IQ

Larry a sötét szobában feküdt, és arra próbált rájönni, hogy hol van. Az utolsó emléke az volt, hogy történelem órára siet, és senki nincs a folyosókon, mert már becsöngettek. Léptei visszhangot vertek az üresnek tűnő épületben. Megállt a tornaterem előtti ivókútnál, és lenyelt néhány korty hideg vizet. Felállt és éppen tovább akart menni, amikor lépteket hallott a háta mögött. Megfordult, és éppen akkor látta meg a testnevelő tanárt, amikor az hozzá szólt.
- Hello Larry. – köszönt a tanár.
- Jó napot Mr. Doyle. – viszonozta az üdvözlést Larry, vízcseppeket törölgetve az álláról.
- Válthatnánk néhány szót az irodámban?
- Hogyne. – felelte készségesen, bár kissé megszeppenve Larry.
A tanár Larry vállára tette a kezét mintha attól félne, hogy elszalad. Végig mentek a tornaterem folyosóján és elhaladtak az ebédlő előtt. A sarkon balra fordultak és már az irodánál is voltak. A névtáblán ez állt:

A. Doyle
Testnevelő

Larry egy kissé szorongva nézte, amint Mr. Doyle kulcsot vesz elő, és kinyitja vele az ajtót. A tanár előre engedte Larryt, aki zavartan belépett szobába. Hallotta amint becsukódik mögötte az ajtó, majd megszólal a férfi kellemes orgánuma.
- Nos Larry! A legutóbbi szintfelmérő dolgozatról szeretnék veled beszélni. Ha jól tudom 98%-os minősítést értél el.
- Így van Uram. – felelte rekedten Larry. - Kivételesen jól sikerült.
- Úgy hallom kiszáradt a torkod, gondolom jól esne egy pohár víz.
- Igen! Köszönöm! – válaszolt meglepve, ám hálásan Larry. Igaz hogy csak egy perccel ezelőtt ivott, de most mégis megszomjazott. Figyelte amint Mr. Doyle vizet enged egy pohárba, és közben egyre jobban összezavarodott. Miért hívta ide Doyle? Hiszen a szintfelmérőhöz semmi köze. Nem juthatott tovább a gondolat menetével, mert ekkor Doyle átnyújtotta neki a vízzel teli poharat. A nap fénye megcsillant a pohár peremén amint Larry kiitta belőle az utolsó csepp vizet is.
- Most pedig térjünk a tárgyra! – mondta a férfi.
Larry szorongva bólintott. Nem tudta mit is mondhatna.
- Puskáztál Larry? – kérdezte vasvillaszemmel a tanár.
Annyira meghökkent hogy szólni sem tudott. Sok mindenre számított, de erre nem.
- Kérdeztem valamit fiatalember! – förmedt rá Doyle.
- Nem csaltam Uram. – válaszolta szorongva Larry, és kissé összébb húzta magát.
- Helyes! – vigyorgott rá Doyle. – Mert különben feleslegesen kevertem volna egy adag altatót az italodba!

Larry nem értette a tanár viselkedését, és eleve furcsának találta, hogy Doyle az irodájába hívta. Felállt hogy távozzon, de megtántorodott. Csak ekkor tudatosult benne, hogy mennyire rosszul érzi magát. A szája kiszáradt, és a feje átkozottul lüktetett. Megmarkolta a szék támláját, amire érkezésekor leült, de már nem volt ereje megtartani a saját súlyát. Elesett. Hallotta, hogy Doyle mond valamit, de a mondat értelme már nem jutott el hozzá. Még halványan látta amint a férfi fölé hajol. A délutáni nap fénye, kemény kontrasztokat vetett az arcára. Ezután Larry már csak arra emlékezett, hogy itt van ebben a teljesen sötét szobában. Szemét meresztgetve körbe kémlelt, és meglátott egy vékony fényes kis vonalat. Nyilván a küszöb alatt szűrődik be a fény. Ekkor a vonal két helyen megtört.
- Valaki áll az ajtó előtt! – gondolta Larry.
Kulcs fordult a zárban, és az ajtó feltárult. Benyúlt egy kéz a szobába, és megkereste a villanykapcsolót. Hirtelen mindent elárasztott a fény, és Larry elvakult. Pár másodperc kellett csak, amíg a szeme hozzászokott a világossághoz. Amint kitisztult a látása, Larry felsikoltott. Mr. Doyle állt előtte, de ez nem az az ember volt akit ismert. A ruhája megtépázva, szakadozva lógott rajta, az arca őrült grimaszba torzulva rángatózott. Larry egyre csak sikoltozott és ordibált, miközben Mr. Doyle egyetlen mondatot kántálva közeledett.
- Levágom a fejed, megeszem az agyadat, és utána kétszer okosabb leszek. – hörögte.
Larry hátrébb kúszott az ágyon, ahol nem sokkal ezelőtt magához tért, de nem volt hova menekülnie. Ekkor Mr. Doyle felemelte a kezét. Egy fejsze volt benne. Két marokra fogta a fegyvert, és lesújtott. Egyetlen ütéssel átvágta az Aortát, és az Artéria Carotis-t. Larrynek hirtelen elzsibbadt a teste, és már nem érzékelte ahogy a tanár levájta a fejét.
A szíve ezután még tovább vert, nem tudva, hogy az ember akit szolgál, már halott.


2005. 11. 17
21: 48: 30


***

Nem szoktam az írásaimhoz megjegyzést fűzni, de most mégis megteszem. Amint a dátumból is látjátok, még 2005-ben íródott. Amikor ezt a történetet írtam, fontosnak tartottam hogy minden írásomnak legyen egy kézirata, de ezt most már hülyeségnek tartom. 2005. 11. 17 –e óta, most nyitottam ki először a kéziratos füzetemet, és észrevettem hogy a tinta megfakult. Teljesen kétségbe estem, mert a többi történetemet szinte mind ceruzával írtam. Gyorsan a füzet elejére lapoztam, és megkönnyebbülten láttam hogy bár a ceruzával írott rész már nagyon megfakult, azért még olvasható. Kicsit bűntudatom van hogy felrakom ezeket a történeteket a Netre, mert eredetileg nem állt szándékomban, de inkább közzé teszem mint hogy teljesen kifakuljanak. Tulajdonképpen mire ti ezt a csomó betűt elolvassátok, addigra ez a történet, szinte semmivé lesz zsugorítva a Kibertérben. Voltaképpen ez a történet különösebb változtatás nélkül került fel, de néhány apró módosításra szükség volt, mert a dolgok azóta megváltoztak amióta ezt a történetet írtam. Azért mondom ezt el nektek, mert az ezután következő történeteim mind 2005-ben, vagy régebben íródtak, és ezért némelyik kicsit furcsának és felületesnek tűnhet majd a modern gondolkodó számára. Na szóval nagyjából ennyi. Ja, és még egy jó tanács: Ne írjátok ceruzával a kéziratokat! :)