Nyikkant az ajtó, ahogyan szélesre tárult. Fény ömlött be a résen, és a fekete ember kilépett a napba.
Jónásnak hívták. "Jónás, akire ráférne egy gyónás". Valóban sok bűne volt, de e legnagyobbakat eztán szándékozott elkövetni.
A huszonnyolc éves, keménykötésű férfi mosolygott. Elég nyugtalanító mosolya volt. De nyugtalanító volt a bajonett is, amit a jobb kezében markolt, és a shotgun is, melyet elrejtett a kabátja alatt.
Jónás felvigyorgott a napba, amelynek szénfekete boszorkányudvarában koponyákat látott táncolni.
- Azt hittem, hogy kurva, de csak egy ribanc volt - mondta pedáns hangon, aztán végignézett az utcán. Sehol senki. Na, türelem. Nekiindult, hatalmas léptekkel, izmait tornásztatva.
Jónás a seggizmaival is játszott.
- Azt mondta, látens vagyok - dünnyögte. - Buher, a mindenit neki. Pedig csak nem tudta felállítani.
Az egyik kapualjból kilépett egy nyolcévesforma kisfiú.
- Szia Jónás. Mi a…
A férfi felugatott, megragadta a fiúcska szőke haját, és teljes erőből arcon térdelte. A kis taknyos felsikoltott, és kiköpte az összes első fogát. Az orra betört, az ínye felrepedt. Jónás hátrafeszítette a fejét, és két ujját beledöfte a fiú szemeibe. Hangos pukkanással szakadt be a zselés cumó.
- Kis pöcs - mondta Jónás, aztán kitekerte áldozata nyakát. A testet félrehajította az egyik bokorba, majd ment tovább.
Irén a ház egy félreeső szobájában maszturbált. A férje nem volt otthon, ő pedig egy elhízott szar volt. De azért kényeztette magát, míg kinn az utcán ugattak a kutyák és dübörögtek az autók.
Mikor elélvezett, és pinanedvei kiáradtak, Jónás megérezte a szagot. Szétlőtte a ház ajtajának zárját, besétált, és mellbe rúgta a meztelen nőt. Az hiába sikoltott, a férfi a bajonettel kivágta a nyelvét. Aztán már csak néma fájdalomban fetrengett a férfi lába előtt, aki reá vizelt.
- Elegem van a pinából - mondta Jónás, és elővett egy kardot, hogy felaprítsa a szerencsétlent.
Egyenként vágta le a nő lábáról az ujjakat. Aztán a kezeiről is. Irén némán őrjöngött a kíntól. Mikor a melleit is lenyeste, elájult. Jónás fellocsolta, aztán egy sodródeszkával egyenként összetörte az ízületeit. A nő elég sokára halt meg, de utána a férfi felvágta a hasát, és kipakolta a beleit. A fejét pedig levágta, és kiszedte az agyát, megdarálta és megette. Hiszen nemrég volt orgazmusa, és azután sokkal finomabb az agy.
Távozóban észrevette az egyik leskelődő szomszédot. Fejbe lőtte a shotgunnal.
Ekkor már felbolydult az utca. Világossá vált előttük, hogy Jónás, akit nemrég elhagyott a nője, bekattant.
A férfi ment tovább, farizmait tornáztatva. Eltaposott egy kiskutyát. Egy macskának feltépte a hasát és kiszívta a zsigereit a testéből. Lecsapott egy szúnyogot. És kiszúrta magának a város legaranyosabb kislányát, aki a főtéren ugrókötelezett. Katikának hívták, és tizenkét éves volt.
Amikor Katika meglátta a vigyorgó, vértől és belső szervektől csöpögő egykori futballistát, eldobta a kötelét, és futásnak eredt. Elég gyorsan futott, mert hosszú lábai voltak, de miután a shotgun egy jól sikerült lövése levitte a lábfejét, nem futott tovább.
Katika felsikoltott, a földre rogyott, és a lábát markolászta. Jónás odament, és a nyakára állt.
- Mindig kinevettél mer egy zsírdaganat volt az orromon. Talán a nőm is ezért hagyott el.
Lehajolt, és a bajonettel felvágta a kislány mellkasát, és egy Turista sószóróból sót hintett a nyers vérző húsra.
Katika sikított, a fejét jobbra-balra dobálta, habzott a szája. Mikor Jónás végre elunta, levágta a fejét, és bedobta a katonai hátizsákjába. A testet otthagyta a kutyáknak, akik azonban lusták voltak felzabálni.
Jónás úgy döntött, ennyi elég mára. Felhők gyűltek az égen, és szemerkélni kezdett. A vegyesbolt előtt már túl sokan gyülekeztek, sápítoztak és üvöltöztek, és arra készültek, hogy beleüssék az orrukat az ő dolgába.
Most szépen hazamegy, megfőzi Katika fejét, megeszi, és aztán megkeresi a nőjét. A kurvát, aki elhagyta. Aki bedobta a halastóba a kedvenc szögbelövőjét.
El is indult, de nem jutott sokáig. A főtér egyik kétszintes házának emeletén lakó Feri bácsi szedte le a szadista, pszichopata Jónást, a távcsővesével. A férfi fekete lyukaktól hemzsegő, brutális agya szétloccsant, és a vegyesbolti tömeg megrohamozta a földre hanyatló testet. Éles fogaikkal nekiestek, és széttépték az elmebajos állat földi maradványait. Csak a segglyukát hagyták ki, mert az mocskos volt, mert holtában bepiszkított. Katika fejét kiszedték a zsákból, és elvitték az anyjának, aki a közelben lakott.
Jónás exnője savat nyelt, amikor megtudta, hogy mi történt, mert úgy érezte hogy ő tehet mindenről. Ha nem hagyja el a férfit… Igaz, Jónás levágta a több lábujját és kivágta a nyelve felét, és széttrancsírozta az ánuszát. De tudta, hogy az istenek így akarják, ezért hát elpusztította önmagát.
Jónást jeltelen sírba temették a helyi susnyás mögötti budi mögé. Ott rohadnak csontjai az idők végezetéig mert nagyon nagy gyilkos pszichopata volt.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-05-08
|
Novella
Ez a történet kitalált. A benne szereplő emberek és események csak az író képzeletében léteznek....
2025-05-07
|
Fantasy
fordítás .... Eredeti történet: ADD SPICE TO TASTE .... Szerző: PJRH
2025-04-30
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-04-28
|
Novella
Kicsit erőszakosnak tűnhet a sztori, de nem az. Valójában mindenki beleegyezésével történik,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Ekkor megpillantott valami mélyen kavargó sötétséget érkezni a folyosó másik végéből. Elkezdett futni, lábai önkéntelenül mozogtak, előre a lámpakapcsoló irányába. Nem tudta, miért csak, hogy el kell érje a kapcsolót, hogy újra fény legyen...
Az angyalok városa előtt a hegy lábánál egy apró tó volt, amelyből folyók áramlottak ki és vezették le a vizét a tengerbe vagy éppen egy másik tóba. Itt állították fel a különítmény vízi erejének központját. Ez csupán egy-két fa mólóból és dokkból állt. A vízi erő pedig csupán ötven-száz kajakból és kisebb csónakokból.
Hozzászólások
Tisztelettel: Erkölcsrendészet.
Gyere Rafiba, éppen filmezünk... :)) Ott sem normális senki, úgyhogy tetszeni fog neked. :)
Izgasd kicsit az egered, gördülj lejjebb az oldalon, a fórumtémákhoz. Ottan van Ő. "Raffalello Jr. - by Murr and Gem". Becézve Rafi. Nagyon becézve: Rafika.
Ottan szoktunk csetelni, mer' amúgy ritkán törünk ám be így valaki más topikjába', mert istenuccse tuggyuk mi, hogy mi az illem, na...
*köp egyet, aztán leesik a székről a röhögéstől*