Érzékek az érzéketlenségben - III.

Már három nap telt el azóta, hogy az iskolában volt, és rettentően kezdte élvezni. Megszólalni ugyan nem akart, Maureenon, Gordonon, és a konditanárán kívül senkivel sem állt szóba.
Harmadnapra rájöttek az osztálytársai, hogy tud beszélni, ezért egyre inkább pesztrálták, hogy szóra bírják, de nem jártak sikerrel, mert July egyáltalán nem foglalkozott velük. Órákon figyelt, írás közben koncentrált, evés közben a hasával törődött. Okot adott magának arra, hogy ne kelljen szóba állnia másokkal.

Harmadnap este Summer kopogtatott a szobája ajtaján egy termosszal, és két bögrével, mondván, hogy nagyon finom eperturmixot csinált, és már ráférne a beszélgetés. July megenyhült vele szemben, beengedte, és átbeszélgették az éjszakát.
Úgy tűnt, igaz barátokra lelt Summerben és Gordonban, tehát ők is csatlakoztak fura barátai foghíjas táborába. Mindkét barátjának megvoltak a maga különcségei, akárcsak neki. July nem beszélt, Gordon folyton valami rosszban sántikált, Summer pedig imádta előre megmondani, mi fog történni két perc, két óra vagy két év múlva.

A szekrényrobbantás után July fokozottabban odafigyelt indulatainak megfékezésére, hiszen - utólag belegondolva - akár Gordont is felrobbanthatta volna néhány seprű és vödör helyett.
Szombat délelőttjét mély alvással szerette volna tölteni, de abban a pillanatban feladta ezt az ábrándot, mihelyt észrevette, hogy Summer egyik, Gordon a másik karját rángatja.
- Mi vaaaan???? - nyöszörgött July, és miután kiszabadult a karja Gordon kezéből, a fejére rántotta a nagypárnát.
- Ébresztő! - jelentette ki vidáman Summer, majd az ablakhoz lépett és elrántotta a sötétítőfüggönyöket. - Hasadra süt a nap!
- Ideje már barnulni… - morogta a párna alatt.
- Igazad van, de nem most. - szólt Gordon, majd megfogta July alatt a lepedőt és alaposan megrántotta. July kigördült az ágy szélére, majd lassított felvételben hanyatt le is esett róla.
Aztán megint nem mozdult. Elaludt.

- Elképesztő ez a csaj! - kacagott fel Summer, majd elkezdte pofozgatni Julyt.
- Jó! Jó! Elég! - csapott rá July hirtelen Summer kezére, majd feltápászkodott, és szalonképesre igazította a pizsamafelsőjét. - Miért kell ilyen korán kelnünk? - az ébresztőórára nézett. - Még csak fél nyolc!
- Pont azért. - szólt Gordon. - Három napja ugyanabban a ruhában jársz, és volt egy olyan érzésem, ma is azt akarod felvenni.
- Ki szoktam mosni.
- De nincs másik, ugye? - kérdezte Gordon.
- Nincs. De nem is szükséges. - vonta meg a vállát July, majd elkezdett megágyazni.
- Dehogynem! - vágott közbe Summer. - Nem járhatsz mindig ugyanazokban a ruhákban!
- Dehogynem! - utánozta Summert ugyanabban a hangnemben. - Eddig is azt csináltam.
- Nem érdekes, ma szépen elmegyünk és veszünk neked ruhát. - közölte Gordon ellenvetést nem várva.
- Nincs pénzem, sajnálom.
- Nem is kell. - legyintett Summer, majd felvette a földről July zokniját és a székre rakta. - Zuhanyozz le, öltözz fel, aztán találkozunk a folyosón! Fél órát kapsz. - azzal elindult kifelé.
- De…
- Siess! - vigyorgott rá Gordon, majd kilépett Summer után a folyosóra és becsukta maga után az ajtót.

July nem hitt se a szemének, se a fülének, csak akkor józanodott ki némileg, mikor a zuhanyból nem langyos, hanem jéghideg víz érkezett - elfelejtette ugyanis megnyitni a meleget. Orbitális üvöltéssel vetődött tehát a zuhanyzásba, majd felöltözött a megszokott farmerjába, pólójába, az ingét pedig - a meleg miatt - a derekára kötötte. Ismét nagyokat kezdett pislogni az álmosságtól, ezért lustán húzta maga után a magas szárú tornacipő mindkét fűzőjét.

Zombimódra, csukott szemmel kilépett a folyosóra, bevágta maga után az ajtót, és zsebre vágta a kulcsát - majd kényelmesen elszendergett Gordon és Summer mellett.
Két barátja egymásra nézett, majd, jobb híján, elindultak utána, és megragadták egy-egy oldalán, hogy irányba - az ellenkezőbe - tereljék. July csukott szemmel ment le velük a Márvány-terembe, és köpött rá, minek nézik, miért csinálja, vagy épp, szűz anyám!, hogyan csinálja, amit csinál. Nem keltett túl szép látványt sápadtan, kócosan, zombimód és traktorgumi nagyságú karikákkal a szeme alatt.
Akkor eszmélt, mikor egy székbe ültették, majd elkezdte lóbálni a lábát. Tehát megérkeztek az étkezőasztalhoz.

Kinyitotta a szemét, és három arc bámult rá. A tanár, aki felvonta rá a szemöldökét, az egyik lapátfülű, aki kerekre nyitotta a szemét, és a másik lapátfülű, aki oldalra billentett fejjel szemlélte. Mindhárman hátrahőköltek, Julynak ugyanis rémisztően vörös volt a szeme.
- Ajánlom a narancslevet. - szólt Montgomery és a kancsóból öntött a poharába.
- Köszönöööm. - eresztett el egy bugyuta vigyort July, amitől mindenki azt hihette, nincs ki egy kereke. Montgomery közömbösen Gordonra nézett.
- Felébresztettétek.
Gordon előbb elsápadt, forgatta a szemét, majd három szakaszban elvigyorodott. Montgomery úgyszintén. Aztán kitört a nevetés.
- Nevessetek csak! - jelentette ki July közömbösen. - Majd egyszer lábikrán harapom valamennyiőtöket. - és nyugodtan belekortyolt a narancslébe.
Magasról tett rá, mit gondolnak róla, és ezt kifejezetten előnyös tulajdonságának vélte. Jobb, ha szellemi fogyatékosnak nézik, mintha bárminemű értelmetlen csevelybe bonyolódnának vele.

July nem szerette az embereket. Világ életében megvetették, lassacskán nem tudta megemészteni magát a szeretet sem. Halvány sugarakat ugyan észrevett egy-egy mosolyban, vagy vállbaveregetésben ittléte során, de nem foglalkozott velük. Nem akart velük foglalkozni. Néhány ember érdemelte ki a szeretetét, néhánynak el is fogadta. De mióta szülei meghaltak, neki a szeretetről semmi tapasztalata nem maradt. Az utolsók, akiket szeretett, a szeme láttára haltak meg.

Hallott egy mondást. "Isten teremtett egy lényt, melynek megadatott, hogy tudjon szeretni, tudjon megbocsátani, és tudjon felejteni. Embernek teremtetett." - és ha valaki minderre nem képes? - merengett el July a fényes csillárra, mely mögött most látta csak meg a mennyezetfreskókat a maguk pufók angyalkáival.
- Hahó! - érkezett felé Summer hangja. - Már nyitott szemmel is alszol, te lány!?
- Igen. - közölte kurtán.
- Gyere, Summer, fogjuk közre, és induljunk ruhát nézni! - sóhajtott szórakozottan Gordon, majd July karja alá nyúltak és leemelték a székről. Ettől beverte ernyedt fejét a márványpultba, mire Gordon egy hideg poharat nyomott a homlokához, de ettől csak még rosszabb lett.
- Nem vagyok cukorból! - hessegette el Gordon kezét poharastól. - Jól vagyok.
- Nem hiszem el. - szólt Summer. - Mennyi kettő a négyzeten?
- Három.
- Ez July. - mondták hatan kórusban.

July eleresztett egy gúnyos fintort, de hamar megjelent a mosoly is a szája szegletében, végül segítség nélkül elindult Gordonnal és Summerrel megnézni azokat az ominózus ruhákat.
Az iskola alagsora két folyosóra volt bontva, az egyik felén a konyha volt, a másikon pedig varroda, és cipészet. Az itt dolgozó emberek mind vidáman cseverésztek, jóízűen tréfálkoztak, de a ruhák, amiket készítettek mind tökéletesek voltak. Juliet - miután kidörgölte a fél kiló csipát mindkét szeméből - elámult egy dundi, göndör hajú, nevetős hölgyön, aki tökéletesen megvarrta a nadrág szárát anélkül, hogy odanézett volna, hisz July tisztán látta, hogy hátrafordul csevegni a kolléganőjével.
- Mondd, Gordon, miből tartják fenn az iskolát? - fordult felé July zsebre tett kézzel.
Gordon vállat rántott.
- Hupilila gőzöm sincs.

July Summerre nézett. Ő is a vállát rángatta. Így hát nem törődött tovább vele. A lényeg, hogy itt van, és bár nehéz belátnia Maureen igazát, de örült is neki, hogy itt lehet!
Miután kibámészkodták magukat a hatalmas varrodában, kinyitottak egy ajtót, ami mögött kiakasztott ruhák tömkelegét találták.
Ilyenkor, szombat reggel is volt pár diák és diáklány, aki ruhát nézett magának, hozzájuk hasonlóan. Egész egyszerűen szatyrot fogtak és elindultak a méretükre való ruháért.
Ők is ezt tették. Summer válogatta Julynak a ruhákat - Gordon cipelte. Juliet körberöhögte szegény Gordont, majd segítőkészen megfogta a neki szánt ruhakupacnak a felét.
- Legalább edzed magad karatéra. - kacsintott Gordonra.
Végigrágták magukat az összes ruhán, cipőn és csodák csodájára akkorra már Summer is vitt pár ruhát. Hangsúlyosan, csupán párat.
- Próba. - jelentette ki.
- Mi??? - rikkant Gordon és July.
- Ezt ugye nem mondod komolyan!? - nyögte July. - Mire felpróbálom ezeket, leszáll az este.
- Azért jöttünk korán. - mosolygott vidáman Summer, bár July inkább megfojtotta volna. Summer az órájára nézett. - Tíz óra. Van időnk naplementéig.

July morgott, nyöszörgött, könnyeket szimulált, mérgelődött és még a fogát is csattogtatta, mindezt együtt Gordonnal, de nem sikerült Summert jobb belátásra bírnia.
- Nem szaladnak el a ruhák. - közölte Juliet épp az egyikkel való szenvedés után, majd így utólag visszatekintve rájött, hogy bámulatos szemmércével válogatta Summer a ruháit.
Délre végeztek. Szerencsére, mert se July, se Gordon nem akart egy szem ruhát se felvenni - persze, mindketten másmilyen értelemben.
- Hogy ment a bevásárlás? - fogadta őket az asztalnál Montgomery.
- Grrr… - közölte July.
- Huh. - úgyszint Gordon.
- Csodálatosan! - rikkant Summer. Még a szeme is csillogott örömében. Persze, hogyne csillogott volna, mikor ő nem cipekedett! Ő ugyan nem!
- Látom. - mosolygott a tanár. - Megkínoztad őket? - nézett végig a két szembeülőn.
- Ez a csaj egy állat. - hajolt közel a tanárhoz Gordon. - Én legszívesebben élve elföldelném a suli hátsó kertjében!
- Csatlakozom. - tette fel a kezét July. - Két órán keresztül ruhákat próbáltam.
- Húúú, de szörnyű! - sápítozott Montgomery. - Ez minden lány rémálma!

July - nagyon csúnyán - összehúzta a szemöldökét, és meg se szólalt többet ebédnél.
A tudat, hogy egy érett, felnőtt férfi kigúnyolta - egyik - nőktől eltérő szokása miatt, felettébb bosszantotta. Tudta, hogy nem normális, nem szereti a fellengzős dolgokat, nem szeret vásárolni, pedig éppen abból maradt ki! Kísérte már el barátait, barátnőit boltba, és felesleges hercehurcának tartotta, mivel Gordonhoz hasonlóan ő is csak a teherhordó szerepét vállalta. Ma jött rá, hogy azt akkor, abban a pillanatban szívesebben csinálta, mint magát az öltözködést.
Oké! Ideje felnőni végre! - határozta el magában, miközben mindenki nagy ijedtségére az asztalra csapta a poharát. Az lesz a legjobb, ha most felmegyek a könyvtárba, és elkezdek nőül tanulni! - azzal felkelt az asztaltól, és néma szitkok közepette kiviharzott a Márvány-teremből.
- Valami rosszat mondtam? - kérdezte Montgomery, de választ nem kapott se Summertől, se Gordontól.
July felment a hatalmas könyvtárba, az ötödik emeletre, és azonnal az "Élet minden területén" szakaszhoz loholt. Hurrá, talált is csomó könyvet, talán nem is véletlenül pont egy könyvtárban.

Hét kötetet rakott le az asztalra az öltözködésről, hármat a sminkelésről, és etikettórára is kettőt választott. Meg lesz magával elégedve, ha ezeket elolvassa. - mormogta magában.
Hajnali fél háromkor teniszlabda-méretű szemekkel bolyongott visszafelé a szobájába, miután átrágta magát a francia, az olasz, az angol és az amerikai divat legfőbb elemein, mint például cipők, szoknyák, nadrágok. Az árak viszont megemészthetetlennek tűntek. De nem lényeg, tanulni nem késő! - derült fel az arca, s a kósza vigyortól betegesen dülledtnek tetszettek a szemei. Az előző este is a könyvtárban volt. Ms. Edison, a könyvtárosnő nyíltan kedveskedett neki, hogy ha kell, segít bármilyen témában, July ugyanis azon kevesek közé tartozott, akik szó nélkül zsinórban olvasták a könyveket, órákig élvezve a könyvtár adotta csendet és békét. Ms. Edison hozta neki az aktuális témával kapcsolatos könyveket, és még késő este is kedvesen búcsúzott Julytól. Ahogy most is, pár perce. Holnap reggel is átkozottul fáradt lesz.
Érezte, hogy a szelleme szunnyad, de a teste nem. Ő még nem fáradt el, és határozottan közölte is tulajával, mégpedig oly módon, hogy July maga két perces séta után vette észre, hogy széles ívben lengeti a karjait, mozgatja a vállát, a lapockáját, a nyakát. Irány az edzőterem!

Irányt váltott, és lekanyarodott a lépcsőn. Lement a földszintre, majd a folyosó végén nyíló ajtón át belépett az öltözőtermekbe. Balra fordult a lányok részlege felé, majd elővette a szekrénye kulcsát és kinyitotta a harmadik sorban álló hetedik, vörösre festett szekrény lakatját. Tíz perc múlva már a reggel vásárolt melegítőalsóban, trikóban és edzőcipőben virított, csupa mélykékben. Kellően izmos volt ahhoz, hogy egy ilyen szerelésben kis befeszítéssel elijesszen valakit. Büszke volt az alakjára, elvégre, "saját munkája", már ha a testedzésre gondolt. Az edzőterem felé tartva kinyitott egy ajtót, s közben egy-egy pillantást vetett magára a falra szerelt tükörsávban. - Ilyen sok divatoldal átolvasása után megállapíthatta, nem is sovány, nem is dundi, sőt!, kellően izmos. Keskeny, fiús csípője, hosszú, feszes lába volt. Hagyott maga után kívánni valót mellkastájt, de amint karját nézte a tükörben, elöntötte a büszkeség - piszok jól tudott ütni, és ez meg is látszott. Ritka pillanatok voltak, mikor megláthatta színtiszta tükörképét, úgyhogy inkább megállt. Aztán tovább is indult, s arra gondolt, nem magának kell kritizálnia az arcát, vagy az alakját, ő érzi, mire van szüksége, és nem kíváncsi a saját önkritikájára. Másét meg úgyse hallgatja meg…

Az edzőterembe érve a szőnyegre vetette magát, nyomban egy ugrókötéllel. Negyed órán keresztül csak ugrált, már az edzőtermet is körbefutotta ugrálás közben, de energiáját csak nem vesztette el. Aztán először fél, majd egy, majd másfél kilós súlyzókkal edzett. Nem volt kigyúrt, nőies alkatához csak a megfelelő izomzat társult. Örült is neki, látott már egy pár ízléstelenül, vagy inkább undorítóan izmos nőt is néhány utcai újságárus magazinjain.
Sajnálta, hogy nem fárad, mert másnap reggel megint szörnyen karikás lesz a szeme, és megint csak pajszerrel fogják tudni kifeszengetni az ágyból. Azt kellett tapasztalnia, hogy elméje is erőteljes tisztulásnak indult - már nem is volt álmos. Ezzel az energiával, ha nem csappan meg hirtelen, másnap estig is edzett volna.
- Hogy lehetek ekkora barom??? Hogy a fenébe hagyhattam!? Nincs bennem önmegtartóztatás? Egy ilyen fiatal kis bige nem vehet le a lábamról! Mit képzel magáról…?
July összerezzent, holott az edzőterem csendbe burkolózott. A fejében hallotta a hangokat. Megrázta a fejét, a fáradtságnak tudta be.
- Holnap megmondom neki kerek perec a véleményemet. Nem érdekel, ha megszakad a pici szíve, én nem vagyok kapható kis etyepetyékre! Még egyszer le mer támadni az éjszaka közepén, kitekerem a nyakát!

July akkor hallotta meg az edzőterem ajtajának dörrenését, majd meglátta Montgomeryt, ahogy bevetődik az ajtón.
Egy feszült pillanatig csak néztek egymásra.
- Jó estét, tanárúr! - szólalt meg July csak úgy mellesleg, majd folytatta az imént félbehagyott felüléseket.
- Jó estét! Mit keresel itt ilyen későn?
- Már korán van. - szólt July rápillantva a falra szerelt órára, amely akkor ütötte el a négy órát.
- Van benne valami. - mormogta Montgomery.
- Valami zaklatja a tanárurat? - kérdezte July a hasára fordulva, majd kitámaszkodott, hogy kinyújthassa feszült izmait.
- Nem éppen, miért? - Montgomery ingerülten kifújta a levegőt.
- Mert zaklatottnak látszik. - July elméje olyannyira kitisztult, hogy leghűvösebb, legnyugodtabb hangnemét is elő tudta venni, még kifacsart testhelyzetben is.
- Nem vagyok zaklatott! - emelte fel a hangját Montgomery, majd mezítláb - ahogy érkezett - ráállt a futógépre, bekapcsolta, és elkezdte lefutni a kilométereit.
- Tanár úr mindig nyugodt, sose látni az arcán semmit. Most viszont kifejezetten ideges. - kelt fel July a szőnyegről. Nem felejtette el mit hallott, bár jobbnak látta közölni.

- A nevem Alexander. - szólt színtelen hangon a tanár. - Nem kell tanár úrnak hívni, ha már egyszer egyike vagyok azoknak, akikkel egyáltalán szóba állsz! Amúgy sem vagyok még matuzsálem!
- Gondoltam, megadom a kellő tiszteletet. - szólt July. - De ha nem, hát nem, bár megcsinálhatom, hogy ezentúl „tanárúr” marad, és inkább nem szólok magához se!
Alexander elvétett egy lépést a futógépen, de megkapaszkodott, és leállította a készüléket.
- Fel akarsz idegesíteni?! - tört ki magából.
- Épp arra próbálok célozni, hogy már fel vagy idegesítve. - váltott July személyesebb hangnemre. - Halljam, mi a baj!
- Mi közöd hozzá?
- Csak annyi, hogy hangosak a gondolataid.

Alexander megmerevedett, elfordította a fejét, így a haja a szemébe hullt.
- Hallottad őket…? - szólt elszomorodva, majd nagyot sóhajtott. - Megfeledkeztem magamról. Ne haragudj!
- Miért kéne haragudnom??? - hörrent July csodálkozva. - Nem te hibád! Én vagyok olyan szerencsétlen, hogy nem tudom az erőimet kontrollálni, nem te.
- Ha ideges vagyok, én se tudom. - sóhajtott Alexander, majd leült a szőnyegre. July pedig mellé.
- Ne bántson a dolog, bárkivel megesik. Nézd a jobbik oldalát! Legalább tetszel valakinek. - dőlt hanyatt a szőnyegen. Montgomery követte.
- A diáklányaim állandóan a nyakamban lógnak. Az imént egyikük megállított a folyosón, és szó nélkül megcsókolt.

July felhúzta a szemöldökét.
- Ha én férfi lennék, nekem nem húzná fel az idegeimet annyira. Sőt! - mosolyodott el July derűsen.
- July, én tanár vagyok! - hüledezett Alex. - Nem gondolod, hogy merész helyzet lenne egy diáklánnyal kezdeni?! Nem gondolhatják rólam, hogy ilyen liliomtipró vagyok, az a lány csak tizenhét éves!
- Akkor már más a helyzet. Pártolom előbbi gondolataidat, mondd el!
- Azt fogom tenni. Azt kell tennem! - döntötte el Alex, majd oldalra fordította a fejét és Julyra nézett. - Gondolom, te sosem érezted tehernek, ha valaki udvarolt neked.
- Dehogynem! - nézett rá July. - Az utcán megkeményedtem kissé, ismertem a környéken csatangoló népség minden szokását és hátsó szándékait. Nem vagyok amolyan könnyedén bevehető típus. Még beszélgetni se szeretek az emberekkel.
- Jogos. - biccentett Alex. - Azért adhatnál a személyes életedre is! Nem tolakodásból mondom, de legyél másokkal kicsivel nyitottabb, és nem muszáj mindig a közömbös vagy épp keserű oldaladat mutatnod. Kedves is tudsz te lenni, befizetek.
- Relatív. Attól függ, kivel.
- Biztos védelmi rendszered van, de csak kevés férfi szeret várfalat mászni.
- Én nem vagyok várfal! - csattant fel July sértődötten.
- Nem úgy! - nevetett fel Alex, July emlékei szerint először, hogy megismerkedtek. - Nem téged kell megmászni, hanem magát a tüskés várfalat, amivel véded magadat! Nagyon látszik, hogy senkivel nem barátkozol meg igazán.
- De igen! Gordon és Summer már most jó barátaim. És én lennék talán az egyik első, aki megvédi őket a bajban. Már most…
- És ez ijesztő?
- Az. - morogta July. - Hátborzongató.

Alexander felállt a szőnyegről és a kezét nyújtotta a Julynak. Megbízni benne…Ha elfogadja Alex kezét, az feltétlen bizalmat fog várni tőle. Rendben, hát legyen!
Megfogta a kezét.
- Te rendes lány vagy. - szólt Alex. - És remek barát. Megtisztelsz, hogy szóba állsz velem.
Juliet rámosolygott.
- Megtisztelsz, hogy nevetni láthattalak.
Alex ismét elmosolyodott. Máris a szívébe lopózott ez a barátságos mosoly, talán nem is talál ilyen őszinte embert, mint Juliet. Az este - vagy reggel - hátralévő részében verekedtek. No, persze nem haragból, csupán edzésként. Érzékeny pontok és fej mellőzése.
Alex elvetemült módon jó volt a harcművészetek terén, úgyhogy July tánclépésekkel gáncsolta ki. Pedig azt is tőle tanulta.

Hét órakor Juliet szalmazsákként vetődött az ágyára, és úgy is érezte magát, mint egy szétpüfölt szalmazsák. Esésektől és ütésektől tarkított bordája, lába, és válla kegyetlenül sajgott, és csak az bírta megnyugvásra, hogy professzor Alexander Montgomery is kapott pár bordarepesztő ütést. De végtére is remekül szórakoztak, és ez a kis csetepaté megnyitotta barátságukat. Meg néhány véreret…
Feltápászkodott az ágyról, majd bement a fürdőszobába tusolni. Nagy levegővétellel nyitotta meg a hidegvizes csapot, majd egy sikítással beérve letusolt. Minden pici zúzódásán tűszúrásokként érezte a hideg vizet. Miután kiszállt a zuhany alól, enyhébbnek érezte a fájdalmat, néhol már nem is érezte.
Bebújt a takaró alá, és nemsokára elnyomta az álom…Viszont kilenckor már fel is ébredt. Önszántából.

Nem tudott rájönni, miért, de vasárnap kilenc órakor kelni nála emberfeletti teljesítmény volt. Választott egyet az új ruhái és cipői közül, majd elindult a márványterem felé. Nem talált ott senkit, de a friss reggeli már az asztalokon várta a diákokat. Kisvártatva - valahol a gabonapehely vége és a vajkrémes kenyér között - befutott Alex is, aki mikor meglátta Julyt, megtorpant az ajtóban. July ránézett, és megállapította, hogy falnak mehetett, vagy lemeszelték.

Mint egy angyal! - gondolta magában Alex. July hosszú, hófehér ruhája és gyöngyökkel fűzött szandálja aranyló, lágy hajával maga volt a megtestesült ártatlanság. Julynak már kezdett kínos lenni, hogy Alexander csak áll az ajtóban és néz rá, de Alex nem mozdult.
Pár perc rettentő kínos csend után Alex hirtelen zavarba jött July világítóan kék szeme és óvatos hangja által:
- Jól vagy?
Ha a fülébe üvöltöttek volna se ijedt volna meg jobban! Úgy ugrott meg hirtelen, mintha darázsfészekbe ült volna, és nekiesett az ajtónak. Kínosnak vélve a helyzetet, és Julyt széles ívben elkerülve a székéhez oldalgott és felült rá. Ezt szépen elszúrtam! - gondolta.
- Szerintem nem szúrtál el semmit. - csúszott ki July száján. Alex ismét felvette a "ne szóljon hozzám senki, úgysem érdekel!" - arckifejezését, épp néhány pillanattal azelőtt, hogy Juliet megszólalt volna. Csakhogy a hangjára megint lehullt az álarca. Képtelen volt eltitkolni előle a gondolatait, és ez ijesztőbb volt, mint a lány jobb egyenese.
- Ne turkálj a fejemben, kérlek!
- Nem direkt van. Másét nem is hallom, csak a tiedet. Nem vagyok vak, mostanában szétszórt vagy, zavart, ideges. Segítsek? - ajánlotta fel July a szolgálatait és megnyugtatásul Alex felé küldött egy elbűvölő mosolyt. Alex megnyugvás helyett görcsöt kapott, méghozzá a gyomra legmélyére, de szerencséjére ezt már jobban el tudta titkolni.

- Azzal segítenél, ha nem éreztetnéd velem, hogy a közeledben nyitott könyv vagyok. - szólt szárazon.
- Te kértél, hogy bízzak meg benned. - tárta szét a karját July.
- Az más.
- Miért lenne? Te is ember vagy, és két emberen múlik a bizalom. Vagy mindkettő, vagy egyik se. Tudod jól.
- A fene vigye el, hogy mindig igazad van! - csattant fel Alex, mire néhány diák feléjük fordult a szomszédos asztaltól. Montgomery professzor sose volt ideges. Soha nem látták még ilyennek. - Zavarban vagyok. - bökte ki végül.

Juliet derűsen elkacagta magát, mire Alex gyomrában megszorult a görcs.
- Csak azt ne mondd, hogy a ruhám miatt! - kacagott July önfeledten. - Jaj, Alex, ne képzeld, hogy megváltozom egy ruhától! Pár órája még gondtalanul verekedtünk az edzőteremben!
- Igaz, csak nem hasított szoknyában és gyöngyös szandálban. - azért biztonság kedvéért végigsimított zsibbadt bordáin.
- Most cikizel, vagy dicsérsz?
- Mindkettő.
- De cikizz, légy szíves! És ne is dicsérj! Az végképp nem jó.
- Mert???
- Nem te mondtad reggel, hogy rádszállt egy diáklányod? Én is a diákod vagyok.
- Csakhogy a lány nálam tizenkét évvel fiatalabb, a te esetben ez a szám hatra csökkent.
- Ötre. Ma van a születésnapom. - kortyolt July a gyümölcsléből.
Alex meghökkent.
- Komolyan?
- Komolyan.
- Becsszó?
- Becsszó.

July szándékosan ismételte Alexander szavait, imádta látni, ha ideges. Most nem sikerült ugyan felhúznia, mivel a férfi összevont szemmel törni kezdte a fejét.
- Akkor azt hiszem - szólalt meg komolyan Alex -, nekem most le kell lépnem.
- Hová??? - lepődött meg July.
- A konyhára, vacsoraszervezésre.
- Mi?!
- Jól hallottad. Már itt se vagyok. - és már tényleg ott se volt, elindult a konyhák irányába.
Julynak szeme-szája tátva maradt. Nem tudta, mi tervez Alex, de azok után, ahogy meglátta az ajtóban, már semmin nem lepődött volna meg...