Hétköznapok. 1.1

Csörög a telefon. Dávid az.
- Szia. Mondd - veszem fel mosolyogva
- Ööö nem lenne kedved délután beülni valahova? - kisebb  zavarodottság érződött a hangján.
- De persze, mikor?
- Háromnegyed kettő? oké?
- Nekem jó. Akkor háromnegyed kettő. Puszillak.
- Hűű ez fura volt. - néztem riadtan Adélra. Na mi van mondd már –kíváncsiskodott Adél. Dávid volt az. Igen és? mi van vele?- nem értette miért olyan különös ez. Nem tudom. Nagyon fura volt. Mintha izgult volna vagy nem is tudom
– Erre csak egy magyarázat van csillagom. BELÉD ESETT.
– Hagy már a  hülyeségiddel. Dina, Andi,Lilla is ezt a szöveget hajtja minden nap, nehogy már te is elkezd. - Összebeszéltetek ellenem vagy mi van?
- Szó sincs ilyenről. - Csak nekünk van szemünk és ellentétben veled mi látjuk amit látunk. – Mindig mosolyog mikor meglát, suliban a folyosón is csak téged keres. Csak azt ne mondd hogy nem veszed észre,hiszen egyértelmű. Ennyire hülye te sem lehetsz-mondta Adél kissé ingerülten.
- Csak barátok vagyunk. Kész ennyi. Nem értem miért kell ezt így felfújni.
- Azt tudod ugye, hogy nagyon önfejű vagy?
- Jó. Hagyjuk ezt a témát. inkább nekiállok készülődni.
- Készülődni?- kérdezte közönyösen Adél.-  Na azt meg minek,ha csak barátok vagytok?
- Na jó, most már elég lesz  mára. Inkább menj most haza.
- Ha ez minden vágyad már megyek is - közölte. De én szóltam.
- Na végre. – Sóhajtottam nagyot
Mindjárt negyedkettő. Gyorsan letusoltam,a tükörhöz pattantam egy szemhéjtussal a kezemben. Nem tudtam két hasonló vonalat sem húzni annyira remegett a kezem az izgatottságtól. Mi??? izgatottság?? Na ne.. Sosem voltam még izgatott amikor vele találkoztam. Gondolataimat a csengő éles hangja zavarta meg. Az órára pillantottam, ÚRISTEN! háromnegyed kettő. Itt van. Az ajtóhoz rohantam,közben a hajamat igazgattam.
- Szia. Mehetünk? kérdezte az ajtóban állva kezében egy Milka mogyorós csokival.
- I-igen – akadozott a hangom. - Akarom mondani – Igen persze, csak össze szedem magam. Addig gyere be és dobd le magad valahová.
- Dobjam le??? mióta használsz te ilyen szavakat? - ráncolta a homlokát
- Milyen szavakat? kiabáltam ki a fürdőből.
-„dobd le magad”
- Mondtam ilyet?
- Ne játszd már a  hülyét furán viselkedsz amióta megérkeztem.
- Biztos a kávé miatt van.
- Kávé? te nem is kávézol-jelentette ki.
- Mától igen!
- Oké,mehetünk. elkészültem.
- Végre.  –  elégedetlenkedett.
- Na és hova megyünk?
Moziba-mosolyodott el.
- Mióta járunk mi…- akadt el a hangom - vagy is mióta járunk te és én moziba?
- Amióta te kávézol. azóta.
Irány a moziba be!
-A pénztárhoz Dávid ért először. - Kettő jegyet kérek-mondta Dávid
- kettőt??
- Igen kettőt. Én fizetek.
- És még én viselkedem furán- morogtam.
A film közepe táján a kezét a combomra csúsztatta. A szívem egyre hevesebben vert. Éreztem hogy az arcom kezd elvörösödni. Próbáltam úgy tenni mintha észre sem venném. Na de hát ki az a hülye aki egy ilyen dolgot nem vesz figyelembe.
A moziból kilépve próbáltam minél hamarabb lelépni. Valahogy kezdett kínos lenni az egész szitu.
Ö-Ö nekem mennem kell, anyu most írt egy SMS-t hogy azonnal menjek haza.
- Mondtam már hogy rosszul hazudsz? – széles mosoly lepte el az arcát. És lépett közelebb hozzám.
- Lehet hogy ezt még megfogom bánni, de legalább megpróbáltam- ahogy ezt kimondta karjait átkulcsolta a derekamon. -mélyen a szemembe nézett és megcsókolt.
- Úgy éreztem mintha puha,rózsaszín felhők között repkednék. Egyszerűen leírhatatlan.
Közben mintha egy dallam szólalt volna meg. „i knew that when i met you i’m not gonna let you runaway”
- Te zenét is rendeltél? mosolyodtam. Kipattantam az ágyból, mint a felhúzott paprikajancsi. Ahogy felültem az ágyam végén Adél ült. Zöld szemeit meresztve rám.
- Úgy nézel ki mint aki kísértetet látott. Mit álmodtál? ennyire rossz csak nem lehetett.
- Mit keresel itt –kapkodtam a levegőt mint akinek aszma rohama van.
- Megbeszéltük,hogy reggel jövök érted és együtt megyünk moziba. emlékszel?
- Az az átkozott mozi. Persze emlékszem már. - csuklott el a hangom,és sírógörcs tört ki belőlem.
- Míra mi baj?? ne csináld már megijesztesz
- Dáviddal álmodtam.
- és? mondd már ne mindent harapófogóval keljen kihúzni belőled.
- Dávid elhívott moziba. te pedig elkezdted magyarázni,hogy vegyem már észre hogy belém van esve. Amikor a filmnek vége volt a mozi előtt megcsókolt.
- Jujjjjjjj Míra szerelmes- kiabálta Adél
- Csitt már megőrültél?
- Nyilvánvaló hogy érzel iránta valamit.
- Most mi csináljak? nem akarom ezt érezni zokogtam tovább.
- Legyél vele olyan amilyen eddig voltál. Ha  ő is érez irántad valamit majd jelezni fogja,ha még eddig nem tette.
- Olyan jó hogy vagy nekem. Borultam Adél nyakába.