Karácsonyi manóverseny Negyedik fejezet

Negyedik fejezet


Bátortalanul, apró léptekben haladt az utcán. Igyekezett mindenkit elkerülni, és figyelni arra, hogy az ajándéka meg ne sérüljön. Alfi Bellához, szerelméhez igyekezett, hogy meglepje egy általa készített ajándékkal. A lány a gyárban dolgozott. A leveleket válogató részlegen, ahol osztályozzák a leveleket, amiket a gyerekek írtak. Három kategória szerint kell rendszerezniük. Vannak a normál levelek, a fontos levelek, és a kevésbé fontosak. Természetesen mind fontos, de mégis sorrendet kell állítaniuk. A fontos levelek azok, melyekben a gyerekek karácsonyi kéréseik szerepelnek. A normál levelek azok, melyekben nem kérnek semmit, csupán üzenetet, verset írnak a Télapónak. A kevésbé fontosak pedig azok, amikben már a jövő évi ajándéklisták szerepelnek, ugyanis vannak gyerekek, akik nem akarnak elkésni, ezért már korán elküldik a leveleiket, hogy azok biztosan megérkezzenek, és a Télapónak legyen ideje legyártani az ajándékokat. A leveleket az osztályozás szerint küldik tovább a feldolgozó részlegre, ahol a modern technikának köszönhetően számítógépre töltik. Az ajándékkéréseket pedig egyből továbbítják a gyárnak is. A Télapó napjának a legnagyobb részét az tölti ki, hogy ezeket a leveleket olvasgatja, és ha hiszitek, ha nem… ő képes mind megjegyezni. Ismer minden gyereket, sőt minden embert. Megjegyez mindent, és sosem felejt. Tehát ha rosszak vagytok, rosszat csináltok, ő azt is tudja. Ezért legyetek mindig jók, és kedvesek másokkal. Mert különben csak virgácsot kaptok.
Alfi orrát a gyárba lépve kellemes, fahéj illat csapta meg. Mélyet lélegzett, magába szívta, és közben tovább haladt. Vigyázott, hogy a saját kezűleg készített ajándéka meg ne sérüljön. A leveleket szortírozó részleg, vagy, ahogy a manók hívták: posta, a gyár végében volt. A leg elitebb hely volt mind közül. Igazi kiváltság volt ott dolgozni. Bella pedig bekerült. Nem volt könnyű dolga, de sikerrel járt, és bizonyította, hogy nem csak szép, de ügyes, és okos is. Egy éve dolgozik ezen a részlegen, és máris a legjobbak közé tartozik.
A kis manó tétován állt meg a posta bejárata előtt. Egy pillanatra hátra tekintett, de nem fog visszafordulni. Eldöntötte. Akkor is bemegy, ha ezzel csak leégeti magát. Vállalja a kockázatot, azt, hogy a lány kineveti. Mély levegőt vett, és benyitott. Odabent fel sem figyeltek rá. Mindenki ült az asztalánál, és szélsebesen szortírozta a leveleket. A manólány asztala hátul volt. Az asztalok egymás mellett, két sorban futottak végig a termen. Köztük manók cikáztak, kik hozták, vitték a leveleket. Alfi pillanatok alatt kiszúrta szerelmét, aki egy pillanatra sem nézett fel. Teljesen belefeledkezett a munkájába, és észre sem vette, hogy a fiú megállt az asztala előtt.
- Szia! –a lányt nézte. Igyekezett nyugodt maradni, vagy csak annak látszani, de nem sikerült. A térdei remegtek, a gyomra görcsben állt, és a legszívesebben elszaladt volna.
- Szia –meglepetten bámult rá. Elmosolyodott. Örült, hogy láthatta.
- Ezt neked hoztam –bátortalanul nyújtotta át a jégvirágot.
- Jaj, de aranyos vagy –elpirultan vette át. Nagyon jól esett neki a fiú kedveskedése. – Még soha senkitől nem kaptam jégvirágot.
- Tényleg? –meglepetten kérdezett vissza. Azt hitte, hogy ajándékok millióival halmozzák el nap, mint nap a manófiúk.
- Igen –megcsodálta az ajándékát, majd az asztalára tette, felugrott, és megölelte Alfit- köszönöm –súgta a fülébe.
- Szívesen –álmában sem remélte, hogy Bellának ennyire fog tetszeni az ajándék.
- Mi folyik itt? –lépett oda a részleget vezető manó. Szigorú tekintettel nézett rájuk, és várta a választ.
- Semmi –lépett egyet hátrébb- semmi. Már megyek is –intett Alfi, és elindult kifelé. Az ajtóból még vetett egy utolsó pillantást a lányra, aki szintén őt figyelte. Fülig érő mosollyal bámult a fiú után, aki végül eltűnt az ajtó sarkában.
A versenyig hátra levő időt a házában töltötte. A kanapén ülve merengett, merült gondolatai mélyére, ahonnan csak az este hatot kongó városi óra tudta visszahozni a valóságba. Pár perc és kezdődik a verseny. Felugrott, és a csarnokhoz szaladt. A tömeg a megszokott volt. A lelátók megteltek, és a legjobb húszat éltető zászlók lebegtek mindenhol. Köztük Alfié is. Egyre nagyobb lett a szurkolótábora. Annyira nézte őket, hogy észre sem vette Jack-et, aki még mindig forrt a dühtől. A kis manót figyelte, aki elképedt a nézők láttán.
- Sok sikert picur- röffentette oda Jack megvetően.
- Neked is –válaszolt rezzenéstelen arccal, ami Jacket csak még jobban dühített.
- Hajrá Alfi! –kiabált Bella, és lengette közben a saját készítésű zászlóját, amin Alfi neve volt látható, mellette pedig egy jégvirág. Jack-nek ez volt az utolsó csepp. Teljesen kijött a sodrából, elöntötte a méreg, és elindult Alfi felé, hogy neki essen, ám mire odaért megjelent a Télapó. A tömeg elhallgatott, és várták a verseny kezdetét jelző sípszót.
A Mikulás nem váratta őket sokáig. A versenyzők elfoglalták a helyüket. Mind kaptak egy asztalt, sütőt, és mindent, ami ahhoz kellhet, hogy a legfinomabb sütit tudják elkészíteni.
Innen a legjobb öt jut tovább. A feladat egyszerű. Sütit kell készíteniük a Télapó számára. Nem kell rohanniuk. Fél órájuk van. Azután a Télapó mind megkóstolja, természetesen úgy, hogy nem tudja melyiket ki készítette, és dönt. Alfi régi, nagyon régi recepttel készült. A dédnagymamájától örökölt receptet fogja elkészíteni. Nagy tapasztalata van benne, hiszen gyakran elkészítette már, és mindig tökéletesen sikerült. Most sem lehet másképp, és ha ezzel nem tud bejutni, akkor semmivel sem. Éppen ezért nem is izgult. Az összes induló közül ő volt a legnyugodtabb, és ő készült el a leggyorsabban. Őt Jack követte, majd szép sorban a többiek. Ezután körbe járt egy öreg manó, véletlenszerűen megszámozta, és egy tálcára helyezte a sütiket, majd a Télapóhoz vitte őket.
Mindenki lélegzet visszafojtva figyelte. Még a nézők sem tudták, hogy melyik szám kit takar. A Mikulás falatozni kezdett. Egymás után harapott a sütikbe, és ízlelte meg őket. Minden süti után ivott egy korty tejet is, hogy az ízek ne zavarják egymást. Pár perc alatt eljutott az utolsóhoz is. Kortyolt még egyet, majd megsúgta a jobb oldalán álló manónak azt az öt számot, melyek a legfinomabb sütiket rejtették.
Mindenki az eredményjelzőt figyelte. Jack neve jelent meg először. A tömeg tapsolt. Aztán jött a következő, a harmadik, és Alfi kezdett ideges lenni. Végig futott az agyán, hogy lehet nem ízlett a sütije. Tökéletesen készítette el. Még talán sosem sikerült olyan jól, mint ezen az estén. Lehet azonban, hogy ez is kevés volt. Feszülten figyelte a kijelzőt, mely úgy tűnt nem akar tovább haladni, és felfedni a maradék két továbbjutó nevét. Izgatottan toporzékolt, és elkönyvelte magában, hogy vesztett, ám ekkor feltűnt a neve.
Ott büszkélkedett a legjobb öt között, ő pedig egy hatalmasat ugrott örömében. Bella odarohant hozzá, és megölelte. Gratulált neki, ő pedig büszkén állt ott, és fogadta a gratulációkat. Jack idegesen figyelte. Ő is bejutott. Elhatározta, hogy mindent meg fog tenni. Ha kell, akkor csalni fog, de nem engedi meg, hogy Alfi nyerjen. Azt már nem. Dühösen rohant ki a csarnokból. Félre lökött mindenkit, nem foglalkozott még azokkal sem, akik gratulálni próbáltak neki.