Igyekezni jóban lenni a családdal

A kis Robert Junior, vagyis RJ a fűben ült az udvaron, és valamire nagyon koncentrált. A napfény megcsillant szemüvegén, ahogy felemelte a fejét, hogy körbenézzen. Az okulárét az apjától örökölte. Neki nincs szüksége rá, de az apja nem látott valami jól nélküle.  Senki se lát! Most lehet! – gondolta, és azzal felvett egy gilisztát, és a gyufásdobozába tette. Bűntudata volt, mintha lopna, de végül is ezt csak el akarta ajándékozni az egyik osztálytársának: Betsynek. Nagyon érdekesnek találta a kislányt, és csak rá szeretett volna ijeszteni egy kicsit. A múlt héten a barátja, Nick is talált egy bogarat, és azzal ijesztgette az osztályban a lányokat. Hangosan sikítoztak! Fogta a dobozát a benne lévő állattal és felszaladt a játszóházába. Később lejött, és odament a kertészhez, aki éppen a kerítés mellett dudvázott.
-    John – kiáltott rá.
-    Tessék – kapta fel a fejét, hátha történt valami probléma amit meg kell oldani.
Mondta Linda, hogy figyeljen a gyerekre, de hát az nem sok mindent csinál. Ilyen unalmas gyereket még életében nem látott. A fiú közelebb ment hozzá, majd leült mellé a fűbe.  
-    Szerintem beteg vagyok. 
-    Fáj valamid? – vette le gyorsan a kesztyűjét, hogy ellenőrizze a  gyerek homlokát, de nem volt hőemelkedése – Mi a baj?
-    Veled már volt olyan, hogy mindig csak úgy...úgy beugrott egy lány a szemed elé?
-    Ezt hogy érted?
-    Hát mert van az osztályban van egy lány, és az ő arca pattog a szemem elé, és muszáj vagyok rá gondolni. Nem tudok mit csinálni, hogy elhessegessem.
-    Ó, értem – válaszolta John mosolyogva. Szerelmes a fiú! – gondolta. -  Dehogy vagy beteg! Ez normális. A lányok ezt elég gyakran szokták csinálni a fiúkkal.
-    De hogy csinálják? Belenéznek a fiúk szemébe, és máris ott vannak? Akkor egész nap nem csinálnak semmi mást, csak a fiúk fejében járkálnak? Szerintem unalmas lehet.
-    És hogy hívják a nagy Őt? Mármint a kislányt.
-    Betsy – mondta ki halkan sóhajtva RJ, majd folytatta:
-    Hosszú neve van neki. Elisabeth Sofie Amanda Carrey Bolton, azt hiszem. Vagy Bolton Carrey, de ő mindig csak azt mondja, hogy szólítsuk Betsynek.
-    Ahhoz képest, hogy hosszú, szépen bemagoltad! – dicsérte vigyorogva John. Fogalma sem volt, hogy mit kellene mondania. Egy hét éves kisfiú szorította sarokba. Én a szexhez értek, kár, hogy nem vagy olyan tíz évvel idősebb! Csomó tanácsot tudnék adni, de kicsi vagy te még ahhoz! – gondolta, de mégsem akart megrontani egy gyereket, inkább csak hallgatta.
-    Ő csak holnap lesz hét éves. Én már hét éves vagyok, mert nekem már volt szülinapom, de neki még nem.
-    Aha, értem – mosolygott újból a fiú újabb megnyilvánulásán. Nem volt még szülinapja! De már hét éves lesz! - És mit adsz neki ajándékba, vagy nem szoktatok ajándékozni?
-    Hát van nekem egy kis kígyóm egy dobozban. Gondoltam azt.
-    Kígyó? – hökkent meg a kertész. Szent szar! Honnan a fenéből szerzett ez a gyerek kígyót, amikor el sem hagyta az udvart! – gondolkodott John. – Szereti Betsy a kígyókat?
-    Hát azt nem tudom, de gondolom fog tőle sikítani.
-    Tudod én is voltam szerelmes, és nem vettem észre, hogy az ilyen sikításnak örülnek a lányok. Inkább csak megijednek.
-    De amikor neki van a legszebb hangja! Ő dalol a legszebben az osztályban.
-    Értem. Láthatnám azt a kígyót?
-    Igen, – elkezdett kutatni az egyik zsebébe, majd miután nem találta áttért a másik oldalra – mindjárt – abban is kutakodott, majd végül rábukkant a kis gyufásdobozra.
Honnan a búbánatból szerzett a gyerek egy gyufásdobozt, amikor ebben házban senki sem dohányzik? - döbbent meg újra a fiún.
-    Ebben van. Nem nagyon tudtam beledugdosni – lassan nyitotta – de sikerült.
-    Ez egy giliszta – mondta nyugodt szívvel John. Nem kígyó, csak giliszta! Nem is értem, hogy ijedhettem meg ennyire! Elvesztem az agyam ezen a helyen!     
-    Kiskígyó! – javította idegesen RJ.
-    Jó, akkor legyen az, de szerintem a lányok nem erre vágynak.
-    Akkor mire?
-    Szeretik a kis csecsebecséket, az ékszereket, mint a nyaklánc, fülbevaló, karkötő, vagy a...gyűrű – dobbant egy hatalmasat a szíve. Neki is egy nő lebeg a szeme előtt, mindig. Először Natalie, de lassan átváltozik Lindává... 



Másnap délután John a virágokat locsolta a házban. Linda a fiát várta haza az iskolából.
-    Már itt kellene lennie! – nézett a órára – hol késik? 
-    Lehet, nem tud elszakadni a barátaitól – vetette oda a lehetőséget kertész.
-    Miért ne tudna? Sosem szeretett iskolába járni! Azt mondja, hogy most mégis?
-    Megeshet – válaszolta a kérdezett, miután virágot váltott.
-    John, miről beszélt a fiammal tegnap?
-    Hát csak arról, hogy ne vigyen ajándékba pont egy csúszómászót a kislánynak. Jobban örülne valamilyen ékszernek. 
-    Kislány? Milyen kislány?
-    Nem tud róla? – csodálkozott – pedig a fia fülig bele van esve. Betsy azt hiszem.
-    Az én kisfiam, szerelmes? – kérdezte Linda elérzékenyülve. – Hogy milyen gyorsan szállnak az évek! 
Kinyílt az ajtó, és RJ - szó szerint – berobbant a házba. Ledobta az ajtóba a táskáját, majd elkezdett futni az anyja felé, hogy megölelje – úgy, ahogy mindig. Linda kitörölte a meghatottság könnyeit a szeméből, és kitárta karját. Várva, hogy a fia odaérjen.
-    Szia, Kincsem! Hogyan telt a napod? – kérdezte előre.
-    Tetszett neki! – ordítozta a fiú, majd anyját kimellőzve a kertészre vetette magát.
John igen csak meg volt lepve, hogy egy óbégató kisfiú tapadt a mellkasára, aki olyan szorosan ölelte, hogy majdnem kiloccsantotta a vizet a kannából.
-       Tetszett neki, amit adtál! Tényleg elhitte, hogy én csináltam! - kiabálta még mindig a gyerek - azt mondta, az tetszett neki a legjobban mind közül.
-    Jól van! Oké, örülök neki! – mondta olyan két perc múlva, mert a RJ még mindig őt karolta – Tudod ezt nem szokás ilyen hosszú ideig, mármint ölelkezni. Mégis csak férfiak vagyunk! Ezt inkább tartsd meg a kislánynak.
-    Puszit is kaptam tőle, ide az arcomra – mutatta a jobb oldalát - Már nem fogok fürödni!
-    Szerintem meséld el az anyukádnak is, ő is kíváncsi, ahogy látom – majd Lindára nézett, aki tátott szájjal nézte a két „férfit”. Nem gondolta volna, hogy a kertész, ennyire meg fogja érteni magát a gyerekeivel.