- Mindig volt benne valami megmagyarázhatatlan düh, amit senki, még az édesanyja sem tudott kezelni. Mikor visszatértem Londonból, valósággal rám rontott a istállóban, a földre lökött és fojtogatott.Azt ismételgette, hogy megfizetsz mindenért.Csak azért nem járt sikerrel, mert a lovak megvadultak és kitörtek, mire a házból odacsődültek.
- Tehát, mostoha fivére, meg akarta erőszakolni?
- Képzelheti,apám tajtékzott, és Itáliába küldött, hogy megvédjen tőle.
- Mint tudja nyomozó, helyzetem a családban meglehetősen kényes. Anyám halála után, apám hallani sem akart házasságról. De a nagynéném győzködte, hogy nősüljön újra. Úgy vélem ebben nagy szerepe volt annak is, hogy emésztette a bűntudat. A tény, hogy a birtok, apám halála után idegenkézbe kerül, olyan teher volt, amit nem akart élete végéig cipelni. Végül öt év múlva apám feleségül vette másodunokahúgát, Cassandrát, és megszületett William.
Sajnos sok bánatot okozott apámnak, beteges gyermek volt, akit anyja a széltől is óvott, bár a tanulmányaiban gyorsan haladt és mindenki szeretetreméltó fiúnak tartotta, én tudtam, hogy gyűlöli apát. Mérhetetlenül féltékeny volt a szeretetre és figyelemre, amit apámtól kaptam. Sajnos apánk bár nemes ember volt, a szó minden értelmében. El kell ismernem, hogy mindig engem tüntetett ki figyelmével.
- Mit szólt mindehhez Mrs. King?
- A mostohám tökéletesen tisztában volt mindezzel. De nem mondhatom, hogy nem próbált meg megvédeni, a maga csekély és erőtlen módján. Amikor csak alkalma volt, elküldött a házból.Bejártam fél Európát, miközben csak egy hely után vágyakoztam, az otthonom után. Bevallom, sokáig nehezteltem rá, azt hittem apámtól akar eltávolítani. Most már tudom, hogy ő hamarabb felismerte a fia beteges és visszataszító természetét.
- Amit ön úgy hálálta meg, hogy megmérgezte Mrs. Kinget?
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-10-19
|
Novella
Jánosnak az orgazdának egy rendkívül esemény megváltoztatja addigi bűnös életét.
2025-10-15
|
Merengő
Gyülekeztek a fellegek mint a B közép a focimeccs előtt. Egy villám belecsapott egy kiskutyába....
2025-09-29
|
Novella
Isabelle az egykori sztriptíztáncosnő zsaroló levelet kap.A zsaroló azt követeli egy éjszakát...
2025-09-27
|
Novella
Viktor az író elveszti ihletét végül némi segítséggel ugyan de újra rátalál.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Nyolc körül hirtelen kialudtak a fények a környéken. Általános áramszünet volt. Moretti döbbenten hallgatta a semmit a fülhallgatóból. Rájött, hogy rettenetesen átverték. Kivágta a kocsi ajtaját, és rohant fel a megfigyelt lakásba. A sötét, ismeretlen lépcsőházban kétszer is felbukott, mire a másodikra ért. A lakásban talált másodkulcs alapján készített kulccsal bement. Sejtelme beigazolódott...
A Kommandósokkal együtt érkezett a helyszínre. Az Ajtót betörték, berontottak, az egész házat átkutatták, de nem találtak senkit. Bill majd kidőlt, olyan ideges volt. A Kommandós egység pár perc múlva elviharzott, átadták a helyszínt az F.B.I. szakértőinek. Ekkor Bill az ajtóból hátrafordult, és szinte fejében érezte a szíve lüktetését, amikor a piros Ferrari beállt a kocsibehajtóra.
Hozzászólások