Gyilkosok a múltból

Az erdő ködbe burkolódzott. Késő este volt. Tíz-tizenegy óra fele járhatott az idő. Csöndes késő novemberi este volt. A talajt vastagon borító avart néhány hófolt fedte. A legtöbb fa már elhullajtotta leveleit. Csupán a fenyők és pár óriás fa vetett árnyékot lombjával a tájra. Csönd volt. Csak a fák ágait rázó szél és egy-két helyen varjúkárogás hallatszott. Nagyritkán egy-egy mókus még átszaladt a mezőn egyik fától a másikig mielőtt nyugovóra tért volna megkezdve téli álmát. Két fiatal rohant keresztül az erdőn. Egy tizenhét év körüli lány és egy nála valamivel idősebb fiú. Vidáman nevetgélve rohantak befelé a sűrű erdőbe. Dzsekijükbe és a lány hosszú hajába belekapott a csípős hideg szél. Pár perc múlva egy ember nagyságú sziklához értek. A lány nekidőlt és kifújta magát. A fiú mögötte állt meg. Előrehajolt, kezeit a térdére tette és úgy pihegett ő is. Alig egy perc múlva a lány megfordult és halkan nevetgélve a fiú szemébe nézett.
- Nem követ minket az öcséd David? - kérdezte.

A fiú hátrapillantott. Egy percig a mögöttük elterülő erdőt kémlelte majd visszafordult.
- Nem... - mondta de nem tudta folytatni, mert a lány ekkor magához rántotta és megcsókolta. Átkarolta David nyakát és szenvedélyesen csókolta a száját.
- Jenifer! - kiáltott fel halkan a fiú elhúzva fejét. A lány szemébe nézet. Ám látva a lány huncut mosolyát hamarosan ő is elmosolyodott és megcsókolta a lányt. Percekig állhattak így, amikor hirtelen valami rájuk esett az egyik fáról. A két fiatal nevetve elterült a hóban. David lepillantott, hogy mégis mi volt az, ami fellökte őket, ám a látványtól rögtön megdermedt.

Arcáról eltűnt a mosoly. Szemei kidülledtek, izmai megfeszültek. Egy pillanat múlva Jenifer is oda pillantott és ekkor meglátta a lábaik előtt heverő holttestet. Egy nagyjából százhatvan centis test cafatokra tépve. Alig volt rajta valami ruha az is darabokra szaggatva. A betört koponyából és a csonkolt vállból ömlött a vér. David felállt és megkerülte a testet. Jenifer is föltérdelt és vizsgálgatni kezdte a halottat.
- Ez Billy! - kiáltott föl David. Ereiben megfagyott a vér. Mostmár biztos volt benne. Felismerte öccse kabátját, a nyakában lógó elgörbült dögcédulát mely még az apjáé volt, és amelynek másik felét David Jenifernek adta. Felismerte a halott testet. Egy pillanat múlva már a lány is ráismert az élénk, virgonc tizenkét éves fiúra. Davidre tekintett. Arca elfehéredett.
- Ki vagy mi tehette ezt? - kérdezte.
- Nem tudom. - felelte David. - De...

Hirtelen a fiú teste megmerevedett. Arca elsápadt, szemei mégjobban szinte már természetellenesen kidülledtek. Ajkain vékony csíkban vér jelent meg. Egy csepp leesett a sárgás avarra aztán a fiú is összeesett. A hátán három hatalmas karom nyom látszódott. Végigszántotta az egész hátát. A kiömlő vér elborította a földet. Jenifer felpattant és a halott mögé pillantott. Egy hatalmas nála valamivel magasabb lényt látott meg a két hulla mögött. Egy hatalmas két lábon álló lényt. Testét sárga és zöld pikkelyek fedték. Hosszú farka félelmetes teste mögött lengett. Mellső végtagjai rövidek de mégis erősek voltak. Három hatalmas karmáról vér csöpögött. David vére.

Hosszúkás feje még meg is koronázta a félelmetes testet. Szájában akkora fogak ültek, mint a lány ujjai. Mélyen ülő szemeiben félelmetes tűz égett. Jenifer gondolkodás nélkül felpattant előrántotta a zsebéből apja revolverét, amelyet akkor adott neki amikor Daviddel a romos külvárosba és az erdőbe kezdtek mászkálni naplemente után mondván „szükséged lehet rá”. Most látta be hogy igaza volt. Egy pillanat alatt megragadta a fegyvert, előre szegezte és elsütötte. A lény elugrott a golyó elől. Talán már a pisztoly látványa riasztotta veszélyérzetét. A lány hátrahőkölt a lövés erejétől. Nem készült ekkora lökésre. Csak a mögötte álló fa állította meg. Gyorsan bebújt a növény mögé. A fejéhez kapott és mikor visszahúzta a kezét az vértől piroslott. Valószínűleg a fába verte be a fejét. Csak most gondolkodott el azon hogy mi lehetett az ami megölte a barátját és annak öccsét.
- Egy Velociraptor!?- hasított belé a felismerés ám nem akarta elhinni.

Hirtelen mintha megerősödött volna a szél hátulról. Jenifer elugrott a fától, amely egy pillanat múlva kidőlt a lény farkának ütésétől. A lány gondolkodás nélkül berohant az erdőbe. Gyorsan a közeli sziklákhoz rohant. Mostmár örült hogy az őslény mániás biológia tanáruk megnézette velük azt a csomó filmet a dinoszauruszokról. Mostmár tudta hogy nem futhat el ezelől a több mit 50 km/h-val haladó lény elől. Ráadásul neki az erdő az otthona. Ő meg csak „látogató itt”. Ezért tanácsosabb volt elbújni. Csak most volt ideje végiggondolni az egészet. Egy szikla mögött ülve és lihegve.
- Ezeknek a lényeknek már 65 millió éve ki kellett halniuk. Akkor mit keresnek ezek itt? - gondolkodott félig hangosan.

Ekkor hirtelen a semmiből előugrott a félelmetes hüllő és hatalmas álkapcsával felé közeledett. Jenifer félreugrott és kétszer elsütötte a pisztolyt. Az egyik golyó célt tévesztett de a másik egyenesen beletalált a raptor szemébe. A hüllő üvöltve rángatózott. Egy hatalmas farok lendítéssel egy sziklához vágta az ijedt lányt. A pisztoly berepült a sűrű rózsabokrok közé. Jenifer felugrott és rohanni kezdett. Már nem törődött a lények anatómiájával csak minél messzebb akart kerülni tőlük. Nem érdekelte hogy milyen gyorsak, hogy utol érik-e csak az hogy elmeneküljön onnan. A raptor pár másodperc múlva felkapta a fejét, beleszaglászott a levegőbe és vérző szemmel a lány után rohant.

Jenifer csak rohant és rohant. Hallotta a félelmetes ragadozó súlyos lépteit a háta mögött. Hallotta a vérfagyasztó visítást és a fák recsegését a súlyos test alatt. Olyan gyorsan futott, ahogy csak bírt. Hosszú fekete haja belegabalyodott a kesze-kusza ágakba, de ő csak futott. Lába már tiszta vér volt a bozót tüskéinek vágásaitól, de ő nem lassított. Ekkor mintha távolodott volna a félelmetes lény lépteinek a zaja. Az üvöltés, a farecsegés. Egyre messzebbről hallatszott, míg végül teljesen elcsendesedett. Jenifer megállt és kifújta magát. Ám hirtelen valami recsegést hallott a feje fölül. Felpillantott és látta, ahogy a raptor egyenesen felé repül a lombkoronából. Hátra ugrott mielőtt még a gyilkos rá esett volna.

Amikor a raptor földet ért a lány kővé dermedt. Gondolta ez is csak egy ragadozó. Ha meg sem mozdul nem veszi észre. A félelmetes hüllő óvatosan lépkedett előre. A levegőt szaglászta. Úgy tűnt, hogy a csel bevált. Ám ekkor hatalmas robaj tört ki. Jenifer csak annyit érzett hogy kicsúszik a lába alól a talaj és egy hatalmas karom fúródik a mellei közé. Ekkor ötlött csak fel benne. A raptorok falkában vadásznak és a látásuk sokkal élesebb, mint más fajoké. Nem csak a mozgást érzékelik. Mozdulatlanul is megkülönböztetik az ehetőt a nem ehetőtől. Amikor kinyitotta a szemét azt látta, hogy két hatalmas velociraptor túrja bele hatalmas orrát a nyakától az ágyékáig húzódó hatalmas vágásba. Mint egy táskát szétnyitották a testét és a húsából lakmároztak. Ekkor előtűnt az az állat, amelyik megölte Davidet és amely keresztülkergette az erdőn.

Félrelökte a másik kettőt és Jeniferre vetette magát. Álkapcsával megragadta és egy fához vágta. A lány félholtan zuhant a földre. Érezte, hogy az egyik raptor megragadja a haját és annál fogva visszahúzza a tisztásra. Majd a másik a hátára teszi a lábát, hatalmas álkapcsával megragadja a karját és tövestül kitépi. A fájdalom átjárta az egész testét. Ekkor a másik szörnyeteg amely behúzta a tisztásra belemélyesztette a fogait a fenekébe és egy akkora darabot tépett ki belőle hogy az egyik lába szinte magától levált a testétől. Már nem akart mást csak hogy végelegyen ennek az irdatlan fájdalomnak. Már élni sem akart. Ha meg tudott volna moccanni azonnal felnyársalta volna magát a legközelebbi csonka fatörzsre. De nem bírt megmozdulni.

Már vagy félórája feküdhetett ott. A három raptor átfordította a testét és ismét a felhasított hasába fúrták az orrukat. Direkt elkerülték a létfontosságú szerveket. Minél tovább él annál tovább marad ízletes a húsa. Hirtelen érezte, hogy a két raptor, amelyek eddig falatoztak a testéből eltávolodik tőle. Nem tudta mi történik. Nagy nehezen kinyitotta a szemét. Beletelt egy kis időbe, amíg szeme hozzászokott az azóta már jócskán beállt sötétséghez, és amíg elég vér jutott a szemébe ahhoz hogy láthasson. Ekkor meglátta a vezér raptor fejét maga előtt. Jobb szemét összeszorította és a két szemhéja közül vékony patakban csordogált a sötétvörös vér. Alig egy-két centire volt az arcától a hatalmas fej. Arcán érezte a lény leheletét. Érezte a szájából terjengő rothadó hús szagát.
- Dögölj meg! - nyögte ki halkan. Szavait alig lehetett kivenni. De a raptor mintha megértette volna. Éktelen haragra gerjedt. Felüvöltött aztán rávetette magát és letépte a lány fejét.

Egy fognyomoktól tarkított berepedt koponya hevert a fák között. Az állkapocs alsó része le volt törve róla. Úgy tíz-húsz méterrel arrébb a raptorok még mindig a lány testéből falatoztak. Már elmúlt éjfél. A Hold már magasan járt. Egyszer csak a vezér raptor a telihold emelte a fejét és hatalmas fülsiketítő üvöltéssel adta tudtára a világnak, hogy ők léteznek és késszen állnak a harcra.