égő rózsák illata

Egy állom kísért mióta az eszemet tudom. Mindig ugyan az. Körbe-körbe, forog és forog, mint egy körhinta. Minden áldott éjjel ugyan az a hang, ugyan az az íz a számban, és ugyan az a kép. A lángoló sötét szoba és a feketeruhás nő. Hosszú földig érő ruhája alját a lángok mardossák. Mégis hideget érzek, mintha jeges tűz lenne az és nem forróságban izzó. Vér szaga terjed mindenfelé, mert igenis a vérnek van szaga. És rózsák illatát is érzem égő rózsaillatot, ami fogalmam sincsen honnét árad, de betölti a szobát. Terjeng, mint a halál bűze, s felemészt mindent, ami az útjába kerül. A nő csak áll. Szinte már ég az egész ruhája, ő mégiscsak áll.
Mindennap ugyanúgy riadok fel álmomból, a hideg ráz, és halálfélelmem van. A falon mindig egy árnyat látok, de mikor elfordulok, és ismét a falra tekintek, már nincs ott semmi. Aztán felkelek, és az unalmas életem unalmas napját kezdem meg. Fürdőszoba, munka, és újra otthon. Semmi sem történik. Átlagos ember vagyok egy átlagos világban. Az egyetlen dolog, ami kiszabadít ebből a világból az az álom. Igen szeretném tovább álmodni, megtudni, hogy mi történik a lánnyal és mi az a szoba, és hol van az. Szinte már vágyom rá. Magányosságom már szinte felemészt elviselhetetlenül fojtogat. Aztán elalszom újból az álmok mezejére lépek… és álmodom… de most másként álmodom:

Nagyon sötét van, a szoba egyik végében egy gyertya pislákol. Félek, hogy csonkig ég, s aztán itt ragadok a sötétségben, de félek attól is, hogy ha erősebben ég, akkor magával lobbantja az egész mindenséget. Csak ekkor veszem észre, hogy én állok a szoba közepén, s rajtam van az a koromsötét ruha. Kezeimet vér borítja s az előttem álló tükörben egy idegen arcát vélem felfedezni. Ez nem én vagyok, mégis úgy érzem, én lettem az, aki vagyok.
Egy férfi lép be az ajtón. Gyönyörű a maga nemében. Hollófekete haja simán omlik a tarkójára. Arca sima és sötét, de mégis erős álkapcsa komolyságot kölcsönöz neki. Fekete inget visel, ami mélyen kigombolva szabadjára engedi izmos mellét. Szinte elolvadok a látványtól, és nem érdekel az, hogy hol vagyok, vagy miként vagyok. Olyan rég láttam így férfit. Hisz minden nap elmennek mellettem több tucatjával, de csak elmennek, sohasem fürkésznek ilyen átható tekintettel, és olyan gyönyörű gesztenyebarna szemekkel. Valami sötét kéj bujkál bennük, de nem érdekel, érinteni akarom, érezni akarom a férfit.

Közelebb lép, és szó nélkül átkarol, csókot hint puszta hófehér vállamra, amibe beleremegek. Lecsukom a szemhéjaim, mert közben úgy elnehezedtek, hogy nem bírtam nyitvatartani. Érzem, ahogy a nyakam csókolgatja, nem ellenkezem. Megcsókol. Puha ajkaival birtokba veszi a testem, és én végleg feladom magam, elveszítem az uralmat a testem felett és elrepülök egy másik világba, ahol pillangókkal repülök a csillagok között.
Mikor magamhoz térek, a baldachinos ágyon fekszem meztelenül, egy fekete selyemtakaróval betakarva. A férfi mellettem fekszik, az arcomat cirógatja.
- Szeretlek – súgja oda. - Légy az enyém, hercegnőm örökre.
- Örökre- suttogom.
Ekkor lassan felkel az ágyból, a gyertyát a földre vágja.
- Örökre - kiálltja és ezzel eltűnik.

A szoba közepén állok. Már nem álmodom, ébren vagyok, a lakásomat lángok mardossák, és hálóingemben állok, és nem mozdulok, nem tudok mozdulni, mert magam előtt őt látom. Mosolyog, és kezét nyújtja felém. Én megfogom, s ekkor hatalmas fájdalom hasít bele a szívembe, érzem, ahogy a lángok martalékává lesz a testem. Szerelmem a kezem fogja, és a fülembe suttog lágyan és szerelmesen. Ekkor már nem félek, hogy eltűnök.

Pár órával később:
- Ki az áldozat?
- Mia Robbertson, 26 éves egyedülálló nő. Egy papírfeldolgozó üzemben dolgozott Bostonban.
- Hozzátartozók?
- Nem ismert
- Halál oka?
- Valószínűleg megfulladt a füstben, és elégett a kis hercegnő.
- Hát kár érte, nem lehetett valami csúnyaság, ahogy látom a képen, bár most egy kissé ronda.
- Nem tudom miért nem próbált meg menekülni. A kollégái azt mondták, hogy nagyon különálló volt. Soha sem ment velük sehová és meglehetősen fusztrált.
- Nemcsoda… olvasd csak.
- Gyilkosság 14 éves korában? A szerelme és családja, és a szülei? Hát nem csodálom, hogy nem járt sehová.
- Ezt nem lehet kiheverni…
- Nem gondolod, hogy ő tette?
- Zavart elméjű volt…
- Akkor ő volt.
- Megírom a jegyzőkönyvet.
A rendőrfőnök lehajol a lány szénnéégett hullájához, majd suttogva mondta:
- Sajnálom kislány, de ha egyszer eljön a halál angyala, nem lehet menekülni, csak hátráltatni az időt, amikor újból eljön.
Ezzel felállt és kiment a szobából. Tudta mit beszél, mert ő érte is eljött már a sötét ruhás nő, de ő még nem ment vele, mert még nem tehette…