Egy zaklatott reggel II. rész - Vihar a nappaliban

A szalon az ebédlővel szemben, egy kisebb folyosóról nyílt. Gertrude mielőtt belépett volna, megállt egy percre, a falon lógó tükörnél megigazította a haját, elsimított pár ráncot a ruháján majd vett egy mély levegőt és kezét a kilincsre helyezte. Azonban mielőtt lenyomhatta volna valami történt. Egy éles, tőrdöfés szerű fájdalom hasított bele madame Gertrude gyomrába. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, úgy érezte a megpördül körülötte a világ.
- Asszonyom! - kiáltott Fairfeu de Gertrude egy határozott mozdulattal megállította
- Semmi baj! Csak megszédültem, az ég szerelmére ne nézzen ilyen ijedten! Jobban vagyok, maradjon itt, hátha szükség lesz magára! .
Fairefeu engedelmeskedett, Gertrude pedig még pár pillanatig a folyosón maradt, majd összeszedte magát és bement a szalonba.

A szalon a lakás legnagyobb, legszebb helyisége volt. A személyzet áldozatos munkájának hála mindig pompája teljességében tündökölt. A falat zöld selyemtapéta borította, a makulátlanul tiszta parkettát nehéz, gazdagon díszített perzsa és buharai szőnyegek fedték, az ajtóval szembeni fal közepén hatalmas, fehér márványkandalló a párkányán családi fényképek. A kandalló körül bíborvörös bársonnyal bevont fotelek, rekamiék a pontoise-i kárpitosok remekei, a falak mentén könyvespolcok, apró asztalkák, rajtuk emlékek utazásokról, távoli állomás helyekről, például egy apró jade oroszlán Pekingből, egy arany Buddha szobor Burmából, afrikai törzsi maszkok, lándzsák, a falakon bekeretezett fényképek, színes nyomatok, a kandalló fölött aranyozott rámában festmény. Egy megejtően fiatal házaspárt ábrázolt, szinte gyerekek voltak, a férj a francia gyarmati hadsereg kék zubbonyát, piros nadrágját viselte, a fején pedig az Afrikában szolgáló katonák parafa sisakját. Mellette még egy nála is fiatalabb nő állt, aki inkább kislányra mint egy asszonyra emlékeztetett. Vékony, gyönyörű alak, szelíd, gyerekes arc, nagy, barna szemek, vörösesszőke haj. A kép Gertrude és Pierre Douaniert ábrázolta szerelmük hajnalán.

A szoba tökéletes összhangját, egyedül a kandalló előtt toporgó Denise rombolta össze. Adolphe felesége, a harmincas évei közepét taposó, meglehetősen csúnya nő volt. Denise magán viselt minden hibát, amit az alacsony sorból felkapaszkodott emberek gyermekei. Leginkább egy póznára hasonlított, amit a Printemps áruház drága szatén és selyem ruháiba öltöztettek. Durva arcvonások, esetlen tartás, trappoló, csoszogó járás, otromba modor és beszéd, leginkább ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni Denise-t. Gertrude mint mindig most is megpróbált a lehető legkedvesebb lenni felettébb utált sógornőjével, magára erőltetett egy kényszeredett mosolyt, ami azonban az arcára fagyott amikor meglátta Denise-t aki a szokásosnál is nyomorultabban festett.

A haja zilált volt, sebtében elkészített kontya leginkább egy vihar által megtépett szénaboglyához hasonlított, a bőre sápadt volt, az orra dagad és vörös, a szeme alatt vastag táskák, egyszóval mögötte is tartalmas este állt.
- Jó reggelt drágám! - köszöntötte Gertrude erőltetett jó kedvel és arcon csókolta - Nahát! Remekül nézel ki! Egyszerűen elbűvölő ez a ruha rajtad! A La Fayette-ben láttunk hasonlót! - mondta és végigsimította a szürke, szatén blúz ujját. Na és hogy vagy, mi újság?
- Ne is kérdezd - felelte bágyadtan Denise - Pokoli éjszakám volt. Adolphe itt van?
- Persze - mondta Gertrude könnyed csevegő hangon - Egy kissé felöntött tegnap éjjel a garatra, megesik az ilyesmi, itt aludt nálunk.
- Tehát itt aludt - motyogta Denise - És kivel ha szabad tudnom?
- Hogy, hogy kivel? Természetesen egyedül, mégis kivel aludt volna? - kérdezte Gertrude meglepve
- Mondjuk azzal a kis viperával, azzal kis kígyó védenceddel. -sziszegte Denise
- Nem értem drágám kiről beszélsz - mondta Gertrude és ismét érezni kezdte azt a bizonyos baljós bizsergést a gyomrában
- Arról a kis ringyó unokahúgodról! Tudom én, hogy ki miatt jár ide a férjem, hiába is játszod itt az ostobát
- Drágám szerintem le kellene ülnöd, úgy látszik megártott ez az átvirrasztott éjszaka, nem vagy teljesen magadnál

- Tökéletesen magamnál vagyok! - csattant fel Denise - Tényleg azt hitted, nem fogok rájönni arra, hogy milyen aljas üzelmek folynak a házadban? Ez egy bűntanya!
- Tudom, hogy nehéz elhinned, de esküszöm tényleg fogalmam sincs, arról, amiket itt összehordtál. Egyáltalán, hogy jutott eszedbe ennyi badarság?
- Bizonyítékaim vannak arra, hogy már hónapok óta viszonyuk van egymással
- Lehetetlen, arról tudnék, ha bármi helytelen lenne köztük - rázta a fejét Gertrude - Ez képtelenség, ez nem lehet.
- Pedig minden kétséget kizáró bizonyítékom van - mondta diadalmasan Denise és egy levelet nyomott Gertrude kezébe. Keményített, halványsárga, levendula illatú levélpapír volt, az asszony azonnal felismerte rajta Antoinette finom, lágy kézírását. Gertrude a levéllel az ablakhoz lépett és olvasni kezdett.
“ Egyetlenem!
Kértelek már nem is egyszer, ne küldj levelet a nagynéném házába, félek, hogy a kezébe jut. Borzalmas lenne, ha bármi kiderülne kettőnkről. Nagyon veszélyes játékot játszunk, bevallom félek. Nem tudom, hová vezet mindez, nem tudom, hogy van-e értelme folytatni
- Te jóságos isten - sóhajtotta az asszony és megint úgy érezte, mintha kést döftek volna a gyomrába - Szentséges ég! Miért teregetik ki az emberek a titkaikat levelekben? - morogta
- Nos van valami mondanivalód? - kérdezte Denise pökhendin
- Antoinette kézírása, ez vitathatatlan - csóválta a fejét - De hát miért? Hogy lehettem ennyire vak!
- Ne játszd az ártatlant, te tudtál mindenről! - mondta Denise eszelős gyűlölettel a hangjában
- Azt hiszed, ha tudtam volna nem lépek közbe? Azt hiszed hagytam volna, hogy ilyen ocsmány módon összemocskolják a család becsületét? Gondolkozz már az istenért!
- Azt teszem! - kiáltotta magából kikelve Denise - Tudnod kellett róla! Elvégre ebben a házban semmi nem történhet, ami elkerülné a figyelmed! Elmondom mi az igazság! Nagyon is tudtál a viszonyukról, de, hogy botrány ne legyen falaztál nekik! Most lelepleztelek! Undorító!

- Most már elég legyen! Visszautasítom, hogy ilyen hangnemben beszélj velem a saját otthonomban! Mégis mit képzelsz magadról hol vagy? Azt hiszed eltűröm, hogy beronts ide reggel és úgy viselkedj mintha valamelyik szolgálód lennék? Hát nem! Ülj le, idehívom Adolphe-ot és mindent tisztázunk! - harsogta Gertrude felháborodva
- De én - hebegte Denise akit sógornője heves ellentámadása teljesen váratlanul ért
- Csend! Pap nélkül nem misézünk, egy szót se szólj többet, amíg nincs itt a férjed! Fairefeu! - kiabált ki a komornyiknak - Szóljon a sógoromnak, hogy a szalonban várom. Te meg ülj vissza - mutatott sógornőjére - Még ilyet, majd adok én neki. Most fogyott el a türelmem, jöjjön csak le. Megbánja még azt is, hogy a világra jött - dohogott és töltött két pohár konyakot. Az egyiket felhajtotta a másikat odalökte Denise elé - Nesze idd meg - mondta fenyegetően
- Nem kérem köszönöm
- Ne vitatkozz! Gyerünk hajtsd fel, megnyugszol tőle! - mondta Gertrúdé - Ülj át oda! - mutatott az ajtó mögötti fotelra
- De hát miért?
- Csak tedd, amit mondtam!

Pár perccel később megérkezett Adolphe is. Még mindig köntösben és pizsamában volt.
- Mi van már megint? - kérdezte türelmetlenül
- Fordulj meg van egy kis meglepetésem! - mondta Gertrude rezignáltan
- Miféle meglepetés? - kérdezte Adolphe, majd megfordult - Hú a francba! Akarom mondani hello drágám! Te már itt vagy? - mondta, miután szembesült a feleségével
- Igen ő már itt van - morogta Gertrude - Na én megyek is, beszélgessetek nyugodtan! -mondta és határozottan elindult kifelé
- Csak nem akarsz magamra hagyni vele? -kérdezte Adolphe suttogva
- De igen, ez most a te harcod - mondta és lassan kiment a szalonból.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, gyorsított a léptein, bevágtatott az ebédlőbe, a vállánál fogva felrántotta a meglepett Antoinette-et
- Egy szót se szólj! Velem jössz! - hadarta és elindult vele kifelé, de az ajtóban megállt és az anyjuk viselkedésétől halálra rémült lányok felé fordult - Ha a nagynénétek keresné Antoinette-et, nincs itthon, korán reggel elutazott, világos?
A lányok némán bólintottak, majd csak azt látták, hogy Gertrude és Antoinette-t kiviharzanak az ebédlőből. Gertrude a szobájába rángatta a halálra rémült lányt, ott leültette az ágyra, magukra zárta az ajtót, és a lány mellé telepedett
- Ide figyelj kislányom - kezdte komolyan - Nagyon figyelj rám! Beszélnünk kell!
- Megrémít Gertrude mama - hebegte a lány
- Félsz? Helyes, van mitől! El kell mondanod, hogy pontosan mi van közted és Adolphe között?
- Semmi - mondta a lány szemlesütve - Hiszen a nagybátyám
- Miért nem nézel a szemembe? - sóhajtotta Gertrude -Felesleges tagadnod, tudok a viszonyotokról
- Nekünk nincs viszonyunk - tiltakozott erőtlenül a lány
- Elég legyen a hazudozásból - kiáltotta és lekevert egy pofont a lánynak, majd felpattant és járkálni kezdett a szobában - Ez mi? -kiáltotta és a zokogó lány kezébe nyomta a levelet majd visszahuppant a mellé
- Fogalmam sincs - bőgte a lány.

- Ez egy levél, amit te írtál Adolphe-nak, és Denise még számtalan ilyet talált. Felesleges tovább tagadnod! Az ég szerelmére hagyd már abba a sírást! - rivallt rá és felhúzta
- Én nem, én nem akartam - hüppögött
- Figyelj rám! Csecsemő korod óta nevellek, úgy szeretlek mint ha én szültelek volna, úgyis bántam veled, igaz?
- Igen.
- Értsd meg, most is védeni akarlak! Meg akarlak óvni a nagynénéd haragjától, de ha becsapsz, akkor nem tudlak. El kell mondanod mindent, hogy kezdődött, mióta tart, mi történt köztetek, és nagyon kérlek ne hazudj, mert akkor leveszem rólad a kezem, és a továbbiakat Denise-el kell elrendezned. Na gyerünk kis lány! Bátran!
- Én nem akartam, Gertrude mama, higgye el én nem akartam - szipogott a lány és fejét az asszony ölébe hajtotta
- Tudom gyermekem, tudom - mondta Gertrude és közben a lány haját és arcát simogatta
- Olyan ostoba és naiv voltam, pedig igazán nem akartam tőle semmit, de nem hagyott nyugtot, folyamosan zaklatott, leveleket, ajándékokat küldött, be kell vallanom, egy idő után lenyűgözött a kitartása. Tudom, hogy csúnya, kövér és öreg, de olyan szerencsétlen volt, hogy megesett rajta a szívem. A egész úgy három hónapja kezdődött, egy estélyen kezdett udvarolni

- Miféle estélyen?
- Valentine Grimpeur estélyén. Csak hárman mentünk, Edith-el és Marie-val. Gertrude mama Georgette nénivel azon hajókiránduláson volt Port-Said-ban, emlékszik, onnan hozták azt a borzalmas vázát
- Nem borzalmas! - szakította félbe Gertrude, aki felettébb érzékeny volt, a dísztárgyait ért igazságtalan kritikákra - Gyönyörű egyiptomi motívumok díszítik, a szent tehénisten belefullad a Nílusba! Georgette majdnem egy órát alkudott rá.
- Mindegy, a lényeg, hogy azon az estén kezdődött el a kálváriám
- Egyáltalán mit kerestetek annak a nőnek az estélyén? Már ha estélynek nevezhetjük azokat az orgiákat amiket rendez
- Azok nagyon kulturált orgiák. Henry Matisse is ott volt!
- Ő festi azokat a szörnyű festményeket, azokról a dagadt karibi nőkről?
- Nem az Gauguin
- Mindegy. Mi kerestetek abban a kuplerájban?
- Meghívtak, elmentünk. De ott nem történt semmi, ne aggódjon! Mi hazajöttünk mielőtt elvadultak volna a dolgok
- Hál istennek. Mi történt azután?
- Hát amit mondtam. Onnantól kezdve nem volt megállás. Levelek, virágok, csokoládé, persze soha nem a saját nevén, nehogy maga észrevegye. Aztán egyszer egész éjjen át az ablakom alatt állt, zuhogott az eső, én fenyegettem, hogy felverem a házat, de ő nem tágított, végül beengedtem. Hátul jött fel a cselédlépcsőn, csurom víz volt, reszketett szegény. Hajnalban ment el mielőtt a személyzet felébredt volna.
- Mi történt köztetek azon az éjjel?
- Az övé lettem, Gertrude mama, testestül és lelkestül az övé - sóhajtotta a lány
- Úgy érted, hogy ti ketten?
- Minden megtörtént, ami egy férfi és egy nő között megtörténhet
- Te jó ég! Jaj istenem, mond lányom ugye csak akkor egyszer?
- Nem - rázta a fejét a lány - Ez utána többször megismétlődött, ugyanezzel a módszerrel. Én nagyon szégyelltem, de nem tehettem ellene semmit. A bűn megmérgezte a lelkem, és egyre mélyebbre süllyedtem abban a mocsárban, amibe ő rántott. Tudtam, hogy ez nem helyes, többször véget akartam vetni ennek az áldatlan kapcsolatnak, de ő nem hagyta. Megfenyegetett, hogy kipakol mindent és utána öngyilkos lesz, és állandóan sírt, és én nem bírtam nézni.

- Miért nem szóltál nekem? Segítettem volna.
- Annyira szégyelltem magam. Meg aztán féltem is, hogy meg fog vetni, ha megtudja, rettegtem, hogy elveszítem a szeretetét. Azt nem bírnám ki, ha meggyűlölne.
- Hogy én meggyűlöljelek téged? Jaj kicsikém - mondta az asszony és a szemei megteltek könnyel
- Aztán egy hete úgy döntöttem, hogy végleg kidobom, ezért fogadtam el Chagrin közeledését. Tegnap találkozott velünk a Maxim-ban, aztán hazafelé jövet elszabadult a pokol
- Igen, azt hallottam. Jaj lányom, most aztán bajban vagyunk. A vérfertőzés a legocsmányabb dolgok egyike, ha szegény nevelőapád megtudja, akkor fog csak elszabadulni a pokol.
- Mit tehetünk?
- Nem tudom lányom, gondolkodnom kell
- Úgy sajnálom
- Most már mindegy. Időt kell nyernünk - mondta Gertrude, de nem tudta folytatni, mert kopogtak az ajtón. Gertrude felállt, intett Antoinette-nek, hogy húzódjon hátrébb, és óvatosan kinyitotta az ajtót. Csak Fairefeu volt az, megnyugodott, betessékelte.
- Nos, mi újság odalenn? - kérdezte fáradtan
- A sógornője pár perccel ezelőtt távozott. Heves vitája volt Adolphe úrral, aminek hevében a berendezés könnyebb károkat szenvedett

- Hogy érti ezt?
- Madame Denise hozzávágta a kínai vázát, amit az apósa hozott Pekingből. Adolphe úr félre ugrott, úgyhogy nem őt találta el, hanem a brandy-s palackot és a poharakat verte le. Miután látta, hogy nem járt sikerrel, felkapott egy szobrot és azzal próbálta megölni az urat.
- Melyik szobrot? - szakította félbe Gertrude rémülten
- Azt amelyik egy fürdőző hölgyet ábrázol. Sajnos az is összetört. Madame Denise-t ez csak tovább tüzelte, és megkísérelte leszedni a falról az egyik odaakasztott afrikai lándzsát, amíg ezzel foglalkozott, Adolphe úrnak sikerült elhagynia a szalont és az ebédlőbe menekülnie
- Ugye nem azt akarja mondani, hogy az ebédlőt is feldúlta az a bolond sógornőm?
- Megakadályoztuk benne. Keresetlen szavak közepette elhagyta a házat
- A sógorom?
- Nem mer kijönni az ebédlőből
- A lányaim?
- A szobájukban
- Rendben van, menj gyermekem, mosakodj meg és próbál úgy tenni mintha minden rendben lenne. Ha a lányok kérdeznek, mond, hogy az esti kiruccanás miatt voltam ilyen dühös veled. Ne félj, minden rendben lesz. - mondta és elbocsátotta a lányt, aztán felkelt, megtörölte a szemét és elindult lefelé, az ajtóban azonban Fairefeu útját állta
- Bocsásson meg asszonyom, tudom, hogy ez a legalkalmatlanabb pillanat, de lenne itt még valami
- Mondja csak nyugodtan
- Madame Freres szeretne beszélni önnel minél hamarabb az esti vacsora ügyében
- El is felejtettem ebben a nagy kavarodásban, hogy vacsorát adunk este. Rendben van, maga, madame Freres és Douzarbes jöjjenek az irodába, azonnal megyek, csak váltok pár szót a sógorommal

Az ebédlőben Adolphe-on kívül csak Lierett és Helosie gyerekekinek dajkája, Schmidt kisasszony tartózkodott. Lierett a tányérokat, csészéket szedte le, Schmidt kisasszony pedig reggelizett. Adolphe az ablaknál ült, egy brandy-s poharat szorongatott, az arcán pedig karmolás nyomok éktelenkedtek. Mereven bámult maga elé, csak akkor tért kicsit magához, amikor Gertrude elé állt.
- A nappaliba, most! - mondta utálattal a hangjában és elindult a szalon irányába.
A nappali valóban siralmas állapotban volt. A fotelek, asztalkák felborítva, az egyik függöny leszakadt, a padló pedig üvegcserepekkel volt tele, amiket madame Gerbill próbált feltakarítani.
- Hagyjon magunkra - mondta Gertrude majd megállt a szoba közepén, némán felmérte a károkat, lehajolt és felvett egy cserepet abból a Ming kori vázából, amit még boldogult apósa szerzett, amikor a Taiping felkelés idején, a francia katonák kifosztották a kínai császár nyári palotáját - Ez a váza több mint háromszáz esztendős volt - mondta szomorúan - Egy londoni műkereskedő hétezer frankra becsülte, egy kisebb vagyont tört össze a feleséged. Szerencse, hogy nem szabadult be az ebédlőbe. Ha limoges-i készletet is a fejedhez vágja, tönkrementünk volna. Kár érte, szerettem ezt a vázát. Nos mire jutottatok?
- Tört, zúzott, megakart ölni - mondta Adolphe - Aztán hazament és azt mondta elküldi az összes levelet Sidi Bel Abbes-ba, Pierre-nek.
- Szombat van, a posta zárva. Van két napod, hogy visszaszerezd azokat a leveleket - mondta Gertrude hűvösen
- De hát kidobott! Azt mondta nem fog beengedni a házba! Lehetetlen.
- Nem érdekelnek a kifogások! Menj haza és keresd meg őket. Ja, és ugye mondanom sem kell, ha ezt az ügyet elsimítjuk, többé nem akarlak a családom közelében látni. Minden világos?
- Igen.
- Végeztem, elmehetsz

Miután Adolphe távozott, Gertrude átment a dolgozószobába, ahol már várta a szakácsnő, a komornyik és az inas.
- Elkészítette a menüt madame Freres?- kérdezte a szakácsnőt
- Igen madame, előételnek libamáj pástétom, utána halleves, főételnek kolbásszal és lyoni gesztenyével töltött pulyka, krumpli krokettel körítve, desszertnek palacsinta an flambe, madeleine, fagylalt és gyümölcs
- A madeleine-t húzza ki, csináljon helyette sorbet-et, pisztáciából és eperből. Ebédre mit tervez?
- Paradicsomlevest, csirkeragut és kuglófot
- Rendben van. Nos mindannyian tudják, hogy fontos embereket várunk ma vacsorára. Azt szeretném, ha minden a legtökéletesebb legyen, Douzarbes, maga felel a terítésért, tegyenek fel tiszta abroszt, friss virágokat, tisztítsák meg az ezüstöt, használják a legszebb porcelánt, ragyogjon minden. Fairefeu magáé a felszolgálás és az italok kezelése. Tegyenek ki magukért! Most elmehetnek kivéve magát Fairefeu - mondta és megvárta, amíg az asszony és a lakáj távoztak - Kihallgatta a sógorom és a felesége vitáját?
- Egész véletlenül madame - felelte a komornyik
- Remek, akkor ismeri a problémánkat.
- Többé kevésbé asszonyom

- Madame Denise birtokában van néhány, számomra nagyon fontos levél. Ezek a levelek tragédiát okozhatnak, ha illetéktelen kezekbe kerülnek, Denise asszony pedig úgy döntött, hogy felhasználja őket a család tönkretételére. Ezt nem engedhetjük.
- Nem asszonyom.
- A sógoromat bíztam meg azzal, hogy szerezze meg ezeket a leveleket, de ismerjük Adolphe urat, alkalmatlan az ilyen feladatokra. Önt kérem meg, hogy lopja el és hozza ide azokat a leveleket. Két napja van rá, hétfőn kinyitnak a posták és Denise elküldi őket a férjemnek.
- Ez nem történhet meg asszonyom

- Tehát számíthatok önre?
- Mint mindig. Legkésőbb hétfőn reggel a levelek az ön kezében lesznek, ezt megígérem.
- Köszönöm Fairefeu, nem is tudom hol lennénk maga nélkül. Most elmehet. Ó mielőtt elfelejtem, küldje ide a lányaimat.
- Igen a sszonyom - mondta Fairefeu és kiment a szobából. Gertrude felakart állni, hogy háborgó gyomrát megnyugtassa egy pohár brandy-vel, ekkor azonban újra rátört a fájdalom ezúttal azonban jóval hevesebben mint a folyosón. Úgy érezte az éles, késszúrásszerű fájdalom végigrobog az egész testén, a gyomrától a halántékáig, a szoba őrült táncba kezdett körülötte, a fülében harangok zúgtak, olyan hangosan, hogy kis híján beszakították a dobhártyáját, aztán elsötétült minden.