Gyilkos hajlam - Az első áldozat

- Nyugodjék békében - mondta a pap, és ezzel befejezte a szertartást. Anne feküdt a koporsóban. Zárt koporsós temetés volt, mert nem sikerült olyan állapotba hozni, hogy láthassák a családtagok. A szülők teljesen maguk alatt voltak. Az anya sírt, néha-néha feljajdult.
- Miért? - kérdezte, de nem kapott választ. Persze nem is remélt, pedig Martin, aki választ tudott volna adni nem messze állt onnan. Mosolygott. Valami meghatározhatatlan mosoly volt észrevehető arcán. Boldogsággal töltötte el, hogy az ő lelkén szárad a lány halála. Néhány napja még azt sem tudta ki ő. Bár most sem tud sokat róla, csak a nevét és, hogy nem nagyon bírja a fájdalmat. Jó érzés volt, ahogy visszagondolt a lány sikítására, könyörgésére. Kicsit sajnálta, hogy olyan gyorsan vetett véget az egésznek. Még szenvedhetett volna egy kicsit, gondolta. Szép nap volt, Anne ugyanúgy, mint máskor, iskolába ment. A barátnőivel megbeszélték, hogy este buliba mennek. Egész nap ezen járt az agya, már nagyon várta. Elképzelte újra és újra, hogy melyik ruháját veszi majd fel, hogy sminkeli ki magát, és hogy kéri fel táncolni a szomszédos utcában lakó fiú. Anne nagyon csinos lány volt, futottak is utána a fiúk. Sokat járkált késő este egyedül az utcán. Anyukája sokszor figyelmeztette, hogy vigyázzon magára jobban, mert még csak 15 éves, de a lány nem hallgatott rá sosem.

Eljött az este. Anne felöltözött abba a ruhába, amibe elképzelte magát a nap folyamán. Egyedül ment, mint mindig. A barátnői ott várták. Persze ekkor még nem tudta, hogy sosem fog odaérni abba a buliba.
Martin erős alkatú, barna rövid hajú, 30-as éveiben járó férfi volt. Sokszor sétált késő esténként az utcán, és figyelte a csinos fiatal lányokat, és azon elképzelte, milyen fájdalmat tudna nekik okozni. Még sosem volt igazán jó alkalma arra, hogy ezeknek a gondolatainak eleget tegyen, de tudta, hogy egyszer meg kell történnie. Most is ezen gondolkozott, amikor megpillantotta Anne-t. Egyedül volt, szép hosszú combjai, és méretes keble nagyon tetszett Martinnak. Olyan védtelennek tűnt. Itt az idő gondolta. Ennél jobb alkalma sosem lesz. Meg kell tennie. Kicsit izgult, még sosem csinált ilyet. De a vágy legyőzte félelmét. Odament a lányhoz, és megkérdezte:
- Mit csinálsz itt egyedül ilyen későn?
A lány kicsit megijedt, így szó nélkül sétált tovább, lépteit szaporábbra véve.
- Várj, kérlek, ne félj, nem akarlak bántani. Csak meglepődtem, hogy egy ilyen fiatal lány, ilyen későn, így egyedül...
- Köszönöm, de nem kell aggódni miattam.
- De én akkor is nyugodtabb lennék, ha elkísérnélek - arra gondolt, ha a lány megint nemet mond, akkor továbbáll. Meglepődésére, és a lány szerencsétlenségére Anne ezt felelte:
- Rendben. Elkísérhetsz egy darabig.
Martin szinte levegőt sem kapott hirtelen örömében.
- Hogy hívnak?
- Anne - hangzott a válasz.
- Hova tartasz ilyen szépen kiöltözve?
- Egy buliba a barátaimmal.
- Én fényképész vagyok, modelleket fényképezek, szerintem te nagyon jó lennél modellnek.
- Hát persze - mondta a lány kételkedve.
- Ha nem hiszed el mutathatok pár fotót, itt lakom nem messze.
A lány világ életében modell szeretett volna lenni, így kételkedése ellenére egyre jobban piszkálta a fantáziáját Martin felajánlása.
- Tényleg fotós vagy?
- Tényleg, esküszöm - jelentette ki határozottan.
- Hát nem bánom, de csak fél óra.
- Rendben - mosolyodott el Martin. És elindultak a lakására.
Martinnak szép, tágas lakása volt. A lány egyből meg is jegyezte:
- Húúúúú, te aztán gazdag lehetsz.
- Hát nem panaszkodom - mosolyodott el Martin.
- Hol van a felszerelésed?
- Milyen felszerelésem?
- Hát a fényképezőgépek, meg a hozzá tartozó kiegészítők.
- Ja, hogy azok... sehol - vigyorodott el, és kulcsra fordította az ajtót.

A lánynak ekkor leesett, hogy nagyon rossz ötlet volt eljönni Martinnal, és rettenetesen megrémült.
- Kérlek, ne bánts! - Kérte reszkető hangon.
- Sajnos ez nem fog menni - felelte Martin.
- De mit akarsz tőlem?
- Ne aggódj, neked semmit sem kell tenned.

A lány megindult az ajtó felé, de az eddig kedvesnek tűnő férfi, hirtelen megfogta a lány karját és olyan erősen lökte a falhoz, hogy a lány eszméletlenül esett össze. Martin felemelte a lányt, az ágyhoz cipelte, levetkőztette és jó erősen kikötözte.
A lány, amikor magához tért, sírva állapította meg, hogy nincs rajta ruha.
- Segítség! - kiáltotta. De a fal hangszigetelt volt. Nagyon félt, és keserves zokogásba tört ki.
- Szia angyalom - lépett a szobába Martin.
- Ne félj! Nem foglak megrontani. Nem vagyok én perverz disznó - mosolyodott el, és előhúzott egy nagy konyhakést a hátamögül.
- Sajnos elfelejtettem megélezni, így valószínűleg erősebbek lesznek a fájdalmaid.
- Kérem ne - mondta Anne zokogva.
Martin szó nélkül elindult a lány felé, közben a lány kapálózott és üvöltött.
- Ne sikoltozz, úgyse hallja senki - és szép lassan elindult a kés a lány dús keblei felé.

A lány kapálódzott, rugdosódott, de a kötések nem engedtek. Közben a kés szépen lassan fúródott a lány melleibe. A lány úgy érezte, hogy rögvest elájul a fájdalomtól, de nem. Ahogy beleszúrta a kést körkörösen kezdte el lemetszeni azt. A vér erőteljesen folyt. A lány már alig tudott magáról, de még lélegzett. Életben volt.
- Ne játszd meg magad, ez még nem halálos sérülés - és ekkor elkezdte hirtelen a késsel lenyúzni a lány bőrét az arcáról. A lány újra elkezdett üvölteni a fájdalomtól.
- Húú... ez fájhat, mondta lihegve Martin, miközben már megcsonkította a lány arcát. Az orrától is meg kellett szabadítania, mert útban volt. A lány már felismerhetetlen volt, arcából erősen szivárgott a vér. Már egyre kevésbé fájt neki. Szépen lassan kezdett elsötétedni minden.
- Ébresztő! - kiáltotta Martin, és egy nagy adag sót öntött a lány arcába. A lány újra felüvöltött. Martin már érezte, hogy nem sok van hátra, így gyorsan Anne vaginájába dugta a kést, újra és újra. A lány már csak hörgött.
- Szóval ilyen a halálhörgés - jegyezte meg Martin boldogan. Ezt akartam hallani már mióta.

Ekkor a felkapta a kést és belevágta a lány arcába. Ezt a mozdulatot elismételte néhányszor. A lány már nem szuszogott. Olyan nyugodt volt. Martinnak ez tetszett.
- Hozzám jössz feleségül? - kérdezte, és nagyot kacagott saját viccén.
Minden csupa vér volt. Martin csak ült az ágy mellett, és arcát csókolgatta.
- Boldogok leszünk együtt - jegyezte meg, és ismét jót nevetett.
- Hopsz... a hullával mi lesz? Majd reggel törődöm ezzel a kérdéssel - ezzel fogta magát, és a lányhoz bújva elaludt.

A holtest másnap került elő darabokban egy kukából.