Egy őrült nap

Ayame szép csendben üldögél a padon és az előtte elterülő tájat, bámulja. A kimagasló hegyeket, a fákat és a naptól fényesen kéklő tavat. Kicsit fáradt és éppen ezért nem tudja megállni, hogy ne heveredjen le a fűre. Meg is teszi, de nyugalma nem tartott sokáig. Hirtelen egy hatalmas fájdalom hasított bele oldalába, amitől fel is kelt rögtön, hogy megnézze, mi okozta. Akkor látta, hogy egyik legjobb barátja Tatsumaru volt az, aki már a földön fetreng. A lány meglepődve és kissé dühösen megkérdi tőle:
- Te meg mi a francot rugdosol?
A férfi nagy nehezen a lány felé fordul, és szintén dühösen visszakérdez:
- Te meg mit fetrengsz az utamban? Tiszta életveszély vagy hallod-e!
- Pont én lennék életveszélyes? Na mond gyorsan, mit akarsz, még mielőtt kapnál tőlem egy nagy pofont!
- Rendben. Szóval emlékszel a tegnap estére?
- Miért kéne?
- Hát… imént egy furcsa történetet hallottam Rikimaru barátunktól, aki zavartan mesélt kalandjáról. – mondta kaján vigyorral a száján a férfi.
- Micsoda? Csak nem képzeled, hogy én meg ő? Ezt most felejtsd el!
- Én nem gondolnék semmi rosszra, de az a bugyis sztori nem engedi el a fantáziám.
- Na ne! Most ez a bugyi sztori, hogy jön ide?
- Hát, ha többet akarsz tudni, fordulj Rikimaruhoz. Nála van a híres bizonyíték.
- Bizonyíték? Csak nem a bugyi? És azt hiszi mindenki, hogy az enyém?
- Bizony.
- Most hol van az átokfajzatja?
- Azt hiszem, hogy a kiképző részlegen.
- Hinni a templomban szoktak drága! Na megyek és kiosztom.
- Menj csak.
- De te még duplán kapsz majd, hogy szétrugdostad a belem!
- Na szép, még én leszek a hibás. Mint mindig.
- Fogd be! Így is elég dühös vagyok, ha nem tudnád!

Ekkor a lány felkel a földről és otthagyva a nyugodtan üldögélő férfit, nekiindul, hogy megkeresse a másik barátját, az említett helyen. Nagy nehezen meg is találja, mikor épp edzést tart egy ifjú tanítványnak. Felé indul, majd mikor elég közel megy hozzá, féloldalasan megáll és karba tett kézzel, nézi, hogy a férfi ügyet sem vet rá. Szemeivel szinte szikrákat tudna szórni. Észreveszi a tanítvány tekintetéből, hogy szólna mesterének, de az, pont a legfontosabb részeket magyarázza neki, így kénytelen odafigyelni. Ekkor telt be nála a pohár és jó hangosan odakiáltja:
- Én itt vagyok, ám ha nem vennéd észre!
A két férfi megáll, majd a lány felé fordul. Rikimaru arcát hirtelen pír borítja el és elkezdett összefüggéstelenül beszélni:
- Nahát… te… itt… de rég láttalak… vagyis, tegnap óta… szóval tudod…
- Na pont erről szeretnék én teveled beszélni. De előtte küldd el a tanítványodat egy kis tea szünetre. Mert ez csak kettőnkre tartozik. Ha csak nem mesélted el a fél városnak, Tatsumarun kívül.
- Én? Ugyan már. – mondta továbbra is zavart állapotban – tudod, hogy én nem tennék ilyet veled…
- Na ne kertelj itt nekem. Szépen elmondod, hogy is zajlottak le a dolgok, mert már nagyon pipa vagyok.
- Rendben, ahogy akarod.

Rikimaru megkérte tanítványát, hogy menjen és foglalja le magát, majd ő megkeresi, hogy folytatni fogják-e az edzéseket. A tanítvány szót is fogad, majd elköszönve mesterétől, útnak indul. Rikimaru, teljesen beindulva a tegnap este gondolatától, zavart pillantásokat vetett a lány felé. Ezt Ayame észrevette és dühösen rákiáltott:
- Te ne szemezgess velem! Mert most nem kapsz tőlem köszönetet!
- De… muszáj az egész város előtt veszekedned velem? – nézett körbe vörös arccal a férfi.
- Ha! Még meg is érdemelnéd! De rendben. Menjünk egy távoli tisztásra.
- Jó, menjünk.
Csendben elindultak. Ayame forrt a dühtől, Rikimaru csak szépen ballagott mellette. A tisztáshoz érve, ahol egy lélek sem tartózkodott, megálltak egymással szemben, és Ayame elkezdi a mondandóját:
- köhög – Nos… Tatsumaru említett egy bizonyos bugyit, ami az enyém, és ami állítólag nálad van… megmagyaráznád?
- Ö… - közben vakarja a fejét – hát… tudod… volt az a buli… tegnap este…
- Igen tudom. És?

Mikor épp tovább mondta volna, hirtelen egy irtó nagy csattanást érzett a vállán, amitől majd pofára esett. De szerencsére csak megbillent az egyensúlya. Hátranézett és Tatsumarut pillantotta meg, aki ismét elővette kaján vigyorát. Összevonta a szemöldökét és ráförmed:
- Tudod, hogy a szívbajt hoztad rám? És azt, hogy szétmegy a vállam?
- Csillapodj már, csak azért vagy ilyen, mert megijedtél… amúgy meg semmi bajod. – mondta nagy lazán, majd középső ujjával hátradob egy előre lógó hajtincset. És a lányra mosolyodott.
- Látom, nem lehet letörölni ezt a vigyort a képedről. – mondta gúnyosan a lány, karba tett kézzel. - De jó lenne, ha inkább arra a bizonyos buliról beszélgetnénk. Nem tudom, mi folyik itt, de már nagyon kezdek ideges lenni.
- Rendben. – vágott közbe Tatsumaru. – nos… a buli. Rikimaru. Vedd elő. – szólt Rikimarura parancsoló hangon, aki erre úgy elvörösödött, hogy inkább világgá ment volna.
- Nem gondolod, hogy itt…
- Nem azt! Te nagyon hülye. Hanem azt a kis izét, amit a lányok bugyinak neveznek.

Ekkor Rikimaru elkezd a zsebében turkálni és elővesz egy fekete színű bugyit. Erre a lány úgy meglepődött, hogy azonnal elvörösödött. Hisz neki is pont ilyen van, amit nem talált a ruhái között…
- Ez… ez… az enyém…
- Bizony ám. - -mondta Tatsumaru nagy nyugodtan. - Inkább neked kéne megmagyarázni a dolgot… vagy már nem is emlékszel?
- Na de… ez lehetlen… én és Rikimaru…

Megjegyzés: A szereplőket egy Tenchu nevű játékból vettem kölcsön, ha valakinek ismerős lenne...

Folytatása következik