Én, Peter Morrison 21.

Reggel volt, lassan világosodtak az utcák, fekte öltönyben aktatáskával vastag keretes szemüveggel és a nagyapám keménykalapjában, tisztára, mint egy GESTAPO ügynök úgy éreztem magam. A SAT irodaépületének portása meghunyászkodott tisztelettel nézett rám, majd miután kitöltötte a látogatókártyám, elmagyarázta, melyik irodába kell mennem. Gondolom, nem kell külön kiemelni, hamis igazolvánnyal mentem be. Ahogy öregszik az ember egyre feledékenyebb, mostanában sűrűn felejtem el ki is vagyok valójában, ezek a fránya igazolványok… Eddig a terv hibátlan, csak így tovább, ha elég határozott és vészjósló vagyok, és nem hagyom levegőhöz jutni őket nyert ügyem van. Ugyan ki gyanakodna a személyazonosságomban, elvégre egy komoly köztisztviselő vagyok, vagy mégsem, de ezt ők nem tudják. Kopogtattam az ajtón, majd választ sem várva azonnal benyitottam.

- Jó napot, az állami ingatlan-felügyelő hivataltól jöttem, több bejelentést is kaptunk, hogy az önök vállalata bizonyos ipari célú ingatlanjai után egyáltalán nem, vagy csak alig fizeti a megszabott illetékeket. Szeretném átnézni az ingatlanok tulajdonjogát igazoló iratokat, illetve az illetékek csekkjeit.
Szegény ember az íróasztal mögött még levegőt sem tudott venni, ahogy ezt egy szuszra rázúdítottam olyan marcona tekintettel, amitől a legádázabb csecsemő is sírógörcsöt kapott volna. Hirtelen zavarában csak hebegni tudott.
- Jó napot kívánok, elnézést…de… ezt nekem nem jelezték…nem tudom, ezeket az adatokat kiadhatom-e Önnek…
- Arról én nem tehetek, ha magát nem informálták kellőképpen, de garantálom, ha a főnökei a tétovázása miatt súlyos dollár ezreket lesznek kénytelenek fizetni, nem kell azon gondolkodnia, mire költse az év végi prémiumot. Most pedig kérem, hozza a papírokat, meg ha már úgyis arra jár, egy kávét két cukorral, köszönöm.
- Igenis, azonnal hozom.

Ez jobban ment, mint reméltem, már bántam, hogy nem kértem pár fánkot is, mert elég rég nem ettem már, de azért az már tényleg a pimaszság csúcsa lett volna. Kényelmesen befészkeltem magam az iroda lakójának székébe, majd szórakozottan elkezdtem forgatni egy díszes papírvágó kést. Sosem értettem mire jók ezek a csicsás holmik, amik igazán semmire sem jók, csak mutatósak. Ám miközben forgattam a kezemben, véletlen erősebben csavartam egyet a végén, és az lepattant. Mi a manó, egy titkos rekesz? Volt benne egy papír fecni egy névvel és telefonszámmal, „a te mosómacid Suzanne”. Miután visszaraktam a helyére, és jobban körülnéztem az asztalon megértettem a titokzatosság okát. A mi szeretetreméltó aktakukacunk házas volt, amit egy fotó is tanúsított, „örökké hű feleséged Elizabeth” felirattal. Ezt talán még a későbbiekben a hasznomra fordíthatom. A biztonság kedvéért felírtam a noteszembe a mosómaci számát is. Csúnya dolog a zsarolás, de hasznos.

Elég messze lehetett a kávéautomata, mert még jó 10 percbe beletelt mire az emberem visszatért, egyik kezében a gőzölgő pohárral, a másikban húsz kiló papírral. Be kell vallanom erre azért nem számítottam. Mihez kezdhetnék ennyi információval? Valahogy szűkítenem kellett a szóba jöhető ingatlanok számát. Isaacet nem sokkal több, mint 14 órája fogták el, ennyi idő alatt, maximum 1500 kilométert tehettek volna meg, de tételezzük fel, hogy 200 kilométeres körzeten belülre vitték, ez már reményeim szerint képes jelentősen szűkíteni a listát. Miután alaposan ráijesztettem szegény emberre a szigorú mormogásommal és szemöldököm rendíthetetlen ráncolásával kiszűrtem az öt szóba jöhető helyet.
- Mára végeztem, de reggel visszajövök, és hat évre visszamenőleg kérem, készítse ki a papírokat, a kávémat pedig holnap is két cukorral iszom!
- Igenis, azonnal intézkedem, hogy az irattárból kezdjék el felkutatni a papírokat.
- Helyes, most megyek és megírom a jelentésem a főnökeinek az eddig tapasztaltakról. Viszont látásra!

Majd választ sem várva határozott léptekkel elhagytam az irodát és az épületet is. A portás szelíd alázattal adta vissza a hamis igazolványomat a kijáratnál. Legszívesebben elkezdtem volna örömömben szteppelni, már ha tudtam volna. A szüleim szerint lehetett volna belőlem híres táncos, de nem lett.