eddig.
Egy hosszú padlás rész volt, aminek a végébe egy zárt ajtót pillantottam meg.
Odaléptem, majd felfogtam, hogy a szag az ajtó mögül jön. Betörőkészletemmel kinyitottam az ajtót. Hát amit ezután láttam, azt kár lenne nem elmondani.

Egy nagy fémasztal volt a terem közepén. Eddig semmi baj, de rajta feküdt egy nő. Eddig sincs még semmi baj, csak most jön a baj. A nő halott volt és a nyakától lefelé középen fel volt vágva, mint a belezésre váró malac. Ahogy közelebb léptem, akkor vettem csak észre, hogy egy millió kukac és pondró tekergőzik a beleiben, ami már oszladásnak indult. Undorító látvány volt.
A nagy asztal mellett volt egy kis asztalka, amin mindenféle orvosi szikék és vágóeszközök voltak. Alvadt vér borította a padlót és a berendezéseket.
Odaszóltam Dzsó-nak, jöjjön ide.
-Dzsó, vétel. Itt Gary, azonnal gyere a padlásra. -mondtam.
Nem jött válasz.
-Dzsó, gyere ide! -mondtam, immár remegő hanggal.
Ezúttal sem érkezett válasz. Idegeskedni kezdtem és a fényképezőgéppel három fényképet készítettem a látottakról. Azután keresni kezdtem Dzsó-t.

Elmentem a bal oldali részbe, ahová Dzsó ment. A falak mindenütt véresek voltak. Iszonyatos látvány volt. Elvesztettem az időérzékemet a félelemtől, miközben Dzsó-t kerestem. Egy alagsorba értem, ahol hűtőszekrények sora állt.
Ezt is lekaptam háromszor. Eddig minden fotón jól látszik minden. Rémülten vettem észre Dzsó-t, amint a földön hever: vérbefagyva.
-Dzsó! Ne! -üvöltöztem pánikhangon.
-Mi, mi az? -dadogta Dzsó, aki ébredezett.
-Te élsz? -miért mit gondoltál hulla vagyok? -kérdezte riadtan Dzsó.
-Igen, mert vérbe voltál. -mondtam.
-Te birka, az nem az év vérem. Elájultam a szag miatt. Ez minden nem kell berezelni. -mondta Dzsó.
Megmutattam neki a fotókat, erre ő kidobta a taccsot. Ránéztem az órámra és megszédültem a rémülettől. Az idő tíz óra harminc volt.
-Tünjünk innen! -suttogtam Dzsó-nak.
Elkezdtünk kifelé futni ott, ahol bejöttünk. Simán ment minden addig, amég észre nem vettük a kapunál Worstner teherautóját. Mindketten féltünk erősen, az adrenalinszintünk pedig már az űrben járt. Nem volt lehetőségünk arra, hogy kimenjünk az ajtón, hanem befutottunk a házba, gyorsan kivertünk egy ablakot és kiugrottunk rajta. A hóba derékig beleestünk. Elkezdtünk a ház mögötti kerítésrészen kiosonni. Síri csönd volt. Átmentünk a kerítésen és tovább araszoltunk a méteres hóban.
-A motor! A biciklik! -suttogott nekem idegesen Dzsó.
-Most mond meg, melyik a fontosabb: az életed vagy egy vasdarab? -kérdeztem.
Idegesen és rémülten haladtunk tovább, most már a Smith erdőben, a hegyről lefelé.

Mögöttünk hallottuk, amint Worstner üvöltözik, mint egy állat, hogy a titkát felfedezték. Iszonyatosan megriadtunk, amikor motorzúgást hallottunk.
Rájöttünk, üldöz ismét, de ezúttal a mi motorunkon. A méteres hóban semmit sem ér vele. Dzsó hátranézett, és felordított.
-A rohadt élet! Üldöz! Lángszóróval vág magának utat. -kiabált Dzsó.
Elhatároztuk, elővesszük a pisztolyt, betöltjük és úgy megyünk tovább.
Egyre közeledett Worstner, aki egész úton üvöltözött mint egy felbőszült bika.
El akart kapni, meg akart gyilkolni minket is. Isteni szerencsének fogtuk fel azt, amikor a hó már csak bokáig ért és leértünk a városba. Futottunk hazáig.
Nagy meglepetésünkre egy rendőrblokádba rohantunk bele, Worstner pedig túl későn vette észre ezért a rendőrautónak szállt. Megmutattuk a fotókat, elmentünk a zsarukkal a helyszínre. Lezárták a terepet. Worstnert lecsukták.

Megkönnyebbülve értünk haza. Ledobtuk a mocskos véres fehér köpenyruhát és hazamentünk. Otthon már vártak. Megkezdődött a szokásos karácsonyi dolog.
Másnap a The Times címlapján ott díszelgett Worstner képe és a miénk ezzel a felirattal: "lebuktatta ez a két bátor fiú a hírhedt hullaművészt".
Elégedettek voltunk magunkkal. Pár nappal később megnyugodva éltük tovább a téli szünet napjait. Worstnert életfogytig tartó szabadság vesztésre ítélték.