CSILLAGHAJÓ

CSILLAGHAJÓ



Megfigyelik az életünket, az álmainkat.



A lány, aki a telihold fényénél soha nem tudott aludni.



Részletek a megfigyelési jegyzőkönyvekből.

.                              
1
Csinos Kati ébenfekete, vállig érő hosszú haján megcsillant az ablakon beszűrődő telihold sápadt fénye. Valahol a messzi távolban tücskök ciripeltek, hangjukat vitte a szél. Tamás egy vén akácfa tövében ült a hideg, vizes fűben és nagyon fázott. Kati álmodott, álmában látta Tamást felkelni a vizes fűről, és látta, ahogy elindul a fiú az elvarázsolt erdőbe. A sűrű, sötét lombokon keresztül nem tudott utat törni a hold fénye, mély sötétség ült a tájon és Tamás arcán is. Ügyetlenül botorkált, próbálta kikerülni az előtte tornyosuló facsemetéket. Farkasok vonyítását hozta a hideg szél. A fenyegető, morajló hangok egyre közelebbről hallatszottak. A fiú idegesen körbenézett és megpillantott egy fát, amelynek az alsó ága vízszintesen nyúlt ki oldalra és éppen olyan magasan volt, hogy könnyedén el tudja érni. Úgy döntött, hogy felmászik rá. A gondolatot rögtön tett követe, Tamás felmászott, és mikor a magasból lenézett, éhesen, vörösen izzó farkasszemeket látott villogni a telihold fényénél. A hold vörösen izzott Tamás feje fölött, a végtelen univerzumban éppen meghalt valaki. Egy hullócsillag tovatűnt a fekete mennybolton.
Újra több és több farkasvonyítást hozott a szél, a fiú úgy érezte valahol mélyen legbelül, hogy meg fog halni. Hiába nyújt neki biztonságot most a fa, túl sok a ragadozó ott lent. Úgy tűnt, hogy az erdő életre kel. Halk zizegéssel kezdődött és a száraz levelek lehullottak az ágakról. A tücskök hirtelen abbahagyták a ciripelést, nagyot morajlott az ég, villámlás fénye töltötte be a tájat, majd füstszagot lehetett érezni mindenhol.

Tamás jól tudta, hogy őhozzá is el fognak érni a lángok, ezért kétségbeesetten felnézett az égre, és csak ennyit mondott:
- Bárcsak maradtam volna egyszerű hajléktalan. De én úgy döntöttem, hogy egy évig egy erdőben fogok élni a saját erőmből, hogy jobb emberré váljak.

Csinos Kati kinyitotta a szemét és szinte azonnal elhatározta, hogy levágatja a hosszú haját nagyon rövidre.

Zuhogott az eső és dörgött az ég.

Nagy Béla egy faágon ült, lent az erdei ember felnézett rá.
- Figyelj, te Duci ember! Ja, bocs, hajléktalan vagy a szereped szerint.
- Nem, a valóságban nem, de a szerep szerint favágó vagyok és nem Duci ember! Micsoda egy felejthető szerep!
- Hogyhogy duci? Vagy csak úgy nézel ki?
- Ezt komolyan kérdezed, vagy csak szerepelsz? - kérdezte a nehéz felfogású Béla.
- Ugorj már le, Béla!
- Nem fogok leszerepelni, erdei ember. Miért pont alattam vagy? Felettébb meglepő.
- Csak a szerepem szerint.
- Szerintem is.
- Szerintem te.
- Duci ember vagy.
- Hajléktalan vagyok a szerepem szerint, erdei ember, és nem a Duci ember! Elég nehéz a felfogásod.
- Nagy a feje, búsuljon a ló - vágott közbe Béla.
- Felmászik a fára a lovad?
- Persze, a szerepe szerint.
- Szerintem agyilag zokni vagy, Béla.
- Én nem, csak gyerekként voltam eléggé buta.
- Nem, Duci ember, hajléktalan a szerep szerint
- Hány éves vagy, Béla?
- Nem tudom.
- Íjjal tudsz lőni?
- Persze, hogy tudok.
- Béla, te meleg vagy valójában?
- Az egyik szerepem szerint voltam már meleg, és nagyon élveztem.
- Ember vagyok, zöld gumicsizmát kérek, de jó lesz a fekete is, majd befestem zománcfestékkel.
- De hát az tönkreteszi a gumit!
- Akkor mit csináljak, talán a lábamat fessem be?
- Mivel?
- Hát zománcfestékkel.

- Mi volt ez, Béla?
- Erdei ember a valóságban, a szerep szerint hajléktalan.
- Fordítva! Te tényleg menthetetlenül ostoba vagy!
- Érdekes élmény ezen a faágon ülni, az ember olyat is észrevesz, amit különben nem.
Zutty.
- Így van ez - bólogatott a favágó -, szerep szerint nekünk verekednünk kell.
- Talán felmászol előtte egy fára? - kuncogott Béla.
- Cseréljünk inkább szerepet.
- Inkább ne, az túl bonyolult lenne. Mi is vagy, favágó?
- Persze, szerep szerint.
- Imádkozzál.
- Nem tudok lemászni erről az átkozott fáról, olyan szerencsétlen vagyok!
Zutty.
- Mi volt ez, erdei ember, már az előbb is hallottam, de azt hittem, hogy csak a mobilom csörög.
- Valami zöld van ott fölötted.
Zutty.
- Már melletted.
- Te jó ég! Ember, a szerepe szerint.
- Hogy kerülsz te ide?
- Te szóltál, Béla?
- Szokott, méghozzá a szájával.
- Nyitva van, látom, közben az erdei ember a fa alatt sündörög.
- Ezek olyan egyszerűek, mint a bot, azon vitatkoznak, hogy kinek van nyitva a szája.
- Hé, emberek, én szóltam!
Mind a ketten először felfelé néztek, majd rövid tanakodás után lefelé is.
- Mit keresel te itt?
- Rám lőtt egy vadász, de ez nem is volt benne a forgatókönyvben.
- Miért nem kaptad el a golyókat?
- Mert egyáltalán nem volt ez a jelenet leírva.
- Miért zöld a lábad? – kérdezte Béla a nemrég érkezettől.
- Zománcfesték. Mert ugye nem kaptam zöld gumicsizmát, a feketét meg nem lehet befesteni, ugyanis tönkreteszi a gumit.
- De hát neked a bőröd is zöld!
- Ez van, bizony a művészetért áldozatokat kell hozni.
- Hova repültél a szerep szerint? - kérdezte Béla.
- Egy lánnyal lett volna randim, most pedig már hiába vár szegény az egyik épület tetején, ami szerintem már le is égett.
- Azt hiszem, hogy itt ma mindnyájan leégtünk - foglalta össze az erdei ember a nap eseményeit.
- Mokurnol, az erdei tűz – mondta ki hangosan Béla a gondolatmenete végső következtetését – Amúgy jól vagy? – kérdezte csak úgy, mellékesen a mellette ülő barátjától.
- Persze, két hétre hazaengedtek végre. Tudjátok, az idegeim, fiúk.
- Mi van velük?
- Nem tudom – és ebben a pillanatban letört az ág alatta, amin eddig ült, és nagy huppanással leesett.
- Repülj! - ordított utána Béla.
- Nagyon vicces!
- Üdv a földön – szólította meg az erdei ember.
- Gyertek, iszunk egy sört.
- Alkoholt nem iszom, hiszen tudod, repülök.
Nem törődtek vele a többiek, majd ők isznak helyette is.

2
Fiatalok sétálnak fáradtan az út mellett, ezen kívül semmi érdekes nem történik, minden mozdulatlan és csendes. A levegőben egyszer csak teljes némaságban feltűnik mögöttük egy hatalmas űrhajó. Kétségbeesetten keresik a lerobbant kocsit; nem találják sehol, biztosak benne, hogy ellopták. A megtörtséget meglepődés váltja fel bennük, mikor rájönnek, hogy nem is ott hagyták azt az átkozott kocsit. Egy számukra ismeretlen fiatal srác fut az úton, ügetésbe vált, eközben csatlakozik hozzá a fiatalokból álló csapat és elkezdenek beszélgetni futás közben. Nagy nehezen találnak később egy panziót, és úgy döntenek, hogy ott töltik az éjszakát. Az egyikük, bűnözői múltjának köszönhetően, feltöri az egyik szoba ajtaját. Bekapcsolják a tévét, de természetesen az nem működik. Így telik el három hónap, állandó csavargással. Egyik nap a vonaton találkoznak egy lánnyal és az ikertestvérével, akik éppen mély beszélgetésben vannak egymással, ezért nem veszik észre, hogy az egyikük táskájába tettek egy nyomkövetőt. Nem sokkal később kapnak egy hírt, ami nemsokára valósággá válik. Nem tudnak kijönni a szobából. Kint a világvége, de amikor kijönnek, mintha semmi sem történt volna.

Csinos Kati egy kihalt országút szélén stoppol, a szél mohón belekap hollófekete, vállig érő, egyenes hajába. Végre megáll egy autó a lány mellett.
- Hova, hova, kislány?
- Loptad ezt a kocsit?
- Miért, talán látszik rajta?
- Nem, rajtad látszik. Végül is nekem aztán mindegy – vonta meg a vállat a lány -, amikor nyakunkon a világvége. A Föld felé tartó aszteroida ütközőpályára állt a bolygónkkal. Ráadásul a hold eltűnt egy századmásodpercre.
- Azt olvastam a neten, hogy az valójában egy csillaghajó, amin az idegenek jönnek – közölte saját véleményét a fiatalember -, egyébként jók a melleid, kellemes egykezesek. Eltűnt a hold egy század másodpercre?- tette hozzá némi gondolkozás után - Ezt még nem is olvastam.
- Majd megbeszéljük – válaszolta kelletlenül a lány.

- Mobiltelefont kellene vennem, elkísérsz? - kérdezte Csinos Kati.
- Hova menjünk?
- Próbáljuk meg Győrben, a Kodály Zoltán utcában, ha az emlékezetem nem csal.

Csinos Kati kóválygott, mint gólyafos a levegőben. Sorban kipróbálta az összes telefonfülkét, de egyik sem működött.
A fiatalok eközben kijöttek a panzió szobájából, a rabló a hóna alatt vitte a kettéfűrészelt ajtót; első útjuk az intim ékszereket árusító üzletbe vezetett, majd a közeli gyorsétterembe mentek, mert már három napja nem ettek és borzasztóan éhesek voltak.
Csinos Kati vásárolt egy zacskó borsót, amiből egy kiadós borsófőzeléket akart főzni a fiúknak.
Pepe egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatározta, hogy motoros lesz ezért vásárolt egy fekete kendőt. Később kopogtatott a panzió ajtaján, mert eszébe jutott, hogy valamit a szobában, pontosabban a ruhásszekrényben hagyott, egy öltönynek a zsebében. De legnagyobb megdöbbenésére az öltönynek már csak a hűlt helyét találta, de a szekrény szerencsére még ott volt. Pepe elvitte a szekrényt, pedig testalkatára nézve nem lehetett azt mondani róla, hogy egy „kétajtós szekrény”.

Pepe a panzió színpadán állt, és halkan kérdezte a mellette állótól
- Kérek egy kódot. Nincs? Na, jó majd koldulok – majd a közönséghez fordult - Jó estét, hölgyek és urak! Lássam a kezeket, neked is, kankirály! Itt vagyunk a szálloda halljában, jól megy a komédia.
Eközben újabb fiatalok jöttek le a lépcsőn, nemsokára leértek a földszintre, és Pepe arra gondolt magában, hogy vajon ebből mi lesz. Ekkor a közönség soraiból megkérdezte egy rumszagú hang.
- Pepe, hogy becézed a csajod?
- Hasznos tehernek - válaszolta a fiú.
- Pepe, összementél a hétvégén? – kérdezte tőle egy másik ismeretlen hang.
- Nem, csak egy gödörben állok.

- Haver, van öngyújtód?
- Nincs
- És tüzed van?
- Nyalod a fagyit, Tesa?
- Ok, ok, értem én.
- A csajod hogy van? – ekkor derült ki Pepe számára, hogy aki megszólította, egy férfi.

- Nem baj, még éppen időben.
- Nem éppen.
- Medve anyuka kérdezi a kisfiát: Na, kis Macika, mi leszel, ha felnősz? Medve koma, jön a logikus válasz.
- Remélem, hogy te nem leszel egy kocsmatöltelék, mint az apád.
- Áh, biztos, hogy nem.
- És nem iszol majd olyan sok rumot, mint Nyuszika édesapja.
- Ámen.

Pepe sétált lefelé a lépcsőn, amikor a szálloda halljában meglátott az asztal körül ülve néhány különös figurát; egy nagydumás, nagydarab pasas folyton csak beszélt, de sokszor semmilyen értelmes és összefüggő gondolat nem hagyta el a száját. Ott ült a túlóra-király is, aki huszonnyolc napot dolgozik minden egyes hónapban. Pepe biccentett a fejével az ott ülő társaság felé, majd leült a törzshelyére.
- Azt hiszem, hogy ennél az asztalnál én vagyok a legmagasabb szellemi szinten.
- Pepe, milyen nagyképű vagy!
- Valaki súgott nekem valamit.
- Ez izgalmasan hangzik - nyugtázta a tolvaj, miközben lefűrészelte az asztal lábát, mondván, hogy gyújtósnak még jó lesz.
- Tudom, amit tudok - folytatta Pepe.
- Na, és mihez kezdesz vele?
- Azt nem tudom
- Nem láttátok valahol a búzadarát?
- De, a konyhában van még egy csomó.
- Nem hinném, hogy felengednek vele a repülőgépre.
- Én majd nyáron engedek fel, régi hajléktalan trükk.
- Télen mit csinálsz?
- Hát melegszem.
- Az jó.
- Nézzétek, esik a hó! – kiáltott fel a fiú – Ezt el se hiszem, hogy, mindannyian kinéztetek az ablakon, pedig Győrben vagyunk, és augusztus közepe van.
- Mi a szakmád, bébi? – terelte Pepe most másra a szót.
- Voltam pornószínésznő, jelenleg prostituáltként dolgozom.
- Most is?
- Rém unalmas.
- Nincs itt véletlenül egy hordó rum? - kérdezi Nyuszika, és nagyot legyintett a kezével.
- Tamás, eszednél vagy? Kérdeznék tőled valamit.
Tamás gondolkodóba esett nagyon.
- Akkor ezt most én kérdezzem meg magamtól, vagy mi?
- Kérek egy gitárt - szólalt meg hosszú idő után Pepe.
- De te nem is tudsz gitározni.
- Nem is arra akarom használni – majd egy kis időre a gondolataiba mélyedt, és így folytatta - Egyszer egy karaoke versenyen szétvertem egy sörsátrat. Annyira bevadultam, hogy vissza se mentem a színpadra, inkább elmentem betont törni. A múltkor pedig rágyújtottam az ötös buszon, senki sem szólt rám, bár igaz, hogy teljesen egyedül voltam a buszon. Beültem a buszsofőr helyére, indítózok, elkezdek berregni, felszabadultnak éreztem magam és közben azt képzeltem, hogy egy buszon ülök a sofőr helyén.
- De hát tényleg ott ültél.
- Van egy jó sztorim – kezd egy új történet mesélésébe Pepe - Győztünk Jenővel, és a focimeccs után történt. Az egyik szurkoló kiabál a haverja után: „Hé, győztünk, Jenő!”. Látja ezt a jelenetet egy harmadik férfi, aki, bár a mecset nem látta, nagyon boldog lett a jó hírtől.

Nyuszika és medve koma beszélgetnek a kocsmában.
- Medve koma, szörnyű napom van - mondta a nyuszika.
- Segíthetek? - kérdezte medve koma.
- Persze, hogy segíthetsz, komám, láthatod, hogy üres a poharam.
- Mit kérsz?
- Mindegy csak ütős legyen!
- Durr!

- Nyuszika, meghívhatlak egy italra?
- Meg hát
- Hé, csak egy italról volt szó
- Medve koma, ma akció van a kocsmában

Pepe újra felment a színpadra, közben valaki megette a panzió szobájában hagyott borsófőzeléket.

Pepére, a sztárra, mindenki felfigyelt az internetes portálokon és a chat oldalakon a negatív üzenete miatt. Eltűnt a hold egy századmásodpercre.
Tamás nem volt jelen, csak érezte, megérezte, hogy ő idézte elő a hold eltűnését. Vennie kellene gyógyszert a patikában. Részegsége alatt a földönkívüliek adtak neki receptet, de Nyuszika meghívta egy pohár rumra, így elfelejtette az egészet. Kapott egy jelet, de nem vette észre.

Pepe újabb sztoriba kezdett.
- Neve: Vesztetünk Tamás, haja színe: rövid fekete, jelenlegi állapota: részeg, aktuális tevékenysége: alszik a parkban egy pad előtt a harmatos, hideg fűben.

Vesztetünk Tamás a szobájában ült, bántotta a szemét a monitorból áradó fény, de ezen kívül más is gyötörte; az egyoldalú szerelem, amikor a másik még üzenni sem hajlandó. Lekapcsolta inkább a lámpát, hiszen a számára legkedvesebb napszak jött el, a szürkület. Most, most még egy kicsit várni kell, hiszen ez a napszak ígértekkel és vegyes érzelmekkel teli. Vajon lesz valamilyen jó élményben része éjszaka?
Tamás lerészegedve ült egy padon a parkban, üres üvegek hevertek szétszórva a lábai mellett, forgott körülötte a világ és úgy érezte, hogy nem tud felkelni és elindulni dolgozni. Egy férfi jelent meg előtte, Vesztetünk Tamás valamilyen okból kifolyólag úgy gondolta, hogy homoszexuális az illető. Megállt előtte és megkérdezte tőle: „Jól vagy, fiam?” Majd választ sem várva a kérdésére elsétált. Tamás tudta a választ, erre csak nemmel lehetett volna válaszolnia, hiszen a magány volt az egyetlen hű társa eddigi élete során. Már negyvenedik életévét taposta, de még nem talált rá a lelki társára és még nem találta meg a lelki békéjét sem. Pedig mennyire vágyott mindkettőre!
Forgott körülötte a világ, hiszen részeg volt, de legalább elmúlt a magány mérhetetlen és nem múló fájdalma. Milyen furcsa, hogy egy férfi megkérdezte tőle, hogy „Jól vagy fiam?”, majd köddé vált.
- Jól, csak részeg vagyok – válaszolta Tamás a sötétségnek, és arra gondolt, hogy inkább a csinos lányt kellene maga elé képzelnie, nem pedig azt a férfit. A fiatalember végül legyintett a kezével, és úgy gondolta, hogy az őt kedvesen megszólító férfi vissza fog jönni később.
Tamás felállt és kóvályogva elindult, magában azon nevetgélt, hogy el ne felejtse a jobb lábát rakni a bal után. Figyelni kezdte, hogy vajon más emberek is így sétálnak-e, őket is kinevette, majd azon kuncogott magában, hogy milyen vicces, ahogy a két lábukon mennek. Később valahogyan az jutott az eszébe, hogy miért is nincsen kutyája.
Meglátott két sötét alakot, akik nem a lábukon jártak, inkább úgy néztek ki, mintha lebegnének egy kicsivel a föld felett. Egyenesen Tamás felé tartottak.
A nem sokkal korábban őt megszólító férfi halványan megint megjelent, majd ismét gyorsan tovatűnt, mintha menekült volna a Tamást lassan megközelítő két lebegő alak elől. Tamásnak az a részeges gondolata támadt, hogy ők az átlagosnál azért jóval nagyobb kutyák, az nem lehet, hogy ezek lesznek az ő kutyái. A fiatalember hangosan felröhögött és üvölteni kezdett összefüggéstelenül, a részeg emberekre jellemző hanghordozással: „Hülye álom volt. Tücsök gyere ide!”, majd nem sokkal később eltűnt a ködben.
- Mi földönkívüli élőlények vagyunk - mondta a két lebegő idegen, akik, bár ketten voltak, mégis valahogy egyetlenegy személynek tűntek, és így folytatták – és hoztunk neked gyógyszert, ami, ha eljön a világvége, megmenti az életedet. Ha közeledik az apokalipszis, ezeket vedd be.
- Köszönöm - válaszolta Tamás, és csak nézte, ahogy a két idegen varjúvá változik és elrepül hangos károgással.

Másnap hajnalban a férfi eszméletlenül feküdt a harmatos fűben, a parkban, amikor egy éppen arra kocogó lány észrevette. Kihívta hozzá a mentőket
- Kérem, nagyon gyorsan jöjjenek, itt, a parkban egy eszméletlen, büdös, részeg, szerintem már halott férfi fekszik a harmatos fűben. Az én nevem Csinos Kati,
Hát így kezdődött Vesztetünk Tamás és Csinos Kati kapcsolata.

Vesztetünk Tamás a monitor előtt ült és várta Csinos Katit, de a lány nem lépett be a chat oldalra. A fiú szomorúan nézett maga elé és arra gondolt, hogy milyen jó lenne testet cserélnie, és, hogy a földönkívüliek miért nem adtak neki egy másik testet, legalább csak egy hétre? Elhatározta, hogy ha megint találkozik majd velük, akkor feltétlenül rákérdez, hogy, amennyiben lehetne egy kívánsága, akkor azt kérné tőlük, hogy egy hétig női testben szeretne élni. Aztán azon morfondírozott, hogy ezt a többiek nem tudhatják meg, mert attól félt, hogy kiröhögnék. Viszont a chat oldalon rendkívüli módon élvezte, hogy egy nő bőrébe bújva írogathat.

A fiataloknak lerobbant a kocsija, ezért kénytelenek voltak gyalog továbbmenni. Útközben újságot olvastak. Az újság címlapján ez a lehetetlen történet volt olvasható: „Interjú a férfival, aki megette a biciklijét”. ’Uram, mivel töltötte az elmúlt 5 évet?’ ’Biciklik elfogyasztásával’ – olvasták hitetlenkedve.

Siklott a csillaghajó a végtelen űrben, nem volt ellenség a láthatáron, még a láthatatlan fajtából sem.

Pepe egyedül volt a panzió szobájában, mivel a rabló elment mesterségét gyakorolni. Csinos Kati stoppolt az út szélén. Vesztetünk Tamás levágatta a haját rövidre és befestette cinóbervörösre, majd a változással roppant elégedetten nemi átalakító műtétről és erdei kalandokról kezdett álmodozni. Medve koma és Nyuszika a non-stop kocsmában ültek. Nyuszika zárórakor szeretett volna hazamenni, de Medve koma megjegyezte, hogy az bizony szenteste lesz.

Pepe emlékezett, de csak néhány versfoszlány maradt meg a fejében. Kint a világvége tombolt, de az szoba ajtaját nem lehetett kinyitni. A fiú a plafont bámulta és várta, hogy a fejébe szálljon a vér; ez mindig segített gyermekkorában az emlékezete felfrissítésére. Újabb foszlány kúszott elő a tudatalattijából: túl gyorsan ment el és itt maradt a teste, most vajon tényleg a boldog gyermekkorában van, vagy csak álmodik. Pepe elaludt, és azt álmodta, hogy a világvége kopogtat az ajtaján, de nem engedi be, így az nem tehet kárt benne. A panzió szobájának az ajtaja a bejárat ebbe az univerzumba és Pepe azt kulcsra zárta. „Engedj be légy szíves” - könyörgött a világvége érzéki női hangon, de Pepe nem engedett a csábításnak, és a szoba kulcsát is lehúzta a vécén.

- Szép jó estét! Finom ez a szárított tehénürülék - mondta a soron következő humorista a panzió színpadán. A vendégek éppen az ebédjüket fogyasztották.

Pepe úgy döntött, hogy nem alszik, ugyanis még csak délelőtt van, és ráadásul egész este aludt. Valami ehetőt keresett a szobában, amit csak talált, azt megette és megitta.

A Pepe által az interneten közzétett üzenet a következőképpen hangzott: „Nem tudok kimenni a szobámból, ráadásul lemerült a telefonom akkumulátora is.”
Vesztetünk Tamás felhívása pedig így szólt: „Valaki meg tudja mondani, hogy mit tegyek a gyógyszerrel, amit a földönkívüliek adtak? Bár mondjuk már régen eldobtam őket.”
Csinos Kati álmai pasijával szeretkezett, azután felébredt.

3
Pepe nyugtalanul ült a vonatkupéban, várta a kalauzt, de még egyáltalán nem gondolta ki, hogy mit fog neki mondani. Majd úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha kimegy a vécére és ott megvárja, amíg a vonat Győrbe nem ér. Viszont a vécé látványa elriasztotta ettől a tervétől, ezért kedvetlenül visszaindult a kupéjába, de a folyosón szembetalálkozott a kalauzzal, aki egy csinos hölgy volt.
- Jó napot, jegyeket, bérleteket kérem - mondta az ellenőr.
- Nekem nincs - válaszolta a fiú.
- Miért nincs?
- Ez egyszerű, mert nem vettem - Pepe kinézett a vonat ablakán, mert unta már nagyon ezt a beszélgetést - mennyibe kerül ez nekem? - kérdezte meg végül.
- Semmibe - szólalt meg egy érzéki női hang a háta mögött.
Pepe hirtelen felkapta a fejét abba az irányba, ahonnan a hangot vélte hallani, de nem látott senkit, ezért arra jutott, hogy nyilván csak képzelődött. Elrakta a kalauztól kapott jegyet és visszament a kupéba, ahol egy srácot látott a helyén aludni. Pepe arra gondolt, hogy vajon lehetséges-e, hogy ez az alak volt az előbbi hang tulajdonosa, persze csak abban az esetben, ha egy hangváltó vagy egy testváltó.
Az alvó fiú ebben a pillanatban felébredt, álmos szemekkel nézett Pepére, végül kinyújtotta felé a kezét.
- Szia. A nevem Győztünk Jenő - szólalt meg csilingelő lányhangon – és én vicceltelek meg az előbb.
Pepe hitetlenkedve viszonozta a kézfogást, majd nem sokkal később már mindkét fiatalember unott arccal bámult ki a vonatablakon. Végül Pepe törte meg a csendet egy kérdéssel.
- Telefonszex-operátor vagy?
- A hangomból gondoltad? - kérdezett vissza Győztünk Jenő.
- Szeretsz kirándulni? Azt tervezzük, hogy elgyalogolunk egy baráti társasággal Berlinbe. Pontosabban még csak én tervezem.
- Mire lenne az jó? - kérdezte Jenő csodálkozó szemekkel.
- Jó buli! - válaszolt Pepe, majd kis idő múlva hozzátette, hogy az első útjuk egy győri panzióba fog vezetni, ugyanis ott lesz egy csapatépítő buli – És nagyon remélem, hogy nem fogjuk elveszíteni a szoba kulcsát, remélem, hogy nem akkor lesz itt a világvége, amikor mi be vagyunk zárva! Mekkora poén lenne! - viccelődött Pepe az út további részében. A szavait elsodorta a menetszál által keltett huzat a nyitott ablakon keresztül, ki, a szabadba. Siklott a hang, nagyon messzinek tűnt azok számára, akik meghallották a hangfoszlányokat és feljegyezték azokat. Beírtak minden egyes hangot a jegyzőkönyvbe azok a lények, akik a Csillaghajón közeledtek a Föld nevű bolygó felé.

Csinos Kati és Pepe sétáltak napnyugta utáni szürkületben.
- Ma rosszul döntöttem – jelentette ki Pepe.
- Mindjárt holnap lesz – vont vállat Kati.
- Visszamenjünk a panzióba? - kérdezi a fiú.
A lány hirtelen megállt és megfogta Pepe kezét. A telihold fénye megcsillant az Adyvárosi tó víztükrén.
- Oda kell mennünk, ahol a barátaink is vannak, név szerint Vesztetünk Tamás és Győztünk Jenő. Márpedig ők a panzióban vannak, de rajtuk kívül ott van még a rabló is, valamint Medve koma és Nyuszika.
- Akkor meg mégis, mire várunk? A barátok a legfontosabbak az életben. Nélkülük nem élet az élet – összegezte az eddigieket Csinos Kati - Nem tudom te hogy vagy vele, de én nagyon csípem őket.
- Hát tudod, nálam senki sem szereti őket jobban – vonta meg a vállát most Pepe.
- Gyere, most azonnal keressük meg őket! – mondta sietve a fiú, és elindultak ketten a panzió felé. Hangja messzire szállt a holdfényes, áramszünetekkel tarkított győri éjszakában, és elért egészen a csillaghajóig.

- Voltál már valaha Los Angelesben? - kérdezte Csinos Kati.
- Még nem, soha - válaszolta Vesztetünk Tamás.
- És jó volt?
Tamás erre a kérdésre felkapta a fejét és belenézett a lány ragyogó zöld szemeibe, majd elöntötte a bűntudat, amikor eszébe jutott a tette, hogy nemrégiben összetörte a monitort. Néhány napja, amikor a chat-en szövődött szerelem ellentmondásain gondolkozott, egy laza mozdulattal a szobája falához vágta gyötrődése kiváltó okát, azt az átkozott monitort. Hiszen sosem lehet tudni, hogy kivel beszélget az ember valójában, és idővel a tudatlanság csak egyre mélyül. Ő is kezdte magát egyre otthonosabban érezni a partnere hazugságokból szőtt világában, ráadásul abban a világban, amelybe ő maga invitálta Csinos Katit.
A fiú, miközben a lány szemében a telihold visszatükröződő fényét nézte, elhatározta, hogy soha többet nem ír le egyetlen hazug szót sem a chat oldalakon. Hirtelen beléhasított a felismerés, hogy milyen összefüggésben van egymással az egy századmásodpercig tartó hold-eltűnés és a Föld felé irányított, aszteroidának álcázott csillaghajó között.
Tamás magában arra gondolt, hogy talán, ha elmondaná az igazat, semmi nem változna, csak a köztük lévő kapcsolat lenne sokkal őszintébb, és arcán szétterülő mosollyal, szerelmes szívvel a lányra nézett. Azokban a zöld szemekben ismét felragyogott a telihold fénye és Vesztetünk Tamás olvasott bennük, és ezután minden este írt a lánynak a chat oldalon.

Egy fiatal pár csókolózott az Adyvárost jelző tábla mellet, majd kézenfogva elindultak a panzióba.


Los Angeles


Elindult az űrhajó, leszállt a földre, ekkor Stepsh egy kisfiút terelt oda, majd bevezette a hajóba.
Este volt, majdnem teljes a sötétség. Az „angyalok városának” egy elhagyott, sivár utcájában, amelynek mindkét oldalán kihalt házak sorakoztak, hirtelen egy nyíl alakú fény jelent meg a földön, és leszállt egy űrhajó teljesen hangtalanul. Egy lámpája sem világított, kivehetetlenül beleolvadt a környezetébe, és a landolás után még percekig minden mozdulatlan és csendes volt.

Los Angeles városában éppen virradt, nagyon kora reggel volt, de az utakon már megindult a forgalom és az utcákon is férfiak és nők sétáltak, mint minden átlagos nagyvárosi reggelen. Már napok óta zuhogott a hideg eső, a felhőkarcolók csillogtak a kaliforniai napsütésben, a benzinfaló szörnyetegek tömött sorokban haladtak a négysávos utakon. Los Angeles egyik külvárosi részén egy Allis haladt az országúton. A sofőrje, a 25 éves David jókedvűen fütyörészett, közben rockzenét hallgatott a rádióban, amikor meglátott egy 12 éves barna, hosszú hajú fiút dideregni az út mellett. A fiatal férfi lassított, majd megállt a kisfiú mellett, és áthajolva a másik oldalra kinyitotta a kocsi jobb oldali ajtaját.
- Helló, kisöreg, hát te meg hova tartasz? – szólította meg David a kisfiút.
- A repülőtérre – válaszolta a kisfiú.
- Szerencsés vagy, én is oda megyek. Gyere, elviszlek szívesen – közölte David a kisfiúval egy nyájas mosoly kíséretében.
- Nagyon szépen köszönöm.
- Gyere, ülj csak be. Az én nevem David. Téged hogy szólíthatlak?
- Michael. A nevem Michael.
- És hogy kerültél ide, erre az útra? – a kérdésre Michael egy kicsit zavarba jött, de David ezt nem vette észre.
- Az egy nagyon hosszú történet.
- Értem. És miért mész a repülőtérre, Mic?
- Most jönnek meg a szüleim, két hétig voltak Dallasban, valamilyen üzleti ügyben. Én addig anyu egyik barátnőjénél laktam, aki elvállalta, hogy vigyáz rám egy hétig. De végre vége, tudja, borzalmasan bánt velem.
- Tényleg?
- Sajnos igen. És maga miért megy a repülőtérre?
- Én az egyik barátnőm, Stephs elé megyek, három hétig volt távol a munkája miatt. Ő ruhatervező, és már nagyon várom, hogy megint együtt lehessünk.
- Maga mivel foglalkozik?
- Én regényíró vagyok – Michael erre elmosolyodott, a férfi pedig folytatta a mondanivalóját. Az út vége már szótlanul telt el.

A repülőtéren az emberek jöttek, mentek a váróteremben.
- Biztosan nagyon várja a találkozást a barátnőjével. Mit fognak csinálni? – folytatta a megakadt beszélgetést Mic.
- Főleg pihenni szeretnénk, főleg most, hogy végre elkészültem egy kalandregénnyel. Öt hétig az írógép közelébe se megyek. Nagyon rám fér a pihenés.
- Meg tudom érteni.
- Talán igen.
Ekkor feltűnt egy szőke, bombázó alakú nő, aki egy csomagot tartott a kezében. Ahogy meglátta Davidet, felkiáltott.
- David, drágám, itt vagyok!
- Stepsh, szerelmem!
Elindultak egymás felé és hosszú idő után újra átölelték egymást. Azután David elvette Stephs csomagját és elindultak a váróterem kijárata felé. Miközben a parkolóban az autójuk felé sétáltak, Stepsh hirtelen megállt és megcsókolta a férfit. David nyugtalanul tekingetett jobbra-balra. Nemsokára odaértek a kocsihoz, beszálltak és elhajtottak.
- Jól utaztál, jól érezted magad?
- nagyon jól éreztem magam, és olyan boldog vagyok, David.
- Te jó ég! Teljesen elfeledkeztem Michaelről! – kiáltott fel kétségbeesetten David.
- Tessék?
- Felvettem egy kisfiút útközben, és ő is ide, a repülőtérre jött. Az úton gyalogolt, úgyhogy elvittem magammal.
- A váróteremben is együtt voltatok?
- Igen, együtt voltunk ott még, de megláttalak, odamentem hozzád, és teljesen elfeledkeztem róla.
- Most akkor mit csináljunk?
- Semmit, hazamegyünk.                                                                                     

Bár világos volt, senki nem mutatkozott, kivéve egy fiút, aki a kihalt utcán ballagott, pont ott, ahol tegnap este az űrhajó is leszállt. Újságpapírt fújt a szél, aminek az első oldalán egy interjú volt olvasható egy férfival, aki megette a biciklijét.

David megállt a garázs előtt, Stephs pedig kiszállt a kocsiból és bement a lakásba. A férfi beállt a garázsba, lecsukta a garázskaput, és ő is elindult a házba. Egy előszobába jutott, ami a nappaliba vezetett. Bement a nappaliba, ahonnan látta, hogy a konyhában Stephs éppen elkezdett vacsorát készíteni. A nő rögtön odament a szerelméhez, a mellkasára tette a kezét és megcsókolta a száját.
- Stepsh, csodálatos vagy. Három hétig voltál távol, és amikor végre hazaérsz, az az első dolgod, hogy főzz egy finom vacsorát.
- Nemsokára sok energiára lesz szükségünk, és én nagyon éhes vagyok már – válaszolt Stephs nevetve.
- Igazad van. Köszönöm szépen.
Stephs levette a palacsintasütőt és két tányérba rakta az omlettet. Mindketten leültek az asztalhoz és jóízűen ettek. A férfi befejezte az evést, felállt, odament a hűtőhöz és kivett egy doboz sört. Kinyitotta és menet közben megitta, míg visszaért az asztalhoz.
- Édesem, még meg sem kérdeztem, sikeres volt az utad?
- Igen, megvették a kollekciómat.
- Nagyon örülök.
- Kérsz te is? – mutatott David a sörre.
- Kösz, nem.
- Felmehetnénk végre, nem gondolod?
- Dehogynem, nagyon is.
Átölelve egymást mentek a hálószobába vezető lépcsőhöz.
Davis és Stephs nem sokkal később egymás mellett feküdt az ágyban. A nő feje a férfi mellkasán nyugodott.
- Olyan jó újra itthon, veled – suttogta Stephs.
- Nekem is nagyon hiányoztál már, nem tudok betelni veled. De egy kicsit pihennem kell, nem bírom tovább.
- Veled még a csend is jó.
A nő és a férfi egymás mellett feküdt az ágyon. A férfi óvatosan felkelt és öltözködni kezdett, a nő aludt tovább, míg a férfi kiment az ajtón.


Számítógépek sorakoztak a fal mellett egy hatalmas, fehér falú teremben. A mennyezetről lámpák lógtak le, egyetlen ablak sem biztosított természetes fényt. Ajtó is csak egy volt a helyiségben, a terem középen pedig egy téglalap alakú asztal állt. A teljesen üres asztal mellet pedig székek, ezeken tizenkettő lény ült. Néma csend.
- Amíg ide nem hozzák azt az embert, addig nem tudunk semmi biztosat. Most még csak következtetéseket tudunk levonni abból, amit eddig tapasztaltunk más lényekkel kapcsolatban. Ez bizakodásra ad okot, hiszen eddig egyetlen faj sem okozott semmiféle gondot nekünk.
- Ezt valóban leszögezhetjük, eddig végig sikeresek vagyunk.
- És miért lenne ezután másként? Én egyáltalán nem látok erre utaló jelet.
- Fel fog kerülni a Föld nevű bolygó is a listára. A második pont, amit meg kell beszélnünk, az az emberiség kultúrája. Tied a szó.
- Csak azzal foglalkoztam, ami minket érint, és a helyzet nem tűnik bonyolultnak: az emberek filmet néznek vagy könyvet olvasnak. Természetesen mást is csinálnak, de, mint mondtam, minket jelenleg csak ez érdekel-
- És melyik tevékenység a népszerűbb az emberek körében?
- Ezt nem lehet pontosan tudni, körülbelül kiegyenlített az arány Mic jelentése szerint.
- Rendben. Most a tied a szó.
- Választanunk kell a kettő közül, hogy melyiket alkalmazzuk; könyvek olvasása vagy filmek nézése. De előtte még ismertetem a tervet, amit itt és most fogunk megvalósítani.

Az űrhajó belsejében hárman ültek egy vezérlőpult előtt és a helyiséget betöltő sikoltozó hangot hallgattak, ami egy hangszóróból jött és a képernyőn megjelenő kép irányából jött. Az egyik lény megpróbálta túlkiabálni a hangzavart.
- Halló. Piros, vétel.
- Itt Piros, tessék egyes.
- Az űrhajón van már a férfi?
- Nincs.
- Mikor lesz már itt?
- Pontosan két órakor.
- Rendben, vettem.

A vezérlőteremből a világűr sötét bolygói után látni lehetett a lassan feltűnő Földet, egyre közelebb és közelebb került hozzájuk a célállomás.
- Egy kis idő múlva újra felhívom Pirost.
- Tehát, mint láthatjuk, a tervünk megegyezik azzal, amit eddig is alkalmaztunk azon bolygók esetében, ahol ez lehetséges volt.
- Hát igen, de ne feledjük, hogy a Prófán bolygón nem vált be az ottani őslények között. A Földön ilyen gond nem lesz, mihelyt az a férfi az űrhajóra kerül, megvalósíthatjuk a tervünket, amihez foghatót még nem látott az emberiség.

Stephs felébredt és azonnal David-et kereste a szemével, de csak a ruháit látta. Gyorsan felkapott egy kabátot és kiment a szobából. A lakásban nem találta sehol, ezért kinézet az utcára az ablakon keresztül. Semmi. Észrevette, hogy a garázskapu nyitva van, gyorsan odarohant, David pont akkor állt ki az autóval, Stephs is gyorsan beszállt mellé és együtt elindultak.
- David, hova mész?
- Meg kell keresnem Mic-et.
- De hogy juthat eszedbe ilyenkor a keresésére indulni? Hova megyünk egyáltalán?

A távolban lassan feltűnt a hatalmas űrhajó árnyéka. Az autó felé sétált Mic. Az autó gyorsan megállt, David kiszállt és Stephs is utána.
- Hál’istennek, itt van Mic – nyugodott meg Stephs – Gyere David, mehetünk. David, hova mész?
- Csak sétálok egyet.
- Igazán remek ötlet, de nem értem, hogy mégis miért ezen a rohadt helyen támadt kedved sétálni.
A kisfiú lassan kinyújtotta a kezét David felé, amit a férfi megfogott. Ezután ők ketten elindultak az űrhajó bejáratához, amit onnan még nem láthattak.
- David, most hova mész, várjatok meg! Hát ez meg mi? Te jó ég, David!
Kicsit eltávolodtak, amikor Stepshs is utánuk indult. Lassan feltűnt az űrhajó, a férfi látta meg elsőként. A nő egy pillanattal később vette azt észre, de mintha ebben semmi szokatlan nem lenne, a kisfiú és a férfi egyenesen az űrhajóba tartott. Amikor elérték a bejáratát, beléptek. A nő elkezdett rohanni, de nem ért oda időben, ugyanis az űrhajó egy pillanat alatt felemelkedett a földről. Kétségbeesetten összecsuklott, és a földön feküdve vigasztalhatatlan sírásra fakadt.

- Halló, Piros, két óra van. Az űrhajón van a férfi?
- Igen, itt van.
Megjelent a képernyőn a kisfiú arca, megnyugodva kikapcsolta a képernyőt a lény. Az űrhajó nagy sebességre kapcsolva elszáguldott a világűrben.

Stepsh felállt, várt még egy kicsit. Szomorúan az autóhoz ballagott, beszállt és elhajtott. Vezetés közben végig sírt. Amikor hazaért, bement a lakásba. A nappaliban töltött magának egy pohár whisky-t és egy hajtásra lehúzta.

Vezérlőteremben ülő lény bekapcsolta a mikrofonját.
- Mic-el akarok beszélni, azonnal hívja ide.
- Itt vagyok – jelet meg szinte azonnal Michael.
- Nem volt semmi gond?
- Láthatja, semmi.
- Jól van, menjen a dolgára.
- Jól van, megyek.

Steven belépett az étkezőbe leült az apja, George mellé, aki már majdnem végzett a reggelijével.
- Jó reggelt, apa.
- Jó reggelt, fiam - George ránézett az órájára - Te jó ég, már ennyi lenne az idő? Mennem kell. Steve, jó legyél, majd délután látjuk egymást.
- Viszlát, apa.
A fiú egyedül evett tovább. Bejött egy húsz év körüli férfi, akit Matt-nek hívtak, és odament az asztalhoz. Steve szótlanul evett tovább.
- Mi a kaja? Te jó ég, én ilyet szart nem eszek.
- Kit érdekel.
A fickó kiment a konyhából és a bejárati ajtó csukódását lehetett hallani, jelezve, hogy a házat is elhagyta. Steve ellökte magától a tányért, lehajtotta a fejét és sírt. Kis idő múlva felállt és felment a szobájába. Odament az asztalához, amin egy nő fényképe volt. A fiú, meglátva a számára oly kedves arcot, újra sírni kezdett.
- Anyu, nagyon szeretlek!
Letette a fényképet, kiment a szobából, lement a lépcsőn és ő is elhagyta a házat. Autók haladtak el mellette az utcán, emberek keresztezték az útját a járdán. Bement egy általános iskolába.

Az űrhajó egy épület tetején landolt, kiszállt belőle három lény és a kisfiú, valamint David. Bementek egy nagy csarnokba, ahol egy számítógépekkel teli helyiségbe érkeztek. Ott David-re különféle műszereket raktak a lények és egy képernyőn követték a gép által kijelzett információkat. Amikor minden szükséges adat a birtokukban volt, levették a műszereket a férfiről és bementek a vezérlőterembe, ahol a lények elkezdtek lázasan dolgozni a számítógépeken. Amikor ezzel is végeztek, az egyik lény David-et odavezette az asztalhoz és leültette az egyik székre.
- Tulajdonképpen minden rendben van. Eloszlás hetven és harminc százalék, vihetjük a vezérlőbe.
Egy nagy képernyőt húztak David felé, majd a három lény sarkon fordult és kiment a teremből. Kint megbeszélték egymás között a további teendőket.
- Köszönöm, Önök elmehetnek Mic kivételével.
- Elérkeztünk a tervünk leglényegesebb pontjához. Mic, jelentést kérek a közvetítő elemek elhelyezkedéséről, az egyes, a kettes és a hármas szektorban.
- Az egyik elemet egy férfi autójában helyeztem el az ülés alá – kezdte a felsorolást Mic - ott zavartalanul tud működni. A másikat a lakásban helyeztem el a tévékészülékben, a harmadikat egy villanyoszlopban. A mozgást érzékelő elemeket egy 17 éves fiú és egy 10 évesben helyeztem el. Igen, a tervnek megfelelően egy Steve nevű fiú reggelijébe tettem, akinek így az a szervezetébe került.

Stepsh éppen egy fotelben bóbiskolt, amikor hirtelen a tévé magától bekapcsolt. A nő nem vett észre semmi szokatlant, a szobában senki sem volt rajta kívül. A képernyőn, mintha egy film lenne, néhány nehezen kivehető alak beszélgetett, viszont az általuk mondottakat tisztán hallotta a még félálomban lévő nő.
- Jól van, csak a lényegre szorítkozz. A tizenhét éves fiú?
- Azt a problémát telepatikus úton oldottam meg. Otthon volt a szobájában, és hirtelen eszébe jutott valami, amiről ő azt hiszi, hogy a saját gondolata. Ő volt szinte egyedül alkalmas erre az egész bolygón, mert egy igazán tehetséges fiatal író, legalábbis nagy kedve van az íráshoz, és ami fontos, komolyan is veszi.
- Egy tehén?
- Nem, most mondtam, egy tehetséges író, emberi lény.
- Rendben, hamarosan működésbe fog lépni.
Stephs hitetlenkedve csóválta a fejét és csodálkozva nézte a tévét. A jelenet közben felállt és odament a készülékhez. Döbbenten tapasztalta, hogy az ki van kapcsolva. Kicsit várt és kihúzta a tévét a konnektorból, de a tévé nem kapcsolódott ki. Stephs a meghökkenéstől lemerevedve állt. A képernyőn a két alak beszélgetése után hirtelen megjelent egy halálfej. .Stephs még mindig dermedten állt a készülék előtt, majd leült a fotelba és onnan nézte a hihetetlen képsorokat. Elképzelhetetlen dolgok jelentek meg előtte: a halálfejből valamilyen nagyon sűrű, sötét, zöld anyag folyt ki, és nemcsak úgy látszott, hanem a tévé képernyője előtt valóban elkezdett összegyűlni az az undorító váladék, ami nemsokára egy vastag óriáskígyó alakját öltötte fel. A zöld kígyó életre kelt, és elkezdett a padlón a nő felé kúszni, majd hirtelen megállt és mozdulatlanná merevedett. Stephs-nek ez már túl sok volt, félrefordult és hányt. Ekkor a tévé megint magától bekapcsolódott, és egy fiatal fiú homályos képe jelent meg és Stephs-hez kezdett beszélni-
- A készülék mérgező lett, ugyanis beleköltöztem és elfoglaltam. Ha hozzányúl, meghal. Most pedig követni fogja az utasításaimat. Ha nem teszi azonnal, amit mondok, meghal. Vigyázzon, mert látom magát, bárhol is legyen. Ha nem leszek elégedett magával, akkor magába költözök. Most pedig ne merje levenni a szemét a képernyőről, mert azonnal megölöm.
A képernyő most kifehéredett, és Stephs halálsápadtan bámulta azt a parancsnak engedelmeskedve. Most egy emberi alakra emlékeztető lény árnya jelent meg a képernyőn, halványan úgy tetszett, mintha egy vörös hajú nő lenne.
- Jól van, nagyon figyeljen, emberi féreg, vagy pedig megjárja. Mi a neve?
- Stephs.
- Szóval, Stephs, figyeljen! Magának egy roppant fontos feladatot kell végrehajtania. Ennek a küldetésnek a sikerétől az élete függ. Most talán azt gondolja, hogy ez egy ártatlan sci-fi film, ami nem árthat senkinek. Hát nagyot téved! Vigyázzon, ne essen pánikba és ne legyen ideges. Minden erejével próbálja megőrizni a nyugalmát. Figyeljen. Figyeljen! Ezt az adást látják még magán kívül néhány moziban, az a pár szerencsés – hátborzongató nevetés szakította félbe a mondanivalóját - tehát maga is szerencsés, ha ennek most nem is örül. Na, nevesen a kedvemért! Most egy rövid időre békén hagyom, de addig ne merje elhagyni a lakást. Maradjon ott, ahol van. És még valami. Bármikor újra jelentkezhetek. Ne ijedjen meg! Jól van. Most még. De ha ellenszegül, megöljük David-et. Megértette?
- Megértettem.


Steve hazafelé tartott az iskolából. Emberek mentek el mellette a járdán. Hazaért, felment a szobájába és letette a táskáját, majd leült az ágyra. Csak némán bámult maga elé, amikor bejött a kutyája, majd nemsokára ki is ment. Steve továbbra is szomorúan nézett maga elé, majd bekapcsolta a szobájában a tévét és meredten bámulta a képernyőt. Épp a híradó ment, egy csinos nő olvasta fel a nap fontosabb eseményeit. A fiú inkább kikapcsolta a tévét és kiment a szobájából, majd lefelé indult a lépcsőn.

A vezérlőteremben megint a számítógépeken dolgoztak a lények, néha rápillantottak az asztali képernyőre is. A vörös hajú nő, Egyes mellett David ült, de Mic is ott volt. A vörös hajú nő szólalt meg először.
- A világűrben végzett csatlakozás sikeres volt. Mic ezután a kijelentés után David-hez fordult.
- Minden vágyam az, hogy egyszer egy ilyen küldetést bízzanak rám, de erre azt hiszem, hogy semmi esély sincs. Pedig őrülten szeretném. Szeretném magam mögött hagyni a gondjaimat és a problémáimat. Legalább egy kis időre.
Megint a vörös hajú nő szólalt meg.
- Most akkor tartsunk egy kis szünetet – Egyes felállt, és lassan David felé fordult - Szegény Stephs, mennyire meg lehet ijedve. Nem igaz, David?
- Nem tudom – válaszolta szinte öntudatlanul David.

Egy tizenhat éves fiú egy farm körül sétált, majd szólt az édesanyjának, hogy kilovagol. Elindult az istálló felé, ahol már várta egy felnyergelt ló. Felült rá és ügetésre fogta a lovat a réten. Majd a földútra kiérve vágtázni kezdtek, ahonnan egy kellemes mező felé irányította a lovat. Ott lassított, élvezte a táj szépségét. Arra gondolt, hogy milyen szerencsés, hogy egy ilyen gyönyörű vidéken élhet, nagy szüksége van néha erre a békés nyugalomra. Bár minden embernek lehetősége lenne élvezni ezt a csodát. Megveregette a lova nyakát. Megint vágtára váltott, és maga mögötte hagyta a békés nyugalmat.

Stephs előtt megint kifehéredett a kép és megjelent a halálfej, hogy közölje vele első feladatát.
- Elmegy a Harold iskolába, ahol megkeres egy Steve nevű fiút. Az osztály kódja, ahol keresnie kell, 5B. Megértette? Nem hallom.
- Igen, megértettem.
- A feladata a következő: miután megtalálta a célszemélyt, férkőzzön a bizalmába. Később mondom el a további teendőit.
A kép fokozatosan eltűnt. A készülék kikapcsolt, mintha semmi furcsa sem történt volna. Stepsh rémülten ült a fotelban, majd felállt és átment a nappaliba, ott lerogyott a kanapéra és zokogni kezdett. Majd felállt és úgy döntött, hogy mindenképpen megkeresi ezt a fiút, hátha tőle megtud valamit erről az egész őrületről. Felvett egy kabátot, kiment az utcára, és egyenesem az iskolába ment. Az iskola épületében megkereste az 5B osztályt, és várt. Megnézte a folyosón kiállított tablókat, és egyáltalán nem bánta, hogy egy kicsit várnia kell, legalább addig összeszedheti a gondolatait. Davidre gondolt, hogy hátha így valahogy haza tudja hozni.
Ekkor gyerekek özönlöttek ki a teremből, utolsónak egy kislány hagyta el az osztálytermet. Stephs odament hozzá. A kislány, Éva kicsit elpirult. Stepsh elcsodálkozott, és ennek az okán gondolkozott.
- Helló. Én Stepsh vagyok.
- Helló, én Éva.
- Éva, ismered Steve-t?
- Igen persze, egy osztályba járok vele.
- Én most pont őt keresem, itt volt az órán?
- Igen, volt.
- Tehát itt volt. Akkor könnyen megtalálom, ugye?
- Igazából nem volt  az órán, de ne tessék elmondani senkinek.
- Tőlem senki sem fogja megtudni, a szavamat adom rá. Viszont nem tudod, hogy most hol lehet? Feltétlenül találkoznom kell vele.
- Miért?
Stephs zavarba jött erre a kérdésre és megilletődve azon gondolkozott, hogy elmesélje-e a kislánynak a tévéképernyőn megjelenő halálfej parancsát. Végül inkább csak ennyit mondott:
- Valami nagyon fontosat kell neki mondanom.
- Átadhatok neki egy üzenetet, tudja, mi nagyon jó barátok vagyunk.
- Tényleg? Ó, ez nagyon szép, hogy ennyire szereted, és arra kérlek, hogy ezt őérte tedd meg.
- Persze, de ugye nincs semmi baj? – kérdezte Éva aggodalommal a hangjában.
- Nincs semmi baj. Akkor elárulnád a címét?
Éva vonakodás nélkül elmondta a fiú címét.
- Köszönöm szépen, nagyon sokat segítettél – hálálkodott, majd elköszöntek egymástól és mindketten elindultak, Stephs a megadott cím keresésére. Útközben szenvedés látszott a fiatal nő arcán, még a férfiak elismerő fütyülése sem derítette jobb kedvre. Odaért a keresett lakás ajtajához és becsengetett. Az ajtót egy 20 év körüli fiú nyitotta ki.
- Helló – köszöntötte az ismeretlen fiút Stepsh.
- Helló.
- Steve-t keresem, itthon van?
A fiún látszott, hogy alaposan megfontolja a válaszát, végül beengedte a lakásba Stephs-et. A nő követte a fiút a nappaliba, majd mozdulatlanul figyelte, ahogy az felmegy a lépcsőn. Stephs várakozva körülnézett a helyiségben. Eközben a fiú belépett Steve szobájába, aki az ágyán feküdt, de azonnal felállt meglátva a bátyját és elindult kifelé egy szó nélkül. Stephs hallotta a két fiú lépteit, majd amikor az ismeretlen fiú egyedül leért, Stepsh rögtön odalépett elé. A fiú ezen igencsak elcsodálkozott.
- Vele szeretnék beszélni - biccentett Steve szobájának irányába Stephs. A fiú bátyja védekezően kérdezte:
- Mégis miről akar vele beszélni?
- Én egy tanárnő vagyok az iskolájából, azért. Egy fontos ügyben keresem.
- Akkor menjen fel – válaszolta hosszas gondolkodás után az idősebb fiú. Stephs közben arra gondolt, hogy bárcsak vége lenne már ennek az egész rémálomnak.
Matt erre odakiabált az öccsének:
- Hé, Steve, egy fiatal nő keres, aki azt mondja, hogy egy tanárnő, és valami fontos ügy miatt jött ide. Csak nem csináltál már megint valami hülyeséget?
- Nem, dehogyis!
Matt erre elment. Végre kettesben maradt Stephs Steve-el.
Matt egy kis idő múlva visszajött:
- Felmegyek a szobámba egy kartondobozért - közölte.
- Ha nem haragszol, négyszemközt szeretnék veled beszélni, Steve.
- Rendben, már itt sem vagyok – mondta Matt, és kiment a szobából.
- Steve, ráérsz most? Mert el kellene jönnöd az iskolába, egy előadásra, ami a különböző nemzetiségekről fog szólni.
- Igen, szólok Matt-nek, aztán mehetünk.
- Remek. Steve, mehetünk – mondta Stephs és elindultak.

Egy fehér falú teremben, az üvegkoporsókban hat középkori lovagi páncélt viselő szörny feküdt, lehibernálva. Egyes megnyomott egy gombot. Hamarosan belépett két szörny. Egyes rámutatott David-re, erre a férfinak megfogták az egyik karját és elindultak. David üres tekintettel bámult maga elé. Egyes odament az egyik számítógépen dolgozó lényhez.
- Cs és V jöjjenek, itt az ideje, hogy ez az ember végre hallassa a hangját. Vihetik, és remélem, tudják a dolgukat
- Tudjuk.
- Még jó, hogy hipnozitálva van. Mennyi gondot megtakarítunk ezzel. Mic, ellenőrizd a mozgató egység működését.
- Értem – válaszolta Mic.
- Jól megy a munka. Igen, az emberek azt fogják látni, amit mi akarunk. Kitűnő.
Eközben a teremben Mic felállt és kiment a szobából. A folyosón üresen kongottak a léptei, majd kilépett a szabadba, és egy másik épület felé indul vette az útját. Hirtelen észrevette, hogy egy ocsmány szörny fut egyenesen felé. A fiú rémülten szaladt az épület irányába. A szörny már majdnem utolérte, amikor halk lövést hallatszódott. Egy férfit lehetett látni, amint puskát tart a kezében és fut a lelőtt szörny felé. Mic rémülten bemenekült az épületbe, míg a puskás férfi ott maradt a szörnnyel. A szörny felállt és elindult a férfi után, miközben elkezdett beszélni.
- A halál vagyok.
- Akkor elnézést kérek, ez többet nem fordul elő.
Mic ekkor már ott állt mögöttük, mert a veszély elmúltával kijött az épületből, hogy megnézze, hogy mi történt.
- Tényleg? A múltkor is ezt mondta, érdekes, hogy utána még három lényt fogtak be. Vigyázzon, mert nagyon rosszul járhat vele – mondta felháborodottan Mic a puskás férfinak.
- Értem.
- Ajánlom is.
- Kelj fel, te rohadék – mondta a puskás a szörnynek.
Mic ezután bement az épületbe, ott megtalálta a helyiséget, amit keresett, bement és leült egy számítógép elé. Percekig csak nyomkodta rajta a gombokat, míg meg nem megjelent rajta Steven és Stephs, amint a városban sétálnak. Odamentek egy büféhez, Stephs kért két kólát, amikkel azután leültek egy asztalhoz. Tisztán lehetett hallani azt is, hogy miről beszélnek:
- Steve, mondanom kell neked valamit, kérlek, hallgass végig. Én nem vagyok tanárnő és nem tudok semmilyen megbeszélésről. Azért hívtalak el otthonról, hogy nyugodtan, négyszemközt beszélhessek veled. Figyelj rám, te egy tizenöt éves, jóképű fiú vagy. Ahogy így elnézlek, bizonyára jól tanulsz az iskolában. Szerintem te keveset is verekedsz, jófiú vagy, talán „anyuci kedvence”.
- Édesanyám már nem él. De miért mondta ezt?
- Ugye igazam van, Steve?
- Talán igen.
- Akkor én nem értem ezt az egészet, és nagyon elegem van.
- De miből?
- Nem fontos Steve, hagyjuk. És kérlek, hogy ne haragudj rám.

David-et bevezették egy terembe, és betették egy üvegdobozba. A helyiségben lévő lény beszélgetésbe elegyedett vele.
- Látja, hogy milyen apró, és úgy tűnik, mintha egy jelentéktelen apróság lenne.
- Valóban.
- Ez mégis képes arra, hogy eltörölje az emberiséget a Föld felszínéről. Ezt a feladatát be is fogja teljesíteni és akkor a bolygó teljesen kihalt lesz, az állatok fognak először elpusztulni, aztán az egész emberiség is eltűnik. Akkor egy másik faj fog a helyébe lépni. Levisszük az összes szörnyet a bolygóra. Jól van, végeztünk is, mehetünk.
A lények összegyűltek egy teremben, hogy meghallgassák a küldetés eddigi eredményeit.
- Üdvözlök mindenkit! Nagy pillanat ez nekünk, most már csak annyi a dolgunk, hogy leülünk ide és nézzük az eseményeket.
Az üvegkoporsó, amiben David feküdt, működésbe lépett, és nemsokára az emberi test után csak fehér por maradt.
- Ez hihetetlenül gyorsan ment – állapították meg egymást között a lények - most már jöhet az ál-David az igazi helyére.
- Holnap pedig indul az űrhajó, ami a vírust viszi a Földre.
- Most mit csináljunk a porral?
- Hogyhogy mit? Berakjuk egy zacskóba és eltesszük, hátha még a hasznunkra lesz.
- Mi lenne, ha valaki megenné?
- Semmi sem történne.

- Figyeljetek, minket el akarnak pusztítani azok a rohadék lények – kezdte beszédét a börtönbe csukott ismeretlen faj egyede, név szerint S1 - Majd elmennek a Földre, idehozzák az embereket, akik alkalmasak, mint mi is, és akkor mi meg feleslegesé válunk. Ti is tudjátok, hogyan kezdődött. Egyszer jött egy űrhajó, és azzal hitegettek minket, hogy segíteni akarnak nekünk, mert a bolygónk el fog pusztulni. Ezután elvittek bennünket, aki viszont otthon maradt, azokat mind megölték. Útközben is sokan haltak meg, de még így is sokan maradtunk életben, amikor ideértünk. Idehoztak minket erre a borzalmas helyre. Van, aki lázadt közülünk, azokat lelőtték. Megmondták, hogy mi a dolgunk, és, hogy mit kell csinálnunk. Rabszolgák lettünk egy idegen bolygón. Most meg új rabszolgákat hoznak, minket meg mind egy szálig megölnek, ebben biztos vagyok. Ha valahogyan feléleszthetnénk megölt társainkat, ők biztosan rendet teremtenének, kiirtanák ezt a borzalmas fajt és kiszabadítanának minket.
- Börtönben vagyunk, ki akarok végre innen szabadulni, és haza akarok menni. Hátha maradt valami a bolygónkból – mondta erre S2.
- Ugyan már! – mondta lemondóan S1.
- De hogy hogyan szabadulhatnánk ki, még ki kell találnunk.
- Azt mondják, hogy már idehoztak egy példányt a másik fajból. Ha tényleg így van, akkor úgyis találkozni fogunk vele, és biztos vagyok benne, hogy segíteni fogunk egymáson. Tudniuk kell, hogy ők is mekkora bajban vannak.

- Ma éjjel csináljuk meg. Először ki fogjuk szabadítani az embert. Az udvaron őr áll az alvóhelyiség kapuja előtt.
Nex halkan és lassan kinyitotta az ajtót, az őr továbbra is nyugodtan állt, nem hallott semmit. Nex villámgyorsan elkapta a nyakát és berántotta a házba.
- Megöltem - jelentette kitörő örömmel.
- Akkor mehetünk - mondta Tex.
- Helyes, végre - Tox eltorzult arccal vigyorgott.
Tox és Jim elindultak a vezérlőterem ajtaja felé, hangtalanul lépkedtek. Az utat az alvóhelynél kétoldalt vasfal szegélyezte három méteren át, azután egy ajtó zárta el az útjukat. Tex előrelépett és nekifeszítette magát az ajtónak. A 6666-os ajtó halk zümmögéssel kinyílt, a vezérlőteremben lévő monitor hangosan sípolni kezdett. Matt ott ült a gép előtt, így egyből észrevette a problémát. Megnyomta a riasztót, mire a nagy teljesítményű reflektorok kigyúltak. Tex, Tox és Jim még a kapuban állt, amikor az ellenség már kivonult ellenük, de mindegyikük kezében egy-egy géppuska volt.
- Észrevettek, a terv tehát megváltozott - szólt Tex – és nem tudjuk észrevétlenül csinálni.
- Sok a duma - ordított valaki a hátsó sorokból.
- Öljük meg mindet! - ordították többen torkukszakadtából. Tex elindult a csapatával a vezérlőterem, John pedig a hibernálóterem felé. Tex futólépésben haladt, megpróbált a többiekkel lépést tartani. Harc nélkül bejutottak a helyiségbe.

- Szerencsére kevesen vannak a rohadékok. Nem merik kidugni az orrukat - mondta maga elé Stephs, majd felriadt az álmából.

Egy keskeny folyosón haladtak végig, aminek a két oldalán ajtók voltak. Mindenki bezárta a hozzá közel eső ajtót. Senkit sem találtak bent. Box csapatában öten voltak, mind állig felfegyverkezve. Box elvakult dühvel tüzelt, aminek köszönhetően apró cafatokra estek szét a programozó lények.
Terry is megölt öt lényt ugyanígy. Végül könnyen eljutottak a vezérlőteremig. Tex berúgta az ajtót és már tüzelt is anélkül, hogy körülnézett volna a helyiségben. Percekig csak a fegyver fülsiketítő hangját lehetett hallani, a bent tartózkodó nyolc lénynek meghökkeni sem volt ideje. Csekély tíz perc alatt véget ért a mészárlás. Tex, Tox és Box a vezérlőteremben gyűltek össze, míg a társaik őrjöngve törtek-zúztak, hogy kiadják felgyülemlett dühüket.
- Eddig egész simán eljutottunk, de a továbbiakban már nehezebb dolgunk lesz - közölte Terry a többiekkel – de most már nem állíthat meg minket senki.
Most keressük meg az embereket – mondta John.
Egy óráig tartó keresés után megtalálták David testét egy üvegkoporsóban, az épület egyik eldugott helyiségében.
- Tex, nyisd ki!
- Örömmel, nem lesz nehéz.
A koporsó teteje felnyílt, mire David kinyitotta a szemét és visszahőkölt a körülette álló furcsa lények látványától.
- Ne rémülj meg, haver, majd nemsokára mindent elmagyarázunk - mondta Tox – gyere.
David, Tox és Tex nem sokkal később már a vezérlőteremben tanácskoztak.
- Szóval röviden ez a helyzet. Most a legfontosabb, hogy valahogyan megmentsük a Földet – fejezte be a történetet Tox.
- Mit tudunk csinálni? – kérdezte tőlük kétségbeesetten David.
- Utánuk megyünk űrhajóval. Ha megtaláltuk őket, akkor egy nagy teljesítményű rakétával elpusztítjuk őket - mondta el a tervét Tox.
Mindannyian helyeseltek.

Stepsh a los angelesi napfényben sétált és a férjére gondolt, remélve, hogy egyszer még hazajön és viszontláthatják egymást. Megígérte férjének, hogy ő várni fogja, és közben remélte, hogy nem kell már olyan sokat várnia erre
- Helyzetjelentést kérek.
- Li és Pit meghalt.
- Li sokszor csinált hülyeségeket, nem félt semmitől, mert mindig is hajtotta a vágy. Szeretkezés, versírás, balhézás, ezek éltették igazán. Emellett gyakran megszökött, lopott, csalt és hazudott, sokszor erőszakoskodott, ordibált részegen. Egyszer segíteni akart neki valaki, de véletlenül meglökte és megölte. Rossz volt, így hát eltűnt, de a versei fennmaradnak.
Tom felolvasta pár versét, és ekkor tűnt fel neki, hogy volt valami, ami a rossz vágyakat sugalmazta neki. Az tehetett mindenről. De érezte, hogy neki jónak kell lennie. Belépett Naknak.

A Daxon bolygón látképe: park, erdő, állatok, újonnan épült városok. Csak erdő, egy édenkert és vizek, valamint mezők. Egy tábla áll a bolygó életében bekövetkezett legnagyobb változás emlékére: 150 évvel ezelőtt egy hatalmas méretű meteorit tartott a Daxon bolygó felé. A bolygó lakói fejletlen, szőrös lények voltak.
Egy felderítő űrhajó éppen a kirakodáshoz készült elő, különféle egyedeket hozott a nyolcas számú bolygóra. Azóta is boldogan élnek ott, a Daxon viszont egy halott bolygó. A Daxon régi lakói ma már némiképp fejlettebbek. Sok ezer fényévnyire vannak szülőbolygójuktól. Itt csak az ügyeletesek tudják, hogy mit csinálnak. A hajók segítségével a megfigyelők a bolygó körül keringenek és továbbítják a jeleket. Egyébként a szőrös lények barlangokban élnek, de ez nem baj. Csodálatos volt megmenteni őket.

Nyílik a tanterem ajtaja és belép Steve. Az ajtó felett egy tábla lóg: Tilos elkésni, büntetés: két nap és unalom a fogdában.
- Elnézést, tanár úr, elaludtam.
- Tényleg? Már mehet is a fogdába.
- Micsoda?! De hát matek óra van.
Steve egy kis helyiségbe ért, amit fogdának hívnak. Egy ágy van benne, egy ablak és egy tévé. Steve összetörten ül egy fal mellett és maga elé meredve azt gondolja magában, hogy ez csak valami vicc lehet. Ekkora egy baromságot, és pont most kell vele ennek történnie. Azt hitte, hogy több esze van ennél ennek a tanárnak. Ennyire félreismerte volna? Miért tesz vele ilyet?

A folyosón állva beszélgetnek a diákok. Timothy, az álmodozó, Richard, a szép, Joe, a beleérző, Peter, az okos, Nick, a volt cowboy, Hank, akit nem érdekel semmi, Éva, a félős, Kriszta, a vagány, Bea, a szép filigrán alkatú és Szilvi, a könnyűvérű.
- Fiúk, vigyázzatok este magatokra! – aggodalmaskodott Éva.
- Tegnap este kimaradtam kilencig, mire egy nap szobafogságot kaptam – jelentette ki Kriszti.
- De hülye vagy – mondta erre Bea.
- Ugyan már, a fogdában legalább nyugalom van. Szerintem sokan szántszándékkal mennek oda.
- Én is bevállalnám – vetette közbe Szilvi - Összezárnának egy fiúval büntetésből, senki nem látna minket.
- Mire gondolsz? És mi lenne, ha észrevennének titeket? – szörnyülködött Éva.
- Most mit vagy úgy oda? Nem tudom, hogy tud elviselni Tom. Szerencsés vagy, ő olyan jóképű.
- Semmi közöd hozzá.
- Semmit nem engedsz meg neki, előbb-utóbb úgyis ott fog hagyni téged. Örökké nem feszítheted a húrt. Egyszerűen le kell vele feküdnöd. Milyen izgalmas, pedig együtt sem járhatnátok.
- Tényleg nem – mondta Bea.
- A szüleitek, gondolom, nem tudnak erről az egészről. Mi lenne, ha megtudnák? Hihetetlen, hogy mennyi ideje vagytok együtt, és még nem történt meg.
- El ne merd mondani a szüleimnek – kérte Éva.
- Tudod mit, el fogom nekik mondani, ha nem fekszel le a Tom-mal, méghozzá a kapcsolatokat felügyelő gép előtt. Komoly jutalmat kaptok!
- Sokszor megijedek tőled – mondta Éva – de nem teszem meg. Még nem kerültünk elég közel egymáshoz.
- Akkor legalább beszélgess vele. Bár, mondjuk, ha nem fekszel le vele, akkor szerintem le fogják csapni a kezedről.
- De én tényleg szeretem őt. Szerelmes vagyok belé.
- Szerelmes, hát akkor meg mire vársz? Attól függetlenül is bárkivel lefeküdhetsz.
- Hogy juthatnak ilyenek az eszedbe?

Pit osztálytermében elült a hangzavar. Steve hangosan gondolkodott.
- Komolyan gondolták, amit mondtak a szeretetről. Ezt még megbánják. Ezeknek nincs eszük, csak nagyranőtt kölykök. De nekem van és használni is fogom. Csak magamra hallgatok és többre leszek képes, mint bárki vagy bármi más.
Az asztalnál még hatan ültek.

A Daxon utódján, a 8-as számú bolygón lévő lények békében éltek nyolc földrészen, amiket tengerek határoltak. Egyszer, 19080-ban az Axas nevű ország királyát meggyilkolta a Lux nevű szervezet, amelynek a tagjai Has országából jöttek. Azért tették, mert nem tudták elfogadni, hogy Axas területe nagyobb, mint az övék. Az ország többi lakója ezzel egyáltalán nem törődött. Ugyanilyen követeléssel lépett fel Bas is a har-ok ellen. Összefogott Axas és Bas, hogy megtámadják Hast. Legyőzték őket, de a területen összevesztek, és egymás ellen fordultak.

Egy szomszédos bolygón erdős házigazdák éltek. Az erdészek körbevezették a filmeseket. Leszállópályán volt egy ház, ami az űrhajóknak kellett. Onnan bárki felmászhatott a házba, itt az állomáson kellett aláírnia. Ha felszálltak, egy hátizsákot kaptak, kikísérték őket az erdőbe, majd a házba, ott pedig a régi dolgokról beszélgettek.

Verter közrendőr lassan fújta ki a cigije füstjét. Az irodában már szinte vágni lehetett a füstöt. De Verten közrendőrt, régi dohányos lévén, egy cseppet sem zavarta a füst. Valami magyar csajt hoztak be tegnap este, aki állítólag egy prostituált. A sorban állt rövid szoknyában. A csajnak eltört az orra, valószínűleg egy kuncsaft lehetett. Verter gondolkodott. A homlokán mélyültek a barázdák. A magyar csaj orrát betörő kuncsaft itt lesz. Kiengedik a kórházból. Két nap után ki lehet hallgatni, aztán mehet haza, a börtönbe. Verter elnyomta a csikket, majd rágyújtott egy szerencsétlen cigire. Elvigyorodott és hülyeségeket beszélt egyedül az irodában a négy falnak. Valószínűleg a cigitől becsavarodott. A, csaj viszont lelkileg rendben volt, kiélte magát, tudta jól, hogy mi vár rá, hamarosan válaszolhat.

A csillaghajón az emberek egy moziteremben ültek. A folyosó végén egy sárga ajtó volt, kétoldalt további ajtók. Enyhe félhomály, a vásznon egy ajtó jelent meg.
- Milyen szépek és milyen szerencsések, hisz csodálatos az együttlét megfelelő viselkedés mellett. Olyan nagy örömet tudnak egymásnak szerezni, a barátság életbevágóan fontos. Nem tudnak rólunk, erre gondolok néha, soha nem kritizáltam! Ezt nem felejtem
Most egy folyosó látszódik az elejétől a végéig, két oldalt ajtók és hátul a sárga ajtó. Egy ajtóra közelit a kamera, pusztaság. Megy tovább a kamera, újabb ajtót mutat. Ezután a felkelő nap megvilágította a várost. Az emberek bicikliztek a munkahelyükre, néhányan futottak, görkorcsolyáztak, gördeszkáztak.

Irodaasztal mögött az elnök ül, az előtte lévő monitort figyelte, hogy ő még mehet kirándulni.

A Bond utcában található családi házban nagy volt a készülődés. A két gyerek iskolába ment, az apa és anya munkahelyükre. Semmit sem ettek.

Biciklisek megindultak hangtalanul a gyárak felé, mindenki megy. Megérkeztek, monitorokat néztek, azokon robotok dolgoztak.

Péter is indult a biciklijéhez. Üzenték a monitorok, csatlakoztak hozzá, vidáman tekertek az űrállomáson.
Kedves invitálás után utazhattak, szórakozhattak, emberként élhettek. Ha valaki nőnek született és szeretne, akkor férfiként, ha férfinak született és szeretne, akkor nőként. A Városházán gyűlés volt.

Az iskolából jött Tom és Éva. Közben beszélgettek. Pit egyedül ment haza. Steve az iskola egyik emeleti szobájában emésztette magát a bűnös gondolatai miatt. Szánkózni és kirándulni indultak.

Gyárból hazafelé Gilly hazaérkezett, a gyerekek még nem jöttek meg.

Űrhajó szállt fel a bolygóról és társalogtak benne.

Pit szomorúan sétált az utcán, amikor egy nő után fordult és elment vele a lakására.

- Milf leszek, Tom – mondta Éva.

Steve gyötrődve le akarta jegyezni a gondolatait, de elaludt, és egy másik iskolában ébredt.

Otthon aggódtak Péterért, végül megérkezett.

A Daxon bolygón betegség tört ki. Egy hajó indult a mentésre, két halottat hoztak el, a világűrben könnyeztek.
Költöztető elnök gondolatban.
Elindult a hajó a kettes bolygóra, az ősemberekhez. Kísérleti állomás, düh, roham, tárgyalás.
Tolták a bicikliket a gyárba, szabadságra kell menni.
Iskola, vizsgák előtt. Axl beszéde.
Hajó megjött.
Gilly megtudta a szomorú hírt.
Tom megtudta Éva történetét.
Pit örült valaminek, és csodálkozott, hogy berúgott a csaj.
Ügyelet, baj lehet.
Mary és Gilly filmet nézett.
A fiúk a képernyőn elmondták, hogy mi lesz velük. A szülők túl későn nézték meg a filmet.
- Anyu, apu, öngyilkosok leszünk.

Elnök némán figyelte a monitort és gondolkodott magában.

- Szombaton megyünk kirándulni a kettes bolygóra és arra gondoltam, hogy velünk jöhetnél – mondta Tom.
- Tom, mi is szombaton megyünk. Legalábbis úgy terveztük – mondta erre Éva.
- Ez nagyszerű, tudod, ketten is mehetnénk.
- Hát, nem is tudom.
- Végül is mind a két család ott lesz és találkozhatunk.
- Igen.
- Biztosan jól éreznéd magad, meg mi magunkat a természetes városokban.

- Milyen régen nem csináltam már filmet, körülbelül három éve, amikor az a robbanás volt. Azóta semmi, csak unalom – mondta Péter.
- Így van, pajtás, de hát még jó, hogy nincs munkánk, ezt ne felejtsük el a nagy unatkozásban. Ránk a bajban van szükség – válaszolt Joe.
- Megmondjam, hogy engem mi érdekel?
- Mi?
- Az, hogy elmenjek a vadnyugatra, felszálljak egy lóra és elvágtázzak a szürkületben.

Elnök, munkás elnök, gyerek, gyerek elnök.
Nincs boldogság, nincs jóság.
Ment a biciklijéhez, elindult a folyamat.
Világűr.
Haladt a kép, majd megállt egy hosszú úton.
Van már pénzem, jobb lesz, veszek majd.
Egy halvány emlék, ne legyen pénz. Szavakat suttogtam, buta mondatokat.
Csak beszéltek. Figyelem a helyet. Jól van, gyerek, menj innen.
Szívemben jóság, látni a megaláztatást, szinte odadobták, s nekem ez fájt.
Föld idegközpont.
Ment tovább az úton.
Péter az irodájában beszélt a képernyővel. Holnap mehetünk, haver, szuper lesz.
Steve feküdt az ágyán, szólt a monitor: kelj fel! Nem vett róla tudomást nem hallotta meg.
Péter élt, örült, írni kezdett, öröm a Földön. Az este tévét nézett, beszélt hozzá. Mindjárt megyünk, hülyeség ez, őrültség. Rossz álom.
Megyünk és kirándulunk, összegyűlünk. Létrehozta a Nak csoportot. Feladat: a földönkívüliek által írt megfigyelési jegyzőkönyvek felkutatása és megsemmisítése.


Epilógus

- Mióta nem lovagoltam már, rossz rágondolni! Emlékeztek rá, amikor azt a vörös szeplős lányt kiszabadítottuk? – kérdezte Nick.
- Az szuper volt, óvatos megközelítés, tökéletes kivitelezés. Velünk voltak az istenek – válaszolta Joe.
- Tökéletes kiszabadítás, amit nagyon élveztem. Akkor úgy éreztem, hogy… - hallgatott el Péter.
- Hogy? – kérdezte Joe.
- Ááá, sehogy. Jól éreztem magam, ennyi.
- Péter, az már a csúcs – vetette közbe megint Joe.
- Az ám, amikor jól érzed magad, akkor simogat a napfény és az esőcseppek, te pedig csak élvezed.






Vége
Folytatás következik…