Kommandósok I fejezet

I. fejezet: Az ötlet

Nem olyan régen kezdődött a nyár, de a napok így is rendkívül fullasztóak voltak nyílt és zárt térben egyaránt. Hiába működtek a légkondicionálók, mindenhol ugyanaz volt a helyzet Szolnok városában: szinte kibírhatatlan hőség, amely nagyon megterhelte az emberek szervezetét.
2004. június 19-ének reggele még ugyanúgy indult a Szolnoki Rendőrkapitányság épületében, mint a többi nap, egy kivétellel. Amint az irodákban dolgozó rendőrök beértek a város keleti részén, a Tallinn-városrészben álló többszintes épületbe, azonnal ingujjra vetkőztek a meleg miatt. Még senki nem sejtett semmit az elkövetkező eseményekről.

Reggel nyolc óra után azonban szokatlan dologra figyeltek fel azok a rendőrök, akik az eligazításra és tárgyalásokra használt nagyterem, az „agyközpont” közelében végezték teendőiket a kisebb-nagyobb irodákban, vagy a folyosók mentén.
Egymás után érkeztek a megyei fő- és a városi kapitányság alosztály-, és osztályvezetői, vezető beosztású tisztek a vízirendészettől, de észrevették a megyei főkapitányt és a helyettesét is. A megjelentek kezet fogtak, beszélgettek egymással, néha egy-egy elfojtott nevetést is meg lehetett hallani. A vezetőség összehívása nem volt szokatlan dolog, az viszont igen, hogy ebben az épületben tartották.
Az érkezettek türelmesen várakoztak egészen addig, amíg az ajtónál álló őr ki nem nyitotta a termet, nem sokkal fél kilenc előtt. A belépőket fogadó látvány elárulta, hogy ezúttal komoly megbeszélést tartanak majd a teremben. A hatalmas tárgyalóasztal mellett sorban helyezték el a székeket, és az asztalon névtáblák sorakoztak a meghívottak rangja szerint. A tisztek elfoglalták helyeiket, mivel tudták, hogy a két, üresen maradt szék is hamarosan betöltésre kerül. Azt azonban mindannyian megértették, hogy a vezérkar valószínűleg fontos döntés miatt jött össze.

Pontosan nyolc óra harminc perckor lépett be az ajtón egyenruhában Kemény Aladár alezredes, Szolnok város rendőrkapitánya és egy fiatal, ismeretlen, civil ruhás tiszt. A kölcsönös tisztelgés után a városi kapitány mindössze pár szót mondott tiszttársainak.
- Jó napot uraim! Kérem, foglaljanak helyet! – Miután minden zaj és a székek kopogása is elhalt, a tiszt belefogott mondandójába. – Köszönöm, hogy mind eljöttek ma reggel. Szeretnék önökkel megosztani egy fontos intézkedést. De, mielőtt elmondanám, szeretném, ha megismernék Mezei Ákos századost, akit az én kérésemre vezényeltek ide a fővárosból, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékéből! Százados!
A fiatalember felállt, bemutatkozott, majd néhány szót szólt.
- Megtiszteltetés, hogy itt lehetek ma önökkel. Az alezredes úr nemrég keresett fel, de mivel nekem sem árulta el az okot, én is érdeklődve várom a mondandóját. Köszönöm. – Mielőtt leült, Kemény tett fel neki még egy számára valószínűleg fontos kérdést.
- A REBISZ-nél hol szolgált, százados?
- A Terrorelhárító Szolgálatnál uram. Parancsnokhelyettesi beosztásban.
- Köszönöm. Foglaljon helyet! - A tiszt leült és ismét az alezredes szólalt meg. – Uraim! Azért hívattam össze a két kapitányság és a vízirendészet valamennyi vezető beosztású tisztjét, mert a megyénk területén az elmúlt egy évben jelentősen elszaporodtak az erőszakos jellegű bűncselekmények. Emiatt tárom önök elé azt a javaslatot, amelyen eddig csak, mint ötleten gondolkodtam. Az ötletem, ha kezdeményezhetem egy új, speciális, támogató alosztályszintű egység felállítása lenne a városi kapitányság szervezetén belül. Ha létrejönne, gyakorlatilag egy második csoport lehetne a Pelikán Bevetési Alosztály mellé. Szeretném, ha elmondanák a véleményüket, mielőtt megismernék a részleteket!
A tisztek megértették az eddig elhangzottak lényegét, de az ötlet őket is meglepte. Először a megyei bevetésiek parancsnoka, Kovács Tibor őrnagy szólalt meg az asztalnál ülők közül.
- Kapitány úr, az ön felvetése elég logikus, de nem tudom, hogy miképpen befolyásolná az elkövetkező időszakot, valamint, hogy milyen hatással lesz az én csapatom tagjaira?
- Az ön embereire semmilyen hatással nem lesz, mivel a városi kapitányság szervezetében helyeződne el az egység, és csak akkor találkoznának, ha esetleg együttműködésre kerülne sor a csoportok között.
- Értem uram – az őrnagy átadta a szót Harkály János dandártábornoknak, a megyei főkapitányság vezetőjének.
- Alezredes, milyen feladatokat látna el az új egység, ha létrejönne?
- Ez jó kérdés uram – válaszolt Kemény. - Egyrészt tehermentesíthetnék a Pelikán – csoportot, másrészt önálló és erősítő feladatokkal bíznánk meg az új osztagot.
- De, ha együttműködésre kerülne sor, hogy döntenék el kinek, mi legyen a szerepe?
- Úgy gondolom uram, hogy erre a kérdésre talán visszatérhetnénk akkor, ha eldöntöttük, hogy létrehozzuk-e az új egységet.
A főkapitány bólintott, majd mindenki elhallgatott, így Kemény alezredes kioszthatta az asztalon, előtte fekvő mappákat.
– Szeretném, ha átnéznék a tervezetet! Megtalálnak benne mindent a felállítás esetére. A csoport létszámát, felszerelést, fegyverzetet és a feladatkört.
A tisztek kinyitották az irattartókat, majd nyugodtan olvasni kezdték az alig öt-tízoldalnyi szöveget.

Körülbelül egy órával később mindenki összecsukta a mappákat, és Kemény alezredes szólalt meg ismételten.
- Uraim, van még kérdésük a tervezettel kapcsolatban?
A megyei bűnügyi osztály vezetője kért szót:
- Ha feláll az új egység, és minden a tervek szerint alakul, lehetséges lehetne a segítségnyújtásuk bármely más osztály részére?
- Természetesen igen – jött a válasz. Nem volt több kérdés, így Kemény feltette a döntő kérdést. – Már csak egy kérdésem van uraim. Hozzájárulnak-e, hogy az általam kijelölt tiszt megkezdhesse a csoport tagjainak kiválogatását?
- Megvitattuk a kérdést és engedélyezzük a folyamatok beindítását – válaszolt Harkály dandártábornok.
- Köszönöm uraim, akkor végeztünk is. Nem is rabolnám tovább az idejüket. Ha szükséges, bármely esetben újra összehívom önöket. – Az összes tiszt felállt, sorban kezet fogtak a kapitánnyal, majd egymással és elhagyták a tárgyalótermet, ment ki-ki a dolgára.


Tizenegy óra körül érkezett vissza az irodájába Kemény, de mielőtt belépett, még odaszólt az előtérben dolgozó Gitter Dénes hadnagynak.
- Hívja az irodámba Mezei századost és Fekete őrnagyot a közbiztonsági osztályról! Amint megjöttek, engedje be őket!
- Értettem, uram – a hadnagy felemelte a telefonkagylót a készülékről.
Tíz perccel később léptek és hangok hallatszottak az iroda előtt. Gitter szó nélkül engedte be a két tisztet, majd zárta be az ajtót.
- Köszönöm, hogy bejöttek uraim. Ismerkedjenek meg! Fekete Zoltán őrnagy a közbiztonsági osztályról, Mezei Ákos százados a REBISZ kötelékéből.
A két tiszt kezet fogott egymással, majd ismét a kapitányra néztek.
- Térjünk a lényegre! Önöket bízom meg egy, a százados által már ismert és hallott javaslat végrehajtásának megkezdésével, amely egy teljesen új egység felállítására vonatkozik. A feladatuk kiválasztani hat megfelelő embert! Amennyiben ez, és a felkészítésük sikerrel jár, önökkel együtt nyolcan fogják alkotni az új egységet. Tessék őrnagy, itt a tervezet! Olvassa át, és ha végzett, beszéljék meg a részleteket a századossal! Most végeztünk, elmehetnek!
- Köszönöm uram – hangzott Fekete válasza. Tisztelegtek, majd a két jövevény elhagyta az irodát. Kemény elégedetten dőlt hátra székében, majd rövid pihenő után hozzálátott további feladataihoz.


Kora délutánra Fekete Zoltán őrnagy részletesen átolvasta a kapitánytól kapott anyagot, de a létszám, és a felszerelés kérdése sehogyan sem hagyta nyugodni.
Éppen ezen gondolkodott, amikor nem sokkal fél kettő után kopogtak az irodája ajtaján, Az őrnagy a faliórára nézett: „13.38 ki lehet az?” morogta, majd kinyitotta az ajtót. Meg sem lepődött azon, hogy az új ismerőse, Mezei százados állt előtte, kissé felpakolva.
- Tessék. Miben segíthetek kolléga?
- Az alezredes azt mondta, hogy itt pakoljak le – felelte a fiatalember. – Nem sok cuccom van. Két kartondoboz meg egy hátizsák.
- Igazán? Én azt hittem egy ilyen, fővárosi tisztnek több felszerelést kell magával hordania, ha átvezénylik.
- Csak azt hoztam el, ami szükséges nekem.
- Rendben várjon, segítek! Adja a dobozt!
- Köszönöm.

Miután letették a felszerelést az irodában, Mezei igencsak meglepődött annak kinézetén. Két asztal, két szék, egy aktatároló szekrény meg pár cserepes- és művirág alkotta a teljes berendezést. Az asztalok teljes számítógépes rendszerrel és mini iroda szettel voltak ellátva.
A százados elkezdte kipakolni a dolgait. Az első doboz egy csomó aktát tartalmazott, a másik személyes tárgyakat, míg a hátizsákból egy laptop (hordozható számítógép) került elő alkatrészekkel, valamint egy kisebb pisztoly, valószínűleg tartalék fegyver.
- Magának egy 9 mm-es stukker nem elég? – kérdezte Fekete.
- Önvédelemre van – felelte Mezei. – Szolgálaton kívül.
- Kisebb nem lenne elég?
- Azokban kevésbé bízom.
- Világos. Gondolom, odafent a különleges osztagnál megszokta az erős fegyvereket – pimaszkodott az őrnagy, próbára téve kollégáját.
- Ugyan. Nem vágyok felvágó ember – szólt vissza Mezei Ákos, mivel rájött, hogy mi volt a kérdés célja.
- Rendben, ejtsük a témát! – Fekete rájött, hogy rosszul ítélte meg a fiatal századost.
A következő egy óra gyorsan elrepült, amíg pakoltak és a tervezetről beszélgettek. Az őrnagy csak egy dolgot jegyzett meg.
- Remélem a megfelelő embereket, választjuk ki! Egyébként jobb lesz, ha mostantól tegezzük egymást. Szólíts Zolinak!
- Bizakodjunk a sikeres választásban! Ákos vagyok. Ami a kutatást illeti, mikor akarod kezdeni?
- Minél hamarabb. Jó lenne már holnap nekilátni. De, előtte még pihenjük ki magunkat! Gondolom, egyetértünk?
- Hogyne, az most rám fér.
- Találtál már szállást valahol a városban?
- A közelben sikeresen szereztem egy kis albérletet. Nem túl elegáns, de nekem pont megfelelő.
- Frankó. Akkor haza is mehetnénk.
- De még csak nemrég múlt négy óra – lepődött meg a százados.
- Nyugi, hiszen reggel korán kezdünk – nyugtatta meg Fekete. – Legalább meg-nézem milyen a lakásod. Ha megmutatod?
- Miért ne? Mehetünk – kapta fel a hátizsákját Mezei. A két tiszt nem sokkal később kilépett a kapun és gyalog indult el a közeli sorházak felé.


Aznap este Fekete Zoltán őrnagy sokáig gondolkodott a javaslaton, amelyet Karakas alezredes rábízott, hogy hajtsa végre. Miközben a keresés és válogatás helyein töprengett, értékelte új kollégáját, Mezei Ákost is. A fiatal, ex-terrorelhárító elég jó természetűnek tűnt, mivel teljesen különbözött azoktól, akikkel gyakran összehozta a balsors. Nem volt elájulva magától, illetve eddigi munkájával sem dicsekedett. Az albérletben, mi-közben megittak egy-egy dobozos sört, sok mindent elmondtak egymás tevékenységének fontosabb mozzanatairól. Annak ellenére, hogy a százados adott már néhány tippet munkájukról, az őrnagy elhatározta, hogy másnap reggel mindenképpen beszél a városi kapitánnyal.


Folytatása következik...