Egy lany

Reszlet:
„„Cssss!!..Maradj már csöndben, meg fognak hallani te bolond! Meg akarsz ölni mindkettőnket basszus?” Meg sem hallottam, amit mondott csak előre futottam, mint egy szófogadatlan gyerek. Nem akartam tovább várni. Türelmem határát már rég túlléptem, elég volt már a várakozásból! Futottam és futottam, amíg tudtam. Míg el nem találtak. Akkor térdre rogytam és szomorú, durcás arccal ránéztem az edzőmre. „Carl ne már! Ez nem ér azt mondtátok, hogy legyek merészebb erre meg ez a szemét lelő! Új játékot!” Az edzőm, Carl csak nevetve csóválta a fejét jelezve, hogy ma már nincs több esélyem elnyerni a büszkeségét.. Teljesen lelombozódtam és a földhöz vágtam azt az átkozott paintball felszerelést, mintha csak egy hasztalan bot lenne. Ma már ez az ötödik próbálkozásom az átkozott zöld zászló megszerzésére! Egyszerűen nem megy! Letörtem addig, míg meg nem jelent Jordan, hogy elmondja, mennyire szeret. Onnantól kezdve úgy éreztem én vagyok a nyertes még akkor is, ha nem is én nyertem. Felvidultam vettem irányt a fürdő felé, hogy végre lefürödhessek hat órán át tartó kemény edzés után. Beértem a fürdőbe és nagy nehezen megnyitottam azt a régi rozsdás zuhanyrózsát, ami azt hiszem, azóta van itt javítatlanul mióta én megszülettem, de lehet, hogy még régebb óta és hiába mondom a karbantartónak, hogy rossz mintha meg se hallaná. Érdekes, hogy a víz először nagyon nehezen jön, majd mintha nem is lenne, semmi baja csak úgy ömlik belőle. Mikor alá álltam és csak néztem felfelé lehunyt szemekkel, mindig a rettenetesen sebesen ömlő egy évre gondoltam, csak elképzeltem milyen gyorsan kiáramlott a csapból és gőz formájában akár a napok, az órák és a másodpercek csak úgy elszállt. „Ilyen nincs!” Mérgelődtem halkan suttogva. Az a zuhanyrózsa úgy látszik végleg felmondta a szolgálatot és megszűnt működni. Olyan mérges lettem, hogy a falba ütöttem egy jó nagyot az öklömmel. Betört a fal, teljesen üreges volt belül, mintha nem lenne mögötte semmi. Elkezdtem lebontani a falat, amit olyan könnyű volt leszedni mintha csak papírból lett volna, olyan vékony volt, mint éppen e pillanatban a türelmem. Elámultam mikor láttam mi van a hamis fal mögött. Kikerekedett szemekkel néztem…”