Misztikus titkok

Négy barát beszélget egy ódon kastély halljában. Kinn besötétedett, az árnyékok óriásivá nagyítódtak. Egyedül a tűz körül pislákolt egy kis világosság. Emlékeztek a régi időkre. Széplaky báró, a kastély tulajdonosa nagy okkultista hírében állott. Ő kezdte a múlt fájdalmait mesélni, ami vele történt meg.
- Tudjátok barátaim, kezdő ügyvéd koromban megfogadtak egy fiatal leány mellé, akit boszorkányságért ítélték halálra. Amikor meglátogattam a zárkában, elámultam a csodálkozástól, mert olyan csodálatosan zöld szemei voltak, mint Jézus tiszta szemei. Elmesélte, hogy mi történt vele. Boszorkánynak gondolták a szépsége miatt. Egyik este, amikor három lator az ablaka alatt kiabált be neki mindenféle sértést és nekitámasztottak az ablakának egy létrát, hogy felmásszanak rajta, az égből tűz csapott le a létrára, és mindhárman megégtek. A szemben lakó ember elmondta, hogy látta a tüzet az égből, amikor éjszaka az ablaknál pipázott, mégis elítélték Annát boszorkányság vádjával, hogy ő ölte meg gyalázóit, ő égette el alattuk a létrát. Amikor meggyújtották alatta a máglyát, hatalmas fényesség támadt körülötte. Azóta visszavonultan élek, mint tudjátok, mert nem élhetek olyan világban, ahol az ártatlanság bűn, és gyilkosok a bírák.

Sompataki gróf meredten bámult a tűzbe, és halkan beszélni kezdett:
- Egyszer nekem is volt egy esetem, amit azóta sem tudok elfelejteni. Egyik napon kezdő jogász koromban egy temető mellett haladtam el éjszaka, amikor hangot hallottam:
- Vándor, mentsd meg a lelkemet!
A kriptában egy fiatal leány feküdt fehér ruhában. Ismét hallottam a hangot, bár ő nem mozdult:
- Vándor, mentsd meg a lelkemet, mert addig lelkem nem tud megnyugodni, amíg fiamat biztonságban nem tudom. Tudod, egyszer megtetszett nekem apám egyik bérence, és gyermeket szültem tőle egy csipkebokor mellett. Nem tudtam neki bevallani, ezért elbujdostam szégyenemben. Egy öreg javasasszony találta meg fiamat és odavette magához. Kérlek, keresd meg őt, és vidd el apámhoz. Az ágyam melletti szekrény legfelsőbb fiókjában találsz egy levelet, melyben megírtam neki mindent.
Megkerestem a fiát, akit Jánosnak hívtak, és elvittem az apjának, aki boldogan ölelte magához a leányának hasonmását.
Ekkor ismét hangot hallottam és egy hűvös fuvallat érintett meg:
- Köszönöm vándor. Megmentettél engemet.
Hallgattak mélyen a barátok, a közös emlékezés hatására összehúzták székeiket. Most Marjalaky grófon volt a sor, hogy elmondja magányosságának okát.

- Egyszer barátaim, nekem már volt mennyasszonyom, Annának hívták. Csodálatos zöld szemei voltak, olyan volt a megjelenése, mint egy királynőnek. Egyszer elhívtam egy bálba, de ő szerényen félrehúzódott és mikor firtattam az okát, olyanokat mondott, hogy az ő élete visszahúzódásból áll elmélkedéssel, mert a Szaturnusz nem engedi át a küszöbön csak azt, aki megérett rá, nem tűr elburjánzásokat. Az ő élete a magányosság.
Sürgettem az esküvőnket, Anna pedig egyre halogatta. A rég várt napon hófehér ruhában állt a templomban az oltár előtt, amikor elsötétült az ég, és hatalmas vihart támadt. Amikor ujjaira ráhúztam a karikagyűrűt, a templom kárpitja kettészakadt. Anna megszeppenve állt mellettem, mintha valami rosszat tett volna.

Nászéjszakánkon, amikor ott feküdt mellettem a csoda, arról mesélt, hogy vannak emberek, akik nem idevalók a földre, csak egyszer jönnek ide megszületni, vagy büntetésből vannak itt, de még a száműzetésben lévők is sokkal jobbak, mint a földi emberek. Száműzetésük meghosszabbodik, hogyha egy földi emberrel házastársi kapcsolatba lépnek, halandókkal nem állhatnak szóba, mert akkor ők is halandókká válnak, mint a földiek.
Nem akartam felfogni szavainak jelentését. Bár ne tettem volna!
Amikor hajnalban felébredtem, ott feküdt mellettem a szépség halottam. És akkor megértettem, hogyan kellett volna őt szeretnem ahhoz, hogy örökké mellettem lehessen.

Izgatottan várták Koppandeky gróf történetét, hiszen tudták, óriási teher nyomja a lelkét, és soha sem tud többé megnyugodni miatta, aki gyorsan felhörpintette borát, hogy zaklatottságát enyhítse.
- Tudjátok, sokat foglalkoztam fiatal művészekkel. Tanítottam őket festeni. Egyszer egy fiatal lányra lettem figyelmes, aki tehetségével, színeinek használatával magasan kitűnt a többiek közül. Azt ígértem neki, hogy segítek mindenben, de lejárattam mindenki előtt a dicsekedésemmel, azt híreszteltem, hogy semmit sem tud, mindent én teszek helyette. Aztán hipnózisba tettem, hogy megkaphassam, mert ő nem akart velem másképpen foglalkozni, csak mint szakmai tanácsadóval, de én ezt nem tudtam elviselni. Anna nem tudta összeegyeztetni a szakmai dolgokat az önzetlen segítséggel. Nagyfeszültségbe került, és olyan lett, mint egy kisgyerek, végül már az utcára sem tudott kimenni.
Egyszer elhívott magához és szememre vetette, mit tettem vele, de engem csak az érdekelt, hogy tönkretettem őt egy egész életre, és nem lesz belőle már soha semmi sem.
Aztán nem láttam többé. Évek múlva találkoztam vele és szebb volt, mint valaha. A barátom lett a férje. És azóta nem tudok megnyugodni, érzem, hogy egyre jobban szeretem.

A barátok még hosszasan merengtek maguk el és mindnyájan megértették, hogyan kell igazán szeretni. Csak így lehet a szépeket valóban megtartani és gyönyörködni bennük egy örökkévalóságon át.