"Kavarósó"

Jó mókának találta, gondolta, tesz egy próbát, ha már az évek óta folytatott hagyományos társkereséssel nem sokra jutott…eddig. No, de majd most!
Sikerült is neki. Egészen a kórházig, mert a neten talált egy különleges, csábító ételt is. Amit okosan először odahaza, saját magán próbált ki!
Úgy látszik, valamelyik összetevőjére allergiás lehetett, mert most már két napja nyomja az ágyat, és szoros barátságot kellett kötnie a mellékhelyiséggel.
Mindezek ellenére érdekes módon mégsem a saját baja aggasztotta, hanem inkább az, hogy elveszik a programra befizetett pénze, ezért nagyvonalúan nekem ajánlotta fel ezt a lehetőséget. Mondván, hogy én is egyedül élek, és a főzésben is jó vagyok.
Igaz, ami igaz, kavarni én is nagyon szeretek!
De hogy így fogjak magamnak pasit, azt valahogy elképzelni sem tudom! Bár mondják, hogy egy férfihoz a gyomrán át vezet az út…hát, majd meglátjuk!
A többséggel ellentétben, akik valami különleges, egzotikus étellel próbálnak itt szerencsét (ez lett a kolléganőm veszte is), én inkább maradok a saját konyhám jól bevált, hagyományos ízeinél.
A sült csirke mellett döntök, mert nem csak a kavarásban, de a puhításban is kiváló vagyok! Már a sütőben az ízlésesen befűszerezett hús, szépen pirul is, akárcsak én, amikor az egyik kedves úriember a sótartót átvéve tőlem, megfogja a kezem. Közben mélyen a szemembe néz, és én nem tudom eldönteni, hogy a tekintetétől vagy az érintésétől jövök-e nagyobb zavarba.
Nagyon szép, melegbarna szeme van, hosszú, sötét szempillákkal. Kérdőn néz rám:
- Mi készül?
- Ó, csak egy kis sült csirke sörben párolva, azt hiszem, krumplipürét készítek hozzá. Nálad?
- Halat rántok, de lesz hozzá tartármártás is. Inkább az egyszerű ételek híve vagyok, így lehet, betársulok hozzád a pürékészítésben.
Mit mondhatnék erre? Hiszen mégiscsak egy főzős randin vagyok, így igencsak furán venné ki magát a dolog, ha tiltakozni kezdenék, hogy kösz, de én elboldogulok magam is.
Annál is inkább, mivel már lassan mindenkinek sikerül párra találnia, csak mi szerencsétlenkedünk elveszetten, mint akik nem is igazán értik, hogy mit keresnek itt egyáltalán.
Annyira kedvesen néz rám, hogy valósággal megolvadok én is, mint a püréhez előkészített vaj a tálon, és beleegyezem. Így aztán romantikus krumplipucolásba kezdünk. Én hámozok, ő szeletel, és ahogy átvesz tőlem minden egyes darabot, megérinti a kezem, és rám mosolyog.
Mivel ez a munkafolyamat csak a kezünket veszi igénybe, a szánkat ismerkedésre használjuk.
Mint kiderül, ő sem a maga jószántából került ide, valójában az öccse helyett "ugrott be", aki kifejezetten imádja az ilyen kavarósókat, ahol összekötheti a hasznosat a kellemessel. Finomakat ehet-ihat, miközben bájos hölgyek társaságában töltheti az estét.
Csak most egy dilemma miatt nem tudott eljönni. Döntenie kellett, a főzőcske és egy pont most ráérő férjes asszony között. Milyen szerencse, hogy a nőt választotta, hiszen új ismerősöm egyre jobban tetszik!
Miközben én az étellel foglalatoskodom, ő fehér bort tölt mindkettőnknek, mondván, hogy az jó a sült csirkéhez és a halhoz is.
Iszogatunk, beszélgetünk, kóstolgatunk… először csak az ételt, aztán már egymást is. Hogy mit csinálnak a többiek, már kit érdekel? A fő az, hogy a vacsorával együtt lassan egymást is sikerül megfőznünk.
A csirke a sütőben, a hal az olajban, mi pedig egymás karjában.
Annak ellenére, hogy érdekelne a mesterműve, én már csak őt szeretném megkóstolni a fő fogás után, mint valami finom desszertet. Elszopogatni, mint egy tál fagylaltkelyhet sok tejszínhabbal és a tetején egy duzzadó, nagy eperszemmel.
Idáig jutok gondolatban, mikor is váratlanul megcsókol. Édes…ő is és a csókja is. Édesebb, mint a süti, amit otthonról hoztam, és amivel szerettem volna megkínálni.
Megszédülök, elkábulok. Nem tudom, hogy a csóktól vagy inkább a bortól?
Ha a vacsora még nem is, de mi már teljesen készek vagyunk… egymástól! Önfeledt ölelkezésbe kezdünk, egyik keze a blúzom alatt a mellemet simogatja, a másikkal közben kigombolja a farmerem, és a piros tangám alá csúsztatja. Finoman, mégis határozott céltudatossággal mozgatva ujjait, eltalálja a legérzékenyebb pontomat. Én is beindulok, a nyakát átkarolva lehúzom a pult mögé, ahova nem látnak be a többiek. Talán egymáséi is leszünk azon melegében ott, de ebben a pillanatban az időközben szénné égett csirke füstjére a riasztó megszólal… és vijjog, vijjog...
Felkapom a fejem, és hunyorogva nézek körül a félhomályos szobában. Kinyomom a csörömpölő telefonomat, és amíg komótosan kikászálódom az ágyból arra gondolok, hogy talán az előző esti ünnepi vacsorán mégsem kellett volna annyi csirkesültet ennem.
Most aztán sikerült, ha nem is bikákkal, de legalább egy bikával álmodnom.
Ne is legyen soha ettől rosszabb rémálmom,... de a fenébe is! Várhatott volna még legalább öt percet az a fránya ébresztő!