Egy fontos éjszaka

New York utcái folyton hemzsegnek a bűnözőktől. Én mégis a legnagyobb forgalomban, este vágok neki az útnak. Ők még nem tudják, hogy én leszek ma este a legveszélyesebb mind közül. Erre a gondolatra elmosolyodtam. Mára a legszexisebb ruhadarabjaimat vettem fel: a legrövidebb szoknyám, amit találtam a szekrényben, azt a felsőm, amiben Mike, az exférjem először meglátott- remélhetőleg ebben fog utoljára is látni. A vörös magassarkúm igazán ribancossá tette a megjelenésemet. A fekete, hosszú bőrkabátom viszont ezt eltakarta. Mike-nak tartogattam magam.
Az utcán megbámulnak, utánam fütyülnek. Nem reagálok, megyek régi otthonom felé. Átgondolom, miért is fogom megtenni, amit szeretnék. Megérdemli? A rendőrség valószínű, hogy nemet mond. De az, hogy a férjemet egy másik férfival találjam a hitvesi ágyunkban, nem megbocsátható. Ezért kapja a mai estét. Azt hiszem már aznap éjszaka elterveztem, hogy mit fog ezért kapni. Nem, nem fogom megölni. Egyből. Előbb meg fogja érezni az igazi fájdalmat, és csak azután jön az enyhülés. A Halál.
Már majdnem ott vagyok. Hűséges késem a harisnyatartómba van tűzve, még a tokjában. De hamarosan dolga lesz. Közösen vetkőzünk majd le, hogy mindkettőnk szépségét kiélvezhesse az a féreg. Az ablakon fény szűrődik ki, látom Mike körvonalait, ahogy egy másik férfi öleli. Ez borzalmas. Lehet, hogy ugyanaz az ember, akivel rajtakaptam? Előfordulhat, de ez majd csak pár óra múlva derül ki, amikor végre végeznek a perverziójukkal. Nem is kell annyit várnom. A férfi anélkül megy el, hogy történne köztük valami. Ez a szerencséje. Mike nagyon gyorsan bekerül az ágyába. Eljött az én időm. Exem nem cserélte ki a zárakat, így könnyedén bejutok. Hang nélkül megyek be a hálóba, ahol egykori szerelmem már nyugodtan alszik. Ha tudná, mi vár rá… A késem gyorsan kapom a kezembe, és a kabátom is már a padlón fekszik. Bemászom mellé az ágyba, fölétérdelek és megpiszkálom késem hegyével a torkát. Gyorsan elkapom onnan, nehogy megsebesüljön. Mocorog alattam egy kicsit, s mikor észreveszi, hogy nem tud megmozdulni, felpattannak a szemei. Nem ismer fel. Túl sok a smink rajtam. Megszólalok, hátha mégis eszébe jut, hogy ki vagyok.
-Hello, szívi. Hát nem ismersz meg? Én voltam az, akinek tönkretetted az életét. Ne, ne mondj semmit! Nyugodj meg! Nem kell félned!
Késem újra a nyakán táncol. Látom a rettegést a szemében. Tudja mi, és miért fog történni. Legalább nem lesz meglepetés. A gyilkos szerszám kicsit megszalad az ütőere fölött. A félelemtől és sokktól meg se szólal. A vér apró, vörös cseppben buggyan ki a bőre alól. Érzem az illatát. Ez vonzott benne? Valószínű. Lehúzom róla a takarót, megcirógatom a lapos, szőrtelen mellkasát. Ez régen izgatta. Most a rettegéstől tágul ki a szeme, nem a felajzottságtól. Ahogy a rubinszínű folyadék végigcsorog a mellén, elkap a vágy. De csak egy pillanatra. Egyik kezemmel befogom a száját, nehogy hallja valaki, hogy sikít. Most fog neki igazán fájni. A füle mögött van egy pont. Az egyik titkos erogén zónája. Végighúzom rajta a kés hegyét, majd az élét is. Fájdalmában beleharap a kezembe, de nem kapom el onnan. Az egykor gyönyörűen fehér lepedő már foltokban vöröslik a vértől. Nem bírom tovább a kínzást, halántékához érintem a kést. A szemeivel könyörög. Nem akar meghalni. Senki nem akar, nem is érdemli meg mindenki, de ő igen. Egy erős mozdulattal átszúrom a vékony réteget. A vér áztatja a lepedőt, Mike szeméből kihuny a fény. Élvezem a látványt, de nem sokáig csodálhatom a művem. Bemegyek a fürdőbe, megmosakszom. Észre se vettem, hogy ennyire mocskos lettem. Megigazítom a sminkem, kimegyek a nappaliba, hívom a rendőrséget.
-Jó estét! Jöjjenek a Down Street 21/a-ba! Megöltem az exférjem!
Leteszem, várok. Elég gyorsan megérkeznek. Meglátnak a kanapén jókedvűen üldögélve. Csodálkoznak. Nem baj. Csak vigyenek be, megérdemlem. Megnézik a hullát, beraknak a kocsiba, de előtte hívják a mentőt. Minek? Mindegy. Most már minden mindegy. Több hétig vagyok a cellámban, amíg végre a tárgyalásom elérkezik.
-Igen, megöltem. Most is megtenném.
Mindenki elborzadva néz rám. Tényleg mindegy. Azt se tudom, hány évet kaptam. Nem is számít. A kötél a párnám alatt. Könnyű lesz magammal is végeznem. Visszavisznek a „szobámba”, este felállok a székre, mikor nem figyel senki. Megkötöm a kötelet, a plafonon futó csövek egyikére tekerem, a nyakam körül szorul a hurok. Nem kapok levegőt.
Vége.