Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
– Jaj, várj… azzal mit akarsz? – kérdezte a lány tágra nyílt szemekkel. A férfi végre elégedettséget...
Évek, évtizedek múlnak...Mit múlnak? Repülnek, hasítanak bele a jövőbe....a múltból és a jelenből...
– Szia kislányom, a főnökasszonyom megérezte rajtam, hogy sört ittam a munkahelyen ezért kirúgott....
Egy idős nő és férfi ülnek egy padon a szemetes konténer mellett.<br /> - Igyunk egy kis pezsgőt...
– Várjunk… te... szűz vagy? – kérdezte hitetlenkedve a lány. A fiú megint csak félénken bólintott....
Friss hozzászólások
Dewirgo: Bízom benne, itt nincs vége a...
2022-12-04 02:51
sanyi0227: ez a történet folytatást igény...
2022-11-30 18:06
Simon Golden: Folytatása következik, a címe:...
2022-11-30 08:18
BURGONYA: Te ezt tényleg mind leírtad? N...
2022-11-28 19:46
Marthy: tényleg jó volt!
2022-11-22 14:10
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Főiskolai kalandok - Extrém mesék a koleszból

Rengeteg érdekességet rejt a kollégium egymaga, még nélkülünk is. Megmagyarázhatatlan dolgokat. Vegyük csak sorra. Először is, nem szabad elzárkózni az okkult tudományoktól. Amikor erre rájöttünk, úgy döntöttünk öten a haverokkal, hogy felkutatjuk a kolesz titkait. Tíz terjedelmes emelet, plusz a megközelíthetetlen tetőtér mellett a zajos gépház, a sötét alagsor, na meg persze a tizenhetedik emelet. Egytől egyig rémisztő helyek.
Belépéskor elénk tárult a tágas hall, szemben a portával, balra két kávéautomatával, melyek közül mindig csak az egyik működőképes.

A portásnők. Emberfeletti módon elviselhetetlennek tartják a koli diákjait, mintha mi állandó jelleggel ki akarnánk őket játszani, pedig azt valójában a többi koli diákjai szokták tenni. Természetesen csakis a mi segítségünkkel. Vérszomjas, több százfogú cápák, és a legrémisztöbb köztük a Vörös Sárkány. Tűzvörös, lombkoronaforma hajszerkezete megtévesztő lehet, mert ő valójában emberi alakba rejtőzött ezeréves vénség, egy konzervatív prédikátor, és veszedelmes vadász is egyben.

A portától balra található még két fizetős telefon is, amelyek a nem visszahívható kategóriába tartoznak, és eltüntetik az ember pénzét, akár sikeres volt a hívás, akár nem. Jobbra, az ajtó mögött nyílik a lépcsőház, mellette két lift növeli a feszültséget, a stresszt, és a káromkodáshoz szükséges egyéb hormonok termelését. A magyar nyelv válogatott szókincse hamar bővül, habár a kultúrált viselkedésre való hajlam rohamosan csökken a piros gomb megnyomása, és a fülke megérkezése között. Az emberek nem tudják, hogy a szunnyadó gonoszt hergelik.
Ismert tény, hogy a felvonóknál az számít hétköznapi állapotnak, ha egyik sem üzemel, mint ahogy, ha mindkettő működik pár nap erejéig, az azt jelzi, hogy ott járt a szerelő.

A szerelő. Egy újabb magyarázatra éhes legenda, mert a kék overálos, bajszos, nagydarab embert senki sem tudja, hogy néz ki valójában. Ahogy azt sem, milyen rendszer szerint érkezik, vagy hogyan kelti nyöszörgő életre a mozdulatlanra vált fémketrecet, és egyáltalán, mi a fenét művel az általunk rendszeresen fizetett pénzből?
A liftbe lépve azt hinné az ember, hogy megnyomja az egyik emeletet jelző gombot, és már indulhat is a feledhetetlenül mindennaposnak tűnő utazás, de a cél előtt a fülke rendszerint meglátogatja az alagsort. Úgy döntöttünk a haverokkal, hogy először ezt a helyzetet vizsgáljuk meg, és majd a későbbiekben folytatjuk a lift egyéb rejtelmeinek feltárását.

Az alagsor. Sötét, kígyózó folyosó, rémületkeltő zajokkal, természetellenes szagokkal, mely második szimatra inkább csábító illatfelhőként borított be minket, hogy megmérgezze az elménket, és maradásra bírjon azon a gyilkos helyen. Halálos félelmet sugárzó árnyak mozdultak a látóhatáron túl, vihogó hangok kísérték őket, és halk pisszegés szólított meg minket.

"Psszt! Itt vagyunk.", "Kértek egy kicsit?", "Adunk, ha kell.", "Lesz még egy kör.". Ilyen, és ehhez hasonló, meg efféle, valamint megközelítőleg ezzel azonos, suttogó szavakkal csalogattak magukhoz a mindent beborító feketeség fenevadjai, akiket mégcsak nem is láttunk, mert persze nem vittünk magunkkal zseblámpát. Csupán egyetlen vörösen parázsló pont cikázott előttünk, időnként felerősödött fénnyel. Olyankor az illatanyag is felerősödött.
Egyikünk öngyújtója szikrát hányt a sötétben, és a villanás fényében megpillantottuk pár eltűnt kolitársunkat, akik igencsak gyakran tűntek már el máskor is kósza negyedórákra. Arcuk természetellenes mosolyra húzta szájukat, tekintetük kábaságba burkolódzott, szemük résnyire szűkült. Már nem önmaguk voltak, és amint ez tudatosult bennünk, menekültünk vissza a lifthez, minél messzebbre ama elátkozott helyről.
Majdnem mindannyiunknak sikerült túlélnünk, mert bármily hihetetlennek is hangzik, de Atesz ottmaradt. Az ötödikre tartottunk, ahonnan már több panasz is érkezett, és az ügy kivizsgálásra szorult. A lift megállt, és két ajtó nyílt a két külön folyosóra, az északkeleti és a délnyugati oldalra. Két csoportra osztódtunk, hogy könnyebb célpontot nyújtsunk. Én a délnyugatiban voltam, és a folyosóra érkezve a látvány félelmetes volt.

Az ötödik és a hatodik emelet. Már sejtettük, hogy ennek a két szintnek több köze van egymáshoz, minthogy egymás után következnek. Az ötödik mennyezetén rendszertelenül villogtak a lámpák, a falakat furcsa folyadék borította. A plafon, mintha egy fura, fehér lény bőre lett volna valójában, és most kiütésessé, pattanásossá vált, melyből folyamatosan csöpögött az ismeretlen eredetű nyálka. Le kellett vonnunk a következtetést, hogy az épület önmaga él.

A bűz elviselhetetlen mértéket öltött, de ezt betudhattuk a közeli pisszoároknak is. A rejtély megfejtéséhez fel kellett mennünk a hatodikra, hogy tisztán láthassunk. A lift éppen elindult lefelé, ezért lépcsőn közelítettük meg a szintet, ahol találkoztunk a második csoporttal. Furamód, ők semmit sem találtak, bár a bűzt ők is érezték. A hatodikon azonban mindannyiunkat elfogott a hányinger. Ázott trágyához hasonló trutymó borította a padlót, és már megtámadta a mosdót is. Viktor szerint a Golgotai támadta meg a kollégiumot, de mivel fogalmunk sem volt, hogy miről beszél, ezért figyelmen kívül hagytuk a kijelentését és belöktük a kétes állagú anyagba. Végtére is ő tudott a legtöbbet a dologról, és valakinek meg kellett vizsgálnia közelebbről is.
Amíg ő a kutatásokat végezte, mi tovább folytattuk küldetésünket. Visszatértünk a lifthez, ahol várakoznunk kellett, mert éppen akkor hagyott ott minket a fülke. A későbbiek értelmében meg kell jegyeznem, hogy felfelé tartott. Bár lehet, hogy valójában ez nem olyan fontos.

A tizenhetedik emelet. Azt gondoltuk, hogy csak pletyka, de amikor a tizedikre tartottunk, a liftben ismét éreztük ugyanazt a furcsa illatot, amit az alagsorban korábban. Azután történt, hogy elhagytuk a nyolcadikat. A kijelzőn felvillant a tizenhetes szám, majd továbbhaladt a kilencessel, mintha mi sem történt volna. Eluralkodott rajtunk a félelem, Ákos a felvonó falát kezdte ütni, verni öklével, közben érthetetlenül ordibált, ezért megálltunk a legközelebbi emeleten, és kidobtuk, hogy ne őrjöngjön már annyit, mert még leszakad a lift.

Ketten maradtunk, akik bátran szembenéztünk a veszélyekkel, és visszatértünk a tizenhetedikre. A megfelelő pillanatban kellett megállítani a felvonót. Abban a pillanatban, amikor a kijelző a tizenhetest mutatta. Sokadik próbálkozásra sikerült is. Az ajtó nem nyílt ki, fel kellett feszíteni, és kimászni sem volt könnyű, de biztosak lehettünk benne, hogy egy másik dimenzió kilencedik emeletére kerültünk, ahol megkaphatjuk a válaszokat.
Már csak egyetlen helyen nem jártunk.

A tetőtéri gépház. A liftet nem használhattuk, mert az visszavitt volna a másik világba, ezért a lépcsőn kellett továbbmennünk, és a tizediken ott tátongott a lépcső, amely a gépház szintjére vezet. Dávid, utolsó megmaradt társam berezelt, egyfolytában csak azt hajtogatta, hogy nem kell megtennünk, ne bolygassuk a gonoszt, térjünk vissza a mi világunkba, felejtsük el az egészet, és költözzünk másik koliba.

De én tudtam, hogy nincs menekvés! Aki megkapta a belépőkártyát, azt a Vörös Sárkány saját gyermekének tartja, és nem hagyhatja el többé az épületet. Nincs visszaút!
Egyedül indultam neki az utolsó lépéseknek, és fent ugyanazt a vihogást hallottam, mint az alagsorban. Körülvettek, gondoltam, amikor egyikük megszólított.
- Szeva, Marvin! Kérsz egy slukkot? - majd felém közeledett a furcsa parázs.
Jobban megnéztem őket a félhomályban, és rájöttem, hogy kikkel állok szemben. Bongóval, Gyémánt Joe-val, a Donnal, és Zakival. Nem lett volna az egész olyan ciki, ha nem ők lettek volna a legjobb barátaim.

Elfogadtam hát a jointot, aztán mögöttem is kiabálás hallatszott.
- Te rohadt geci! Belelöktél egy halom szarba, tudod? - ordította a Golgotai.
- Marvin! Tényleg belelökted Viktort? - kérdezte Atesz. Én csak a vállamat rándítottam.
- Mi ez az egész? - kérdeztem végül.
- Hát, először is a hatodikon kiöntött megint a klotyó, és az egész emelet ázik a szarban. - kezdte Gyémánt Joe, majd a fejét rázta nevetve - Nem hiszem el, hogy belelökted Viktort!
- Szóval lementünk szólni a Vörös Sárkánynak, hogy kezdeni kellene valamit a hatodik mosdójával, - folytatta Bongó - de előtte lementünk az alagsorba szívni egyet. Valaki felhívta a liftet, mi meg vissza. Akkor szálltatok ki belőle ti, aztán olyan furcsán elrohantatok.

- De én ottmaradtam velük. - szólt közbe Atesz - Mondtam nekik, hogy tekerhetünk még egyet, és azt elszívhatjuk itt fent, és most itt vagy te is. Tényleg! Miért is vagy itt, ha nem ezért?
- A tizenhetedik emelet... Ákos... Mi van? - kezdtem értetlenül.
- Ákos pár perce ment le a szobájába, mert klausztrofóbiás roham tört rá a liftben. - mondta egy másik feneva... akarom mondani, Zaki - A tizenhetedik emeletet meg csak mi meséltük mindenkinek poénból, mert rendesen betépve kurva nagy flash. Pedig csak a kijelző érintkezési problémája. Csak nem azt mondod, hogy bevetted?
- Nem, de akkor a lift...
- Marvin, a liftet mi rontottuk el az imént. - mondta Dávid mögöttem.
- A szerelő! Igen, a szerelőről nem hullott le a lepel! Ő kicsoda? Miért nem látjuk soha?
- Mert mindig hajnalban jönnek, amikor te is, meg mindenki csicsikál. - mondta a Don. - Én már láttam. Egy nagydarab, bajszos fazon kék overálban.
- Jó, ezt már tudom. - szóltam közbe csüggedten.

Akkor mégsem a gonosz uralkodik a kolesz felett, gondoltam, de még rengeteg rejtély volt hátra. Valamiért hirtelen eszembe jutott, amit egyszer éppen Bongó mesélt egy srácról, akit annyira megtréfáltak a haverjai egy LSD-s kólával, hogy még hetekkel később is hullámzott a szemében a házak teteje. Átköltözött egy alternatív valóságba. Asszem egyszer beszélgetek majd erről Zakival, mert ő eléggé otthon van a...
- Ha ez kiderül, ki is rúghatnak a koliból. - aggodalmaskodott Dávid, és ezzel visszatérített a gondolataimból - Addig költözzünk át másikba, amíg még tehetjük.
- Dehogy költözünk! - mondtam. - Egy Para-klubtag sosem parázik. Ennél mozgalmasabb helyen nem is lakhatnánk. Itt maradunk örökre! Örökre...
Az utolsó szót mintha valami sötét erő mondatta volna velem. De nem ijedtem meg.

Különlegességnek számít még, hogy állítólag a mi kollégiumunkban dolgozik a világ egyetlen vak takarítónője, akivel a suliújság nagy nehézségek árán tudta csak elkészíteni az alábbi interjút. A vak takarítónő ugyanis megpróbálta titokban tartani különleges hozzáállását a munkájához. Egy kompromittáló pillanatban azonban mégis rajtakapták. Konkrétan felmosás közben.

- Jó napot kívánok! Tudjuk, hogy ön a vak takarítónő.
- Tessék? Hogy érti, hogy vak?
- Mégis hogy lehet érteni? Hát úgy, hogy nem lát.
- Hát már hogyne látnék?
- Akkor bizonyítsa be. Hány ujjamat látja?
- Hármat.
- Nem igaz, mert látja a másik kettőt is.
- De ez átverés!
- Nem, a maga titka az átverés!

- Miből gondolja, hogy vak vagyok?
- Ott van a kezében a fehér bot.
- Milyen bot?
- Az a bot, ami a kezében van.
- Az a partvis nyele!
- Tudjuk, hogy az csak álca.
- Miért titkolnám, hogy vak vagyok?
- Pontosan ezt akartam kérdezni. Miért titkolja?
- Nem titkolom?
- Akkor miért nem vallja be?
- Mert nem vagyok vak.

- Ahááá, szóval mégis tagadja!
- Maga viccel velem. Mégis miből gondolja, hogy vak vagyok?
- Itt én kérdezek!!!
- Ez valami Kandi kamera?
- Hiába néz körül. Úgysem talál kamerát, hiszen vak.
- Nem vagyok vak!
- Bizonyítsa be! Mutasson rá az egyik kamerára!
- De nem látom!
- Nem látja? Na ugye! Akkor megfogtuk. Most mondta ki, mi pedig magnóra vesszük az egészet.
- Ez csak valami vicc lehet.
- Szóval csak viccből csinálja?

- Mit csinálok?
- Viccből titkolja, hogy vak?
- Nem vagyok vak!
- Akkor tehát komolyan titkolja?
- Nem titkolom, mert nem vagyok vak!
- Már hogyne lenne. Az imént mondta.
- Nem is mondtam.
- De igen. Bele a mikrofonba.
- Milyen mikrofonba?
- Nem látja?
- Nem!

- Na látja!
- Tudja mit? Ha bevallom, hogy vak vagyok, békén hagy?
- Úgy érti, lehull a lepel?
- Igen, amennyiben utána békében hagy tovább dolgozni.
- Rendben van.
- Akkor nem titkolom tovább. Vak vagyok!
- Valóban? És be is tudja bizonyítani?
- Hogyhogy bizonyítani?
- Mégsem várhatja el tőlünk csak úgy, hogy elhiggyük, vakon is tud takarítani! Honnan is láthatná azt, ami koszos?
- Most akkor mit akar tőlem?
- Nekem bizonyíték kell, nem ígéret!
- ...
- Valamit mondania kell. Az olvasók kíváncsiak.
- Nézze! Látja itt van ez a partvis... Akarom mondani, fehér bot...

Sajnos "helyhiány" miatt nem tudták befejezni az interjút, de az újságíró kollégáról már vannak hírek. A végbélsebészetről az a diagnózis terjedt el, hogy sikerült eltávolítani a partvisnyelet, és az állapota már javulóban van. A vak takarítónőt azóta SENKI SEM LÁTTA!!!

Gondolná bárki is, mennyire lehangoló tud lenni egy fáradt nap után a kollégiumba való visszatérés? Mikor a téli hajnalban eleve kialvatlanul ébred az ember, hogy a Tanulmányi Osztályra baktasson egy Ismétlő Vizsga csekkért, aztán a Postára, befizetni azt, majd percek alatt feleleveníti az Analízís emlékeit. Félig leragadó szemekkel levizsgázik belőle, majd órákon át tanul a déli Architektúra vizsgára, aztán átviszi az Indexet a Matek Tanszékre. Délutánra annyira felhalmozódnak az elintéznivalók, hogy bár az ebéd kimaradt, a vacsora hozzávalóit is csak beejteni van idő a koliszobába, máris rohanni kell vissza a főiskolára egy több órás esti konzultácóra a másnapi Fizika vizsgát illetően, tudván, hogy arra is hajnalban kell majd kelni, és előtte még az Indexért is el kell menni ismét.

Egy ilyen nap végén Marvin lehajtott fejjel, holtfáradtan lépett be a kollégiumba, és semmi más vágya nem volt, mint egy kávé, amit elkortyolgat a szobájáig, és elalszik, mielőtt még jelentkezne a hatása. Előtte állt az automata, az előtt pedig két másik lakó. Az egyetlen kávéautomata, ami képes befogadni az egyforintost. A másik pedig természetesen nem működött. Hallotta a legelső fiú szavait.
- Huszonegy, huszonkettő, huszon... A francba, megint leejtettem.
Látta a másik csorgó nyálú, acsarkodó koffeinmérgezettet is, kezében maroknyi apróval lihegett. Marvin elfordult, bosszankodva elfogadta, hogy ma már nem iszik kávét. Megvárta a lift tíz emeletes tortúráját, majd felérve a nyolcadikra, lagymatag léptekkel a szobája felé vette az irányt.

A szoba ajtaját zárva találta. Ilyenkor a kulcs a szomszédéknál szokott lenni. A szomszédéknál is zárt ajtók fogadták. Előkapta a mobilt, mint a filmekben. Pöcc - hangzott a fedél kattanása.
Hívás: Szobatárs.
Az ajtó mögül kihallatszott a dallamos ti-da-da-di-da, jelezve a hívás értelmetlenségét.
Újabb hívás: Szomszéd.
Kicsöng.
- Haló! Buli van!!! - ordított amaz a telefonba.
A kijelentés Marvint valahogy nem hatotta meg.
- Hol a szobakulcs, vagy a szobatársam? - kérdezte.
- Az kizárt dolog, me’ nem tudom. - jött a válasz.

Marvin csüggedten letette. Újabb öt perc várakozás után elindult lefelé a lifttel, amely "furcsa önnön döntése alapján" minden szinten megállt. Kilépve még mindig csak a fáradtság látszott rajta. Az automata felé nézett, ahol már három kávéra várakozó személy állt szándékuktól tántoríthatatlanul. Vállrándítást nem kímélve kedvenc ellenszenves portása felé baktatott, a pótkulcsra vágyva.
Pár perccel később, - a rövid beszélgetés után - úgy döntött, hogy a szitkozódást a kollégium előtt ereszti szabadjára. Az azt követő percekben már arra gondolt, hogy el kellene hagyni a helyszínt még mielőtt a rendőrség megérkezik, hogy lecsukják közrendháborítás és a hatósági kártyaparti megzavarásáért. Vagy valami hasonló. Leginkább hasonló.
A pótkulcsot már két hete nem vitte vissza a másik szobatárs, aki szinte sosem tartózkodott a városban.

Az irányt a szemközti kocsma felé vette, pont abban a pillanatban, melyben a szél úgy döntött, hogy vele szembe fog fújni. Méghozzá havat, jó sokat. Hősünk zsebretett kézzel bukott bele az első fél méteres hóbuckába, vigyázva, hogy az esést az arcával tompítsa.
Feltápászkodás után sikeresen tette meg a hátralévő métereket, hogy felismerjen egy újabb ellenszenves tényt. Véget ért a közeli focipályán a meccs. Ilyenkor nemcsak összeférhetetlenség volt a kocsma bejáratával, de a kolitársai is biztos, hogy máshol vannak. Újra próbálkozott a telefonnal. Pöcc!!!
Hívás: Szomszéd.
Kicsöng.
- Dróutkoszoroúú! - ordított amaz a telefonba ismét, de sokkal nagyobb háttérzajjal, és sokkal kevesebb értelemmel.

A fáradtság kezdett erőt venni hősünkön.
- Nem tudod, hogy hol van a szobatársam? - próbálkozott erőtlenül.
- Nem! Mer’ akkor elromlik a fogad! - válaszolt a világökörség.
Marvin elégedetlenül letette.
Siralmasan érezte magát, úgy döntött, hogy felmegy, és a dohányzóban legalább leülhet végre. Belépve az előtérbe, négy fáradt szemű, meghatározhatatlan lelkiállapotú egyén várt sorára a kávéautomatánál dühösen, de nagy átéléssel. Marvin eleresztett egy panaszos pillantást, és úgy vélte, hogy két egyforintos összeszorulhatott a nyílásban. Szokásos káröröme elmaradt, észrevétlen sóhajtással vette tudomásul, hogy másnap reggel sem fog már kávét inni.

Odalépett a lifthez, megtört cinizmussal könyvelte el, hogy éppen akkor indult el felfelé. Miután megvárta a tíz emeletes oda-vissza utat, kilépett belőle három kedves koliginája (koligina = gyűjtőfogalom a nőnemű kollégistákra) és érdeklődött sietségük célja felöl.
- Csak kávéért megyünk. - felelték vidáman.
Marvin szólni akart nekik, de már rájött, hogy a világgal körülötte valami nagy probléma történt, így a rossz szándék győzött. A bal szeme alatt rezgő ideget senki sem vette észre, még ő maga sem. Szó nélkül a lányok helyére lépett a fülkében, majd a megfelelő szinten kilépve kiakasztotta az ajtót. "Legyen már másnak is pár kellemetlen perce rajtam kívül!" - gondolta, természetesen észben tartva, hogy a másik felvonó egy hete üzemen kívül volt. Máskor felpofozta volna az önmagához hasonlókat.

Szánalmasan vonszolta magát a dohányzószoba ajtajáig, de odabent egy árva széket sem talált. Fent a kilencediken, a TV-szobában kell, hogy legyen néhány. Az az egy emelet meg sem kottyan leszakadni kívánó lábainak, de a fenti ajtót zárva találta.
Belerúgott egy embereset, ami a fájdalmát az agyában közel sem enyhítette annyival, amennyivel a lábában erősítette. Az újabb három emelet gondolatára sírni támadt volna kedve.
Megérkezve a hatodik dohányzójába három széket talált. Három foglalt széket. Mindenki ránézett, nem értve, hogy miért könnyes a szeme, és miért nem gyújt rá inkább, de ő csak állt szótlanul és várta elméjében a robbanást.

A visszaszámlálás egy pillanatra leállt, amikor az egyik ülő egyén felállt, hogy kihozzon valamit a szobájából. Marvin minden további nélkül rávetette magát az ülőalkalmatosságra, felemelte, és már vitte is magával. Utánaszóltak valamit, hogy "Hé, az foglalt volt! Hová viszed!" meg hasonlók, de a tudata már kihagyott.
Felérve saját szintjére, a dohányzóban végre megtalálta a szobatársát, aki éppen kihajolt az ablakon, hogy "friss levegőt szívjon".
Mögé állt és kedélyesen megszólította.
- Hol az a kibaszott kulcs?!

A srác ijedtében nagyot ugrott, majd gyorsan valami után kapott az ablakban. Marvinnak meg sem kellett kérdeznie, már érezte, egyszerűen tudta, hogy kiejtette a kulcsot.
Mint aki a saját kivégzésére indul, úgy vette célba a liftet, és roskatagan támolyogva, szinte önmagát vonszolva közeledett felé. Öröm az ürömben, hogy a lift még mindig ki volt akasztva. Valamiért a tény nem vigasztalta. Még várt egy érvágást a sorstól. A felvonó lefelé tartó utazásában két emeletet volt képes megtenni.
És még egy felet.

Ez pedig semmi esetre sem volt elegendő ahhoz, hogy bentragadt hősünk érdemlegesen fontolóra vehesse a kiszállás lehetőségét. Kósza gondolatként felmerült benne a vészjelző megnyomása, de az ötletet elvetette. Magába roskadt inkább, elképzelve mennyire nyomasztó lehetne a világ, ha több hozzá hasonló ember élne rajta, és a gondolatra azonnal elaludt.
Hasonló történetek
3410
Papjait a leghűségesebb követői közül választotta ki. Természetfeletti képességekkel ruházta fel őket, inkább mágusoknak lehetett őket nevezni, mint papoknak. Hívei két rendet alakítottak ki a tiszteletére. Az egyik a rend volt a Haron Rendje, aki a természet felett kapott korlátlan hatalmat...
3393
- Mit tudsz a Pusztítás Torkáról? Halljam! - még az ajtónállók is összerezzentek a dühödt parancsra.
- Hatalmas varázsszer. - suttogta porszáraz torokkal a fogoly. Aki karjára húzza, képessé válik megnyitni valamiféle kaput, amin keresztül minden világok valamennyi fájdalma elpusztítja azt a lélekkel rendelkező lényt, aki a haszáló parancsol. De ennek a hatalomnak is ára van..
Hozzászólások
További hozzászólások »
Pandora_ ·
Jó éjt nektek! :-)

mentem aludni.......gésagolyók nélkül:-)

Divums ·
Helló.

Divums vagyok és Marvint keresem. Ha esetleg valaki tudja hogyan tudnék vele kapcsolatba lépni, vagy éppen Marvin te olvasod ezt, akkor írj már rám egy mailt a pazo.makeit@freemail.hu címre. Két történeteddel kapcsolatban levve pár kér(d)ésem.
Köszi.

Csáó
MARVIN ·
Beletrafáltál.
Viszont írjál te! Nehogy már a zokni húzza fel a vadászpuskát! :)
Cím: marvin.42@freemail.hu
A pontot ki ne hagyd, mert akkor nem műxik!
Pandora_ ·
Itt vagy még, Marvin?
MARVIN ·
Éppen megyek. Úgy egy percem van, és ez a hülye gép automatán kilép. :(

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: