Magical Mystery - 1.rész: Az akadémia

Sheichi eszméletlen fejfájással ébredt reggel. Még jó, hogy szombat volt. Álmosan baktatott ki a konyhába, hogy egy kis harapnivaló után nézzen.
- Na remek, bevásárolni is elfelejtettem - morgolódott magában Sheichi. Visszacaplatott hát a szobájába, magára rángatta a nadrágját, kerített egy felsőt és elindult a boltba bevásárolni.

Sheichi Shirouki alig múlt 2 éves mikor szülei autóbalesetben meghaltak. Sheichinek azonban sose kellett nélkülöznie. 18 éves koráig az állam nevelte, a fiú remek tanulmányi eredményeket ért el, s az érettségi után szülei jóvoltából megkapta első lakását, bankkártyáját, s egy meseszép autót. Mindene megvolt. Igaz Sheichi nem sejtette kinek a közbenjárására kap mindig elegendő pénzt, mint ahogy azt sem ki az, aki a számláit és további tanulmányait fizette. Mindig csak pár ügyvéddel találkozott és velük is csak akkor ha valamit alá kellett írnia. De ez nem igazán érdekelte Sheichit, ígyhát nem is nagyon foglalkoztatta ezen dolgok magyarázata, csak hálás volt szüleinek, hogy gondoltak a jövőjére és így nem kell az élet nehéz kihívásaival megküzdenie, éppen ezért mindig is igyekezett sikeres lenni, hogy ne okozzon nekik csalódást.

Mire hazaért a vásárlásból már farkaséhes volt. Még jó hogy vett magának az egyik gyorsbüfében valami kaját, így nem kellett bíbelődnie a főzéssel.
Miután megebédelt kiment, hogy behozza a postát. Ma azonban a szokásos hírlevelek és újságok mellett azonban mást is talált. A Hiroshi Akadémia pecsétje díszelgett a borítékon. Habozás nélkül felbontotta a levelet:

"Örömmel értesítjük Önt, hogy pályázatával elnyerte Akadémiánk tetszését. Ezen levelünkben megküldjük Önnek a jelentkezési lapot, melynek kitöltésével Ön két hét múlva, megkezdheti tanulmányait a Hiroshi Akadémián..."

Sheichi örömében kiáltott egyet, beszaladt a lakásba, kitöltötte a jelentkezési lapot és már rohant is a postára, hogy minnél hamarabb visszaküldhesse azt.
- Na végre, azt hiszem mára elintéztem mindent - lépett be az ajtón Sheichi. Ekkor megszólalt a telefonja:
- Sheichi Shirouki?
- Én vagyok az tessék?
- A Hiroshi Akadémia igazgatója vagyok. Szeretném megkérni Önt, hogy jövőhét kedden fáradjon be hozzánk, hogy átvegye az egyenruháját.
- Igenis uram és köszönöm!
- Sok sikert, a viszont hallásra!
- Érdekes... - gondolta magában Sheichi - Máris megkapták volna a levelet? Bár végülis mindegy.
Kiült hát a teraszra, s figyelte a lenyugvó nap csodálatos fényeit. Az ezután következő pár nap teljes nyugalomban telt el. Sheichi járt az iskolában, átvette az egyenruhát, s az igazgató körbevezette őt az épületben.
Sheichi este fáradtan ért haza. Nem vágyott semmi másra csak egy forró fürdőre és egy kiadós alvásra. Becaplatott a fürdőszobába, engedett fürdővizet, majd befeküdt a kádba. Épp kezdett volna elszundikálni mikor megcsörrent a telefonja
- Igen tessék? Ki az?
- Szia Sheichiiiii! Hát nem is ismered már meg a hangom?
- Csak nem... Aian?
- Bingó! Mi van veled öreg haver? Rég nem hallottam már rólad!
- Ááá semmi extra, csak a szokásos, és veled?
- Itt sincs sok, képzeld felvettek a Hiroshi Akadémiára, hát nem fantasztikus?
- Ez nagyszerű, főleg, hogy én is oda fogok járni, így akár találkozhatnánk is!
- Remek akkor találkozunk jövő héten, már alig várom!

Sheichi kimászott a kádból, felvett egy boxert, majd kiment, hogy valami harapnivaló után nézzen. Mivel nem talált sem kedvérevalót, így csak egy üveg kólát vett elő, majd bement a szobájába, eldőlt az ágyon, még kicsit nézta a tévét, s álomba merült.
Hajnal kettő lehetett, mikor hirtelen felriadt. Takarója teljesen összegyűrve hevert az ágyon, s Sheichit rázta a hideg verejték.
- Mi lehet ez? Mit jelenthet ez az álom? - nézett maga elé még mindig reszketve. Körülnézett a szobában, a tévé még mindig ment. Kiment hát a fürdőszobába, hogy felfrissítse magát, ám amikor belenézett a tükörbe ismét azt látta, amit álmában. Egy gonosz tekintet meredt rá, majd eltűnt, s képmása újra megjelent a tükörben. Sheichi kiült a teraszra, s rágyújtott...

...A vekker hangosan csörömpölve keltette álmából, Sheichi magára kapta egyenruháját beült a kocsiba, még egy pillantást vetve lakása ablakára, majd elhajtott az iskolába...