Gyilkosok közt

I.

Az őrület lecsap


Nyisd ki a szemedet. Lásd, amit én láttam. Érezd át, amit ma Én éreztem.  Tarts velem, ameddig csak a nyitott szemeid ellátnak. Bízz bennem, legyél erős. Ne félj, ne gyűlölj, csak kövesd, amit elkezdtem. Ne nézz a földre, csak most ne. Ne lásd a vért, amit ontott, csak most ne. Ne érezd a halál szagát, csak most ne. És ne...NE KÖVESS ENGEM!
Az utca sarkán abbamaradt az ordibálás, elmúlt a félelem, abbamaradt sírás. Két ember közül már csak egy van talpon. Megered az eső. Éjfél tájt járhat az idő. Egy hang jött valahonnan. Nem a sarkon volt ez, hanem a zugban. A sarok melletti zugban, ahol csak egy kis rejtekhely van azoknak az embereknek, akik kicsit levegőzni szeretnének. Ilyen ember Karol is. Akarom mondani, ilyen ember volt, míg a halál peremén le nem táncolt. Pontosabban amíg a halál peremén lelökték. Most mozdulatlanul fekszik. Sötét van. Nem látni, de egy pocsolyában fekszik. A pocsolya egy vértócsa. Vérzik. Vérzett. A másik ember előtte két lépéssel kapkodva veszi a levegőt. Koppan az üvegszilánk a betonon. Az alak térdre ereszkedik.
- A TE HIBÁD VOLT! - ordította sírva a férfi hang.
Rájöttem ki Ő. Roy Natals. Egy éve költözött Californiába. A szüleit nem is ismerte, testvére nem volt...vagyis nem tudja, hogy volt-e. A suliban kezdetek óta Ő volt az úgymond különc gyerek, akinek egy barátja volt, és vele is mindig csak bajba került. Például amikor kémia órán megbütykölték a tanári széket. Egyből az igazgatóhoz kerültek, aki eleinte elnéző volt, de aztán egyre egyre  mérgesebb lett a fiúkra. Amikor megérkezett Californiába, minden reggel és este egy hangot hallott a fejében. Hihetetlenül idegesítő és egyszerűen a teste nem tud ellenállni neki. Mindent megcsinál, amit mond, és nem tudja, hogy mi ez. Egy hang, ami azt suttogta:
- Tett meg! Tudom, hogy meg akarod! Képes vagy rá! Ő is ezt akarja!
Vagy:
- Jaj Roy! Nézz magadba, lásd a gyilkost! Lásd, és harcolj! Lépj a nyomdokaimba! Várok rád, bárhol, és bármikor!
Fekete haját szinte imádta, hogy fekete, és nem az a tipikus szőke vagy barna srác. Szemei tengerkékek, ami úgy csábította a lányokat, hogy szegény le se tudta kaparni Őket.
Soha nem akart gyilkos lenni, de a hang úgy eluralkodott rajta, hogy csak megtörtént... 
Roy csak állt némán, és nézte azt az alakot, aki ott feküdt. Kicsit megijedt. Gyilkos lett.

-10 perccel ez előtt-


Dúdolást hallottam az utcán. A szerény Karol Wint indult haza legjobb barátnőjétől. Karol soha nem részeg, soha nem rossz. Ő az a 'stréber' lány, a maga 16 éves korával. Imádja az iskolát, a tanárok is szeretik.
Halkan lépkedett a csendes, fekete utcán. Éppen a sarkon volt, amikor meghallott egy hangot. Nagyon megijedt.
- Karol! Téged kerestelek! Hol is tartottunk? - a félelmetes (eddig nem volt az) Roy lépett elő az egyik sötét helyről.
- Áh Roy! Nos, milyen, hogy kirúgtak a suliból? - kérdezte gúnyosan mosolyogva a lány.
A fiú csendesen lépkedett utána.
- Nos remek...de tudod, ha nem mondtad volna meg, hogy azt az idegesítő tanárt 'véletlenül' meglöktem...most nem lennék ilyen helyzetben! - felelte nekidőlve egy falnak.
- Véletlenül? Meglökted? Rád szólt, és majdnem kilökted az ablakon! Mi bajod van? - kérdezte, és közben megvetően nézett a fiúra.
Roy éppen vissza akart szólni, amikor maga előtt egy fehér csillanást látott. A hang megint szórakozott. Roy szeme elfeketedett.
- Héj! Ezt nem hagyod ennyiben, ugye!? Csináld!
Roy elmosolyodott. Karol csak nézte, és nem csinált semmit.
- Idióta! - mondta aztán.
A fiú elindult felé. Amikor odaért, megfogta a lányt ruháját, és egy kicsit megemelte.
- Hogy mondtad? - kérdezte.
- Engedj el!
A lány a fiú kezét fogta, és próbálta leszedni magáról, de nem nagyon sikerült.
Mellettük volt egy törött ablak, és a szilánkok a földön hevertek. Karol felvett egyet, és egy jó pillanatban belenyomta a fiú kezébe.
Roy felkiáltott, és elengedte a lányt, aki elkezdett futni.
- Menj!
Jött a hang megint. A fiú felállt, megfogta a szilánkot, amit a lány elejtett, és utána sietett. Hamar utolérte, és amikor ezt Karol meglátta, megijedt, és elesett.
- Roy! - kiáltott.
- Mi van? - kérdezte a fiú mosolyogva.
Karol becsukta a szemét. Roy felállt, és elindult. A lány fellélegzett, és már tápászkodott fel, csakhogy a fiú, aki eddig hátat fordított neki, eldobta a szilánkot, ami eltalálta a lányt.
Roy kicsit megemelte a fejét, és nézte. Karol még egyszer rápillantott, és becsukta a szemeit.

Megeredt az eső, de a fiú még nézte egy darabig a lányt, de aztán elindut fáradtan, és vizesen haza. Nem lakott messze, ezért gyorsan hazaért. Levetette a vizes cuccait, és lefeküdt aludni.

A nap fényesen sütött be a kis narancssárgás szobába. Roy mérgesen takargatta szemét. Amikor végre megszokta az ablakon beszűrődő napfényt, a csengő zavarta meg.
'- Az Istenért! Ki a fene az?' - gondolta magába és csoszogva a fehér ajtóhoz lépett. Kinyitotta és nagy meglepetésére egy szőke, napszemüveges lány állt az ajtóban. Roy még meg sem tudta nézni, a lány már a jobb kezét az állára helyezte.
- Aha! Roy Natals! 16 éves vagy, igaz? Hmm...- mondta az idegen, csengő hangú lány.
Roy még nem ébredt fel teljesen, de már érezte, hogy valami van az állán. A lány jobban szorította, mire a fekete fiú már figyelmes lett. A lába nem érte a talajt. Ellökte a lányt, aki elengedte a fiút. Roy köhögött, a lány viszont nevetett és belépett az ajtón. Becsukta, azaz bevágta maga mögött.
- Ki vagy te? - nyögte ki a köhögés között egy kis szünetet tartva.
A lány szemügyre vette a kis házat. Aztán a fiút szemlélte.
- Ezer bocs! Kapcsold csak be a TV-t! - felelt a lány a TV-jére mutatva.
Roy gyorsan bekapcsolta. A reggeli híradó ment benne.
- ...És múlt éjjel gyilkosság történt a Santa Funn utca sarkánál.Az áldozat feltehetően Karol Wint, de a tettest nem ismerjük. A halott testet nem találjuk. És végül...-kapcsolta ki az idegen lány.
- Tudom, tudjuk, hogy te voltál, Roy! - könyökölt le az asztalra.
- Honnan tudod? És ki vagy te? Magyarázd ezt meg! Ki tudja még? Mi van? Nem értem! - felelt a fiú, akin látszott, hogy semmit nem ért ebből, csupán annyit, hogy megölte tegnap azt a lány. A szőke újra rákezdett.
- Rendben! Az én nevem Cirara Qwarter. A Városi Gyilkosok című alakulat fő tagja vagyok. Vagyis voltam, csak letettem a vezetői posztot. Na szóval az a lényeg, hogy nem véletlenül ölted meg a lányt. Ez különleges, úgymond, adottság, amit kaptál. Mi nem gyilkosok vagyunk, habár a nevünk az, de a jót szolgáljuk! Itt, az 'emberi' világban gyakran esünk gyilkolási vágyba, ezért is ölünk. Ez ellen nem tudunk tenni. Azért jöttem, mert most velem kell jönnöd! Bemutatlak a bátyámnak, a vezetőnek, aki lehet, hogy befogad. És akkor minden alól fel leszel mentve. Suli, gyilkolás, lopás, bűnügy, akármi! Nem semmi velünk az élet! De...ha puhány vagy, kinyírnak! Jöhetsz egy próbanapra is! Na benne vagy?
- Nem! Hagyj ezzel a szarral! Hány évesnek nézel? - háborodott fel a fiú, aki már kapisgálta mi folyik itt. A lány csak mosolygott és ez fura volt.
- Hát jó! Akkor ne gyere! Pedig remek lehetőséget ajánlottam fel! - azzal levette a szemüvegét – Viszlát, Roy Natals! Öröm volt megismerni!
A lánynak türkiz szemei csillogtak a fekete fiúra, aki ámultan vette szemügyre a lányt. Amikor feleszmélt, már az ajtóban állt a gyönyörű lány.
- Inkább mégis megyek egy próbanapra! De ha ez valami szórakozás, én...
- Megölsz? - nevetett Cirara, aztán visszatette a szemére a szemüveget. - Gyere! Nem lesz semmi baj! Kivéve ha ki nem nyírnak... azonnal!
- Mit vigyek?
- Jó leszel így! Majd nézünk neked ruhát! - és kisétáltak a kis házból. Persze Roy nem hitte el, hogy valamiféle misztikus hülyeség létezik. Lent egy nagy, fekete kocsi várta őket. Cirara beült a sofőr ülés mellé. Intett a fiúnak, hogy ő hátra üljön. Roy félelmet nem mutatva beült az idegen kocsiba, egy fiatal, jóképű fiúval szembe.
- Hello Natals! Én Felix Qwarter vagyok, Cirara bátyja, egyben a Városi Gyilkosok intézet vezetője. Gondolom Cira mindent elmesélt. De...az eredetünket nem! Szóval, Cira és köztem két év van. Amikor hat voltam, a szüleimet a szemeim előtt ölték meg. Valami nagy bika -féle volt, de annál sokkal hatalmasabb. Akkor felém közeledett. Én sírtam és üvöltöttem, majd valami furcsa, fehér burok jelent meg körülöttem. Pizsamám átváltozott fekete köpennyé, és a kezeimben egy egy kard volt. Dühöt éreztem. Az a bika már többé nem létezik. Téged pedig most elviszünk a bázisunkra és utána kiképezünk.
- Hányan vagytok? - kérdezte a fekete fiú.
- Nagyon sokan! És ha még te is csatlakozol, erősek leszünk. Te különleges vagy, mert először üvegszilánkkal öltél. Mindenki más durvább eszközzel volt csak képes. Csatlakozz hozzánk, Roy!
- Rendben! - szánta rá magát, hogy ezt kimondja.
- Főnök itt vagyunk! - szólt hátra a sofőr. A mellette ülő lány mosolyogva – még mindig – szállt ki. A hátsó ülésen lévő fekete hajú fiú izgultan szállt ki. Mögötte pedig Felix is kiszállt. A kocsi tovább hajtott. A szőke lány valamit súgott a bátya fülébe. Roy az izgalomból átváltott csodálkozásra. A hely hatalmas. Nagyon sok garázs van bal oldalon, tele kocsival. Középen volt egy hatalmas, körülbelül húsz emeletes, fehér, üveges ház. Jobb oldalon pedig fák vannak, amik valamit eltakarnak. Felix elindult a ház felé. Roy még nézte a házat, de aztán a lánnyal ők is a ház felé vették az irányt.