Hópelyhek

Még soha nem látott akkora hópelyheket. Azon a decemberi estén különösen sötét volt. Az ablakon át nézte a hóesést. Visszaemlékezett gyermekkorára, amikor még testvérével szánkóztak az erdő mögött lévő domboknál. Hazafelé nővére mindig futva húzta őt, miközben neki erősen kellett kapaszkodnia. A legjobb akkor volt, amikor hanyatt feküdt a kis szánkón, kitámasztotta magát, és bámulta a lámpák fényében jól látható hóesést. A sárgás fényben nem is úgy tűnt, hogy hó esik, inkább mintha aranyló homokszemcséket szórtak volna az égből. Néha megkérte Mónit, lassítsanak le, hogy tovább gyönyörködhessen a természeti jelenségben, amit ő csak csodának hívott. A 12 éves Móni persze csak nevetett kishúgán. Állította, hogy Gabikának nincs ki mind a négy kereke. Ő mindig is locsogó-fecsegő típus volt, szeretett új dolgokkal foglalkozni, de semmi sem érdekelte sokáig. Elfogadta a dolgokat olyannak, amilyenek. Nem érdekelte, hogy mi miért van. Gabi ezzel szemben, fiatal kora ellenére furcsa dolgokon elmélkedett. Például, hogy miért éppen körte a körte, és miért nem hívják inkább almának? És, ha a körtét almának hívnák, akkor úgy nézne-e ki, mint az alma? Hát, ezek voltak azok a világot megváltó kérdések, amelyek Gabit foglalkoztatták ötévesen. És később is.

Emlékeiből a telefoncsörgés rázta fel. Ijedten nyúlt a kagyló után. Édesanyja volt. Megkérdezte tőle, hogy jobban van-e. Anyja megnyugtatta, hogy nincs semmi baj, ne aggódjon mindig miatta. Megígértette, hogy lánya a karácsony első napját mindenképpen otthon tölti. Anyja faggatta még kicsit új barátjáról, majd elbúcsúzott tőle. Gabi imádta az anyját, akinek 62 évesen is ugyanannyi ereje volt, mint fiatalon. Az egészségével sem volt baj, igaz mostanában magas volt a vérnyomása, de semmi komoly. Hirtelen maga előtt látta édesanyját fiatalon. Mindig szép volt, és mosolygott. Sokan mondják, akik ismerték anyját fiatalon, hogy hasonlít rá. Gabi soha nem látta olyan szépnek magát. Számára édesanyja tökéletes volt. Csinos, tájékozott, kitűnő feleség és anya. Ráadásul a legfinomabb madártejet készítette az egész világon. Ritkán látta aggódni, vagy szomorkodni. Egy esetre azonban jól emlékszik még ma is. Éppen az iskolából jött hazafelé, anyja a kapuban várta. Soha nem felejti el azt a rémületet a szemében, amikor meglátta szakadt kabátját, szétcsúszott copfját, és ragtapaszos arcát. Papucsban és kabátban rohant elé az utcára. Ijedten ölelte magához, miközben azt kérdezte, mi történt? Ő pedig elmesélte, hogy tornaórán szánkózás közben felborultak Sünivel, a barátnőjével. Süninek eltört a karja. Bevitték a kórházba, jól van, de az esti télapó-ünnepségre nem tud jönni. Pedig verset is mondott volna. Édesanyja aggódva vizsgálta lányán a sérüléseket, nem értette a gyerek nyugodtságát, aki hiába bizonygatta, hogy az orvos már megvizsgálta az iskolában. Azon a délutánon mindenki nagyon kedves volt vele. Ágyba bújtatták, sőt még három csokis sütit is ehetett vacsora előtt. Mami bekente csodakenőccsel az arcát, megfésülte, felöltöztette és elkísérte az ünnepségre.

Gabi nem értette, miért is nosztalgiázik ennyit. Biztosan csak a hóesés miatt, nyugtatta magát. Eszébe jutott az a téli nap, amikor Mónival a tónál korcsolyáztak a falubeli gyerekekkel. Mindenki nevetett, csúszott a napsütéses délutánon. Éppen téli szünet volt. Gabi ekkor volt 6 éves. Azon a napon azonban újraszületett. Ma már pontosan emlékszik mindenre. Nem tudja, azért, mert annyiszor mesélték, vagy mert valóban visszatért az emlékezete. Nagy kört alkottak a gyerekekkel, először jobbra aztán balra fordultak, majd mindenki elengedte társa kezét, és a kijelölt hely felé korcsolyázott. Ezúttal ő volt a leggyorsabb, mögötte azonban szorosan haladt két másik kislány. Már csak körülbelül 10 méter volt a kijelölt célig, amikor hirtelen megrepedt súlyuk alatt a jég, és mindhárman a vízbe estek. Timi, Kriszti és ő elsüllyedtek a jéghideg vízben. A többi gyereknek még sikerült megállnia és visszafordulnia. Móni azonban megpróbált közelebb menni, hogy mentse testvérét, de nem tudott eljutni a széléig. Közben a parton álló felnőttek segítséget hívtak, és Mónit mentették, aki vészesen közel került a vékony rétegű jéghez. Eközben a három kislány fuldoklott, egyikük a vastag jég alá sodródott. Nem tudtak egymásnak segíteni.

A mentők hamar megérkeztek. Percek teltek el, amik óráknak tűntek azok számára, akik a partról nézték a mentést. Móni keservesen sírt. A mentősök rövid idő múlva a parton próbálták újraéleszteni a két kimentett gyereket. Krisztit egyelőre nem találták meg. Timit néhány perc múlva sikerült újraéleszteni, de a szíve ismét leállt. Nem tudták megmenteni. Gabikát kórházba szállították. Napokig eszméletlenül feküdt, szülei és testvére már napok óta nem aludtak. Kiderült, hogy a tiltás ellenére orvhalászok léket vágtak a gyerekek által kedvelt tó jegébe, ez okozta a tragédiát. Kriszti holttestét a baleset után három hónappal vetette ki a víz. Gabi állapota lassan, de fokozatosan javult, de szülei csak az új évben vihették haza. Szinte semmire sem emlékezett. Csak hónapok múlva kezdett eszébe jutni, hogy mi történt. Ma már mindent tisztán lát maga előtt. Tudja, hogy újjászületett azon a decemberi délutánon. Igaz, soha többé nem korcsolyázott.