Hegyek között, völgyek között...

Egy baráti társasággal voltunk túrázni a Börzsönyben. Összesen kb. 20-an voltunk, az életkor 19 és 30 között, az ivararány kb. 1:1 arányú volt, és elég sok pár volt köztünk. Én is a barátnőmmel jöttem, és a banda magjához tartoztunk, úgyhogy elég sok embert ismertünk. Mindenki rendesen fel volt szerelve, jó nagy hátizsákokkal. Aki kocsival jött, szerintem jobban ráfázott, mert ugye 1 autóban elfér 4 - 5 ember, de nem táskákkal. A Nagymarosra menő vonat meg majdnem üres volt hajnali fél hatkor. A mocskos másodosztályú vagonokat is értékelni tudtuk ezek után, látva hogyan kászálódnak ki a hátsó ülésekről összegörnyedt lábakkal a csomagok alól az emberek. Eldöntöttük, hogy nem kisvasutazunk, inkább gyalog megyünk, úgyis többnapos túra akart lenni, még a végén túl hamar odaérünk. Azt se tudtuk egyébként, hogy hova lesz az az oda, mert csak két embernek volt elképzelése az útvonalról, azoknak, akik megtervezték. Egy tavaly végzett földrajzszakos párról volt szó.

Őket pont nem ismertük, ugyanis nekik volt valami túratervük, amihez embereket kerestek, és az egyik srác ismerte őket a társaságunkból. Egész helyesnek tűntek. A lány talán egy kicsit magasabb volt is, mint a barátja, (talán már inkább férje?) nagydarab, de nem kövér. A fiú izmos, a szakálla miatt többnek nézett ki a valós koránál. Végül csak sikerült összeszedni a csapatot, a nagy csővázas hátizsákokat, meg a kocsiban elgémberedett lábakat. Mosolygós arccal vágtunk neki az aszfaltnak. Hamar letértünk az útról, és bevetettük magunkat az erdőbe. Túravezetőink állítólag tudtak egy szép kis ösvényt. Hogy már nem kellett az autókra figyelni, lehetett csoportokba szerveződni, beszélgetni. Az út azonban elég nehéz volt főleg 20 kilós zsákokkal, így a kezdeti lelkesedés hamar megtört. Néhány óra menetelés után mindenki csak kókadtan ballagott, egyre kevésbé tudtuk értékelni a tájat meg a mellettünk időnként előbukkanó patakot.

A beszélgetések alábbhagytak, nem maradt senkinek levegője. Elöl viszont, mint tapasztalt túrázók, a két földrajzos csak húzta a társaságot, mire azt nem vették észre, hogy már szinte mindenki lemaradt. Végül vagy rájöttek, vagy valaki szólt nekik, mert egy kis tisztáson megálltak, és egy rövid szünet alatt bevárták a többieket. Mi ketten valahol a szétszakadozott csapat közepe felé jártunk, kézen fogva, hol egymásra, hol a tájra pillantva, közben lihegve cipelve föl az egyre nehezebbnek tűnő hátizsákot az emelkedőn. Most jól jött ez a kis kitartás, mert legalább maradt időnk pihenni, amíg a vége beér minket. Azért nagyon jó érzés volt egy pár percre ledobni a batyut, és végigfeküdni a füvön. Az időközben összeülő "haditanács" megvitatta, hogy akár haladhatnánk egy kicsit lassabban is, mert nem mindenki bírja, meg esetleg kereshetnénk egy talán nem ennyire szép, de jóval kevésbé meredek utat is.

Elrendeltünk egy gyors ebédszünetet, illetve inkább még csak tízórait. A túravezető páron belül egyre hevesebb vita kezdett kibontakozni. Mind a ketten egyre vadabbul érveltek, és mindenáron ragaszkodtak az alternatívájukhoz. Többen kezdtünk megijedni, hogy mindjárt egymásnak esnek, de az aggódó szempárokat figyelve azok a fiúk – lányok, akik hosszabb ideje ismerték őket megnyugtattak mindenkit, hogy nem telik el olyan nap, hogy ne veszekednének nyilvánosan. Igazából a legtöbben örültünk a vitájuknak, mert addig is lehetett pihenni egy kicsit, meg végre valóban megcsodálni az egyre látványosabbá váló hegyi erdőt. Ami azt illeti, ebben tényleg nem volt panasz, nagyon szép úton jöttünk eddig, a fák koronája legtöbbször összeért a fejünk fölött, a csapás egy szép hosszú szakaszon valami patakot követett, ami úgy kanyargott előttünk, mint valami játékos, hatalmas, csillogó erdei kígyó a zegzugos mederben. A barátnőm a társaságot is jobban szemügyre vette, a facérnak látszó fiúkat és lányokat egyből elkezdte vizsgálgatni, ki kire kacsintgat.

A fülembe sugdosta, kinek ki tetszik szerinte, és még olyan következtetésekbe is belebocsátkozott, ki kivel fog kézen fogva lejönni a hegyről a kirándulás végén. Bolondozva rákérdeztem, hogy ő kivel fog kézen fogva lejönni, mire ahelyett, hogy belesúgta volna a fülembe, finoman megharapdálta. Közben csak dűlőre jutottak az útvonalat illetőleg, vagy legalábbis összeterelték a beszélgető társaságot, és elindultunk ismét az erdőben. Kicsit tényleg lassabban haladtunk, legalábbis eleinte. Viszont a viták a két ember közt egyre hevesebbek lettek, ahogy valamilyen elágazáshoz közeledtünk. Vicces volt, ahogy a térképet lobogtatva egymásnak magyaráztak. Látszott rajtuk, hogyha nem is tudatosan, de színészkednek, mindenesetre elég meggyőzően ahhoz, hogy legalább egymást totál félrevezessék. Egyre kisebb utakra kavarodtunk, a végén már alig lehetett látni hol a csapás, és hol nincs, csak mentünk. Egy - két pár, akik lemaradtak, hogy csókolózzanak egyet úgy loholt utánunk, alig talált meg minket.

Ez egyszer velünk is előfordult, de megérte. Mondanom sem kell, el is tévedtünk, térképestől, földrajzszakostól, táskástól, mindenestől. Ebédelni már mindenki mosolyogva ült neki, és miközben tömte az agyát, azt hallgatta, ahogy a két ember hangosan veszekszik. Az egyik srác a csapat túlvégén már ki is figurázta őket, meg történeteket mesélt korábbi túrákról. Szívesen hallgattuk, közben azt figyeltem, milyen irányban változtak az elmúlt néhány órában az érzelmi viszonyok. Szolidan átöleltem a barátnőmet, és miközben a finoman elkészített szendvicseit majszoltuk, megvitattuk, miben látszik, hogy igaza lehet, és miben (illetve kikben) nem. Egyre közelebb simult hozzám, és egyre halkabban sugdosott a fülembe, de nem nagyon akartam feltűnősködni mindenféle látványos csókjelenetekkel. Mindenesetre éreztem, hogy nemcsak a fák szépsége tetszik neki ennyire az erdei levegőben, valami egyéb csoda is készül, és meg kellett hagyni egyáltalán nem volt ellenemre.

Ahogy újra elindultunk, egyre többször maradtunk le, egy kis ölelkezésre, de hol egy hasonló gondolatokkal szándékosan lassabban haladó, hol egy korábban leszakadt pár zavart meg minket. Ilyenkor összemosolyogtunk. Egészen más érzés a patak, a tiszta levegő, a fák és a természet ezer apró illatával körülvéve csókolózni. Valahogy az íze is más, az ember könnyebben is kap levegőt, és az egészben van valami megfoghatatlanul varázslatos, mintha az erdő részei lennénk mi is, kiszakadva a városi hétköznapok szürkeségéből, belevetve érzékeinket egy teljesen természetes csodának. Azt vettük észre, hogy egyre nehezebben érjük utol a csapatot, bár egyre kevesebb beszélgetést hallunk. Még a veszekedés is kezdett alábbhagyni, ahogy kezdett teljesen mindeggyé válni számukra is, hogy merre megyünk. Már amúgy is eléggé eltévedtünk, mindenütt csak fák és erdő, azt nem tudom, hogy lehet egy ilyen kis hegységben, mint a Börzsöny ilyen jól eltévedni, de csak sikerült.

Valószínű szép nagy hurkokat írtunk le, mert az a kis patak például állandóan ott volt valahol. Vagy az már egy másik patak? Mindenesetre mi még nehezebben ítéltük meg, így, időnként inkább egymásra figyelve. Az uzsonnaszünetben már igencsak szét volt szóródva a társaság a mezőn. Főleg a párok húzódtak a tisztás szélére, néhányan el is tűntek az erdőben. Mi speciel nem szerettük, ha megzavarnak, akár csókolózás közben sem, ezért inkább a beszélgető, ismerkedő csapattal maradtunk, de egyre nehezebben bírtunk magunkkal, főleg ha valami egyértelmű jelét tapasztaltuk egy reggel sikeresen megjósolt udvarlási folyamatnak. Amikor újra nekiindultunk, vettük észre, mennyit mentünk már. Nagyon nehéz volt ismét felállni és nekivágni. Többen a lábukat fájlalták, és arra kérték a túravezető párt, a többit majd holnap tegyük meg, de kérlelhetetlenek voltak, viszont újabb heves vitát váltottunk ki, hogy mennyit menjünk még ma.

Mindenki beletörődött hogy menni kell, és lassan előkerültek a párok is, kissé összekuszált öltözékkel, csillogó szemekkel. Mindenki jót mosolygott rajtuk, egyik - másik ember, akinek nem volt (itt a) párja vágyakozó tekintettel nézett rájuk. A hegy északi oldalán jártunk, és a nap már elbújt a csúcs mögött, úgyhogy viszonylag koraeste is elég szép sötétség borult a tájra. Senki sem kockáztatta már, hogy lemaradjon néhány puszira, inkább kézen fogva, egymást átkarolva haladtunk tovább. Én is átkaroltam a kedvesemet, aki egyre többször "akart" elbotlani valamiben. Gyakorlatilag alig haladtunk, mindenki már csak vonszolta magát, mégis további két óráig róttuk az ösvényeket. Valahogy sikerült megállapítani hol vagyunk, és így a túravezetőink beirányoztak valami "szupi kis tisztást", ahol kiépített tűzrakóhely is van, meg egy patak is, a változatosság kedvéért. Most az egyszer még egyet is értettek, és ezt egy csókkal még érvényesítették is, aztán közölték, hogy további fél óra.

Az osztatlan siker így elmaradt, és előjöttek a "Messze vagyunk még Törpapa?", meg hasonló fáradt viccek. Az egyik fiú tartotta bennünk a lelket, most hogy nem a veszekedéstől zengett a határ, az ő humorát hallgattuk. Közben kiderült, van egy lány is, aki elég szépen megkontrázta a poénjait, úgyhogy gyorsan őket is "összeboronáltuk". Mindenesetre - legalábbis ilyen fáradtan - nagyon szórakoztatóak voltak. Időnként többen beszálltak valami újabb poénnal, így szinte észre sem vettük, hogy ott is vagyunk. Pedig az órámra pillantva vettem észre, hogy a beígért 30 perc jócskán megduplázódott. A tisztás tényleg nagyon szép volt, ráadásul valami völgyben volt, és így még a naplementében is gyönyörködhettünk. Közben mindenhonnan fáradt kalapácsolás hallatszott, ahogy vertük fel a sátrakat. Két fiú elég gyorsan kész lett, ok elmentek fáért. Közös vacsora volt megbeszélve, méghozzá valami nagydarab szakács fickó jóvoltából, aki képes volt eddig felcipelni egy hatalmas kondért és egy csomó kaját, és még a saját cuccát is, igaz a sátrat így a felesége hozta, aki szintén nem volt kicsi.

Amikor felállították a szegény kétszemélyest, azon mosolygott mindenki, hogy fognak elférni benne. Közben én is felvertem a miénket, egész jó helyet találva. A terep nem lejtett, nem volt egyenetlen, és az uralkodó szélirány nem erre hozta a tábortűz füstjét, ráadásul egy szép nagy fa oltalmazta. A párom nagyon otthonosan berendezte. Kitalálta, hogy mivel ugyanolyan hálózsákunk van, ha teljesen szétnyitjuk, és szemből egymásra tesszük, össze lehet zipzárazni őket. Csak középen alul marad egy kis luk, de azt lefedtük két törölközővel. Ügyességét sok finom csókkal jutalmaztam, és nagyon vártam már, hogy használhassuk is a "találmányát". A tábortűz felől már a készül a vacsora, illatai kezdtek felénk szivárogni, s mindenki kezdett összeülni körülötte. Időközben gyakorlatilag besötétedett. A két mókamester vitte a szót, egymással szemben ülve "csatáztak", időnként egymás nemét szidó viccekkel szórakoztatva a közönséget.

Elég jól két csoportra is szakadt a társaság, mígnem valaki ki nem találta, hogy hagyják abba a párbajt, inkább csókolják meg egymást. Ez a javaslat annyira tetszett a csapatnak, hogy hangosan követeltük a dolgot. Mire kész lett a vacsora, az unszolás, és néhány pohár alkohol orális alkalmazásának hatására csak sikerült rávennünk őket egy puszira. Az összes létező elemlámpa feléjük irányult, az egyik srác két kanalat és egy tányért használva dobpergéssel fokozta a hangulatot, mígnem kis "segítséggel" megtörtént a bemutató. Persze elpoénkodták utána, de ahhoz képest egész szépen egymás ajkára tapadtak. Ez meghozta a mi kedvünket is, és a finom gulyás előtt előételként megkóstoltuk egymás puha ajkait. Azért a leves is nagyon finom volt. Vacsi után előkerültek a hangszerek, énekeltünk, de táncolni senkinek sem volt kedve. Mindenkiben most realizálódott igazán, mennyire fáradt. Kedvesem is inkább végigfeküdt a füvön, fejét az ölembe hajtva hallgatta a muzsikát meg a beszélgetéseket.

Hamar el is lankadt a társaság, volt hogy hosszú percekig csak némán ült mindenki, mert a sátrakig is el kell jutni, át kell öltözni, be kell vackolódni meg ilyesmik. Az egyik ilyen csönd alkalmával arra lettünk figyelmesek, hogy a közeli sátor nagyon mozog. Ütemesen súrlódik a hálózsák a polifoam - on, a váz meg majd összerogyik időnként. Minden apró nyögdécselés kihallatszott, bár megpróbálták elfojtani. Felismertük őket. A túravezetőink... Mindenkit "hangos mosolyra" fakasztott a dolog. A szempárok a sátorra szegeződtek, és figyeltük mi történik.
- Most bezzeg nem veszekedtek mi? - hallatszott a hátam mögül, az egyik srác kissé spicces, de jókedvű hangja. Erre kitört a harsány nevetés, és a gyereket alig bírtuk néhány újabb pohár alkoholtartalmúval lebeszélni róla, hogy megzavarja őket. A sátor felől csak valami halk morgás volt a válasz, nem nagyon érettük. Furcsa jószág ez a vászon, amelyik hangot nem akarja az ember, hogy kijusson, azt még fel is erősíti, de a beszédet többnyire érthetetlenné teszi.

Mindenesetre gonosz módon ezen is jót nevettünk. Azon vitatkoztunk, hogy bírják ennyi veszekedés meg rohangálás után még ezt is. Végül viszont a beszélgetések nem jutottak messzire, inkább csak ült mindenki. Kedvesem egyre többször nézett fel rám. Szemében a tábortűz fénye táncolt, arca fáradt volt, de ajkai csókra nyíltak. Csodálatosan szép volt, ahogy az ölemben feküdt, és felnézett rám. Haja szétomlott a lábaimon, keze finoman a derekamat simogatta. Pár perc múlva elindultunk a sátor felé. Akkor vettem észre, hogy már alig vannak a tűz körül. A szakács házaspár sürgölődött még, ők is igen fáradtan, és egyre többen tértek nyugovóra. Feltápászkodtunk, de a lábunk teljesen elnehezedett. Kedvesem alig bírt megállni rajtuk. Végül az ölembe emeltem, és mit valami fáradt menyasszonyt vittem a sátrunk felé. Szerencsére egy kifogyott innivalós palackban odakészítettünk egy kis patakvizet, ami hűs volt és tiszta, de már épp csak arra volt elég ez a kis frissítő, hogy amíg megmosakszunk, és átöltözünk, ne aludjunk el.

Bebújtunk a kétszemélyes hálózsákba, és végignyúltunk a szűk kis sátorban.
- Azt hiszem nOr, bármennyire is szeretném, ma már egyszerűen nem fog menni.
- Nekem sem... - feleltem, és gyengéden átölelve egy hosszú csókkal jó éjt kívántam neki. Ahogy elcsöndesedtünk, hirtelen megelevenedett az erdő. A patak felől nagyon halk csobogás szűrődött be. Ahogy az emberek nyugovóra tértek, egy - két tücsök vad ciripelésbe kezdett, messzebb egy bagoly huhogott, és még az ébren lévő emberek neszezését, halk beszédét is hallhattuk. Orromban és a hajamon éreztem a füst szagát, és az erdő illatát. Mégis tiszta volt a levegő. A világos anyagon keresztül besütött a Hold fénye, és ahogy néhány apró lángocska még égett a tűzben, a kékes holdfénybe egy kis meleg szín keveredett. A levegő viszont kezdett lehűlni, a szúnyoghálón beáramló fuvallat üdítően simogatta az arcomat.

Akármilyen fáradt voltam, nem tudtam elaludni. Ránéztem a kedvesemre. Lehunyt szemmel háton feküdt, a holdfény fehérré és simává tette a bőrét, kiemelve minden kerek arcvonását. Haja kócosan kanyargott szerteszét a feje körül, lassú légzése lágyan emelgette a kebleit, vele együtt a hálózsákot. Ahogy fogtam a kezét, éreztem hogy teste meleg, ereiben lüktet a vér. Tudtam, hogy ő sem alszik. Egész nap kívántuk egymást, és mégis elmarat a beteljesülés. Mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, kinyitotta a szemeit, és nagyon lassan felém fordul. Látszott rajta, hogy minden mozdulat szinte fáj, mégis megteszi. Én is felé fordultam, és lassan átöleltem, bár nekem is sajgott minden tagom. Nagyon lágy csókolózásba kezdtünk. Forró ajkai úgy simultak a számhoz, olyan szerelmesen és finoman, hogy teljesen felizgatott. Agyam lázban égett, testem azonban alig engedelmeskedett. Még csak szenvedélyesebben sem voltam képes megcsókolni, de így is nagyon élveztem.

Amennyire tudtam, szorosan magamhoz öleltem, és éreztem, hogy ő is így van vele. Lassan simogatni kezdtem. Bőre eszméletlenül puha volt, vékony hálóingén keresztül is forró. Lágyan ő is simogatott, de időnként szüneteket kellett tartani, mert nem volt több energiánk. Ott volt előttünk a "desszert", de nem értük el, nem bírtuk élvezettel elfogyasztani. Izmaink feladták mára, de lelkünk többet akart. Benyúltam a hálóing alá, és a melleit kezdtem simogatni. Megmarkoltam a keblét, és egy ujjal kényeztettem a bimbóját. Egészen halkan, elcsukló lélegzettel nyögdécselt, és közben ujjai a férfiasságomat keresték. Amikor megtalálták, összerezzentem. Puha ujjacskáinak vége jéghideg volt. Hamar felmelegítettem őket, és behunyt szemmel élveztem, ahogy húzogatja, simogatja, apró, puha, lassú és fáradt mozdulatokkal. Nagyon jól esett. Cserébe én is benyúltam a combjai közé. Egészen forró volt már, és enyhén nedves.

Ahogy simogattam, felhúzta a combját, és utat hagyott nekem, közben lágyan kényeztetett tovább. Ráhelyeztem a tenyerem az ölére, és lassan, egész kézfejemmel simogatni kezdtem. Éreztem, ahogy ajkai az enyémre tapadnak. Viszonoztam a csókját. Szenvedélyes volt, mégis lassú, lágy, és érezhetően fáradt. Egész testével közeledett hozzám, mellét az enyémhez nyomta, és lassan ingerelt tovább. A vágyaink erősebbek voltak, mint az izmaink, mégis okoztunk elég örömet egymás lelkének. Annyira érzékien csókolt, olyan finoman simult hozzám, és olyan kellemesen simogatott, hogy teljesen "felnőttem" a markában. Érezve, hogy fel tud tüzelni, egyre gyorsabban kényeztetett. Válaszként én is fokoztam a gyönyörét, ujjaimmal egyenként végigzongorázva nedvesedő, vérrel telt, puha kelyhén. Alig észrevehetően gyorsult az iram, fokozódott az élvezetünk, de egyszerűen képtelenek voltunk átbillenni a holtponton. Egyszerűen nem bírtuk tovább. Leálltunk.

Könnyes szemmel, de az élvezettől feltüzelt arccal nézett rám.
- Sajnos nem bírom... - mondta, de ezzel csak tovább fokozta a lelkem vágyait.
- Én sem nagyon, de eszembe jutott valami... - Mondtam neki mosolyogva. Megcsókoltam, és magamhoz húztam. Oldalt fekve, egymással szemben hozzásimultam. Férfiasságom becsúszott a forró szirmok, és a puha lábak közé. Egészen lassan mozogni kezdtünk, közben lágyan csókolóztunk. Felhagytunk a mozgással is, inkább csak éreztük a csodát, hallgattuk a tücsköket, a patakot, és élveztük a mozdulatlan érintést. Lélekben vad szeretkezésbe kezdtünk, szinte hallottam, ahogy arra gondol, hogyan juttatom el a csúcsra egymás után, és én is felidéztem az emlékeinket. Annyira élethű volt, annyira színes, hogy férfiasságom ismét teljesen megtelt vérrel.

A kedves azonnal észrevette, és forrón megcsókolt.
- Tedd be kérlek... - súgta a fülembe, vággyal kevert, halk hangon. Egyszerűen nem lehetett ellenállni. Kicsit engedtem az ölelésből, és a helyére igazítottam a szerszámom, majd lassan belécsúsztattam. Mély sóhajjal fogadott magába, figyelve, ahogy minden erőmmel erre összpontosítok. Izmai ernyedtek voltak, a szokásosnál jóval kevésbé szorított meg, de most így ez is nagyon jól esett. Behunyt szemmel élveztem, ahogy körülvesz a puha forróság. Amennyire bírtam erősen magamhoz szorítottam ernyedt, törékeny testét, és vele együtt hanyatt fordultam. Végignyúltam a sátorban, és megvártam, amíg kényelembe helyezkedik rajtam. Minden mozdulata nagyon jól esett. Szándékosan "ügyetlenkedett" egy kicsit, apró gyönyöröket okozva mindkettőnknek. Megcsókolt, és a fülembe súgta:
- Köszönöm, ez nagyon jól esik.

Viszonoztam a csókját, és ahogy a vállamra hajtotta a fejét, lassan simogattam a haját. Egészen lassan mozgattam a csípőmet, érzékeny testrészeink azonban felfogtak minden apró ingert. Megpróbáltam megnyújtani minden mozdulatot, egész mélyre hatolni, majd vissza. Eleinte segített is egy kicsit. Együtt sóhajtottunk minden mozdulatnál, lassan beszívva a friss levegőt, az erdő és egymás illatát, hangját. A fáradtság olyanná tette, mintha már most is álmodnánk. Nem gyorsítottunk, inkább fáradtan csökkentettük a mozdulatok számát. Lágyan simogattam a hátát, amíg észrevettem, hogy el is aludt. Én is holtfáradt voltam, így abbahagytam minden finom kis mozgást, és a kellemes súllyal a mellkasomon, a gyönyörű formát érezve a kezeim közt, azzal a csodálatos forró szorítással én is áteveztem az álmok világába. Fantasztikusan szépeket álmodtunk aznap éjjel.