Egy szomorú lány története.

Évekkel ezelőtt megismerkedtem álmaim pasijával. Akkor még azt hittem, hogy ő a nagy ő. Kedves volt, romantikus, figyelmes. Le is vett a lábamról. Pár hét után összeköltöztünk. Nagy volt a szerelem, és én nagyon boldog voltam. Aztán összeházasodtunk. Én gyereket akartam, ő még nem. Azt mondta, hogy anyagilag meg akar erősödni, és jöhet a baba. Megértettem, és vártam. Heteket, hónapokat. Jól álltunk anyagilag, ezért úgy éreztem, előhozom a témát, mert az én drágám, azóta mióta először beszéltünk a gyerekről, mélyen hallgatott. Egyik este elérkezettnek láttam az időt, és megkérdeztem tőle, hogy mit szólna, ha teherbe esnék. Hát, a válasz az minden volt, csak az nem, amire számítottam. Felejtsem el az egészet, mert ő nem akar minden éjjel gyereksírásra ébredni, és különben is, miért erőltetem az egészet, amikor nagyon jól elvagyunk így is. És ezzel lezárta a témát. Attól a naptól kezdve megromlott a viszonyunk. Már nem közeledett felém, (gondolom attól félt, hogy terhes leszek) és már nem volt annyira kedves sem. Én türelmes voltam, és vártam, hogy majd minden megoldódik, és megenyhül az én drágám, de nem így történt.

Kezdtem elveszíteni a türelmem. Ő a munkájába temetkezett, alig volt otthon, én meg egyre boldogtalanabb lettem. Aztán döntöttem. Nehéz döntés volt, hisz szerettem, de becsapva éreztem magam, és nem bíztam már benne, mert a kapcsolatunk elején elhitette velem, hogy ő is akar gyereket. Elváltunk szépen, csendben. Hamar ment a dolog, alig két hónap alatt lezajlott a válás. Szüleim és barátaim mellettem voltak, de ez sem segített. Magam alatt voltam, ezért úgy döntöttem, hogy egy kis időre elutazom. Kinéztem egy gyönyörű, csendes kis helyet, és elutaztam.

Kora este érkeztem meg, és mivel tél volt, hamar sötétedett. A faház kulcsa a megbeszélt helyen volt. Beléptem a kis házba. Kellemes meleget árasztott a kandalló. Kimerült voltam, így lefeküdtem aludni. Reggel ébredés után úgy döntöttem, hogy körülnézek a környéken. A táj, ami fogadott, az maga volt a mese. Gyönyörű szép erdő, a deres fák szépen sorakoztak egymás mellett. Kispatak csörgedezett, őzek és vadnyulak futkároztak. És a levegő! Mélyeket szippantottam, és éreztem, ahogy az egész testemet átjárja a friss levegő. Két órája sétálhattam, amikor fázni kezdtem. Vissza indultam a kis házhoz. Beléptem, és egy hang ütötte meg a fülemet a konyhából.
- Szia! Leila vagyok! Gyere, főztem teát!
Leila a tulaj volt.
- Szia! - köszöntöttem.
Beültünk a kandalló elé, és beszélgetni kezdtünk. Leila gyönyörű nő volt, még női szemmel is. Hosszú, göndör fekete haj, barna szem. Magas volt és formás hosszú lábai voltak.
- Holnap, ha van kedved, megmutatom a környéket, és hogy mit érdemes megnézni - mondta.
- Az nagyon jó lenne!
- Akkor reggel találkozunk!
Elköszöntünk egymástól. Lezuhanyoztam, majd egy könyvvel a kezemben leültem a szőnyegre a kandalló elé. Pár oldalt olvastam, amikor elálmosodtam, így lefeküdtem.
Reggel korán ébredtem. Lezuhanyoztam, és épp csak felöltöztem, amikor kopogtak. Leila volt az.

- Jó reggelt! Jól aludtál?
- Jó reggelt neked is! Nagyon jól aludtam. Ekkora nyugalomban csak jól lehet aludni.
- Hoztam friss kenyeret. Együnk, és indulhatunk is.
Megreggeliztünk, és elindultunk. Leila gyönyörű helyekre vitt. Sokat sétáltunk, közben rengeteget beszélgettünk. Elmesélte, hogy évekkel ezelőtt elvesztette a szüleit egy balesetben, amit egy részeg sofőr okozott. Én is megnyíltam, és elmondtam, miért jöttem ide. Megértő volt, és ez jól esett.
- Menjünk vissza, mára szerintem elég volt a sétából! - mondta.
- Rendben, én is elfáradtam.
Elindultunk vissza. Ő elköszönt, és megbeszéltük, hogy majd másnap találkozunk.
Reggel találkoztunk, és az egész napot együtt töltöttük. Kirándultunk, beszélgettünk, sokat nevettünk. Nagyon jól éreztem magam a társaságában. Este beültünk a kandalló elé egy üveg borral. Iszogattunk, és rám tört hirtelen a magány. Jól éreztem magam Leilával, de a válás mély nyomokat hagyott bennem.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Csak eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt?! Ne érts félre, jól érzem magam, főleg a társaságodban, de néha rám törnek az emlékek.
- Ez természetes! Ha akarod, elmegyek! Majd találkozunk!
- Nagyon kedves vagy! Most tényleg egy kis magányra van szükségem!
- Oké! Már itt se vagyok! Jó éjszakát!
- Neked is!

Egyedül maradtam az emlékeimmel. Jól kisírtam magam, és éreztem, ahogy megkönnyebbülök.
Másnap reggel hiába vártam Leilát. Nem jött. És következő nap sem. Gondoltam biztos sok a teendője a családi vállalkozás miatt, hisz amióta a szülei meghaltak, egyedül vezette.
Eltelt három nap, és Leila még mindig nem jelentkezett. Kezdtem aggódni. Próbáltam felhívni, de nem volt elérhető. Nem értettem, miért nem jön. Úgy döntöttem, megkeresem. Egyszer említette, merre lakik, erdőn keresztül vezetett az út hozzá.
Felöltöztem jó melegen, és elindultam abba az irányba, amerre gondoltam, hogy lakik. Nem tudom mennyit mehettem, de éreztem, hogy nem jó irányba megyek. És ekkor hasított belém a felismerés! Eltévedtem! Bepánikoltam, mert közben sötétedni kezdett. És nagyon fáztam. Mentem tovább, bízva abban, hogy majd csak kiérek az erdőből. De nem így történt. És egyszer csak hangokat hallottam! Leila volt az! Megmenekültem!
- Itt vagyok! - kiabáltam. Erre gyere!
Pár perc múlva oda is ért hozzám.
- Azt hittem itt fogok megfagyni! - szipogtam. De jó, hogy jöttél! De honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Kerestelek a házban, és mivel nem találtalak, gondoltam elmentél sétálni.
- Örülök, hogy rám találtál!
- Gyere, menjünk vissza a házba! - mondta. Biztosan elaludt a tűz is, újra kell rakni.
Visszaértünk a házhoz. Én elindultam zuhanyozni, hisz teljesen átfagytam a hidegben. Leila addig tüzet rakott. Mire végeztem a zuhanyzással, addigra már ropogott a tűz. Leültem a kandalló elé, és néztem, ahogy a lángok körbefonják a hasábokat. Leila is megérkezett a konyhából két csésze forró teával. Csak ültünk, és egyikünk se szólt egy szót se. Aztán megtörtem a csendet.
- Hova tűntél el? Vártalak, de nem jöttél, kerestelek telefonon, de ott sem tudtalak elérni.
Leila csak nézett maga elé, és nem válaszolt.
- Nézd! Nem tartozol magyarázattal, csak aggódtam érted!
Ekkor rám nézett.
- Valamit mondanom kell! - kezdte. Csak nem tudom, hol kezdjem!
- Megijesztesz! - mondtam. Valami baj van? Megbántottalak valamivel? Mondj már valamit, kérlek!
- Dehogyis! Nem bántottál meg semmivel. Nem veled van a baj. Hanem velem.
- Ezt nem értem. Megmagyaráznád végre?

Ekkor mélyen a szemembe nézett. De nem úgy, ahogy egy barát szokott nézni a barátra.
Egyből rájöttem, hogy mit akar mondani. A nézésével mindent elárult. A nagy barna szemei könnyekben úsztak, és nekem majd megszakadt a szívem. Csak azt éreztem, hogy át akarom ölelni, és a karomban tartani. Nem értettem, mi történik velem. Talán a magány tette, a sok csalódás, hogy egy furcsa érzés kerített hatalmába, de jó érzés volt.
Ránéztem, és ő megszólalt.
- Én más vagyok, mint te! - kezdte. Mások az érzéseim is.
- Tudom, hogy mit akarsz mondani! Hogy szeretsz engem! Igaz? És nem úgy, mint egy barátot.
- Én... Azt hiszem, hogy igen. Szeretlek! És megértem, ha csomagolsz, és elmész. Hisz ez számodra ijesztő lehet.
- És ha nem az? - kérdeztem.
Csak nézett rám meredten. Én pedig őt néztem. És ekkor föléhajoltam, és megcsókoltam. Olyan puha és lágy volt az ajka. Óvatosan körbejártam az ajkait a nyelvemmel, majd a szájába hatolva megkerestem a nyelvét. Ő sem volt rest, és nyelveink hamar táncba kezdtek. Szenvedélyesen csókolóztunk. Pár perc is eltelhetett így, amikor hirtelen eltávolodott tőlem.
- Biztos vagy benne, hogy akarod? – kérdezte.

Csókkal válaszoltam a kérdésre. Az ajkairól rátértem a nyakára, és finoman nyalogatni kezdtem. Nem voltam biztos abban, hogy helyes az, amit teszek, de abban a pillanatban nem érdekelt semmi más, csak ő. Levettem a pulóverét, ami alatt csak egy csipke melltartó volt. A pulóver után ettől is megszabadítottam. Gyönyörű, formás mellei voltak. Kezeimmel megérintettem őket. Finom, puha, bársonyos volt a bőre. A bimbói már ágaskodtak, és hívogatóan néztek rám. Nyelvemmel óvatosan megérintettem egyik bimbóját. Egy halk sóhaj hagyta el ajkát. Játszadozni kezdtem bimbóival. Óvatosan fogaim közé vettem, és harapdálni kezdtem, majd szívogatni és nyalogatni. Éreztem, hogy tetszik neki, amit csinálok, hisz a teste jelezte. Még soha nem csináltam ilyet, de mégis tudtam, mit kell tennem. Egyik bimbóját a másik után nyaltam, és szívtam. Kezdtem elveszíteni a fejemet. Már nem tudtam gondolkodni, csak azt tudtam, hogy akarom őt! Teljes egészében! És nagyon.
A hasát kezdtem el csókolni, és nyelvemmel izgatni. Teste megfeszült a vágytól.
- Akarlak! Most! – mondta.

Lehúztam a nadrágját. Csak egy kis csipke tanga volt rajta, ami alatt látni lehetett borotvált punciját. Nem akartam elsietni a dolgot. Combjait kezdtem el nyalogatni, majd visszatértem a nyakához. Ekkor már hangosan nyögött! Éreztem, hogy nemsokára el fog menni, ezért lecsúsztam a puncijához. Lehúztam róla a bugyit, és elém tárult a látvány teljes egészében. Csupaszra borotvált punci, ami már teljesen nedves volt, és csak rám várt. Nem sokáig. Nyelvem hegyével óvatosan végignyaltam a punciját. Csípőjének emelésével jelezte, hogy jó az, amit csinálok. Nyelvemmel szétnyitottam szeméremajkait, és előbukkant a rózsaszín kis "csoda". Lágyan megérintettem, előre-hátra pöckölgettem, éppen csak a nyelvem hegyével. Hangosan sóhajtozott és nyögdécselt, testét dobálta a szőnyegen. Majd nyalni kezdtem a csiklóját. Föl-le járt rajta a nyelvem. Aztán bedugtam a hüvelyébe. Ki-be mozgattam, és láttam, hogy mennyire élvezi. Visszatértem a csiklójához, és újra nyalni kezdtem. Csípőjét megemelve a fejemet a puncijához szorítva élvezett el.
- Ez csodálatos volt! - mondta, és könnyek szöktek a szemébe.
- Valami baj van? - kérdeztem. Miért sírsz?
- Mondanom kell valamit! De félek, hogy haragudni fogsz rám, és úgy fogod érezni, hogy kihasználtalak. Elutazom.
- Na és? Majd visszajössz!
- Hát nem érted? Nem fogok visszajönni! Kaptam egy állásajánlatot Ausztráliában. Odaköltözöm.

Úgy éreztem, hogy leforráztak. Csak néztem magam elé, és próbáltam azt hinni, hogy ez csak egy álom, és mindjárt felébredek. De nem így történt.
- Akkor ez mire volt jó? - kérdeztem. Ha tudtad, hogy elmész, és nem jössz vissza, miért hagytad, hogy ez megtörténjen? És mi lesz a családi vállalkozással?
A könnyeimmel küszködtem. Ő átölelt, és magához szorított.
- Kérlek, ne sírj! Nem akartalak bántani! Szeretni akarlak, és azt akarom, hogy ezt az éjszakát soha ne felejtsük el!

Könnyeimen keresztül láttam, ahogy hozzám hajol, és megcsókol. Nem tudtam, és nem akartam tiltakozni. Átengedtem magam a vágynak. Forrón ölelt és csókolt, úgy, mint még soha senki. A vágy teljesen hatalmába kerített, ahogy a melleimet csókolta. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget. Amikor legérzékenyebb pontomat érintette meg a nyelvével, hangosan felnyögtem. Éreztem, ahogy egész testemet átjárja az a jóleső érzés. Beleborzongtam, és éreztem, hogy ahogy minden porcikám megfeszül a kéjtől. Leila nyelve csapkodta puncimat. A hatás nem maradt el. Hangos sikolyok közepette élveztem el. Még sokáig ziháltam a karjaiban. Csak feküdtünk így, és arra gondoltam, hogy mi lesz most velünk.
- Remélem, ezt az éjszakát soha nem fogod elfeledni! Mert én biztosan nem.
Azon az éjszakán még sokszor szerettük egymást. Egyikünk se akarta, hogy vége legyen, pedig tudtuk, hogy reggel véget ér.

Másnap reggel, miután felébredtünk, Leila így szólt:
- Búcsúznom kell. Lassan indul a gépem, és még pár dolgot be kell pakolnom. A vállalkozást ráhagytam az unokatestvéremre, ő fogja vinni. Nekem ez egy nagy lehetőség, hogy kijuthatok Ausztráliába. Pár napja kaptam meg a visszajelzést.
- Megértelek! Nagyon felkavartál bennem mindent, és most nem igazán tudom, hogy mi lesz velem?! De majd valahogy lesz!
- Ezzel én is így vagyok, attól függetlenül, hogy én tudom magamról, hogy más vagyok. Szeretném, ha nem felejtenél el, és ezt az éjszakát sem!
- Hidd el, nem fogom. És téged sem.
Odaléptem hozzá, és megcsókoltam. Egy hosszú, forró és szenvedélyes csókban forrt össze ajkunk.
- Mennem kell! A kulcsért majd jön az unokatestvérem, neki add oda! Minden jót! Ég veled!

És ezzel kilépett az ajtón. Én is összepakoltam, hisz már nem volt miért maradnom. Leila elfeledtette velem, ha pár napra is, hogy miért is jöttem ide, de egy hatalmas űrt hagyott a szívemben és a lelkemben. Leadtam a kulcsot, és elindultam hazafelé, és azon gondolkodtam, hogy mit fogok most kezdeni magammal. Semmi nem változott bennem, amióta elmentem otthonról, csak egy másik érzés váltotta fel eddigi érzelmeimet. Azóta sem találom a helyem a világban, de majd idővel biztosan megtalálom.